Hiszem, ha látom

„Egy kép többet mond ezer szónál.” Tartja a mondás. De vajon valóság-e, amit látunk? Hogyan látjuk a világot és hogyan juthatunk el annak végtelen szemléléséig. Láthat-e egy világtalan? Mi a szerepe a képnek, mint a gondolatvilágot meghatározó tényezőnek? Hogyan jelenítik meg a valóságot és mi a közös a fényképekben, a rajzokban, vagy akár a tükrökben? Beszélhetünk-e művészi képességekről egy műszaki rajz kapcsán? Mi a kilátás és a látóhatár jelentősége? Tágíthatjuk-e látásunk spektrumát?

Időnként azt hisszük, hogy amit nem látunk, az nem is létezik. Valójában azonban nem gondolunk bele az adott tárgy, vagy személy létezésébe, így számunkra átmenetileg tényleg megszűnik létezni. Ebben az állapotban elég egy kis utalás a létükre és máris megjelenik a gondolat, amely az emlékekből újraépíti őket.

Ugyanígy felmerülhet bennetek a kérdés, hogy hová tűnt szerzőtársam, valamint hogy valós személyt rejt-e a név? Nézzük, hogy meggyőz-e minket a következő gondolat:

Reflector üzeni, hogy nem tűnt el, ő egy létező személy. Hogy jelenleg nem ír új bejegyzéseket, annak az oka a következő, idézek egy levelezésünkből: „Eléggé pozitív és intenzív periódusába léptem az életemnek… rengeteg témám lenne, de sajnos nincs időm írni… rengeteg elfoglaltságom van… most valódi élményeket élek át, majd ezután rögzítem élettapasztalataimat. Semmiképpen nem hagyom abba az írást, ezt megígérhetem mindenkinek.”

A vaksággal, futólag az előző bejegyzésben foglalkoztam. A látásról, mint a legtöbb információt közvetítő érzékelésről viszont kevés szó esett. A valóság keresése során legtöbb esetben hajlamosak vagyunk a szemünkre hagyatkozni. Számunkra csak a látható dolgok léteznek. Minden, amit látunk valóság, viszont nem látjuk a teljes képet. Ez csak a saját valóságunk és a fényképek pontosan ezt próbálják szemünk elé tárni. Egy általunk megszokott, ismert világot. Bár van lehetőség a képek manipulálására, de különösen egy családi fotó esetén nem sok értelme lenne, ha a kép többet adna, ekkor ugyanis hiteltelenné válna.

Rajz
Ha a valóságtartalmuk szerint próbálnánk csoportosítani a látott képeket, akkor a rajz kerülne a legkevesebb valóságot adó látványok közé. Mégis léteznek olyan gyönyörű rajzok, amelyeket még kritikusan tekintve is valóságosnak gondolunk.

A kép a szerző engedélyével látható. Forrás: Szabadkezű

Lehet, hogy a rajzok csak egyszerű másolatok, mégis tökéletesen visszaadják a valóság látványát. A rajzok készítése egy olyan művészet, amely – hasonlóan a festészethez – a világ megfigyelésén, és minél részletesebb megismerésén alapszik. A művész ugyanakkor felismerhető minden általa készített képen, amely tükrözi belső gondolatvilágát. Vonalvezetése a gyakorlott szemlélő számára elárulja a művész esetleges hibáit, érzéseit és vágyait. Ez leginkább az olyan rajzokon érződik, amelyek emberi arcot, portrét tartalmaznak. A fenti képből megállapítható, hogy készítője nagyon pozitívan fogja fel a világot, sok tekintetben optimista és igényes saját munkájára. Örök kíváncsisága valószínűleg nagy tudás megszerzésére tette képessé és mindezt a rajzon keresztül próbája továbbadni.
A kép egyben sugároz örömöt, egészséget, elevenséget, nyugalmat, hitet és egyfajta gyermeki naivitást, amelyet az átható tekintet tesz igazán hihetővé és valóságossá.

Műszaki rajz
A klasszikus műhelyrajz egyértelmű, és szigorú szabályok közé kényszerített tevékenysége alapvetően meghatározza annak kinézetét. Paramétereit akképpen szabja meg, hogy minél áttekinthetőbb és mindenekelőtt egységes legyen a világ minden pontján lévő szemlélő számára. A szabályok azonban csak a kész rajzra vonatkoznak. A tervező számára adatik meg az a szabadság, amellyel az elgondolását papírra vetheti. Minden rajz egy mintával, egy skiccel, egy szabadkézi vázlattal indul. Ez a rajz viszont sokkal nagyobb felelősséggel jár, mint művészi társa. A mérnöknek, vagy a tervezőnek felelősséget kell vállalnia az általa ábrázolt elem megfelelő működéséért, beépíthetőségéért. Az igazi műszaki tudás annak az elérésében rejlik, hogy a megálmodott terv a valóságban, a szabályokkal teli rajzolási módszerrel és különböző fizikai tényezők tekintetében is kivitelezhető legyen.

Kép
Fényképeink a múltunk emlékei, amelyek láttán nosztalgiát érzünk. Olyan egyszerűen ábrázolják az elérhetetlen múltat, hogy sok esetben könnyet csalnak a szemünkbe, és feltesszük a kérdést: „ezt valóban megéltük?” A képen látható dolgok a saját egyéni valóságaink, amelyek emlékezetünkben sokkal részletesebben tárolódnak. A fénykép csak egy segédeszköz az emlékek előhozásában, de ebben rejlik a családi fotók igazi hitelessége és értéke, mert örökké teszik a pillanatot.

Film
A film is kép, de sokkal hihetőbb mozgó formában. Napjaink filmes effektusai mellett még a valóság is elbújhat. Ez persze nem mindig jelenti azt, hogy a látvány valóságos lenne, csupán azt, hogy végtelenül közelít a valósághoz, éppen ezért olyan hihető.
A filmes fogások főleg az idősebb generáció számára jelentenek látványbeli megfoghatatlanságot, bennük ugyanis teljesen más kép rögzült a világról.
Nézzünk egy példát:
A technika fejlődése nem áll meg, sorra jönnek létre az életünket megkönnyítő fejlesztések. Tekintsünk be egy hihető jövőbe, amelynek egyes részeihez szükséges technológia már ma is elérhető, megvalósításukhoz azonban több anyagi forrásra lenne szükség.


A hihető jövő látványa

---

A látvány önmagáért beszél. A különleges üvegnek köszönhetően életünk szinte minden részletébe beférkőzik az információs technológia, lényegesen megkönnyítve ezzel mindennapjainkat. Az otthoni és munkahelyi megoldások rengeteg alkalmazási területet kapcsolnak össze a telekommunikációtól kezdve, az elektronikus médián át, a közlekedésig és a digitális tervezésig, mindezt nagyfokú rugalmassággal és interaktivitással teszik.

Tükör, tükörkép
A tükör látványa egy olyan élményt ad, amelyben egy az egyben szembesülünk saját képünkkel. Csak azt adja vissza, amit látnunk kell, nem vesz el belőle, nem ad hozzá semmit. Ez sokaknak kiábrándulást, másoknak büszkeséget és magabiztosságot ad. Voltál már úgy, hogy nem volt kedved tükörbe nézni? Bizonyára igen. A legtöbben nem vagyunk elégedettek tükörképünkkel, de tudnunk kell azt is, hogy a látszat csak a felszín. Akárki akármit gondol, a külső kinézeted csak egy nagyon kis részlete annak a lénynek, aki valójában vagy.

Photo on Foter.com CC0

A tükör, amely nem hazudik.

Fiatalon, ahogy keressük az utunk, részben biológiailag, részben saját elhatározásból folyton megváltoztatjuk a külsőnket, mert a minket körülvevő világnak szeretnénk ezzel megfelelni, de később rá kell jönnünk, hogy egy ponton megáll ez a fajta „fejlődésünk”, mert az a világ, amelybe egykor születtünk, alapvetően meghatározza gondolkodásmódunkat.

A látás és az idő
Minél nagyobb a látóhatár, annál messzebbre látunk a múltba. Különösen igaz ez a csillagászatban, de emberi léptékkel is felfogható:
Ha autóval utazunk, nézzünk a távolba! Biztosan látunk valami érdekességet, történést. De elég, ha csak a közlekedésirányító lámpára gondolunk. A távolban látjuk, hogy a lámpa zöldről sárgára, majd pirosra vált. Mit is láttunk valójában? A múltat. Mi teszi azzá? A távolság. Mire odaérünk, addigra visszavált zöldre és elmondhatjuk, hogy élőben láttuk a múltat.
A jövőt ennek ellenére nem láthatjuk, ugyanis azt még nem éltük át. Csupán pillanatokra láthatunk előre az időben. Biztosan tapasztaltátok már azt az élményt, amikor az ember egy teljesen csendes szobában, nyugalomban ül, majd hirtelen becsapódik az ajtó. Ilyenkor a hanghatást megelőzve, jó néhány tized, vagy század másodperccel előbb rezzenünk össze. Lehet, hogy ez csak reflex, vagy érzékelésbeli csalódás, de mégis olyan érzést kelt, mintha előrelátnánk az időben, láthatnánk a jövőt.

Láthat-e a világtalan?
Bizonyos képességeket egy átlagembernek eléggé nehéz elfogadni. A süketen való komponálást (lásd előző bejegyzés) még, úgy ahogy elfogadjuk, mert mindenkinek van belső hallása, de hogy is érthetnénk meg a belső látás képességét? Pedig van erre is példa, és minden bizonnyal e-mögött is a nagyszerű agyunk áll, mégpedig annak emlékközpontja, valamint a látás hiánya miatt kiesett érzékelést pótlandó, hozzá kapcsolódott egyéb agyterületek.

Photo by torbakhopper on Foter.com / CC BY-ND

Gondolnánk, hogy ezt a képet egy vak ember festette?

A vakon született Esref Armagan török festőt pontosan ez a képesség tette híressé. A magyarázat a szervezet alkalmazkodóképességében lehet. Az agy ugyanis a látás hiányát hallással, vagy tapintással lehet, hogy csak nagymértékű erőfeszítések árán, vagy sok idő alatt, de képes pótolni. Mivel itt veleszületett rendellenességről beszélünk, így volt ideje kiváltani a látását más érzékelések kombinációjával.

A zene látványa
A zenehallgatás már önmagában is egy nagyszerű élmény, de a hang ennél többre is képes. Mi lenne, ha nem csak hallanánk, hanem látnánk is a zenét? A zenei klipek készítői is valami hasonlót próbálnak elérni, létrehozni a hangok vizualizációját.
A mai számítógépek világában többféleképpen jelenítheted meg a zene hangjait. Mindössze egy lejátszó programra és egy megfelelő bővítményre van szükséged hozzá. Érdemes olyan szoftvert választanod, amely széles körben ismert és forráskódja eléggé kiforrott, így elkerülheted az esetleges kompatibilitási és működési hibákat. A Winampot senkinek nem kell bemutatnom, a maga nemében tökéletes lejátszó. A bővítmények tekintetében azonban megoszlanak a vélemények. Akit a dolog technikai része érdekel, annak a különböző sávok, mutatók és oszcilloszkópok bővítményeit ajánlom. Ilyen néven érhetők el: spectrum analyzer, VU meter, oscilloscope.

A zene élethű vizualizációjával egy korábbi bejegyzésem foglalkozik.

Látásunk spektruma
Amikor spektrumról beszélek nem kizárólag a fizikailag megtapasztalható látásról, hanem a gondolat- és cselekvésvilágot is irányító bonyolult érzékelési rendszerről van szó.
Amikor valakinek azt mondják, hogy: „jó a rálátása!”, akkor a látáson kívül feltételezhetően a megértésre, a ráérzésre is utalnak ezzel. A szélesebb látószög ugyanakkor nem csak a szemtől függ, hiszen az írott szövegre, vagy a beszédre is mondható, hogy „látom”. De itt nem az a kérdés, hogy látom-e, hanem hogy tudatában vagyok-e.
Látószögünk növelése tehát az ismereteken keresztüli megértésen alapszik. Tudásunk növekedésével egyre szélesedik látószögünk, de nem elsősorban fizikailag. A szem általi érzékelésnövekedés már ennek a következménye lesz, és nem a megértésen, hanem az észrevételen fog alapulni. (Egykori tanárainktól hányszor hallottuk: „Vedd észre…!”).
Ez alakít ki egy olyan, legtöbb esetben – foglalkozási körre – specializált látószöget, amelyet nagymértékben hasznosíthatunk életünk során és minél több ilyen látószöggel rendelkezünk, annál közelebb juthatunk a látás magasabb szintjének megértéséhez.

Mindent látunk?
„Olyan a szemed, mint a sasé!” – Állapítják meg folyamatosan az idősebbek. De pontosan mennyi, illetve milyen jellegű az általunk látott információ? Az emberi szem a fénynek nevezett elektromágneses sugárzást érzékeli, amely a többi sugárzás mellett egy skálán megjeleníthető.

A látható fényspektrum | Készítő: Reactor

A látható fény csak egy kis részlet.

Ez az egyenes, azonban nem áll meg a szem által látható fénynél, hanem folytatódik attól alacsonyabb és magasabb frekvenciájú rezgések felé is, és az ábrázolt spektrum korántsem teljes. Ezek után feltehetjük a kérdést: a látás lenne a legtöbb információt közvetítő érzékelésünk? Nyilván igen, de csakis a saját korlátainkon belül, és ezzel láthatjuk be igazán, hogy mennyire kis részletét érzékeljük a minket körülvevő világnak, valamint azt is, hogy nem elég csak a látásunkra hagyatkoznunk. A világ szemlélése és megismerése felé vezető úton nem csak az összes érzékszervünkre, hanem lelkünkre, valamint lényünk egészére is szükségünk lesz.

Az élet értéke

Az egészséget, az anyagi javakat, a jólétet, az örömöt, a családi hátteret, a jó megjelenést, a baráti kört, a nyugalmat és legtöbb esetben a kifinomult kommunikációt, valamint a szabadságot is természetesnek, magától értetődőnek tekintjük. Nem vesszük észre, hogy ezek olyan értékek, amelyek nem mindenkinek adatnak meg. Milyen kincsek birtokosai vagyunk, és hogyan érthetjük meg ezek valódi jelentőségét? Milyen kiváltságokat élvezünk? Hogyan értékeljük az élet negatív történéseit? Vajon tudunk-e élni, és élünk-e azzal a lehetőséggel, hogy behatóan megfigyeljük életünk apró mozzanatait, apró értékeit?

Az életed egy nagy játék. Anélkül, hogy tudatában lennél, részese vagy egy hatalmas körforgásnak, amit csak nagyon csekély mértékben, vagy egyáltalán nem irányíthatsz.
Az értékek meghatározásánál azonban nagyon különbözően gondolkodunk. Az első, és talán legfontosabb értékünk a fizikai világban az egészség. Ha egészségesek vagyunk, jó a közérzetünk, nem érzünk fájdalmat. Ilyenkor a test helytelen működése általi érzéseket nem ismerjük. Ha a test egészséges, az azt jelenti, hogy annak minden része egészséges. Az egészségnek azonban szintjei vannak az életminőség függvényében. Pl. ha rövidlátó vagyok, az nem betegség, csak kis működésbeli eltérés, aminek hatására némileg csökkent az életminőségem. Ilyenkor az igazi érték számomra a tényleges éleslátásban, annak átélésében van, amelyet nem, vagy csak nagy erőfeszítések árán érhetnék el.
A látás összetett értékének nagyságát csak akkor érzékeljük, ha egy időre megfosztjuk magunkat a tájékozódás eme kiváltságától.


Ez a játék jól szemlélteti egy vak ember életét.
Kellemetlen érzés egy időre elveszteni a látásunkat.

A vakok esetén a látás szerepét a hallás, az emlékezet és a megérzések veszik át, amelyek nem pótolják, csak enyhítik az érzékelésben tátongó űrt. Persze ezzel is együtt lehet élni, de ez az élet egy teljesen más megélése a valóságnak.

Negatív történések
A balesetet, vagy a betegséget alapvetően negatív, rossz élménynek éljük meg. Valójában ezek szükségesek az életben maradásunkhoz.
A betegség valójában egy olyan gyógyulási folyamat része, amely nem csak testi, hanem szellemi szinten is folyik. Bővebb kitérő a témáról: Kattints ide!.

A szabadságunk, mint érték
Az úgynevezett szabadságnak több vonatkozása is van. Az egyik pl. a szabad akarat: akkor és azt teszel, amit akarsz, önálló vagy, nem szorulsz senkinek a segítségére. Nézzük meg a szabad akaratot egy másik nézőpontból: minden cselekvésünk döntésen alapul, a döntés az agyunkban, gondolatok útján keletkezik. A gondolatot, mint az agy alapvető működési struktúráját elég csak kis mértékben megváltoztatni és máris egy másfajta döntési folyamat indul el. A módosítás eszköze a reklám, amelynek hatásaival az előző bejegyzésben találkozhattunk. Ennek megfelelően csak azt hiszed, hogy te döntesz, valójában mások már eldöntötték helyetted, hogy mit tegyél, neked csak követned kell az utasítást. Ez lenne a szabad akarat?
Nem, egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a szabadság ezen aspektusa csakis a szabályok áthágásával érhető el. A mai világban ugyanakkor hátrányos helyzetbe kerülhet az, aki nem tart lépést a trendekkel, nem követi a besorolást, nem csapódik a tömeghez.

A másik vonatkozás a fizikai szabadság, amelyet általában úgy határoznak meg, hogy „szabadon mozoghatok a világban, mindenféle akadály és ellenőrzés nélkül.” Ezt jóllehet csak azok tudják igazán értékelni, akik fogságban vannak, de tekintsük csak át a mai átlagember helyzetét: A legtöbben városokban, panellakásokban élünk, tevékenységeink napi rutinba ágyazottak, a tempó pedig egyre gyorsul. Azok lehetnek ténylegesen szabadok, akik meg tudják törni ezt a rendszerességet, ellen tudnak állni a rendszernek, természetesen vállalva az ezzel járó következményeket is.
Azok, akik – akár kis időre is – elvesztik fizikai szabadságukat, bizonyos mértékben megtanulnak élni, értékelni az életet, rájönnek, hogy mekkora értéket veszítettek, veszíthetnek el.

Párhuzam figyelhető meg a valóságshow-k tekintetében. Itt is tulajdonképpen a szabadság elvesztése játszik szerepet, természetesen a későbbi „ismertség” és a nagy nyeremény elérése érdekében.
Hogy az ilyen műsoroknak mennyi köze van a valósághoz, arról hosszasan vitatkozhatnánk. Mivel blogom alaptémája a valóság, ezért ebben a kérdéskörben is megpróbálom az igazi valóságot körvonalazni. Ha például figyelembe vesszük, hogy ezek a műsorok milyen nézettséget produkálnak, akkor – amint eddig annyiszor – eljutunk a pénzhez, a profithoz, az üzlethez. A nézettség fenntartásához egy bizonyos szintig, vagy akár teljes egészében szükséges a történések irányítása, manipulálása. A valóság több ponton is eltér a látottaktól, de ennek így kell lennie, mert ez is, mint minden hasonló megmozdulás egy eladható termék, és nem az a célja, hogy elgondolkodtasson, vagy valóságos legyen, csupán az, hogy „szórakoztatás” címszó alatt a televízió elé kényszerítsen minket, amely szintén egyfajta rabság. Az üzenete pedig a következő: „Ülj a TV elé, ne gondolkodj, nézd, mert az jó neked!” Ez egy nagyon jól megtervezett és bevált stratégia milliók figyelmének fenntartására.

A fájdalom értéke
Az értékek meghatározásának van azonban egy másik oldala is. Mit ér annak az élete, aki valamilyen gyógyíthatatlan betegség folytán nap, mint nap borzalmas kínokat él át, vagy emlékezetétől, netán elméjétől megfosztva, esetleg kómában vegetál egy kórházi ágyon? Itt jutunk el a sokat vitatott eutanázia fogalmához, ami kegyes halált, vagy halálba segítést jelent. Ebben a kérdéskörben nem lehet objektíven dönteni. „Nem tudod, milyen a fájdalom, amíg át nem éled.” Az ember ösztönösen ragaszkodik az élethez, de be kell látnunk, hogy a fizikai gyötrelmek pont azt teszik elviselhetetlenné, amibe olyannyira kapaszkodunk. Egyáltalán életnek nevezhetjük-e annak az embernek az életét, aki még kommunikálni sem tud társaival? Ez is élet, de korántsem abban a formában, amelyben a legtöbben élünk. Nem vállalkozhatom arra, hogy megértsem, mit él át a gyötrődő ember, csupán a saját átélt fájdalmaimra, traumáimra hagyatkozhatom.

StockSnap Pixabay

A fájdalom a legtöbb esetben átmeneti jellegű, de olykor meg kell tanulnunk együtt élni vele.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy a fájdalomérzet az agyban keletkezik, az agy olyan részein, amely az egyes testrészeket vezérli. A fájdalomérzet jelentkezésekor laikusként nem tudjuk meghatározni, hogy pontosan melyik agyterületünk aktív, de tudatunk révén bizonyos mértékben „szabályozhatjuk”, vagy ki is kapcsolhatjuk a fájdalomérzést. Ez a technika tanulható, de viszonylag kevesen művelik. A legtöbbünk gyógyszerekhez nyúl, hogy csökkentse fájdalmát, pedig lenne egy egyszerűbb módszer is: megérteni, hogy – annak ellenére, hogy nyomasztó, és gyötrelmes – a fájdalom csupán egy jelzés, amely kémiai folyamatok útján keletkezik, és gondolati, szellemi szinten szabályozható. Hogyan? Kontrolláld a tudatod! Ha fáj a fogad, nincs más teendőd, mint arra gondolni, hogy nem érzel fájdalmat. Hasonló hatás érhető el a placebóval (hatástalan gyógyszer) is, amikor valóban elhiszed, hogy megszűnik a fájdalom. Ekkor az agy természetes módon orvosolja a problémát endorfinnal, valamint az érzet kikapcsolásával.
Persze ennek a módszernek az a hátulütője, hogy minél több fájdalomérzetet kapcsolunk ki, annál magasabb lesz a fájdalomküszöbünk, azaz a szervezetünk „hozzászokik” a fájdalomhoz. Beláthatjuk, hogy a fájdalom szükséges és értékes számunkra, mert a túlélésünket szolgálja. Ennek a kifinomult rendszernek a segítségével szerzünk tudomást testünk rendellenes működéséről.
A fájdalomnak a tapasztalatszerzésen túl figyelmeztető funkciója is van. A test működési hibáit többek közt a fájdalom által tudjuk meghatározni, ami az ingerek és a reflex révén megvéd a nagyobb sérülésektől, valamint egyértelműen jelzi a probléma helyét.

Figyeld meg magad!
Próbáltál már kívülállóként tekinteni saját életedre? Próbáltad-e felfogni, hogy milyen nagyszerű és komplex rendszer tulajdonosa vagy?
Az élőlények szervezete úgy alakult ki, hogy annak működése észrevétlenül, akaratlanul folytatódjon. Az ember abban a kiváltságos helyzetben van, hogy mintegy kívülálló szemlélőként megfigyelheti saját szervezete működését.

Menj ki a szabadba, és vegyél egy nagylevegőt, aztán még egyet, és így tovább.

Foundry Co Pixabay

Mély belégzéskor az idegsejtjeink is több oxigénhez jutnak, ezáltal javul az agyműködésünk és a közérzetünk.

