„Adj életet!” – Létezik állati tudat?

Vajon az állatoknak is van tudata? Ha létezik, milyen hasonlóságok és különbségek vannak az állatok és az ember tudata között? Milyen az állati idegrendszer? Mit- és hogyan érez egy állat, amikor „feldolgozzák”, vagy orvosi kísérletet hajtanak végre rajta? Számítanak-e az állattartás körülményei? Milyen érdekek fűződnek az állatok „használatához”? Mi az egyén szerepe ebben? Megtesszük-e olykor egymással azt, amit az állatokkal teszünk? Hogy értem, hogy „adj életet”?

Ezúttal kissé sötétebb hangulatú bejegyzéssel jelentkezem, ugyanakkor nem szeretnék senkit megijeszteni, csak józan gondolkodásra késztetni! Egyrészt azt vizsgálom, létezhet-e állati tudat, másrészt azt, hogy mit teszünk jelenlegi „lakótársainkkal” itt a Földön.

Sokszor úgy érezzük, mindent tudunk, és olyan magabiztosak vagyunk, biztosak magunkban, abban, hogy mit, miért, és hogyan teszünk. Olykor csak a világunk szürkesége, közömbössége, a kegyetlen tények, a valóság és a borzalmak ébresztenek rá minket arra, hogy valamit nagyon nem jól csinálunk. Ahogy a vallás tartja: bűnösek vagyunk. Nem csak egy-egy személy, hanem mindannyian.
A blog eddigi fennállása alatt próbáltam több nézőpontból szemlélni a világot, többek közt például a gyermek-, a felnőtt-, a tudós-, vagy a filozófus szemével. Nem próbálkoztam azonban annak vizsgálatával, hogy az állatok hogyan látják azt a világot, amiben együtt élnek velünk.
Ebben a bejegyzésben megpróbálok állati bőrbe bújni, és az ő szemükön keresztül látni saját fajunkat, az embereket.

Állati tudat
Nézzük először a vallási megközelítést: „Az állatok tudattalan ösztönlények, nem rendelkeznek lélekkel, és nincs klasszikus értelemben vett tudatuk sem, azaz nincsenek tudatában önmaguknak.”
A modern felfogás szerint: „Az állatok az ember fennmaradását szolgálják. Ugyan ők is élőlények, de ha létezik is tudatuk, az sokkal alacsonyabb szintű, mint az emberé, valamint a köztünk lévő evolúciós szakadék miatt képtelenek a gondolkodásra.

Hogyan „gondolkodik” egy állat?
Az állati „gondolkodás” megértéséhez elengedhetetlen annak megfigyelése. Ők általában ösztönösen mozognak, és tetteik ugyanúgy agyi irányítás alatt vannak, mint nálunk, embereknél. A tudatuk nem az ösztönös tevékenységekben, hanem a saját döntéseikben van. Képesek önálló döntéseket hozni a túlélésük érdekében, értik, és szemlélik a világot, amelyben élnek. Időnként ők is utat választanak, persze a maguk primitív módján, azokon a kereteken belül, amelyeket a természet szabott meg számukra.
Úgy képzelhetjük magunkat igazán egy állat bőrébe, ha nem konkrétan a gondolkodásunk, hanem megérzéseink útján haladunk. Ez az ősi „ösztön” bennünk is megvan, hiszen az anyagi testünk ugyanonnan származik, ugyanazokból az anyagokból épülünk fel. Mostanra feledésbe merültek e képességeink, de gondoljunk csak testünk túlélő mechanizmusaira, az agyunk tudattalan működésére, amelyet mi is befolyásolhatunk a tudatunk által.

Az állatok idegrendszere, érzékelésük
Némelyik állat sokkal többet és kifinomultabban érez, mint mi. Pl. ilyen a sas látása, kutyák szaglása, vagy a denevérek hallása. Idegrendszerük egyes részeinek, némelyik érzékszervüknek fejlettségi szintje jóval a mieink felett áll. Gondoljuk csak bele: milyen lenne, ha hallanánk az ultrahangot, vagy sokkal messzebbre látnánk, esetleg kilométerekről megéreznénk egy illatot? Ezek emberi felfogással szédületes képességek, érzékelések, amelyeknek az egyedfejlődésünk korai szakaszában még mi is birtokosai voltunk, ugyanis a – ma már vitatott – darwini nézet szerint közös az ősünk.

„Nagyszerűség van ebben a felfogásban, amely szerint a Teremtő az életet a maga különböző erőivel eredetileg csak néhány vagy csak egyetlenegy formába lehelte bele.”

Charles Darwin

Tanítás, idomítás
Mindemellett az ő gondolkodásuk sokkal primitívebb (talán jobb szó lenne erre az egyszerűbb). Ez a „gondolkodás” a létfenntartásban merül ki. Ami ettől különböző, annak semmi jelentőséget nem tulajdonít. Némely állatok ugyan taníthatók, idomíthatók, de ez a „tanulás” is a fizikai szükségleteken alapul. Pl. ha egy kutyával elvégeztetünk egy feladatot, és utána táplálékkal látjuk el, akkor társítani fogja a feladatot a jutalommal, ergo megváltoztatjuk a táplálkozási szokásait. Ilyen szinten programozható a gondolkodásuk.
Ugyanakkor büntetésorientáltan is lehet nevelni, mint pl. a cirkuszi egzotikus állatok esetében. Ezek az állatok csak nehezen háziasíthatók, idomításukban nagy szerepe van a büntetésnek, mint eszköznek. Így gondolkodásuk nem a jutalom, hanem a büntetés elkerülése köré épül ki: „Ha nem hajtom végre a feladatot, megütnek.”

Az állatok feldolgozása
A fogyasztásra, vagy használati cikkek, ruhák gyártására használt állatok javarésze a sertés-, a baromfi-, a szarvasmarha állományból, valamint kisebb erdei állatokból tevődik össze. A fent említett film végigmegy ezen állatok feldolgozási folyamatán, amelynek megtekintése – valljuk be őszintén – nem a gyengébb idegzetűeknek való. A film szerint „amit nem látunk, az nem is létezik”. Ugyan sejtjük, mi folyik a vágóhidakon, a szőrmefarmokon, a kisállat tenyészetekben, vagy akár a halászhajókon, de a legtöbb esetben nincs lehetőségünk behatóan tanulmányozni az itt folyó munkát. Ezen túl nem látjuk a munkást, az egyént, akinek a megélhetése függ a munkájától.
Ahhoz, hogy elindítsa bennünk a rádöbbenés folyamatát, látnunk kell, hogy bánnak földi lakótársainkkal, mennyire veszik figyelembe, hogy ők is élőlények, akik látnak, hallanak és éreznek.

272447 Pixabay

Feldolgozásra váró malacok

Kegyetlenség
A film az állatokkal való bánásmódot ahhoz hasonlítja, ahogyan a második világháborúban a németek bántak a zsidókkal. A részletekbe szándékosan nem megyek bele, mindenki maga dönti el, hogy megnézi-e a filmet.
Sajnos olykor egymással is megteszünk hasonló kegyetlenségeket. Lásd (többek közt): háborúk, holokauszt, szeptember 11, és a legújabb a norvégiai mészárlás.
Ezek a tragikus események világítanak rá arra a szomorú tényre, hogy nemcsak az állatok, de gyakran egymás ellen is fordulunk. A vallási, politikai, etnikai nézetek nem hatalmazhatnának fel senkit emberölésre.
A film úgy mutatja be a benne szereplő állatokat, hogy a felvételeken látszik a szemük, és benne ugyanaz a félelem, kétségbeesés és reménytelenség, mint annak idején a holokauszt áldozatainak szemében látszott.
A probléma természetesen itt is nagyon mélyen gyökerezik.
A filmet a holokauszttal való hasonlítás teszi egészen borzalmassá: „Az ő holokausztjuknak koránt sincs vége!” És valóban, ez az ő „holokausztjuk”, amely régóta tart és még sokáig tartani fog.

Állatkísérletek
Rengeteg állaton végeznek feleslegesen orvosi, kozmetikai célú kísérleteket, a testük reakcióit figyelve. Az ilyen beavatkozások a legtöbbször halálos kimenetelűek és ezek során mintegy feláldozzák az állatokat a tudomány oltárán.

