„Egyik álmomban utaztam, olyan gyorsan, és olyan messze, hogy igazán fel sem fogtam hol járok, de mégis láttam, hallottam, éreztem és teljesen valóságosnak hittem.” Az álmaink szellemi lényünk kivetülései? Van erre kézzel fogható magyarázat?
Mi a kapcsolat az álmok és a szellemvilág között? Valóban szellemi lények vagyunk, akik képesek elhagyni testüket? Hogyan tapasztalható meg ez az állapot? Mit jelentenek – egyáltalán jelentenek-e valamit – álmaink, irányíthatjuk-e őket? Láthatjuk-e általuk a jövőt? Ha már szellemi lények vagyunk, szellemünknek milyen táplálékra van szüksége? Félnünk kell-e a rémálmoktól?
Két hónappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy a blogírás terén tartok egy kis szünetet, „kiveszek egy kis szabadságot”, ami nagyon jót tett. Életem egy fontosabb fordulópontjához értem, amire a felkészülés az előző bejegyzés óta eltelt időt teljesen kitöltötte. Az embernek időből van általában a legkevesebb. Ez az idő nagyon értékes volt számomra.
Azonban ahogy a blog születésnapján ígértem, itt egy újabb bejegyzés, amelyben ismét megpróbálok kapcsolatokat találni létünk egyes kérdései közt.
A blog második bejegyzésében – lassan 2 éve – röviden már foglalkoztam az álmaink témájával, valamint egy másik „Szellemek…” című írásomban kitértem a szellemvilágra és a paranormális jelenségekre. Most kísérletet teszek a két témakör összefüggéseinek megkeresésére, arra, miként kapcsolnak össze álmaink a sokat emlegetett szellemvilággal, valamint mélyebben megvizsgálom az álmok működését.
Őszintén megmondom, ebben a témában az úgynevezett „érdeklődő szkeptikusok” közé sorolom magam és nem azért, mert nem éltem át hasonló élményeket, hanem azért, mert – mint minden racionálisan gondolkodó ember – megpróbálok a dolgok mélyére látni, megérteni azok működését.
Minden álmunk egy-egy utazás. Utazás a múltba, a jövőbe, az általunk felfogható, valamint olykor a felfoghatatlan világba. Amikor álmodsz, tudatában vagy a benne látható történéseknek, de legtöbbször úgy érzed, mintha külső szemlélőként lennél jelen és nem te irányítanál.
Az álmok azonban nem csak válaszok, reakciók a múltbéli, vagy jövőbeli eseményekre, élményekre, hanem általuk betekinthetünk egy „belső világba”.
Láthatjuk-e általuk a jövőt?
Igen, a legfőképpen akkor, ha tervezünk, ha meg szeretnénk valósítani valamit. Nehéz, gondolkodást igénylő feladatok megoldása előtt sokszor használjuk a következő kifejezést: „Majd megálmodom…”, vagy: „Álmomban születnek a legjobb ötleteim!”
Ha jobban belegondolunk, tényleg így van, ugyanis az álmunk alatt mintegy „megszabadulunk” fizikai valónktól és magunk mögött hagyva minden nehézséget, szenvedést – amely elvonhatná figyelmünket – a tényleges problémára, annak megoldására koncentrálhatunk.
Irányíthatjuk-e álmainkat?
Bármilyen meglepő, erre a kérdésre is igen a válasz. Az álmokat gondolataink irányítják, a tartalmukat pedig nagyrészt a kezdőgondolat határozza meg, az, amire elalváskor gondolunk.
Tekintsünk álmainkra úgy, mint üzenetekre, amelyek utat mutatnak.
Próbáljuk csak elképzelni azt a – számunkra távolinak tűnő – végtelen szabadságot, amit egy test nélküli lélek érezhet, akinek ugyanúgy vannak gondolatai, érzései, mint nekünk. Számára viszont az anyagi világ épp oly megfoghatatlan, mint számunkra a szellemek világa. Gondolatai hullámain utazik, amelyek nem mozognak, hanem létrejönnek a kívánt helyen és időben, ami azt jelenti, hogy a távolság számára ismeretlen fogalom. Ott- és akkor lehet, ahol- és amikor szeretne.
Álmok és halál közeli élmények
Volt már olyan élményed, amelyben egy pillanaton, egy pár centiméteren, vagy egy döntésen múlt az egészséged, vagy netán az életed? Nekem volt, nem is egy, de mégsem éltem át hagyományos értelemben vett halál közeli élményt.
Volt, hogy balesetet szenvedtem és közben elvesztettem az eszméletem. Nem éreztem fájdalmat. Ami történt, leginkább az alváshoz tudnám hasonlítani. De nem a megszokott alvás volt, amelynek során lassan, ellazulva, vagy a fáradtságtól alszunk el, hanem hirtelen történt. Mintha egy pillanatra ösztönösen kimenekültem volna a testből „megelőzve” a fájdalmat. Érdekes érzés volt.
A tudomány persze az ilyen jellegű esetekre is megpróbál kézzelfogható magyarázatot adni: „az agy így védekezik a nagyobb fizikai és tudati sérülések elkerülése érdekében”. A tudat pedig nem más, mint az agy működésének mellékterméke, amely a test működése szempontjából másodlagos, amolyan anomália.
Ugyanakkor ezzel még semmi nincs megmagyarázva, maradnak nyitott kérdések, leginkább a halál közeli élmények lefolyását illetően: Miért látnak, hallanak, éreznek a klinikai halál állapotában lévő személyek? Hogyan képesek ebből az állapotból szinte minden ok nélkül visszatérni? Kereshetjük a válaszokat az agy nagyszerű regenerációs képességében, vagy az orvostudomány fejlettségében, de mindig visszajutunk ahhoz a feltételezéshez, miszerint képesek vagyunk a testen kívüli életre is.
Álmok és a „belső világ”
Ritkán emlékszem álmaimra, mert nem mindig sikerül az álomszakaszban felébrednem. Ezzel a legtöbben így vagyunk, viszont időnként előfordulnak olyan ébredések, amelyek mintegy félbeszakítják az álmot és ilyenkor egy ideig még éber állapotban is emlékszünk a teljes álomszakaszra.
Olykor eseményekre, máskor személyekre, megint máskor pedig egy egész világra emlékszünk. Ez a „belső világ” a saját világunk, ahol mi irányítunk, áthelyezhetünk, megváltoztathatunk dolgokat.
Az egyik ilyen álmomban valóban megtapasztalhattam a saját álomvilágomat, amelynek egyes részei a valóságból, mások filmekből, könyvekből kiragadott, közismert, vagy egészen jelentéktelen elemekből álltak. A legjobban úgy tudnám leírni, hogy egy rendkívül szépen, részlet gazdagon kidolgozott térben jártam, amelyben ugyanúgy volt értelme a fizikai világban megtapasztalt egyes szabályoknak, mint pl. a perspektívának, vagy a színeknek. Visszagondolva, ebben az álomban a legfurcsább élmény a testnélküliség volt. Valóban a gondolataim segítségével változtattam helyet, de nem érzékeltem, hogy haladtam volna, az egyik pillanatban itt, a másikban ott voltam. Érdekes és figyelemre méltó élmény volt.
Úgy éreztem, hogy a tér feltérképezéséhez nem elég egy álomszakasz, még több éjszaka sem, mert ezúttal csak egy nagyon kis részlet vált láthatóvá számomra.
Szellemünk tápláléka
Az álmok nem csak izgalmas élmények, hanem általuk betekinthetünk szellemi lényünk működésébe. Láthatjuk bennük azokat a dolgokat is, amelyekben hiányt szenvedünk. A szellemnek ugyanúgy, mint a testnek, táplálékra van szüksége. De amíg a testet anyaggal, addig a lelket információval kell táplálni. Ez az információ ad lendületet az élethez, segít átlendülni a holtpontokon, és elérni azt a célként meghatározott állapotot, amit az élet értelmének hívunk.
Mi lehet ez az információ, amellyel lelkileg táplálkozhatunk? Leginkább a vallások által közvetített információra gondolok, amely egyfajta értelmet, célt adnak az életünknek. És itt most nem csak a klasszikus értelemben vett Istenhitre, hanem minden olyan helyzetre utalok, ahol szükségünk van a hitünkre. Hit nélkül, nincs megvalósulás. Hogy mennyire erős a hit, és milyen jelentősége van annak, ha csak egy pillanatra is ráhangolódunk a kívánt célra, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy álmaink olykor teljesülnek is, ha hiszünk bennük.
Emellett a lélek nagyon fontos tápláléka a szeretet, amellyel már több bejegyzésben is foglalkoztam. Szeretetből soha nem elég, hiánya egészségtelenebb, mint az alkohol, vagy a drogok hatása. Nélküle üresnek érezzük magunkat, mégis – ha akarunk – bármikor képesek vagyunk adni, még abból a szeretetből is, amelyet kevésnek gondolunk. Néha egy jó szó, egy mosoly többet ér mindennél. A testre hatni könnyű, de általa a lélekre hatni már nehezebb.
Rémálmok
A legszörnyűbb rémálmainkra a legtöbben nem emlékszünk, vagy csak nem szeretnénk rá emlékezni. A rémálmok általában valamilyen kudarccal, halállal, de – emberi felfogás szerint – mindenképp rosszal, kellemetlenséggel végződnek. Az éjszaka közepén törnek ránk, minden előjel nélkül.
Az ilyen álom átélése alatt érezhetünk rendkívüli félelmet, és nem egyszer fizikai fájdalmat is. Amennyire vissza tudok emlékezni, egyik gyermekkori rémálmomban fuldokoltam. Iszonyú érzés volt. A legtöbbünknek voltak fájdalommal és kínokkal kapcsolatos álmai is.
Kell-e félnünk ezektől az élményektől? Természetesen nem. Ennek több oka is van:
- Alvás közben ugyanis az agyunk – az alapvető élettani funkciók fenntartása mellett – megszakítja a mozgató idegek jelátvitelét, így nem tehetünk kárt magunkban.
- Az álom nem anyagi valóság, tehát ami ott történik, az teljes egészében szellemi, tudati tevékenység, amelynek célja az információ feldolgozása. Az agyunk alvás közben a legaktívabb, előre- és újraél minden olyan élményt, amelyet fontosnak tart.
- A rémálom általában nem tart sokáig, mert az ember ösztönösen felébred.
A külvilág érzékelése
Az álmokat nem csak a szellemi tartalom, hanem az alvó ember környezete is nagyban befolyásolja. Ösztönszerűen belénk programozva – alapszinten – működik a látásunk, a hallásunk, és a tapintásunk is arra az esetre, ha valami a külvilágban veszélyeztetné testünket. Ezeknek az érzékeléseknek alvás közben nem túl gyakran vagyunk tudatában, általában az ébredés előtt, vagy közvetlenül akkor tapasztalhatjuk meg működésüket.
Az álom tartalma ekkor kapcsolódik a külvilágból jövő ingerekhez. Pl. Egyszer ébredés előtt még álmomban az autómban ültem és éppen indítottam a motort, miután az nagy robajjal leállt. Ekkor felébredtem és visszatérve a valóságba tapasztaltam, hogy éppen az indítás pillanatában mennydörgés hallatszott a félig nyitott szobaablakon át.
Ugyanígy az éles fényjelenségek, pl. a villany felkapcsolása is kihat az álmok tartalmára.
Az álmaink a legbelsőbb személyes élményeink, amelyeket nem elég átélni, érteni kell őket, hallgatni kell rájuk. Ha pedig igazán szeretünk valakit, az iránta érzett bizalmat úgy mutatjuk ki leginkább, ha az álmainkat osztjuk meg vele.
Későre jár, a legtöbben ilyenkor fordulnak a másik oldalukra, nekem is ideje mennem.
Így hát jó éjszakát mindenkinek, álmodjunk szépeket – ne rémeket – és nyugodtan álmodjunk magunknak egy egész világot!
