A félelmetes ember

Az emberi gondolkodás gyökerei jóllehet az állatvilágban vannak, de elméjének, viselkedésének rendkívüli összetettsége révén az embert olyan dolgok megvalósítására teszi képessé, amelyek sokkal baljósabb jövőt vetítenek előre, mint azt eddig gondoltuk.
Mi a hatalom igazi hatása az emberre? Mit jelent a szellemi drog? Mire vagyunk képesek, meddig megyünk el, ha utasítást, vagy parancsot kapunk? Mi a „gonoszság”? Mi a vezetők, az érdek, a felelősség és a pénz szerepe? Mi a hasonlóság a saját hétköznapjainkkal? Mi a média és az oktatás valódi üzenete? Módosítható-e tömegek tudata?

Ahogy embrióból gyermekké, később pedig felnőtté válunk, tudásunk, tapasztalataink révén előbb a család, később a társadalom egyre hasznosabb tagjaivá lépünk elő, egyre több jogosítvánnyal, engedéllyel rendelkezünk, hogy megvalósítsuk céljainkat.
A célok értékelésénél vannak szintek, amelyek egyértelműen meghatározzák, honnan indulunk, és hova szeretnénk eljutni. Van, aki csak normális, egészséges életet szeretne. Van, aki lakást, házat, autót, családot, vagy vállalkozást szeretne magáénak tudni. És végül van, aki olyasmit szeretne elérni, ami a legtöbb embernek nem sikerülhet. Ez a hatalom, amelytől egyre inkább függ az emberiség.

Hol ered a hatalom utáni vágy?
Minden bizonnyal gyermekkorban és persze sok egyéb tényezőtől függ, ilyenek pl. a társadalmi réteg, képességek, környezet, egészség és nem utolsó sorban a családi háttér. A szigorú szülők gyermekei már korán rájönnek, hogy a világban csak kemény munkával, odaadással, és elhivatottsággal boldogulhatnak, és általában ezt el is érik. Fordított helyzetben az engedékeny szülők gyermekeinél a kényeztetés pont az ellenkező hatást váltja ki. Ők magától értetődőnek veszik a hatalmat, szüleiket szolgáknak tekintik, senki és semmi nem állhat az útjukba, ha céljaikat meg akarják valóstani.
Persze a valóság ennél sokkal árnyaltabb, ez csak a két véglet, de jól demonstrálja az emberiség megosztottságát.

Hihetetlen, vagy nem, de minden cél elérhető
Emlékszem, amikor kiskoromban az első métereket tettem meg önállóan biciklivel. Azelőtt emberfeletti dolognak tartottam a kerékpározást, de amint ráéreztem az egyensúlyozásra és megtapasztaltam a jármű irányításának csodálatos érzését, rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb, mint azt addig gondoltam. Egyszerre hatalmamban állt kerékpározni és ezzel elindulni a közlekedésnek nevezett cél felé, amit kezdetben szintén elérhetetlennek hittem.

Mit jelent a hatalom azon túl, hogy bizonyos emberek megtehetnek ezt-azt, hogy felettünk állnak valamilyen szempontból?
Minél több pénzed van, annál több dolog fog érdektelenné válni számodra. Minél hatalmasabb vagy, annál magányosabb leszel, végül már nem marad felfedeznivaló a világon. Mire vágyhat egy nagyhatalmú ember?
A hatalom – mint minden más – egy idő után egyhangúvá, unalmassá válik. Mint az eldobott játék, amelyet a gyermek megunt. Azelőtt mindent megtehetett vele, kizárólagosan az ő tulajdona volt, boldog volt vele, de az ismétlődés az unalom előjele.

Szellemi drogok
Mindig új dolgokra vágyunk, egyesek csak megértésre, a legtöbben pénzre. Mások pedig, akiknek úgymond minden hatalmukban áll, ők kalandra vágynak, mert a Földön általában elérhető élményeknek jó részét a pénz segítségével már átélték.
Mit tesz a gyermek, ha megunta játékát, és nincs a közelben semmi más, amivel játszhatna? A maga módján dühöngni, sírni kezd. Jelzi, hogy az eddigi boldog állapotába szeretne visszatérni. Ha nem történik semmi, alkalmazkodik a kialakult helyzethez, és jobb esetben vizsgálgatni kezdi a játékot, szétszedi, összerakja. A következő lépcső, amikor már tudja, milyen a játék belülről. Ekkor dobálni kezdi és összetöri. Ahogy az angol fogalmaz: „Game Over”, vagyis „A játéknak vége”. Érdektelenné, haszontalanná vált, megsemmisítendő! A gyermek így – rombolással, pusztítással – elégíti ki szükségletét a boldogságra, amelyet azelőtt oly sokszor a játékkal elért.
Ez súlyos párhuzamot von a hatalommal, csak ott a játék szerepét az élet, az anyagi javak, és az emberek játsszák. Ha ezek vállnak az unalom tárgyává, annak előbb-utóbb kegyetlenség lesz a vége. A kegyetlenség az ember válasza a világ unalmára. Mindent megtehetsz, mégsem teszel semmit, csak törsz, zúzol, mint az unatkozó gyermek!

Kegyetlenségre tanítanak korunk számítógépes játékai is. A legtöbb gyermek ugyan el tud vonatkoztatni a játékban történtekről, de amikor játszik, megszűnik számára a külvilág, a program által generált virtuális valóságot tekinti valódinak, benne él.


Sok kegyetlenséggel találkozunk egyes mai "játékokban". Fantáziadúsak, de a végletekig eltorzítják a valóságot.
A számítógépes játékok személyiségfejlődésre gyakorolt hatásával egy korábbi bejegyzésem foglalkozik: Korunk gyermekjátékai a számítógépes játékok.

A parancs hatása
- Vidd ki a szemetet légy szíves! Szól a kérés a konyhából.
- Jó, majd kiviszem! Érkezik a válasz.
- Most azonnal vidd ki a szemetet! Kissé hangosabban.
Mit teszel ilyenkor? A többség kiviszi, és letudva a dolgot, folytatja az életét.
Nagy a különbség a kérés, az utasítás, és a parancs között. A kérést vagy tejesíted, vagy nem, ez olyan, mint egy szívesség. Az utasítás tárgya már jóllehet rád is vonatkozik, tehát előnyös, ha eszerint cselekszel. A parancs már egy konkrét, mindenképpen végrehajtandó utasítás, nem térhetsz ki előle kifogásokkal, eleget kell tenned neki.

A parancs igazi veszélye, hogy a felelősség azt terheli, aki kiadta a parancsot, attól függetlenül, hogy tett-e valamit, vagy nem. A parancsra cselekvők a gondolkodást és a döntést – a cselekvés legfontosabb tényezőit – a parancsolóra bízzák.
De mi lenne, ha olyasmire kérnének, amiről magadban tudod, hogy nem helyes, de utasítanak rá? Egy biztos: lényegesen könnyebben cselekszünk parancsra, mert abban a pillanatban nem törődünk a következményekkel.

Eredendően „gonoszak” vagyunk?
Az előbb említett kegyetlenség sokaknak sajátja. Nem kell elismertnek, vagy vezetőnek lenni ahhoz, hogy valaki kegyetlen legyen. Ez számára észrevétlen helyzetekben is előfordul, úgy követ el „bűnt”, hogy nem is tud róla.
A 60-as években Stanley Milgram az emberek „gonoszságát” vizsgálta oly módon, hogy a vizsgált személyekkel elhitette, hogy egy teljesen véletlen kiválasztáson alapuló kutatásban vesznek részt, amely a büntetés hatását vizsgálta az emberek tanulási folyamataira. Az alanynak egy kapcsolókkal ellátott gép előtt ülve feladatokat kellett adnia egy másik szobában ülő személynek, és a tőle érkező rossz válasz esetén először 15, majd – 450 Voltig – folyamatosan növekvő feszültségű áramütést kellett adnia büntetésként. Az eredmény meglepő: a vizsgált személyek 65%-a volt képes a legerősebb, halálos áramütést kiadni. Valójában érezték, hogy amit tesznek, az nem helyénvaló, de amikor rákérdeztek a kísérletvezetőre, hogy megtegyék-e, azt a választ kapták, hogy „folytassa a vizsgálatot!”
A másik személy természetesen beavatott volt, és nem kapott áramütéseket, csak el kellett játszania azok hatását.

A kegyetlen embert gyakran azonosítjuk az állatvilág valamely ragadozó ösztönű képviselőjével, mert azt hisszük, hogy lealacsonyítjuk az állatok szintjére. Ezzel csak egy aprócska bökkenő van: az állatok nem kegyetlenségből ölnek, pusztán az életben maradásukért. Ezt az 1985-ben készült „Szökevényvonat” című filmben elhangzó beszélgetés mesterien körvonalazza:

„Maga egy vadállat!”
„Nem, rosszabb! Ember! Ember!”

Miért rosszabb az ember? Mert gondolkodik. Amíg az állat csak az ösztöneire hallgathat, addig az ember számára egy sokkal fejlettebb agy sokkal összetettebb problémamegoldó képessége, számítási kapacitása áll rendelkezésére.

Az érdek mindenekfelett
Attól függetlenül, hogy mit szeretnénk megvalósítani, sok minden érdekünkben áll. Mindenkinek vannak érdekei, de ha a hatalom és az érdek találkozik, akkor nincs megvalósíthatatlan terv. A mai világban a legnagyobb érdek a pénz és az irányítás megszerzése.

Nemrég felfigyeltem egy érdekesnek tűnő filmcímre: „Ébresztőfilm”. Mondanom sem kell, azonnal felkaptam a fejem és egyből a következőkre gondoltam: „Most alszunk? Miből kell felébrednünk?” Aztán a Mátrix című film jutott eszembe, ahol az emberek virtuális valóságban éltek.
A film tényleg a Mátrix egy jelentőségteljes jelenetével indul, amikor a főhőst elindítják a tudata felszabadítása felé vezető úton.
Az üzenet, amelyet az ébresztőfilm próbál átadni egy nagyon komplex tényrendszer mentén fogalmazódik meg. A benne feldolgozott tények megdöbbentőek.

A film egy-két állítása:
„A politikát, a médiát, és az oktatást is egy nagyon szűk elit irányítja.”
„Ez az elit befolyásos emberekből, cégvezetőkből, milliárdosokból áll.”
„A kezükben van a döntéshozatal, az igazságszolgáltatás, a kormányzat és a rendőrség is.”
„A céljuk a globalizáció, egységes irányítás alá vonni az összes országot, végül pedig a világuralom.”

Persze ezen kívül rengeteg magyarázatot, okfejtést, tényfeltárást is láthatunk a filmben. Hogy igaznak tartom-e ezeket az állításokat? Minden ember csak a saját tapasztalataira, az általa látott és érzett momentumokra támaszkodhat, én is ezt teszem:

Mi a média célja?
A mai média reklámok nélkül nem létezhetne. A kereskedelmi televíziózás például javarészt a reklámok bevételeiből tartja fenn magát. De a reklámokat vizsgálhatjuk egy másik nézőpontból is. Amellett, hogy hatalmas bevételt produkálnak, van egy „mellékhatásuk” is: a tudatmódosítás. Egy magára valamit adó reklámban legalább kétszer elhangzik a reklámozott termék neve, valamint olyan tulajdonságai, amelyek – még ha kitaláltak is – vásárlásra ösztönöznek minket. A marketing által mesterien szabályozott kampányszerű szövegek rabul ejtik elménket, még ha nem is vagyunk tudatában. Elmondja, mit tegyünk, mit vásároljunk, hova menjünk nyaralni, és mindezt tömegekkel teszi.

„Ez valóban egy elképesztő és kihagyhatatlan ajánlat hölgyeim és uraim!”
„Laboratóriumi vizsgálatok igazolták…”
„Garantáltan eltűnteti…”
„Különleges akciónk keretében…”
„Selymessé, és bársonyossá varázsolja…”
„Most kettőt kap egy áráért…”
„Ez a NASA által kifejlesztett…”
„És ez mind, mind ajándék, önnek nem kerül semmibe!”

A semminél maradva: a reklámszöveg tulajdonképpen nem mond semmit. Legalábbis a dörzsölt reklámnéző számára. Ami ugyanis túl szép, hogy igaz legyen, az általában nem az. Mi a valóság? Az akció lényege nem az árcsökkentés, hanem a vásárlás ösztönzése. Ugyanez a célja a túlhangsúlyozott szlogeneknek, hatásoknak, tulajdonságoknak is.

Mi az oktatás célja?
Az oktatást mindig is a legnemesebb tevékenységnek tartottam, annak, hogy a tanárok saját tudásukat adják át, hogy ezáltal gazdagítsák a diákok szellemi értékeit, segítsenek fejleszteni képességeiket, hogy később sikeresek legyenek, és képesek legyenek arra, hogy leküzdjék az élet akadályait.
Ehhez képest a mai oktatás feladata elsősorban az elemzés, és a besorolás. A hierarchia kialakítása, amely nem a tudáson, hanem a végzettségen alapul. Ha van 8 általánosod, lehetsz takarító, ha van érettségid, lehetsz segédmunkás, ha van szakmád, lehetsz mérnök, szerelő, ha van diplomád, lehetsz tanár, orvos, ügyvéd, stb.

Globalizáció
Gyakran halljuk a TV-ben hogy „Európai Unió, Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Egyesült Nemzetek Szervezete”. Miért ez a 4-es tagolás? Azért, mert az említett film szerint ezek már megvalósultak az egységes világ felé vezető úton. Uniók, egyesülések, közösségek szerveződtek az egységes irányításért. És nem kizárt hogy ezek a jövőben egy még nagyobb globális hatalommá egyesülnek, amely viszont több problémát is felvet. Ha úgymond megszűnnek a határok, mint ahogy azt – itt nálunk az EU-ban – tapasztaljuk is, akkor bárki útlevél nélkül átléphetne az egykori országhatárokon. Ezért valamilyen módon szükségessé válik az összes ember követése, ez leginkább egy elektronikus chip beültetésével válik lehetségessé.

Hogy mennyi igaz az imént említett dolgokból, azt mindenki döntse el maga. Mérlegeljen, hogy ahhoz képest, amit eddig tapasztalt, mi látható egyértelműen, és mi az, ami félrevezetés.

Az ember egy kegyetlen faj, tettei alapvetően meghatározzák. Az önzés, a hataloméhség, az irányítási kényszer valljuk be, azért minket is időnként megkörnyékez. A jóra, a szeretetre, a békülésre azonban mindenki vevő, próbáljuk így felfogni a világot, akkor hasonló reakciót kapunk vissza tőle és egymást segítve juthatunk előre az élet rögös útján.

„A vadállatban is van szánalom.
De bennem nincs, hát nem vagyok vadállat.”

William Shakespeare – III. Richard

Nem találok szavakat

Biztosan előfordult már veled, hogy – akár vizsgán, akár a szüleid, vagy mások társaságában – meg sem tudtál szólalni. Tudnak „beszélni” a politikusok? Mi a különbség az igazi élőszó, és az érthető, de felolvasás jellegű, szinte géphangszerű beszéd közt? Milyen akadály állhat elénk, ha véletlenül arra adjuk a fejünket, hogy megértessünk valamit? Mit jelent a „kapcsolatok nélküli” társadalom? Hogyan hat a nyelvtudás a gondolkodásra?

Nem születik senki szónoknak, de mindenkinél kifejleszthető egy alapszintű előadói készség. Amikor próbálod kifejezni magad, a legnagyobb akadály, amivel találkozhatsz a monotonitás. A nem megfelelő hangnemmel egy perc alatt le lehet fárasztani akárkit. A következőkben mondok néhány példát olyan negatív kifejezésmódokra, amelyeket sokszor én is szeretnék elkerülni, de nem mindig sikerül.

Fárasztó telefon
Mindenki tapasztalta már, milyen az automata hívásfeldolgozó robot élethűen felvett hangja, aminek hatására a menüpontok hosszú percekig tartó felsorolása közben az az érzésed támad: „mindjárt elalszom!” Pl: „Üdvözöljük! Ön a … hívta! Ha ügyet szeretne intézni, nyomja meg az 1-es gombot! Ha mással kíván foglalkozni, nyomja meg a 2-es gombot” és így tovább.
Annak ellenére, hogy emberi hangot hallasz és érted is, amit mond, mégis egy természetellenes monoton és fárasztó, egyoldalú beszélgetés részese vagy.

Fárasztó utazás
Ugyanez az utazáskor: vonaton, autóban, vagy repülőn ülve az ember inkább alszik, minthogy érdekelné, kik veszik körül, milyen úton, hogyan jut el céljához. Csak arra gondol, ami az út végén várja. Átvitt értelemben az egész életünk egy utazás, egy monoton, legtöbbször magányos és kellemetlen tevékenység.

Fárasztó TV
A TV-csatornák közt az élesebb fülűek észrevehetően nagy különbségeket fedezhetnek fel. Szándékosan nem írok csatornaneveket!
A különbségek alapvetően 2 csoportra osztják az adásokat. Az egyik csoport a közvetlen, nyitott, érdekes, mindig aktuális és felesleges kitérőktől mentes adás, amelyet általában a legtöbben néznek. A másik csoport a vontatott, ezáltal kevésbé érdekes, „mintha olvasnák” típusú adás, ahol a tapasztalatlanság, a túlzásba vitt komolyság és hivatalosság már szinte sérti az ember fülét.

Lehetsz színész, még akarnod sem kell
Ha azt mondom, mindenki lehet jó színész, akkor azonnal a következőre gondolsz: vajon miért mondja ezt? Hiszen ez badarság!
Nem az! Színésznek lenni elsősorban nem azt jelenti, hogy elvégezted a színművészeti főiskolát. Még csak azt sem jelenti, hogy jó színészi képességeid vannak. Ugyanakkor a túlzásba vitt színészi ünnepélyesség sem lehet helyénvaló a hétköznapokban. A színészet lényege: játszd el saját magad, légy önmagad idegenek előtt is! Ez viszont csak úgy hangzik, mintha könnyű lenne. Valójában a hangulat eltalálása teszi nehézzé, ugyanis nem minden helyzetben az általad megfelelőnek tartott szó, vagy hangnem a helyénvaló. Ennek elsősorban a családban élők válnak „áldozataivá”. A dolog következménye az elutasítás, megrovás, az együtt töltött időt olykor színesebbé tevő veszekedés. És pont ez az, ami jó színésszé, jó szónokká tesz. Láttad már magad igazi veszekedés közben? A legtöbben nem, pedig akkor vagy igazán színész. Olyankor akaratlanul állítasz össze olyan összetett mondatokat, és használsz olyan bonyolult szófordulatokat, amelyekre egyébként nem lennél képes. Tudva, hogy te irányítasz, nem figyelnek milliók a készülékük előtt ülve, előtör belőled a természetes lényed, azonnal tudod mi a jó és mi a rossz. Ez azonban túlmegy még a színészi képességeken is, hiszen szóhasználat terén még csak nem is vagy korlátok közé szorítva, mint általában egy színész.
A feladatod elsősorban az arany középút megtalálása: ne légy se fárasztó, se túlságosan szókimondó. Ne hadarj, mert az érthetetlenség itt nem az egyediség jele.

A politikus, mint a szavak királya
A politikusok nagyon jó szónokok, nekik elsőre elhiszel mindent, „ők mindig betartják az ígéreteiket”. Nos, ezek közül egyik sem igaz. A politikus beszéde mögött ott áll egy végletekig megtervezett állami apparátus, amely pontosan meghatározza, mikor, mit mondjon. A politikusok beszéde abból a szempontból is veszélyes, hogy mindig azt mondják, amit látszólag hallani akarsz, de elkerülhetetlenül tartalmaz olyan apró részeket, utalásokat, amelyeket észre sem veszel, pedig pont azokban van a lényeg, az, amit esetenként nem is szeretnél hallani. Egy hasonlattal élve: a gyerek nem szereti a spenótot, a sóskát viszont imádja. A megoldás az, hogy keverjünk a sóska közé egy kis spenótot, épp csak annyit, amennyi még észrevehetetlen, és folyamatosan fokozzuk a spenót koncentrációját addig, amíg a sóska teljesen eltűnik. Aztán megkérdezzük: „Fiam! Szereted a spenótot? Ha a válasz: nem, akkor azt mondjuk neki: „Szereted, vagy nem szereted, akkor is megetted!” A politikus elsősorban rendkívül tagoltan beszél, hihető, és naprakész szeretne lenni, mély benyomást akar tenni a hallgatóságra. Pl. „Ezt – Magyar – ország – nem – tűrheti – tovább!”, és persze közben a testbeszéde – amely többnyire a kézmozgására korlátozódik – nyomatékosítja és sulykolja.

Mitől függ, hogy milyen a beszédstílus?
Leginkább a vizsgált személy foglalkozásától. Amint egy politikusnak, úgy egy tanárnak, papnak, orvosnak, ügyvédnek, jósnak, vagy rendőrnek is megvan a jól elkülöníthető kifejezésmódja. Persze nem ilyen élesek a határok, de ezeken a kategóriákon felül is természetesen bárki rendelkezhet a tárgyalt stílussal, ami nem feltétlenül függ a társadalmi helyzetétől és intelligenciaszintjétől.

Ryan McGuire Pixabay

Milyen mértékű a különböző foglalkozású emberek beszédstílusának különbsége?

A tanár az érthetőségre és a tanulás elősegítésére koncentrál, mondanivalóját gyakran megszakítja akár a mondat közepén felvitt hangsúllyal, várva a tanulók reakcióját, hogy visszajelzést kapjon azok tudásszintjéről.
A pap beszéde a prédikáció, amely elsősorban a vallásra helyezi a hangsúlyt. Egyúttal tesztelve a hívek Istenbe vetett hitét és kitartását is. A prédikáció közben sűrűn említ példákat a szentírásból ezzel is alátámasztva mondandóját. Ugyanakkor úgy állítja be a hangnemet, és azért beszél tagoltan, mert ő csak közvetít, rajta keresztül Isten beszél. Pl. „Kedves testvérek! Mit üzen nekünk ez az ünnep? Mert hiszen nem elég, ha csak úgy teszünk, mintha, nem elég, ha képmutatóan kijelentjük: én mélyen vallásos vagyok. Mi elég kedves testvéreim? A hit. a hit a legfontosabb.”
Az orvos sokszor esik abba a hibába, hogy latinul kezd el beszélgetni a beteggel, ami csak kezdetben zavaró, idővel a beteg is megtanulja az orvosi szakkifejezéseket, és aktívan részt tud venni a beszélgetésben. Pl. „Ezen a scoliosis-on még dolgoznunk kell!”
Az ügyvéd beszédstílusa kimért, tisztában van azzal, hogy mikor mit mondhat, beszédének tartalma jogilag teljesen megalapozott. Ismeri az összes törvénykönyv összes törvényének összes paragrafusát. Gyakran használja a „jogszabály kimondja”, „a cikkely szerint”, kifejezéseket.
A jós ezzel ellentétben az univerzum energiaáramlására, a bolygók állására, a tenyér vonalaira, a kártyák sorrendjére fog mindent, és ha még nem is mond igazat, akkor is elvárja a „munkája” iránti elismerést. A képzett jós úgy beszél, hogy közben észrevehetetlenül kérdez is. A kliens legkisebb arcrezdüléséből, vagy hangnemváltozásából következtet annak érzelemvilágára és közben igyekszik minél többet megtudni róla, hogy aztán némi saját kútfőből merített magyarázattal kiegészítve valósághűen tárja elé a jövője néhány részletét. Sok sztereotípiával, és az életkor birtokában kimondható általánossággal rendelkezik. Pl. egy 75 éves kliens esetén: „Igen, már látom is a kártyából, hogy önnek egészségügyi problémái vannak, magas a vérnyomása, és a koleszterinszintje. Egyen sok zöldséget, gyümölcsöt, kerülje a húst, és az édességeket!”
A rendőr megnyilvánulásai sokaknak adnak okot a nevetésre. Beszéde teljes egészében a rendőrségnél használatos, katonás rendet sugárzó, amúgy érthető, de a sok szakkifejezés és a túlzott alapossággal kivitelezett fogalmazásmód miatt nem igazán illik az általános hétköznapi szóhasználatba.
Pl. „A Trabant típusú gépjármű vezetője feltehetően alkoholos befolyásoltság alatt állt. Az útfelület ónos eső miatt jégbordássá vált, a gépkocsivezető figyelmen kívül hagyta a közlekedési rendszabályokat, nem adta meg az elsőbbséget a védett útvonalon érkező Audinak és az ütközés után irányíthatatlanná vált gépjárművet az árokba kormányozta!”

„Kapcsolatok nélküli” társadalom
A mai ember a hétköznapokban rendkívül komor, visszautasító és önző. A rohanó világ városaiban senkinek sincs ideje és motivációja sem az idegenekkel, sem a tágabb környezetükben élőkkel való aktív interakciók kezdeményezésére. Mit látunk általában? Siető, magába roskadt embereket, akik jobb esetben kifejezéstelen, rosszabb esetben megvető, vagy bűntető arckifejezéssel hozzák tudomásodra: nem érdekelsz, nem érdekel semmi, csak én vagyok, senki más nincs, „miért nézel?”. Az ilyen közösségben nagyon kis esélyed van kapcsolatot teremteni.
Milyen módszerrel teremthetsz hangulatot például egy forgalmas buszmegállóban, vagy olyan helyeken, ahol sok emberrel „összezárva” vagy kénytelen eltölteni egy kis időt, ahol nem az a cél, hogy ösztönösen elzárkózz a többi ember elől?
A kulcs a nyugalom, és a jókedv. Ezekből van manapság a legkevesebb. Ha valaki hangosan nevet a buszon, azt a többiek nyíltan elítélik, mondván: „ez nem normális”, ez ütközik a visszahúzódó társadalom egyébként íratlan szabályaival. Mire tanítottak szüleid? „Idegenekkel ne beszélj, ne fogadj el tőlük semmit, maradj csendben, ne érdekeljenek más gondolatai és te se mutasd ki érzelmeid akárkinek!” Ezzel szemben gondolkodj pozitívan! Nehéz elhinni, de nem az számít, amit mások gondolnak rólad, hanem az, amit te gondolsz magadról. Ha pl. szépnek tartod magad, akkor mások is szépnek fognak tartani. Ha azt hiszed, jól beszélsz, helyesírási hibák nélkül írsz, mindez ad egyfajta pozitív lendületet az életszemléletednek és ez előbb utóbb másoknak is feltűnik. Ilyen pozitív gondolat a vágyakozás is, amikor szeretnéd, hogy jó történjen veled. De ha már itt tartunk: nem elég vágyakozni, akarni kell! Ne panaszkodj! Ne mondj olyanokat, hogy pl. szenvedés az élet. Fogd fel másképp: A szenvedés az élet velejárója, erősít, tapasztalatokat ad, szükséges átélnünk ahhoz, hogy később jobbra forduljon helyzetünk.
A helyzet bármennyire is szeretnénk, nem változik, mert az emberek többsége ún. állampolgár, fogyasztó, városokban él, csavar egy gépezetben. A jövőben pedig félő, hogy eltűnik az a ma még jó néhány helyen fellelhető klasszikus „falu”, ahol mindenki ismer mindenkit, és az ember maximum 200 társával valósít meg egy olyan társadalmi formát, amelyben szellemileg nem zárkóznak el egymás elől, és amely egyúttal az együttélés alapját képezi.

Mi fejleszti leginkább a beszédkészséget, és a kreatív gondolkodást?
A nyelvismeret. Aki több nyelven képes megszólalni az anyanyelve mellett, abban idővel kifejlődik egy olyan tudás, amelynek segítségével integrálja a tanult nyelveket, az agya képes lesz azonnal átállni egyik nyelvről a másikra és fordítva. A nyelvtudásról azt tartják: „ahány nyelven tudsz, annyi ember vagy egy személyben”, persze itt nem a személyiséghasadásra gondolok.

Nem kell politikusnak, színésznek, vagy tanárnak lenned, a lényeg, hogy inkább mások szakítsanak félbe beszéd közben, minthogy háttérbe szorulva, a kínos csend határozzon meg, hiszen a beszéd, és a többnyelvűség az a képesség, amely lehetővé teszi számodra, hogy megoszd gondolataid másokkal, és ezáltal megtaláld a közös hangot olyan emberekkel is, akikkel azelőtt nem tudtál kapcsolatot teremteni.