Az egyén szerepe
Gondolkoztál már azon, honnan származik a hús, amit megeszel, és amely tonnaszámra fekszik a szupermarketek polcain? Bizonyára ritkán, vagy egyáltalán nem gondolunk arra, mi táplál minket. Durván fogalmazva: megölt állatok húsa. Ebben azonban első hallásra nem találunk semmi meghökkentőt, vagy kivetnivalót, mert alapvetően nem foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Megelégszünk annyival, hogy: „ez a hús már nem egy élőlény része, teljesen élettelen, valamint egykori tulajdonosa – a korszerű eljárásoknak köszönhetően – biztosan keveset szenvedett.”
Hogy mennyi igaz a filmben látott és elhangzott dolgokból, annak eldöntése a nézőre van bízva, de mint minden „figyelmeztetés”, így ez is a legrosszabb, legszélsőségesebb eseteket mutatja be, az olyan üzemeket, farmokat, vágóhidakat, neveldéket és tenyészeteket, ahol az állatokat nem tekintik élőlénynek, ők itt csupán a nyersanyagot képviselik, amelyből legyártják a készterméket.
Ezt az egész halálgyárat az emberiség hatalmas-, és egyre fokozódó állati termékek iránti igénye táplálja. Ez az igény ugyanúgy a tiéd és az enyém is. Csupán a rendszer által sugallt információk tartanak minket abban a meggyőződésben, hogy a termék személytelen dolog. Nem látjuk mögötte az élőlényt.
Az élelmiszeripar az ember egyik legfőbb létfenntartó szükséglete a táplálkozás köré épült ki. Az evés öröm, és a jóllakottság érzése elégedettséggel tölt el. A hús íze nem hasonlítható a mellé köretként tálalt zöldségekéhez, a gabonáéhoz, vagy az egyéb, növényi eredetű táplálékhoz. Tartalmas, és karakteres ízű. Az agyunk még tudat alatt is bíztat minket: „Edd meg, mert ez tart életben!” Sokan kapják most fel a fejüket: „hát igen, a szervezetünk nem hazudik”. Nekik igazuk van, saját szervezetünk ebben a tekintetben tényleg nem vezet minket tévútra, mert bennünk is ősi ösztönök munkálkodnak. Az emberek ugyanis mindig is ettek húst. Csupán annyi a különbség az őskori, és a jelenkori táplálkozás közt, hogy akkoriban a táplálék megszerzése hatalmas testi erőt és ügyességet igényelt.
Ma szebbnél szebb, ínycsiklandó fogásokkal kényeztetjük magunkat és tudatlanságba burkolózunk, mondván: „a tudatlanság áldásos!” Ironikus módon részben igazunk is van.

Adj életet!
Sokszor vagyunk dühösek, neheztelünk a világra, az emberekre, de ami a legérthetetlenebb, az állatokra is. Primitív voltukat használjuk fel dühünk csillapítására: „Már megint megszökött ez a dög, most szétverem a fejét!”
Az élet adását itt nem szülésként, vagy teremtésként vetem fel, hanem abban az értelemben, hogy megadjuk az élet folytatásának lehetőségét. Az állatok nem tehetők felelőssé a mi sérelmeinkért, még akkor sem, ha fizikai sérülést okoznak nekünk, mert arra is – az esetek többségében – nyomós okuk van. Milyen nyomós okaik lehetnek? Többek közt a saját felelőtlenségünk, lustaságunk, ok nélküli dühkitöréseink, kishitűségünk, vagy negatív gondolkodásunk.
Ha ilyen helyzetbe kerülsz, és egy állaton kívül semmi nincs a közeledben, amin kitölthetnéd a mérged, gondolkozz el a fent leírtakon, menj el egy edzőterembe és üss inkább egy bokszzsákot!

Honnan származik a család kiskutyája? Csak nem egy neves kutyatenyésztőtől, ahol egy tenyészetben sok kisállat várja leendő gazdáját? És mi lesz az el nem adott kisállatokkal? Mindnek normális élete lesz? Nem valószínű, mert ha egy állat nem kell senkinek, a táplálása sokkal többe kerül, mint az elpusztítása.
Milyen élete van a befogadott állatnak? Minden bizonnyal kényelmetlen, mert élete legnagyobb részében nem természetes környezetében van. Egy állat otthoni nevelése rengeteg időt, pénzt, toleranciát, és nem utolsó sorban stresszt jelent. Ezt a legtöbben, főleg a társasházban élők nem mindig engedhetik meg maguknak.

Ha akarjuk, ha nem, az állatok itt élnek egy bolygón-, egy földrészen- és akár egy lakásban velünk, és ha még kényszerű is ez az együttélés, némely állatok nem érdemlik meg, hogy rosszul bánjanak velük, hogy szenvedésük sokáig tartson. De annyit megérdemelnének, hogy élőlényekként tekintenénk rájuk, és szabad utat engednénk nekik.
Persze itt is, mint más témákban is, a probléma a rendszerben, vagy annak múltjában van. Megoldásához nem rendelkezünk kidolgozott tervvel, mert bonyolult és költséges lenne a kivitelezése. Ahhoz, hogy változást érjünk el ezen a téren, nagyon mély gondolkodás- és életmódbeli változásokra lenne szükség.
Addig is gondolj saját egészségedre, csökkentsd a húsfogyasztásod, és „adj életet”, ahol-, amikor- és amelyik állatnak csak tudsz!

Hiszem, ha látom

„Egy kép többet mond ezer szónál.” Tartja a mondás. De vajon valóság-e, amit látunk? Hogyan látjuk a világot és hogyan juthatunk el annak végtelen szemléléséig. Láthat-e egy világtalan? Mi a szerepe a képnek, mint a gondolatvilágot meghatározó tényezőnek? Hogyan jelenítik meg a valóságot és mi a közös a fényképekben, a rajzokban, vagy akár a tükrökben? Beszélhetünk-e művészi képességekről egy műszaki rajz kapcsán? Mi a kilátás és a látóhatár jelentősége? Tágíthatjuk-e látásunk spektrumát?

Időnként azt hisszük, hogy amit nem látunk, az nem is létezik. Valójában azonban nem gondolunk bele az adott tárgy, vagy személy létezésébe, így számunkra átmenetileg tényleg megszűnik létezni. Ebben az állapotban elég egy kis utalás a létükre és máris megjelenik a gondolat, amely az emlékekből újraépíti őket.

Ugyanígy felmerülhet bennetek a kérdés, hogy hová tűnt szerzőtársam, valamint hogy valós személyt rejt-e a név? Nézzük, hogy meggyőz-e minket a következő gondolat:

Reflector üzeni, hogy nem tűnt el, ő egy létező személy. Hogy jelenleg nem ír új bejegyzéseket, annak az oka a következő, idézek egy levelezésünkből: „Eléggé pozitív és intenzív periódusába léptem az életemnek… rengeteg témám lenne, de sajnos nincs időm írni… rengeteg elfoglaltságom van… most valódi élményeket élek át, majd ezután rögzítem élettapasztalataimat. Semmiképpen nem hagyom abba az írást, ezt megígérhetem mindenkinek.”

A vaksággal, futólag az előző bejegyzésben foglalkoztam. A látásról, mint a legtöbb információt közvetítő érzékelésről viszont kevés szó esett. A valóság keresése során legtöbb esetben hajlamosak vagyunk a szemünkre hagyatkozni. Számunkra csak a látható dolgok léteznek. Minden, amit látunk valóság, viszont nem látjuk a teljes képet. Ez csak a saját valóságunk és a fényképek pontosan ezt próbálják szemünk elé tárni. Egy általunk megszokott, ismert világot. Bár van lehetőség a képek manipulálására, de különösen egy családi fotó esetén nem sok értelme lenne, ha a kép többet adna, ekkor ugyanis hiteltelenné válna.

Rajz
Ha a valóságtartalmuk szerint próbálnánk csoportosítani a látott képeket, akkor a rajz kerülne a legkevesebb valóságot adó látványok közé. Mégis léteznek olyan gyönyörű rajzok, amelyeket még kritikusan tekintve is valóságosnak gondolunk.

A kép a szerző engedélyével látható. Forrás: Szabadkezű

Lehet, hogy a rajzok csak egyszerű másolatok, mégis tökéletesen visszaadják a valóság látványát. A rajzok készítése egy olyan művészet, amely – hasonlóan a festészethez – a világ megfigyelésén, és minél részletesebb megismerésén alapszik. A művész ugyanakkor felismerhető minden általa készített képen, amely tükrözi belső gondolatvilágát. Vonalvezetése a gyakorlott szemlélő számára elárulja a művész esetleges hibáit, érzéseit és vágyait. Ez leginkább az olyan rajzokon érződik, amelyek emberi arcot, portrét tartalmaznak. A fenti képből megállapítható, hogy készítője nagyon pozitívan fogja fel a világot, sok tekintetben optimista és igényes saját munkájára. Örök kíváncsisága valószínűleg nagy tudás megszerzésére tette képessé és mindezt a rajzon keresztül próbája továbbadni.
A kép egyben sugároz örömöt, egészséget, elevenséget, nyugalmat, hitet és egyfajta gyermeki naivitást, amelyet az átható tekintet tesz igazán hihetővé és valóságossá.