Mi a kapcsolat az álmok és a szellemvilág között? Valóban szellemi lények vagyunk, akik képesek elhagyni testüket? Hogyan tapasztalható meg ez az állapot? Mit jelentenek – egyáltalán jelentenek-e valamit – álmaink, irányíthatjuk-e őket? Láthatjuk-e általuk a jövőt? Ha már szellemi lények vagyunk, szellemünknek milyen táplálékra van szüksége? Félnünk kell-e a rémálmoktól?
Két hónappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy a blogírás terén tartok egy kis szünetet, „kiveszek egy kis szabadságot”, ami nagyon jót tett. Életem egy fontosabb fordulópontjához értem, amire a felkészülés az előző bejegyzés óta eltelt időt teljesen kitöltötte. Az embernek időből van általában a legkevesebb. Ez az idő nagyon értékes volt számomra.
Azonban ahogy a blog születésnapján ígértem, itt egy újabb bejegyzés, amelyben ismét megpróbálok kapcsolatokat találni létünk egyes kérdései közt.
A blog második bejegyzésében – lassan 2 éve – röviden már foglalkoztam az álmaink témájával, valamint egy másik „Szellemek…” című írásomban kitértem a szellemvilágra és a paranormális jelenségekre. Most kísérletet teszek a két témakör összefüggéseinek megkeresésére, arra, miként kapcsolnak össze álmaink a sokat emlegetett szellemvilággal, valamint mélyebben megvizsgálom az álmok működését.
Őszintén megmondom, ebben a témában az úgynevezett „érdeklődő szkeptikusok” közé sorolom magam és nem azért, mert nem éltem át hasonló élményeket, hanem azért, mert – mint minden racionálisan gondolkodó ember – megpróbálok a dolgok mélyére látni, megérteni azok működését.
Minden álmunk egy-egy utazás. Utazás a múltba, a jövőbe, az általunk felfogható, valamint olykor a felfoghatatlan világba. Amikor álmodsz, tudatában vagy a benne látható történéseknek, de legtöbbször úgy érzed, mintha külső szemlélőként lennél jelen és nem te irányítanál.
Az álmok azonban nem csak válaszok, reakciók a múltbéli, vagy jövőbeli eseményekre, élményekre, hanem általuk betekinthetünk egy „belső világba”.
Az álmok épp olyan mulandóak, mint a valóságos élményeink, de ezekre sokszor kihívás emlékezni.
Láthatjuk-e általuk a jövőt?
Igen, a legfőképpen akkor, ha tervezünk, ha meg szeretnénk valósítani valamit. Nehéz, gondolkodást igénylő feladatok megoldása előtt sokszor használjuk a következő kifejezést: „Majd megálmodom…”, vagy: „Álmomban születnek a legjobb ötleteim!”
Ha jobban belegondolunk, tényleg így van, ugyanis az álmunk alatt mintegy „megszabadulunk” fizikai valónktól és magunk mögött hagyva minden nehézséget, szenvedést – amely elvonhatná figyelmünket – a tényleges problémára, annak megoldására koncentrálhatunk.
Irányíthatjuk-e álmainkat?
Bármilyen meglepő, erre a kérdésre is igen a válasz. Az álmokat gondolataink irányítják, a tartalmukat pedig nagyrészt a kezdőgondolat határozza meg, az, amire elalváskor gondolunk.
Tekintsünk álmainkra úgy, mint üzenetekre, amelyek utat mutatnak.
Próbáljuk csak elképzelni azt a – számunkra távolinak tűnő – végtelen szabadságot, amit egy test nélküli lélek érezhet, akinek ugyanúgy vannak gondolatai, érzései, mint nekünk. Számára viszont az anyagi világ épp oly megfoghatatlan, mint számunkra a szellemek világa. Gondolatai hullámain utazik, amelyek nem mozognak, hanem létrejönnek a kívánt helyen és időben, ami azt jelenti, hogy a távolság számára ismeretlen fogalom. Ott- és akkor lehet, ahol- és amikor szeretne.
Álmok és halál közeli élmények
Volt már olyan élményed, amelyben egy pillanaton, egy pár centiméteren, vagy egy döntésen múlt az egészséged, vagy netán az életed? Nekem volt, nem is egy, de mégsem éltem át hagyományos értelemben vett halál közeli élményt.
