Trance hatás

2009. június 16.

Voltál már úgy, hogy amikor monoton tevékenység például autóvezetés, vagy munka közben elkalandoztál és utána nem emlékeztél rá, hogy mit is csináltál közben? Aludtál? Nem, ilyenkor valójában rengeteg dolog fut át az agyadon, és közben még az éppen végzett feladattól teljesen eltérő problémára is megoldást találhatsz.



Valami hasonló játszódik le az agyban a trance zene hallgatása közben is. A trance egy különleges, energetikus basszus alapra épített atmoszférikus (azaz könnyed, légies elemeket felvonultató) zenei irányzat, amelyet annak ellenére, hogy kissé elmosódott a határ, sokan hajlamosak összetéveszteni a hasonlóan dinamikus techno-val, illetve house-zal, továbbá - vicces módon - a mosógép működése közben hallható kattogásokkal, ismétlődő zajokkal azonosítják, és "mosógépzenének" nevezik.

Nos, miután így "leírtuk" az irányzatot, próbáljunk keresni néhány pozitívumot is!
Természetesen itt is, mint minden más zenei irányzatnál megvannak a pörgésre, a ritmusos mozgásra ösztönző alkotórészek. De a trance mégis más, olyasfajta hangzásvilág jellemző rá, amely ugyan kis részletekben visszaköszön az említett irányzatokban (az összemosódás miatt), de ennek hallgatása közben jelentkeznek azok az érdekes hatások.

Egyesek csodálatos képet látnak, mások úgy érzik, mintha repülnének közben, felfrissülnek, tudatuk kitisztul. A dolog működése jóllehet az agyra gyakorolt hanghatások módjában, frekvenciájában, valamint ismétlődésében keresendő. A periodikus zene jótékony hatással van a szervezetre. A ritmus, a periodicitás ugyanis egész életünk meghatározója. Gondoljunk csak a bioritmusra, az alvás és az ébrenlét váltakozására, vagy akár a szívritmusra.

A vélemények megoszlanak a trance-szel kapcsolatban:
- "Értelmetlen tuctuc, mint a többi"
- "A legcsodálatosabb dallamok, amiket valaha hallottam!"
- "Csak bulizni lehet rá"
- "A zene csúcsa"

Ugyanakkor mint minden zenének, ennek is megvannak a rajongói. Ezek azonban minden bizonnyal két részre oszthatók: Van, aki a buli, a vadulás kedvéért hallgatja, és van, aki azért, mert meglátja benne azt a zeneiséget, különlegességet, ami a mai, modern kor zenéévé teszi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése