Pontosan egy évvel ezelőtt íródott a Spontareality elsőnek tekinthető bejegyzése a „Kezdünk”. Ahogy mondani szokás: „Azóta sok víz lefolyt a Dunán.” Voltak jó, és rossz pillanataim is, az élet viszont ezzel jár. Küzdtem időhiánnyal és többlettel is, egy valamit viszont nem tettem: nem álltam le, nem hagytam abba, még akkor sem, amikor megtehettem volna.
Ha vissza kéne emlékeznem az egy évvel ezelőtti körülményekre, amelyek a blog indulásához vezettek, akkor azt mondanám, hogy minden különösebb ok nélkül vágtam bele az írásába, de ma már látom, megérte, mert a blogírás több mint nyers szövegírás. Több annál, mint hogy valaki pötyög a gép előtt. A legtöbb bejegyzés ugyanis nem a gép előtt jön létre, hanem az élet hozza. Ez nem ihlet, csupán a meggyőződés, a vélemény, a legbelső gondolatok közzététele, amelyekből hosszú idő alatt kialakul egy személyiség képe. A teljes személyiség blogra vetítéséhez viszont kevés egy év.
A kezdeti lelkesedés, ami a blog elején a viszonylag gyakoribb bejegyzéseket produkálta, még most sem szűnt meg, csak érthető okokból és szükségszerűen alábbhagyott. A lényeget immár nem a napi gyakoriságú írások, hanem a minőség és kidolgozottság jelenti. Aki nem első sorban blogírással foglalkozik, annak a havi egy bejegyzés tökéletesen megfelel.
Mit lehet megtudni egy emberről, ha látjuk a gondolatait?
Sok mindent. Milyen az emberismerete; hogy viszonyul bizonyos dolgokhoz; miben hisz; magányos-e; milyen az értékrendje; számít-e neki a megbecsülés, a büszkeség; hatalomra, vagy megértésre vágyik-e?
A fogalmazásmódból és az úgymond látszatból minden kiderül. Természetesen magamat nem minősíthetem, arra ott vannak az olvasók.
Folytatom-e az írást?
Mindenképpen. Nem csupán az olvasója, de a szerzője is sokat köszönhet egy blognak. Úgy gondolom, nekem már egy év alatt is sokat adott. Talán a legösztönzőbb az írásban az, hogy az ember valami egyedit, valami újat és valami olyat hozzon létre, ami tulajdonképpen saját maga. „Az vagy, amit leírsz!” Ha az a valami másoknak nem tetszik, akkor induljon ki saját magából, ő milyet írna az adott témában.
A kritika nem a fogalmazásmód, nem a szóhasználat és még csak nem is a helyesírás miatt alakul ki az emberekben, hanem azért, mert ahányan vagyunk, annyiféleképpen közelítjük meg az igazságot.
Ha még nem kezdtél bele a blogírásba, szívből bíztatlak, hogy kezdd el! Meg fogod látni, hogy érdemes. Nem elsősorban mások miatt, hanem önmagad miatt. Mielőtt azonban elkezdenél írni, gondolkodj! Hová vonzódsz jobban, az agresszív, trágár, önző és megvető emberek közé, akiknek az a dolguk, hogy mindenben meglássák a rosszat, a visszataszítót; vagy pedig az olyanok közé, akik nyitottak a világra, szeretetteljesek és látják, vagy látni akarják a dolgok igazi lényegét. Akármelyiket is választod, szembe kell nézned azzal, hogy – annak ellenére, hogy amiket leírsz, azok számodra valóságosak – az elismerés mellett kapni fogsz építő, és romboló kritikát is.
Egy biztos, ha ennek a bejegyzésnek a hatására kezdesz írni, és erre fel is hívod a figyelmem, akkor tőlem megkapod mindkettőt, ugyanis ha én kritizálok valakit, akkor megmondom azt is, hogy a felfogásom szerint általában a legtöbben miben nem értenek egyet vele és miben állnak mellette, így lehetőséget adok a fejlődésre.
Tervezem-e társszerző felvételét?
Egyelőre nem, de a jövőben ez is elképzelhető. Alapjában véve nagyon jó dolognak és kihívásnak tartom egy vagy több olyan személy felvételét, akik színesíthetik az oldal kínálatát. Ahogy a blog folyamatosan növekszik, egyre több téma kerül terítékre, de minél több területet vizsgálunk, annál jobban körvonalazódik az a „középvonal”, amit a blog tényleges témájának lehet nevezni. Ezen központi téma minden új bejegyzéssel változik, és értelem szerűen végső formáját csak a benne szereplő összes írás alapján lehet megítélni.