Volt, hogy balesetet szenvedtem és közben elvesztettem az eszméletem. Nem éreztem fájdalmat. Ami történt, leginkább az alváshoz tudnám hasonlítani. De nem a megszokott alvás volt, amelynek során lassan, ellazulva, vagy a fáradtságtól alszunk el, hanem hirtelen történt. Mintha egy pillanatra ösztönösen kimenekültem volna a testből „megelőzve” a fájdalmat. Érdekes érzés volt.
A tudomány persze az ilyen jellegű esetekre is megpróbál kézzelfogható magyarázatot adni: „az agy így védekezik a nagyobb fizikai és tudati sérülések elkerülése érdekében”. A tudat pedig nem más, mint az agy működésének mellékterméke, amely a test működése szempontjából másodlagos, amolyan anomália.
Ugyanakkor ezzel még semmi nincs megmagyarázva, maradnak nyitott kérdések, leginkább a halál közeli élmények lefolyását illetően: Miért látnak, hallanak, éreznek a klinikai halál állapotában lévő személyek? Hogyan képesek ebből az állapotból szinte minden ok nélkül visszatérni? Kereshetjük a válaszokat az agy nagyszerű regenerációs képességében, vagy az orvostudomány fejlettségében, de mindig visszajutunk ahhoz a feltételezéshez, miszerint képesek vagyunk a testen kívüli életre is.
Álmok és a „belső világ”
Ritkán emlékszem álmaimra, mert nem mindig sikerül az álomszakaszban felébrednem. Ezzel a legtöbben így vagyunk, viszont időnként előfordulnak olyan ébredések, amelyek mintegy félbeszakítják az álmot és ilyenkor egy ideig még éber állapotban is emlékszünk a teljes álomszakaszra.
Olykor eseményekre, máskor személyekre, megint máskor pedig egy egész világra emlékszünk. Ez a „belső világ” a saját világunk, ahol mi irányítunk, áthelyezhetünk, megváltoztathatunk dolgokat.
A belső világunk lehet akár ilyen is. Vágyaink csodálatos perspektívája.
Az egyik ilyen álmomban valóban megtapasztalhattam a saját álomvilágomat, amelynek egyes részei a valóságból, mások filmekből, könyvekből kiragadott, közismert, vagy egészen jelentéktelen elemekből álltak. A legjobban úgy tudnám leírni, hogy egy rendkívül szépen, részlet gazdagon kidolgozott térben jártam, amelyben ugyanúgy volt értelme a fizikai világban megtapasztalt egyes szabályoknak, mint pl. a perspektívának, vagy a színeknek. Visszagondolva, ebben az álomban a legfurcsább élmény a testnélküliség volt. Valóban a gondolataim segítségével változtattam helyet, de nem érzékeltem, hogy haladtam volna, az egyik pillanatban itt, a másikban ott voltam. Érdekes és figyelemre méltó élmény volt.
Úgy éreztem, hogy a tér feltérképezéséhez nem elég egy álomszakasz, még több éjszaka sem, mert ezúttal csak egy nagyon kis részlet vált láthatóvá számomra.
Szellemünk tápláléka
Az álmok nem csak izgalmas élmények, hanem általuk betekinthetünk szellemi lényünk működésébe. Láthatjuk bennük azokat a dolgokat is, amelyekben hiányt szenvedünk. A szellemnek ugyanúgy, mint a testnek, táplálékra van szüksége. De amíg a testet anyaggal, addig a lelket információval kell táplálni. Ez az információ ad lendületet az élethez, segít átlendülni a holtpontokon, és elérni azt a célként meghatározott állapotot, amit az élet értelmének hívunk.
Mi lehet ez az információ, amellyel lelkileg táplálkozhatunk? Leginkább a vallások által közvetített információra gondolok, amely egyfajta értelmet, célt adnak az életünknek. És itt most nem csak a klasszikus értelemben vett Istenhitre, hanem minden olyan helyzetre utalok, ahol szükségünk van a hitünkre. Hit nélkül, nincs megvalósulás. Hogy mennyire erős a hit, és milyen jelentősége van annak, ha csak egy pillanatra is ráhangolódunk a kívánt célra, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy álmaink olykor teljesülnek is, ha hiszünk bennük.
