Új medicina: konfliktusmegoldás = egészség?

2009. november 24.

Sokan úgy gondolják, az orvosok élet és halál urai. Az úgynevezett hagyományos orvoslás kiegészülve persze napjaink legmodernebb technikájával az a lehetőség, amelyhez a legtöbbször fordulunk, ha valami nincs rendben a szervezetünkkel. Emellett léteznek más, természetgyógyászok, spiritiszták, karmikus gyógyítók által használt „nagyra tartott” természetfeletti gyógymódok. Ismerjünk meg most egy másik verziót, amelyik az összes eddig említettől különbözik.

Az elméletet, amiről beszélek Dr. Ryke Geerd Hamer német orvos, fizikus és teológiatudós dolgozta ki.

Szerinte az életünk során elszenvedett lelki konfliktusok, traumák és a testi betegségek összefüggésben vannak. Erre saját- és több tucatnyi beteg példája alapján jött rá. A trauma, amely őt érte a legnagyobb volt, amit egy édesapa átélhet: fia a saját karjaiban halt meg. Pár héttel az eset után Hamer megbetegedett hererákban és az orvosok 1% esélyt adtak túlélésére.
A felismerés akkor következett be, amikor az általa kikérdezett, körülbelül 200 rákos betegnél is kiderült, hogy hasonló lelki megrázkódtatás előzte meg a betegségüket.
Mindezek és ismeretei felhasználásával egy 5 természettörvényből álló elméletet dolgozott ki, melyet saját magán alkalmazva elérte, hogy teljesen felgyógyuljon betegségéből.

Az 5 természettörvény a következő:

1. Minden úgynevezett megbetegedés egy érzelmi megrázkódtatással keletkezik;

2. Minden megbetegedés két szakaszból áll, ha sor kerül a konfliktus megoldására;

3. A rákos és rákkal egyenértékű megbetegedések és az ontogenetika (vagyis az egyedfejlődés, az embrionális csíralemezek fejlődése) között összefüggés van;

4. A mikrobák (mikroorganizmusok: gombák, baktériumok, vírusok) ontogenetikus (csíralemez függő) rendszere;

5. a megbetegedésnek, az elváltozásnak biológiai célja, értelme, rendeltetése van.


Az új medicina egy merőben más megközelítése a gyógyításnak.

Az elméletet azonban kezdetben nem fogadták-, és nem is ismerték el hivatalosan.
Dr. Hamert, miután beszélt a médiában felfedezéséről, elbocsátották munkahelyéről, majd kétszer is bebörtönözték. Végül 1998-ban történt meg az új medicina hatósági elfogadása.

Az elmélet 3 szinten tárgyalja a betegségek lefolyását: lelki, agyi és testi szinten.
Az agyban és a testben megjelenő betegségeket a szellemben történt változások tükörképének tartja.
Hamer szerint mindhárom szinten párhuzamosan következik be az elváltozás, amely ugyanakkor tudatosan vezérelhető, mégpedig a lelki szinttel, a konfliktus megoldásával, vagy megszüntetésével.


Manapság egyre több konfliktussal kell szembenéznünk.
Megoldásukon múlik az egészségünk?

Mindez azt jelenti az én olvasatomban, hogy ha nincsenek konfliktusaink, nincsenek betegségeink sem. Az orvostudomány szükségességét jóllehet nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ugyanis ha ez igaz, akkor nincs szükség többé orvosokra, a szervezet önmagát képes gyógyítani, a megfelelő ismeretek birtokában.

Hamer elméletének magyarországi terjesztője Barnai Roberto.
Bővebb információt az újmedicina.hu weblapon találsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése