Az idei év karácsonyán – csakúgy, mint az eddigieken – megpróbálunk hitet, reményt és szeretetet adni családtagjainknak, de legalább a hozzánk bármilyen okból közelállóknak. Ennek az ünnepi hangulatnak egy egészen kis darabkája eljut ide a blogra is, és mindazok, akik olvassák, egy kicsit részesei lehetnek.
Ez már a blog harmadik karácsonya, azonban idén nem készültem filmelemzéssel, valamint nem foglak regény hosszúságú bejegyzéssel untatni benneteket. Csupán annyit teszek, hogy megpróbálok egy aprócska karácsonyi hangulatot varázsolni.
Mint már megszoktátok, most is - karácsony napjain - egy-két, számomra kedves felvétel hallgatható a bejegyzés feletti modulban. Miért Gregorian? Nos, ettől a csapattól nem csak unalmas templomi énekeket hallhatunk, hanem ötvözik a modern zenét a csodálatosan megszerkesztett tradicionális dallamokkal. Ez adja meg azt a különleges hangulatot, amelyet lemezeik árasztanak. A 2006-ban megjelent Christmas Chants című album ezen túl a karácsony meghittségét és szeretetteljességét hivatott közvetíteni.
A karácsony a szeretet mellett az önzetlenség, a megbocsátás, a nagy ölelések, és az ajándékok ünnepe is. Idén se feledkezzünk el azokról, akik az ünnepeket kórházban, vagy éppen az utcán kénytelenek eltölteni, nem beszélve azokról, akik éppen elhunyt szerettüket gyászolják. Ha mást nem is teszünk, azért egy imát mondjunk el értük!
Mi lehet a legnagyobb ajándék, amit adhatunk?
A legnagyobb ajándék nem az LCD televízió, és nem is a mindentudó játékgép, vagy akár egy autó. Akár hiszed, akár nem, a legtöbb, amit adhatsz szeretteidnek karácsonyra, az te magad vagy, így ha nincs is mit és kinek adnod, akkor is tudd, hogy te is ajándék vagy. Ajándék, amely minden karácsonykor ott van a fa alatt és csak arra vár, hogy kibontsák, és szeretetet adjon. De nem is kell teljes lényedet adnod, sok esetben elég egy apró gesztus. Egy szó, vagy egy mosoly is olyan ajándék, amely az adott pillanatban a legnagyobb tud lenni azok számára, akik vágynak a szeretetre.
Ennek fényében kívánok mindenkinek szeretetteljes, boldog karácsonyt!
Éppen egy éve írtam a karácsonyról, a szeretet, a hit jelentőségéről és arról, hogy nem az ajándék, hanem a szándék a fontos.
A karácsony, mint mindig, számomra most is egy-két maradandó és szeretetteljes alkalmat jelent, amikor összejön a család és együtt ünnepelünk. Az ünnephez hozzátartozik a Mikulás is, aki ugyan pár héttel megelőzi azt, de ugyanúgy a szeretetről és az ajándékozásról szól.
Ennek a csodálatos tradíciónak az eredetéről ugyan maradtak fenn írásos emlékek, de vizsgáljuk meg a karácsonyt, azon belül a Mikulás legendáját egy olyan filmen keresztül, amely nem a számítógépes effektek, hanem az érzelmek végletekig fokozásával hoz ünnepi hangulatba.
Nemrég megakadt a szemem egy érdekes filmcímen: „A karácsony története”.
A 2007-ben Finnországban készült film egy szívmelengető alkotás a szeretetről, a gondoskodásról, az ajándékozásról és a hitről.
Megnéztem a filmet és bevallom, régen hatódtam meg ennyire, mint most. A legkisebb emberi közösségre, annak meghittségére, az ahhoz való legerősebb kötődésünkre épít, és akik könnyen elérzékenyülnek, azoknál nagyon erős érzelmeket hoz felszínre. Talán legutóbb a „Faun labirintusa” című film hozott ki belőlem hasonló mély érzéseket.
A történetben a mai modern Mikulásideál szerinti piros ruhás, ősz hajú, szakállas öregúr tűnik fel, de mégis hihetően tár elénk egy nagyszerű legendát.
Ez a film a legjobb választás, ha szeretnénk elérzékenyülni és kisírt szemmel teljesen meghatódva átérezni a szeretetet. A hatást a film legtöbb jelenete, valamint a nagyon jól megválasztott hangok is csak fokozzák.
Az alkotás a legnagyobb fokú alázatra, elfogadásra, megértésre, önzetlenségre és szeretetre tanít, arra, hogy nem az ajándékozó személye számít, hanem a szándék, amely mögötte van.
Van-e a filmnek manipulatív tartalma?
Nyilván tartalmaz olyan részleteket, amelyek nem részei a legendának, és megjelenik a rendező személyes meggyőződése, világnézete is, így lesz teljes egész a történet. Az egyik ilyen részlet szerint a rénszarvasok jobban engedelmeskednek a piros ruhát viselő embereknek.
Ezek a kiegészítések azonban nem csökkentik a film értékét, és megmarad a hihetősége, meghittsége.
Emellett kitalált történetről van szó, de annyi biztos, hogy ha láttuk a filmet, átgondoljuk az egész bennünk élő Mikulás legendát, és valami jobban elfogadhatót, igazabbat kapunk helyette. Visszarepít gyermekkorunkba, amikor még vártuk a Télapót.
A történet Lappföldön játszódik, a nagyon hideg telek csodálatos ábrázolása végigkíséri az összes fontosabb mondanivalót. Időintervallum tekintetében egy egész életet mutat be.
Láthatjuk az igazi Mikulást és mögötte az embert, a szomorú sorsú, árva gyermeket, akit egy jó szándékú közösség befogadott, és aki háláját szeretettel, odaadással mutatta ki. Az élet nem kímélte, de ő megmutatta, hogy milyen csodálatos dolog a szeretet és az ajándékozás. A monumentális képeket nézve tanúi lehetünk az általa megteremtett legendának, amely mind a mai napig fennmaradt.
Részesei lehetünk a legapróbb érzéseinek, megpróbáltatásainak. A jól megkomponált átvezetéseknek és a mesteri szereposztásnak köszönhetően érezhetjük az emberöltőnyi idő múlását, láthatjuk amint tapasztalatlan gyermekből fiatal felnőtt, majd idős öregúr lesz.
Tanúi lehetünk személyisége változásának és annak is, hogyan valósítja meg később az egyre gyarapodó számú gyermek megajándékozásának rendkívül nehéz feladatát.
A film magyar nyelvű ajánlója
A film tartalmából
A cselekmény részleteit csak akkor olvasd el, ha már láttad a filmet, vagy ha nincs lehetőséged megnézni!
A kis Nicolas 7 éves, amikor egy kedves ötlete támad: szeretné megajándékozni kishúgát egy saját kézzel készített ajándékkal. Egy nap azonban a kis Ada belázasodik. Szülei kénytelenek elvinni az orvoshoz a városba, ahova az út a befagyott tó jegén rövidebb. Nicolas apja egy zsebórát ad a fiúnak, és megmondja, hány órakor érnek haza. Elindulnak, de beszakad alattuk a tó jege és mindannyian odavesznek a tomboló viharban. Az árva fiú nem tudva az őt ért veszteségről folytatja a faragást. Másnap reggel pár falubéli kopogtat az ajtón és próbálják elmagyarázni neki, hogy mi történt.
Nem hagyhatják egyedül a házban, ezért falugyűlést tartanak, ahol a falu népe úgy dönt, befogadja a fiút. A településen 8 család él, mindegyikük egy évig vállalja a fiú eltartását, és minden évben új otthont adnak neki.
Közben elkészül kishúga ajándékával is, amit a szegény fiú jobb híján a tó jegére helyez el. Az apjától kapott óra folyamatosan nála van, mintha még mindig várná, hogy hazaérjenek.
Az első családba kezdetben nehezen megy a beilleszkedés, de ahogy halványulnak emlékei, úgy fogadja el egyre inkább az őt befogadó embereket. A család egyik gyermeke Eemeli hozzá fordul, amikor egyik kedvenc játéka, egy fakéregből készített kis tutaj vitorlája eltörik. Nicolas megjavítja, és együtt játszanak vele tovább. Így lesz Eemeliből a legjobb barátja.
Évek, családok és karácsonyok követik egymást, Nicolas pedig hálából az összes olyan család gyerekeinek ajándékokat farag, akiknél már vendégeskedett. Az ajándékokat apja bicskájával, fáradtságos munkával készíti el, és karácsony éjszakáján helyezi el a házak ajtaja előtt. Azért éjszaka, mert nem akar nagy ügyet csinálni az ajándékozásból.