Figyeld meg a tested reakcióját az éltető oxigénre! Van olyan, akit ez megrázó élményként ér. Amint a vér telítődik oxigénnel, a kezdeti szédülés, és szapora szívverés alábbhagy, és megnyílik az elme a gondolatok előtt, ez a legjobb ihlető erő a pihenés mellett. Ilyenkor mondhatjuk el igazán, hogy élünk. Gondolkozz el azon, milyen nagyszerű dolog levegőt venni azon túl, hogy fajunk ezzel alkalmazkodott a földi környezethez.

Szoktál zenét hallgatni? A legtöbbünk igen. De kevesebben figyelnek tudatosan a hallásukra. Amikor zenét hallgatunk, belső hallásunk tökéletességéből adódóan tudat alatt minden hangot külön érzékelünk, mindegyiknek pontosan meg tudjuk állapítani a magasságát, hangszínét. Ez a képesség mindenkiben benne van, nem kell zenetanárhoz járnunk, hogy rájöjjünk hallásunk szükségességére.

Jiradet Inrungruang Pixabay

A zene sokszor előhozza a legbelső énünket, de közben hallásunk védelmére is figyelmet kell fordítanunk. Tekerd lejjebb a hangerőt, a hallás érték!

A probléma akkor jelentkezik, amikor próbáljuk elénekelni a hallottakat, ugyanis a külvilág máshogy hall minket, mint mi saját magunkat. Ekkor szokták mondani, hogy „nincs hallásunk”. Pedig éppen hogy minden embernek, – még a halláskárosultnak is – van belső hallása, amely mindennél pontosabb képet ad a hangok világáról. Gondoljunk csak Beethovenre, aki – betegsége előrehaladott állapotában – teljes süketségben komponálta akkori műveit. A hallás érték, de még értékesebb a belső hallás.

Érints meg egy tárgyat! Érezheted felületének textúráját, hőmérsékletét és formáját. A bőrfelület tapintás szempontjából legérzékenyebb területe az ujjainkon található és – a fogási képesség mellett – ez adja az emberi kéz rendkívüli precízségét. Az érintésnek a külvilágból szerezhető információk mellett kommunikációs jelentősége is van. Amikor kezet fogunk valakivel nem csak üdvözöljük, hanem tudatjuk vele, hogy mi is húsvér emberek vagyunk, valamint a bizalmunkba fogadtuk.
A világgal való fizikai kontaktus alapvető érzését tapasztaljuk meg, amikor azzal a közeggel érintkezünk, amelyben születtünk és egyben életünk feltétele is. Ez az anyag a víz, amely fizikai és kémiai tulajdonságai miatt az egyik legfontosabb lételemünk. Testünk közel 70 százalékát alkotja.

Az értékek sorában kiemelt helyet kap a mozgás képessége, amelyet nap, mint nap végzünk. Figyeljük meg pl. a kezünk mozgását, vagy a járást! Testünk ezen értékeit a – korlátain belül elérhető – lehető legkisebb tömeg, és legnagyobb erőkifejtés mellett biztosítja. Minden izmunk és csontunk egységként működik, így válik lehetővé a viszonylag törékeny szervezet általi erőkifejtés lehetősége.

272447 Pixabay

Az ember egyik lételeme a mozgás. Nélküle izmaink elsorvadnának, ízületeink kötötté válnának, csontjaink meggyengülnének.

Hogy megértsd a mozgás értékét, próbálj meg bizonyos tevékenységeket egy kézzel, vagy egy lábbal végrehajtani. Feküdj le az ágyba, és próbálj úgy felkelni, hogy nem használod a lábaid!