Álmunkban akár a tenger mélyére is eljuthatunk, megtapasztalva a mélység világát.
Emellett a lélek nagyon fontos tápláléka a szeretet, amellyel már több bejegyzésben is foglalkoztam. Szeretetből soha nem elég, hiánya egészségtelenebb, mint az alkohol, vagy a drogok hatása. Nélküle üresnek érezzük magunkat, mégis – ha akarunk – bármikor képesek vagyunk adni, még abból a szeretetből is, amelyet kevésnek gondolunk. Néha egy jó szó, egy mosoly többet ér mindennél. A testre hatni könnyű, de általa a lélekre hatni már nehezebb.
Rémálmok
A legszörnyűbb rémálmainkra a legtöbben nem emlékszünk, vagy csak nem szeretnénk rá emlékezni. A rémálmok általában valamilyen kudarccal, halállal, de – emberi felfogás szerint – mindenképp rosszal, kellemetlenséggel végződnek. Az éjszaka közepén törnek ránk, minden előjel nélkül.
Az ilyen álom átélése alatt érezhetünk rendkívüli félelmet, és nem egyszer fizikai fájdalmat is. Amennyire vissza tudok emlékezni, egyik gyermekkori rémálmomban fuldokoltam. Iszonyú érzés volt. A legtöbbünknek voltak fájdalommal és kínokkal kapcsolatos álmai is.
Kell-e félnünk ezektől az élményektől? Természetesen nem. Ennek több oka is van:
- Alvás közben ugyanis az agyunk – az alapvető élettani funkciók fenntartása mellett – megszakítja a mozgató idegek jelátvitelét, így nem tehetünk kárt magunkban.
- Az álom nem anyagi valóság, tehát ami ott történik, az teljes egészében szellemi, tudati tevékenység, amelynek célja az információ feldolgozása. Az agyunk alvás közben a legaktívabb, előre- és újraél minden olyan élményt, amelyet fontosnak tart.
- A rémálom általában nem tart sokáig, mert az ember ösztönösen felébred.
A külvilág érzékelése
Az álmokat nem csak a szellemi tartalom, hanem az alvó ember környezete is nagyban befolyásolja. Ösztönszerűen belénk programozva – alapszinten – működik a látásunk, a hallásunk, és a tapintásunk is arra az esetre, ha valami a külvilágban veszélyeztetné testünket. Ezeknek az érzékeléseknek alvás közben nem túl gyakran vagyunk tudatában, általában az ébredés előtt, vagy közvetlenül akkor tapasztalhatjuk meg működésüket.
Merengés a végtelenbe. Ilyen hangulatúak álmaink is. A környezetünk hatásai azért épülnek beléjük, hogy figyelmünket egy pillanatra se kösse le a külvilág zaja.
Az álom tartalma ekkor kapcsolódik a külvilágból jövő ingerekhez. Pl. Egyszer ébredés előtt még álmomban az autómban ültem és éppen indítottam a motort, miután az nagy robajjal leállt. Ekkor felébredtem és visszatérve a valóságba tapasztaltam, hogy éppen az indítás pillanatában mennydörgés hallatszott a félig nyitott szobaablakon át.
Ugyanígy az éles fényjelenségek, pl. a villany felkapcsolása is kihat az álmok tartalmára.
Az álmaink a legbelsőbb személyes élményeink, amelyeket nem elég átélni, érteni kell őket, hallgatni kell rájuk. Ha pedig igazán szeretünk valakit, az iránta érzett bizalmat úgy mutatjuk ki leginkább, ha az álmainkat osztjuk meg vele.
Későre jár, a legtöbben ilyenkor fordulnak a másik oldalukra, nekem is ideje mennem.
Így hát jó éjszakát mindenkinek, álmodjunk szépeket – ne rémeket – és nyugodtan álmodjunk magunknak egy egész világot!