Nagyon fontos, hogy az esetleges társszerzők közel azonos érdeklődési körű, és azonos beállítottságú egyének legyenek (jelen esetben „minden” érdekelje őket). Ne legyenek teljesen idegenek, ismerjék egymást és megbízzanak a másikban. Emellett természetesen alkalmazkodniuk is kell egymáshoz, be kell látniuk, hogy nem mindenben értenek egyet. A legkevésbé sem szeretném, ha a blogba meghívott személy valamiféle „főnöknek” tartana, aki mindenáron azon dolgozik, hogy kitúrja. Mivel ez még tervben sem szerepel, az elvárásaimmal kapcsolatban csak annyit: „Láttad az én verziómat, alkoss valami hasonlót!”
Egyszerűen tovább
Célom továbbra is a végtelen egyszerűség az apró értékek meglátása, a „mindenről sokat és érthetőt” elve, a megértés és a készséges magyarázat.
Hogy érdemes volt-e elkezdeni? Egyértelműen igen, hiszen akármilyen témában írhatok, és mindig van pár ember, akit pont az adott verzió fog érdekelni, pont akkor és pont úgy van rá szüksége, amikor és ahogy „tálalásra kerül”.
Az blog végső célját – az olvasó világképének formálódását, érdeklődési körének bővülését – a honlap tulajdonosa a legtöbb esetben észre sem veszi, hiszen nincs ott, amikor olvassák, nincs jelen, amikor az olvasó a fejéhez kap: „És tényleg, ez így van? Így is lehet?” Ezért vannak a visszajelzési, hozzászólási lehetőségek, hogy ebből a felismerésből a szerző is részesülhessen, hogy lássa, célba ért az írása, levonták belőle a tanulságot és ezzel a pozitív tapasztalattal mennek tovább.
Ugyanakkor az írás nem kötelező, folytatom, ahogy- és amíg tudom és örülök minden kis elért célnak, még a legkisebbnek is.
Mindent összevetve hasonló lesz a folytatás is, azzal a különbséggel, hogy mindenki egy évvel öregebb, okosabb lett, közelebb került a valóság megértéséhez.
Ha nem is akarom megszemélyesíteni, azt azért fenntartom, hogy a blog egy jókora, és egyre nagyobb darab belőlem, így hát: „Boldog születésnapot Spontareality!”
Ha vissza kéne emlékeznem az egy évvel ezelőtti körülményekre, amelyek a blog indulásához vezettek, akkor azt mondanám, hogy minden különösebb ok nélkül vágtam bele az írásába, de ma már látom, megérte, mert a blogírás több mint nyers szövegírás. Több annál, mint hogy valaki pötyög a gép előtt. A legtöbb bejegyzés ugyanis nem a gép előtt jön létre, hanem az élet hozza. Ez nem ihlet, csupán a meggyőződés, a vélemény, a legbelső gondolatok közzététele, amelyekből hosszú idő alatt kialakul egy személyiség képe. A teljes személyiség blogra vetítéséhez viszont kevés egy év.
"S" születésnapi torta | készítő: Reactor
A születésnap elengedhetetlen része a torta. A honlap esetében csak jelképesen „sütöttem” ezt a csodaszép „S” alakú tiramisu tortát.A kezdeti lelkesedés, ami a blog elején a viszonylag gyakoribb bejegyzéseket produkálta, még most sem szűnt meg, csak érthető okokból és szükségszerűen alábbhagyott. A lényeget immár nem a napi gyakoriságú írások, hanem a minőség és kidolgozottság jelenti. Aki nem első sorban blogírással foglalkozik, annak a havi egy bejegyzés tökéletesen megfelel.
Mit lehet megtudni egy emberről, ha látjuk a gondolatait?
Sok mindent. Milyen az emberismerete; hogy viszonyul bizonyos dolgokhoz; miben hisz; magányos-e; milyen az értékrendje; számít-e neki a megbecsülés, a büszkeség; hatalomra, vagy megértésre vágyik-e?
A fogalmazásmódból és az úgymond látszatból minden kiderül. Természetesen magamat nem minősíthetem, arra ott vannak az olvasók.
Folytatom-e az írást?
Mindenképpen. Nem csupán az olvasója, de a szerzője is sokat köszönhet egy blognak. Úgy gondolom, nekem már egy év alatt is sokat adott. Talán a legösztönzőbb az írásban az, hogy az ember valami egyedit, valami újat és valami olyat hozzon létre, ami tulajdonképpen saját maga. „Az vagy, amit leírsz!” Ha az a valami másoknak nem tetszik, akkor induljon ki saját magából, ő milyet írna az adott témában.
A kritika nem a fogalmazásmód, nem a szóhasználat és még csak nem is a helyesírás miatt alakul ki az emberekben, hanem azért, mert ahányan vagyunk, annyiféleképpen közelítjük meg az igazságot.
Ha még nem kezdtél bele a blogírásba, szívből bíztatlak, hogy kezdd el! Meg fogod látni, hogy érdemes. Nem elsősorban mások miatt, hanem önmagad miatt. Mielőtt azonban elkezdenél írni, gondolkodj! Hová vonzódsz jobban, az agresszív, trágár, önző és megvető emberek közé, akiknek az a dolguk, hogy mindenben meglássák a rosszat, a visszataszítót; vagy pedig az olyanok közé, akik nyitottak a világra, szeretetteljesek és látják, vagy látni akarják a dolgok igazi lényegét. Akármelyiket is választod, szembe kell nézned azzal, hogy – annak ellenére, hogy amiket leírsz, azok számodra valóságosak – az elismerés mellett kapni fogsz építő, és romboló kritikát is.
Egy biztos, ha ennek a bejegyzésnek a hatására kezdesz írni, és erre fel is hívod a figyelmem, akkor tőlem megkapod mindkettőt, ugyanis ha én kritizálok valakit, akkor megmondom azt is, hogy a felfogásom szerint általában a legtöbben miben nem értenek egyet vele és miben állnak mellette, így lehetőséget adok a fejlődésre.
Tervezem-e társszerző felvételét?
Egyelőre nem, de a jövőben ez is elképzelhető. Alapjában véve nagyon jó dolognak és kihívásnak tartom egy vagy több olyan személy felvételét, akik színesíthetik az oldal kínálatát. Ahogy a blog folyamatosan növekszik, egyre több téma kerül terítékre, de minél több területet vizsgálunk, annál jobban körvonalazódik az a „középvonal”, amit a blog tényleges témájának lehet nevezni. Ezen központi téma minden új bejegyzéssel változik, és értelem szerűen végső formáját csak a benne szereplő összes írás alapján lehet megítélni.
A felvett írók növelhetik a blog értékét, de csak akkor, ha a kulcsfontosságú dolgokban egyetértenek és tartják magukat a blog szellemiségéhez
Nagyon fontos, hogy az esetleges társszerzők közel azonos érdeklődési körű, és azonos beállítottságú egyének legyenek (jelen esetben „minden” érdekelje őket). Ne legyenek teljesen idegenek, ismerjék egymást és megbízzanak a másikban. Emellett természetesen alkalmazkodniuk is kell egymáshoz, be kell látniuk, hogy nem mindenben értenek egyet. A legkevésbé sem szeretném, ha a blogba meghívott személy valamiféle „főnöknek” tartana, aki mindenáron azon dolgozik, hogy kitúrja. Mivel ez még tervben sem szerepel, az elvárásaimmal kapcsolatban csak annyit: „Láttad az én verziómat, alkoss valami hasonlót!”
Egyszerűen tovább
Célom továbbra is a végtelen egyszerűség az apró értékek meglátása, a „mindenről sokat és érthetőt” elve, a megértés és a készséges magyarázat.
Hogy érdemes volt-e elkezdeni? Egyértelműen igen, hiszen akármilyen témában írhatok, és mindig van pár ember, akit pont az adott verzió fog érdekelni, pont akkor és pont úgy van rá szüksége, amikor és ahogy „tálalásra kerül”.
Az blog végső célját – az olvasó világképének formálódását, érdeklődési körének bővülését – a honlap tulajdonosa a legtöbb esetben észre sem veszi, hiszen nincs ott, amikor olvassák, nincs jelen, amikor az olvasó a fejéhez kap: „És tényleg, ez így van? Így is lehet?” Ezért vannak a visszajelzési, hozzászólási lehetőségek, hogy ebből a felismerésből a szerző is részesülhessen, hogy lássa, célba ért az írása, levonták belőle a tanulságot és ezzel a pozitív tapasztalattal mennek tovább.
Ugyanakkor az írás nem kötelező, folytatom, ahogy- és amíg tudom és örülök minden kis elért célnak, még a legkisebbnek is.
A folytatás nem marad el. Ahogy a fény létrehozza a végtelen illúzióját, úgy folytatódik a blog is, látszólag végtelen, valójában teljesen hétköznapi módon
Mindent összevetve hasonló lesz a folytatás is, azzal a különbséggel, hogy mindenki egy évvel öregebb, okosabb lett, közelebb került a valóság megértéséhez.
Ha nem is akarom megszemélyesíteni, azt azért fenntartom, hogy a blog egy jókora, és egyre nagyobb darab belőlem, így hát: „Boldog születésnapot Spontareality!”