A 6. évben azonban egy korai fagy elviszi a termésüket és a tó sem kegyes hozzájuk, így már senki sem tudja befogadni az ekkor már 13 éves Nicolast.
A falutól 20 km-re lakó különc asztalosmester Isakki, felfigyel a fiúra és a falugyűlésen felajánlja, hogy egy évig befogadja és munkát ad neki. A falubeliek más megoldás híján elfogadják az ajánlatot. Búcsúajándékként egy kis szánkót adnak Nicolasnak.
A bizarr humorú, agresszív Isakki nagyon durván bánik vele, megalázza, fenyegeti és folyamatosan fegyelmezi az egyébként nagyon engedelmes fiút. Még az apja bicskáját is eltöri, amely az egyik emléke a családjától.
A fiúnak rengeteget kell dolgoznia az asztalosműhelyben, hogy eleget tegyen Isakki elvárásainak.
Nicolas ennek ellenére folytatja az ajándékkészítést abból az anyagból, amit a mester a szemétbe dobott.
Karácsony közeledtével szabadnapot kér Isakkitól az ajándékozás idejére. A mester enged a fiúnak, és még el is viszi a szánkóján, segítve így szétosztani az ajándékokat.
Még a tó jegére is elkíséri, hogy megajándékozhassa Adát. Ekkor Isakkiban feltörnek az érzelmek és eszébe jut rég elvesztett családja, felesége és fiai. Bevallja, hogy azért gúnyos és gonosz a gyerekekkel, mert mindegyikben a saját fiai arcát látja.
Előkerül az eltört bicska is amit Isakki idő közben megjavított, valamint felajánlja a fiúnak, hogy ha akar, vele maradhat, végleg befogadja.
Isakki mellett repülnek az évek, és Nicolas felnő, de az ajándékozási kedve nem múlik el, listát vezet a falu gyermekeiről, hogy senkit se hagyjon ki.
Az öregedő asztalosmester megkeresteti rég elveszett fiait és házába hívatja őket. A fiúk szeretnék kárpótolni apjukat az elvesztegetett évekért, ezért hazaviszik a saját házukba a városba.
Búcsúajándékként Nicolasnak ad egy kulcsot, amely egy ládát nyit az ágya alatt. A ládában Isakki egy életen át gyűjtögetett vagyona van, amit kapzsisága miatt halmozott fel.
„Most végre elvihetem a Karácsony örömét a gyerekeknek!” Mondja Nicolas és a pénzből egyenként becsomagolja az ajándékokat, valamint a nevet is ráírja, hogy kinek szánja.
Eemelinek kislánya születik, és Nicolas kéri, hogy hadd írja rá őt is a listára. Nagy meglepetésére a kislányt is Adának hívják, mint oly sok évvel ezelőtt meghalt kishúgát.
Nicolas egyre több ajándékot készít, olyan sokat, hogy karácsonykor a ló már el sem bírja a szánkót. Ki kell találnia valamit, és a legkézenfekvőbb megoldás a rénszarvas, ugyanis ezen a vidéken sok él belőlük és a faluban is lakik egy asszony, aki tart is szarvasokat, pontosan négyet. Megkérdezi az asszonyt, hogy megpróbálhatja-e befogni a szánkója elé az állatokat. Az megengedi neki, hogy kísérletezzen. Még tanáccsal is ellátja: „De azt tudnod kell, hogy jobban engedelmeskednek, ha ez a piros sapka van rajtam!”
A szarvasokkal nagyon nehéz dolga van Nicolasnak, ezért készíttet a falu szabójával egy élénkpiros ruhát. Az állatok lenyugszanak és taníthatóvá válnak a piros ruha láttán.
Ahogy Ada cseperedik, egyre több érdeklődést mutat az ajándékozás iránt és barátsága is szövődik Nicolas-szal. Sejti is, hogy ki hozza az ajándékokat, de mivel Nicolas letagadja, hogy ő volna az ajándékozó, ezért titokban elindul kideríteni a dolog nyitját. Szülei kétségbe esnek búcsúlevele láttán, és keresőakciót szerveznek, amelyben Nicolas is részt vesz. Nem járnak sikerrel, Nicolasnak ismét át kell élnie egy megrázó élményt.
Amikor hazaér, ott találja Adát az ágyon, felöltözve a piros ruhába. A kislány a falu közelében rátalált az őt kereső Nicolas szánkójára és a rénszarvasok – minthogy már sokszor megtették ezt az utat – egyenesen Nicolas házához vitték.
Nicolas mindent elmond Adának az ajándékozásról, a szeretetről, és azt is, hogy szeretné, hogy ez a szokás akkor is folytatódjon, amikor ő már nem lesz. Ada nem árulja el a titkot a többi gyermeknek, ezzel is elősegítve a legenda megszületését.
Húsz év múlva az igencsak öreg Nicolas, és az ekkorra már fiatal felnőtt Ada közösen készítik az ajándékokat a neves ünnepre. Ada férjhez megy gyermekkori szerelméhez Mikkohoz. Kis idő múlva meghal Eemeli, és ekkor kell Nicolasnak rádöbbennie, hogy eljárt felette az idő. Elmegy Eemeli sírjához, és barátságuk jelképét a kis tutajt hagyja a síron örök emlékül.
Nicolas készít egy titokzatos ajándékot, aminek célját még Adának sem árulja el. Ada megígérteti vele, hogy – korára való tekintettel – ez lesz az utolsó Karácsonya. Nicolas megígéri, és karácsony éjjelén ugyanúgy kihordja az ajándékokat, viszont reggelre nyoma veszik. Ada kétségbeesetten keresni kezdi, beront a házába, de csak a titokzatos ajándékot találja meg. Ez az ajándék Nicolas testvérének szól, és tartalmaz egy kis levelet, valamint a zsebórát, az örök várakozás jelképét.
Másnap éjszaka Ada zajt hall a házuk elől, kinéz, és egy kis szánkót talál az ajtó előtt. A Nicolas házában talált ajándékot Mikkoval és kisfiukkal kiviszik a tó jegére, ahol megjelenik felettük az égen Nicolas, immár igazi Mikulásként, repülő rénszarvasok által húzott szánon.
A film megértéséhez próbáljuk elképzelni, mit tennénk, ha Nicolas helyében lennénk, felfognánk-e ilyen fiatalon hogy milyen tragédia ért minket?
Ő ezt kezdetben úgy dolgozta fel, hogy minden karácsonykor ajándékot vitt halott kishúgának, majd később minden gyereknek, akivel megismerkedett.
Családját azonban soha nem felejthette el, mert volt róluk több nagyon erős emléke is. Az egyik ilyen tárgy az apja bicskája volt, amivel később az ajándékokat készítette. A másik a zsebóra volt, amin az apja mutatta meg, mikor érnek haza. Hogy megtartotta az órát, azt jelzi, hogy élete végéig visszavárta szüleit és húgát.
A meghatódás mellé kapunk jó adag reményt, hitet és megértést.
A film legfontosabb üzenetei a következők: a szeretet éltet, a remény hal meg utoljára, és az emlék tovább él akkor is, ha mi már nem leszünk.
Egy szép idézet a filmből:
„Az attól való félelem, hogy elveszítjük a szeretetet, a szeretetnek a része.”
Közeledik a Karácsony és a multinacionális cégek akciókkal, reklámhadjáratokkal igyekeznek a fogyasztói társadalom tagjait - minket, egyszerű embereket - meggyőzni arról, hogy a termékeik nélkül nem lehetne boldog az ünnep, sőt mi több, megpróbálják elhitetni velünk azt is, hogy a csillogó-villogó műszaki kütyük és a szuper-márkás ruhák, parfümök, játékok nélkül értéktelenek vagyunk a hétköznapokban is.
Valóban ennyire fontos szerepe lenne ezeknek a "dolgoknak" az életünkben? Egyáltalán miért alakul ki az emberben a vásárlási láz, a birtoklási vágy és a mániákus kötődés az értéktelen, sokszor alig-, vagy funkcionálisan kihasználatlan termékekhez?
Először is hadd üdvözöljek mindenkit első bejegyzésem alkalmával! Szeretném a jövőben is megosztani veletek világnézetem és gondolataim nagy részét!
Reflector
A válasz vizsgálatát talán az ősi időkben érdemes elkezdenünk, amikor is még az ősember a létfenntartásához szükséges eszközöket és élelmet magához gyűjtötte, esetleg kis mennyiségben felhalmozta, ami nagy segítségére volt a túlélésben. Természetesen mivel állandóan mozgásban volt az élete során (környezeti változások, élelemszerzés, vándorlás, stb.) így nem tudott végtelen készleteket felhalmozni. Megfigyelhető ez a magatartás a modern világ eldugottabb részein élő törzseknél is, akiket még nem borított be teljesen a civilizáció "áldásos" fellege.
Nagy ugrás az időben: a pénzfelhalmozás időszakában, amikor kialakult a magántőke, az emberek közötti mérce a pénz és a vagyon lett. A reklámok és az álom-média által tökélyre fejlesztett átveréses módszerekkel egyre jobban csak egy dolgot sugallnak a potenciális vásárlóknak: vedd meg, kell neked, szükséged van rá, fogyassz, költs, vásárolj, akció, stb…
A fogyasztók és a vásárlás elválaszthatatlanok egymástól...
Érdekes gondolat hogy sokan a boldogságot az anyagiakkal teszik egyenlővé. Ez az elmélet több ponton is logikai bukfenc, mivel mindannyian hallunk sok olyan boldogtalan, depressziós gazdag emberről, akik bár korlátlan materiális lehetőségekkel bírnak, mégis szenvednek valaminek a hiányától. Rengeteg szegény ember küzd ugyanúgy ugyanezzel a hiánnyal. Játsszanak, várják a lottó ötöst, mert azt hiszik, attól megoldódik minden boldogság-kérdésük, és ha netalántán esetleg meg is nyernék a főnyereményt, akkor úgy gondolnák hogy végleg révbe érne az életük, és azonnal eljutnának az örök boldogság hegyének csúcsára.
Vajon mi az, ami mindannyiuknak hiányzik? A válasz egyszerű: a lelki gazdagság és a békesség. Ugyanis bármennyire hihetetlen is, de ezeket - csakúgy, mint az egészséget - nem lehet megvásárolni.
Tanulság: a boldogsághoz vezető utat nem rajtunk kívüli dolgokban kell keresnünk, sokkal inkább magunkban a bensőnkben, a lelkünkben.
Miért? Van lelkünk? - kérdezik most sokan.
Természetesen van. Kell, hogy legyen, hiszen vannak érzéseink, gondolataink, lelkiismeretünk. Többek vagyunk, mit hús, vér, csontok és szövetek. Van öntudatunk, és éntudatunk. Vannak jó és rossz tulajdonságaink, amik többnyire nem a testi adottságainkhoz köthetőek.
Valóban így van? Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor mindenki pontosan tudja a választ. Csak éppen a modern korban nem beszélünk róla. Nem divatos dolog ez kérem szépen, egyáltalán nem „trendi”. Meg persze a társadalom elhiteti velünk, hogy ez a lélek kérdés, valamint az ilyen spirituális dolgok ostobaságok, és kizárólag a nem normális emberek foglalkoznak velük, vagy pedig csak a totális vesztesek, ahogy manapság aposztrofálják őket: a „lúzerek”.
Boldogtalan embereink is ugyanúgy lehetnének boldogok, mint bárki más, ha a materiális kincsek hajszolása és az irántuk való sóvárgás helyett inkább lelki javakat gyűjtögetnének.
Lehet felszabadultan is vásárolni...
Mik azok a lelki javak?
Egyetlen kifejezéssel élve: a szeretetre, a jóra való törekvés. Semmi több. Ugye milyen egyszerűen hangzik? Az is. Ez minden vallástól függetlenül mindenkiben ugyanúgy működik, még a magukat ateistáknak titulálókban is.
De hogy egy kicsit tudományos is legyek:
Amerikában már öt éve hivatalosan is mentális betegséggé nyilvánították a „shopping fever”, vagy, ahogy mi mondjuk a vásárlási kényszer névvel illetett viselkedési rendellenességet. A tudósok szerint ez a lelki anomália is ugyanolyan impulzuskontroll-betegség, mint a drog-, az alkoholizmus-, a szerencsejáték-, vagy a számítógép-függőség. Valamilyen belső hiányt igyekszik pótolni ezekkel az ember, természetesen sikertelenül.
Bárhogy is nézzük a függés teszi igazán rabszolgává az embert. De ezektől a láncoktól csak mi tudunk megszabadulni, mert a játékban az a legzseniálisabb átverés, hogy magunk választjuk a függőségeinket, mert hisszük, hogy ezeknél nincs jobb, illetve ezektől lesz majd jobb. Senki nem rakja például a cigarettát a szánkba, mi döntjük el élünk-e vele, vagy sem.
Tehát ha változtatni akarunk az életünkön, és a szabadság, a valódi boldogság megismerését választjuk a pénzalapú rendszerre épülő világ kínálta „látszatboldogságok” helyett akkor el kell kezdenünk megismerni a belső énünket, a lelkünket. Izgalmas felfedezés és kalandos utazás ez, de erről szavakkal írni nem nagyon lehet, csakis a személyes tapasztalat segít a megértésében.
A szeretet ünnepe közeledtével feldíszítjük a lakásunkat adventi koszorúkkal, fenyőágakkal, karácsonyi dekorációkkal, gyertyákkal, illatmécsesekkel. Bejárati ajtónkra függődíszt teszünk, kertünkben villogó égőfüzérek fényei szikráznak ezzel is mutatva a külvilág felé, hogy készülünk a közös ünneplésre.
De vajon feldíszítjük-e a bensőnket is szeretettel, türelemmel, megértéssel, törődéssel mások felé? Hiszen leginkább erről kellene, hogy szóljanak az ünnepek és a hétköznapok egyaránt.
Kellemes karácsonyt kívánok minden idetévedő kedves olvasómnak! Ezen a boldog, örömteli ünnepen összegyűlik a család apraja, nagyja és megajándékozzák egymást. Nem mindenki számára sikerül mindig eltalálni a legmegfelelőbb meglepetést, de az első nem az ajándék. Elmaradhatatlanok ilyenkor az ünnepi ételek, mint például a bejgli, vagy a hal, a rengeteg édesség, sütemény, a nagy lakomák, valamint az őket kísérő pár plusz kiló. De számít-e az ajándékozás, vagy csak a szándék fontos?
Az ünneppel járó rohanás, a fokozott ételfogyasztás a szokásosnál jobban megterheli az embert. Hogy mindezt ellensúlyozzuk, a karácsonyt minél szebbé és emlékezetesebbé kell tennünk.
Ilyenkor pár napra elfeledhetjük a munka kényszerét és lehetőségünk lehet egy kis lazításra is. Az ünnep különleges hangulatában épp olyan jó adni, mint kapni.
Nincs szebb egy meghitt, családi szentesténél, amikor feldíszített karácsonyfával, kellemes alkalomhoz illő, halk zenével köszöntik a karácsonyt. A gyerekek alig várják az ajándékozás pillanatát. Bennük erősebben él az a csodálatos tradíció, miszerint az ajándékot a Jézuska hozza. Kíváncsiságuk hajtja őket: "Mi lehet benne?" Átszellemülve bontogatják ajándékukat és átadják magukat a meglepetés örömének.
Az ajándékozás mellett azonban nagyon fontosak azok az apróságok, amelyekkel kifejezzük összetartozásunkat és amelyek ezáltal még szebbé teszik az együtt töltött időt. Ilyenkor ajándék tud lenni az is, ha az irónia legkisebb jelét sem mutatva így reagálunk egy ajándékra: "Ezt már régóta keresem", vagy "mindig egy ilyenről ábrándoztam". Ilyen szép gesztus még a baráti kézfogás és a vállveregetés is.
Ha egyedül vagy
Olykor nem árt elgondolkodni azokról sem, akik magányosan "ünneplik" a karácsonyt. A szeretteik, vagy egyes esetekben otthonuk hiánya miatt nagyon nehéz napokat élnek át. Számukra még a legkisebb figyelmesség, a legapróbb gesztus is hatalmas jelentőséggel bír. Ha van ilyen ismerőseid közt, akkor legalább írj neki pár sort, akár interneten, akár levélben és hidd el, már ezzel is becsempésztél a szívébe egy kis boldogságot.
Ha te vagy magányos, vagy nincs otthonod, erre nehéz bármit is írni. Megváltoztatni nem tudom helyzeted, egy valamit mégis mondhatok: mindannyiunknak, így neked is feladatod van az életben, hogy mi az, arra csak te tudod a választ, ha nem tudod, akkor is van teendőd. Nem veszhetsz el! Biztosan voltak jó pillanatok az életedben, gondolj rájuk úgy, mint megismételhető dolgokra! Ami elromlott, megjavítható, a rossz tett jóvá tehető és nincs jó cselekedet fizetség nélkül.
Amikor valami nagyon reménytelen, arra azt szokták mondani: "Ezért már maximum csak imádkozni lehet." Eszerint sokan csak a végső esetben imádkoznak. Nem vagyok pap és nem akarok szent fazéknak tűnni, de a mai "trendi" tevékenységek helyett egyszer próbáld ki, hogy karácsonykor imádkozol! Megnyugszol tőle, felfrissít, több leszel általa. Ha nem is hiszel benne, azért tedd meg, nem veszítesz vele semmit!
Mitől lehet a legszebb a karácsony?
Nem az ajándékoktól, még csak nem is a hagyomány ápolásától. A hit ugyanakkor nagyon fontos, hiszen a családi mellett elsősorban vallási ünnepről beszélünk.
Az ünnep lényege egy olyan eszme, amelynek kifejezésével, vagy kifejezésmódjával mindenki egy személyben "irányíthatja" a saját- és a család többi tagjának hangulatát, valamint az ünnep menetét is.
Az ölelés, amelyre nagy szükségünk van, hogy kifejezzük érzéseinket
Ez pedig a szeretet, amelynek kifejezésére a szó a legkézenfekvőbb. Nálatok hányszor hangzik el karácsonykor a bűvös mondat? "Szeretlek benneteket, -téged, -Apa, -Anya!" Vagy csak simán: "Szeretlek!" Ha a válaszod az, hogy legalább egyszer, akkor már ajándékok nélkül is sokkal hozzájárultál az ünnep szellemiségéhez az igazi, szeretetteljes karácsonyhoz. Ugyanilyen az ölelés is, amely kiegészülve a szóval egy nagyon erős, anyagi érzetet társít a kapcsolathoz, így juttathatod igazán kifejezésre a szereteted és karácsonyod emléke örökké megmarad benned és szeretteidben.
Minden létezik, ha átéled. Minden valódi, ami benned él. Gyere velem egy utazásra a lélek szárnyán a valóság és a fikció határára. Nézz körül a végtelen horizonton és csodálkozz rá a Világra, érezd egy lélegzetedben, mert a mindenség a részed és te is az övé."Ne tartsd meg az egészet magadnak. Másoknak is szüksége lehet arra, ami benned él. Úgyhogy legyél nagylelkű. Hívd meg őket a benned rejlő szigetre." Charles Martin Nem jöttél hiába, ez egy különleges blog, amelyben olyan hangulatot és gondolatokat próbálunk nyújtani, amelyek máshol, ebben a formában nem találhatók meg.
Nézd meg a bejegyzéseket, olvass, véleményezz, gondolkozz nyitottan, nevess, elmélkedj, döbbenj rá, csodálkozz, légy pozitív, így fogadd be mondanivalónkat!
Amikor az ember olvas, a szerző szemével látja a világot. Olvass, és légy részese világunknak!
Érezz, ne töprengj!
Az írások, amelyeket a blogon látsz nem is annyira véleményt tükröznek, hanem információt közölnek és úgy vannak megszerkesztve, hogy érzéseket keltsenek benned. Ezek az érzések olykor negatívak, máskor pozitívak. Az olvasás során elsősorban az emócióidra, benyomásaidra figyelj. Ha szeretnéd, mindenekelőtt ezeket az élményeket oszd meg velem a megjegyzésedben.
Egy kék pont az univerzumban. Ahogy az űrhajósok látják bolygónkat. Évmilliókon keresztül civilizációk járták útjukat és hagytak nyomot rajta. Maják, inkák, aztékok, egyiptomiak. Mind szerepet játszott a Föld történetében. Ma már több mint 6 milliárd ember él azzal az örökséggel, amit a történelem hagyott ránk. A Radio GAIA azért született, hogy megértsük, mindannyiunknak szerepe van az Anyaföldön. Őseink nyomokat hagytak, amelyeket meg kell vizsgálnunk és meg kell értenünk bolygónkat, hogy végül kapsolatba léphessen velünk. A Radio GAIA, a bolygó hangja az éterből szól hozzád. Légy üdvözölve a saját megismerésed felé vezető úton.