Hogy látnak mások?
A jó megjelenés nem feltétele a szellemi gazdagságnak, mégis ha ránézünk egy kövér, esetleg külsejét elhanyagoló emberre, rögtön az ugrik be, hogy csakis értelem nélkül, saját hibájából jutott el idáig. Pedig legtöbbször nem ő a hibás. A társas viselkedés hibáit elsősorban nem az egyénben kell keresnünk. Mai világunkban könnyen válhat valaki különccé, a társadalomból kitaszítottá. És mindez a háta mögött észrevétlenül történhet meg. A szeretet és az egyetértés, amely azonos nézetű csoportokat hoz össze, olykor pont az ellenkező hatást váltja ki: Anyuci nagyon szereti kisfiát, ezért kényezteti, mindent megad neki, amitől a fiú elhízik, és az iskolában kiközösítik, emiatt szellemi fejlődése is irányt vált. Mi az alapja az egyén efféle besorolásának? Mindenekelőtt az aktuális trendek, valamint az átlagtól való eltérés mértéke. Az énkép a felnőttkor küszöbén alakul ki, és a kor előrehaladtával egyre kevésbé befolyásolható. Egy ponton maradandóvá válik és a személyiség e köré épül fel.
Az aktuális trendnek megfelelő átlagos kinézet igenis érték, de próbáljuk a különc szemszögéből látni a dolgot. Próbáljuk felfogni azt a haragot, amelyet egy kitaszított érez az átlaggal szemben. Az első lépés a különcök befogadásához a szándék, a második a megértés, a harmadik pedig az elfogadás lenne.

Az igazi barátság értéke
Minél több barátod van, annál jobban tudsz érvényesülni. De vajon hány igazi barátod van?
A közösségi hálózatokon látszólag rendkívül nagy kapcsolati tőkét lehet felépíteni, de ezek a „barátságok” kimerülnek abban, hogy egyszer, esetenként egyszer sem érintkeztek a felek sem személyesen, sem pedig üzenet útján, a rendszer szerint mégis barátok.

Sasin Tipchai Pixabay

Ha vannak igazi barátaid, tiéd az egész világ

Ezeken a hálózatokon megszűnik a klasszikus baráti kapcsolat, amely nem abból áll, hogy naponta felmegyek a közösségi oldalra és a „tetszik” gombra kattintok, hanem abból, hogy szorult helyzetében segítek a barátomon és cserébe ő is segít rajtam. Tehát az ilyen, igazi barátokkal kötött kapcsolatok hordozzák azt az értéket, amelynek a mai kapcsolati lehetőségek igencsak híján vannak.
Hogy szerezhetsz igazi barátokat? Úgy, hogy segíted az embereket, sokszor egy jó szó elég a barátsághoz, de minél több jót adsz magadból, annál többet fogsz visszakapni, és ez megfizethetetlen.

Beszédünk, kommunikációnk értéke
A nyelvünk megnyilvánulási formáink közül a legösszetettebb, de ez sem kizárólagosan a mi saját érdemünk. Ahhoz, hogy kifejező légy, nem elég beszélned, hanem azt érthetően kell tenned. A legnagyobb mennyiségű nyelvi tudásanyagot szüleinktől szerezzük, de közrejátszik a környezet is amelyben felnőttünk. Kifejezőképességed mögött ott van az egész emberi történelem minden generációja, a nyelv evolúciója, a folyamatos újítások, tökéletesítések, és csak aztán a szüleid, a környezeted. A mai fiatal generáció kommunikációja rendkívül szlengesített, rövidített, idegen nyelvű szavakkal módosított, jelentés-, és hanghordozás szempontjából is teljesen eltérő attól, amit megszokottnak gondolunk.
Ha elfogadni nem is sikerül teljes mértékben ezt a közlési formát, azért bizonyos mértékben megérthetjük szükségességét, ugyanis ez egy válasz a felgyorsult világra.

Ne feledd, hogy akármennyire rosszul érzed magad, akármilyen rossz helyzetben vagy, akárhány hibát követtél el, még ha azt hiszed, nem szeret-, és nem ért meg senki, akkor sem leszel soha a sor végén, mert mindig lesznek nálad sokkal rosszabb sorsú emberek. Hibáidra tekints úgy, mint megoldandó kihívásokra, testedre pedig úgy, mint egy csodára, amely ugyan törékeny és múlandó, de rövid ittléte során magában hordozza az élet azon kiváltságos szikráját, ami te magad vagy.