Műszaki rajz
A klasszikus műhelyrajz egyértelmű, és szigorú szabályok közé kényszerített tevékenysége alapvetően meghatározza annak kinézetét. Paramétereit akképpen szabja meg, hogy minél áttekinthetőbb és mindenekelőtt egységes legyen a világ minden pontján lévő szemlélő számára. A szabályok azonban csak a kész rajzra vonatkoznak. A tervező számára adatik meg az a szabadság, amellyel az elgondolását papírra vetheti. Minden rajz egy mintával, egy skiccel, egy szabadkézi vázlattal indul. Ez a rajz viszont sokkal nagyobb felelősséggel jár, mint művészi társa. A mérnöknek, vagy a tervezőnek felelősséget kell vállalnia az általa ábrázolt elem megfelelő működéséért, beépíthetőségéért. Az igazi műszaki tudás annak az elérésében rejlik, hogy a megálmodott terv a valóságban, a szabályokkal teli rajzolási módszerrel és különböző fizikai tényezők tekintetében is kivitelezhető legyen.

Kép
Fényképeink a múltunk emlékei, amelyek láttán nosztalgiát érzünk. Olyan egyszerűen ábrázolják az elérhetetlen múltat, hogy sok esetben könnyet csalnak a szemünkbe, és feltesszük a kérdést: „ezt valóban megéltük?” A képen látható dolgok a saját egyéni valóságaink, amelyek emlékezetünkben sokkal részletesebben tárolódnak. A fénykép csak egy segédeszköz az emlékek előhozásában, de ebben rejlik a családi fotók igazi hitelessége és értéke, mert örökké teszik a pillanatot.

Film
A film is kép, de sokkal hihetőbb mozgó formában. Napjaink filmes effektusai mellett még a valóság is elbújhat. Ez persze nem mindig jelenti azt, hogy a látvány valóságos lenne, csupán azt, hogy végtelenül közelít a valósághoz, éppen ezért olyan hihető.
A filmes fogások főleg az idősebb generáció számára jelentenek látványbeli megfoghatatlanságot, bennük ugyanis teljesen más kép rögzült a világról.
Nézzünk egy példát:
A technika fejlődése nem áll meg, sorra jönnek létre az életünket megkönnyítő fejlesztések. Tekintsünk be egy hihető jövőbe, amelynek egyes részeihez szükséges technológia már ma is elérhető, megvalósításukhoz azonban több anyagi forrásra lenne szükség.


A hihető jövő látványa

---

A látvány önmagáért beszél. A különleges üvegnek köszönhetően életünk szinte minden részletébe beférkőzik az információs technológia, lényegesen megkönnyítve ezzel mindennapjainkat. Az otthoni és munkahelyi megoldások rengeteg alkalmazási területet kapcsolnak össze a telekommunikációtól kezdve, az elektronikus médián át, a közlekedésig és a digitális tervezésig, mindezt nagyfokú rugalmassággal és interaktivitással teszik.

Tükör, tükörkép
A tükör látványa egy olyan élményt ad, amelyben egy az egyben szembesülünk saját képünkkel. Csak azt adja vissza, amit látnunk kell, nem vesz el belőle, nem ad hozzá semmit. Ez sokaknak kiábrándulást, másoknak büszkeséget és magabiztosságot ad. Voltál már úgy, hogy nem volt kedved tükörbe nézni? Bizonyára igen. A legtöbben nem vagyunk elégedettek tükörképünkkel, de tudnunk kell azt is, hogy a látszat csak a felszín. Akárki akármit gondol, a külső kinézeted csak egy nagyon kis részlete annak a lénynek, aki valójában vagy.

Photo on Foter.com CC0

A tükör, amely nem hazudik.

Fiatalon, ahogy keressük az utunk, részben biológiailag, részben saját elhatározásból folyton megváltoztatjuk a külsőnket, mert a minket körülvevő világnak szeretnénk ezzel megfelelni, de később rá kell jönnünk, hogy egy ponton megáll ez a fajta „fejlődésünk”, mert az a világ, amelybe egykor születtünk, alapvetően meghatározza gondolkodásmódunkat.

A látás és az idő
Minél nagyobb a látóhatár, annál messzebbre látunk a múltba. Különösen igaz ez a csillagászatban, de emberi léptékkel is felfogható:
Ha autóval utazunk, nézzünk a távolba! Biztosan látunk valami érdekességet, történést. De elég, ha csak a közlekedésirányító lámpára gondolunk. A távolban látjuk, hogy a lámpa zöldről sárgára, majd pirosra vált. Mit is láttunk valójában? A múltat. Mi teszi azzá? A távolság. Mire odaérünk, addigra visszavált zöldre és elmondhatjuk, hogy élőben láttuk a múltat.
A jövőt ennek ellenére nem láthatjuk, ugyanis azt még nem éltük át. Csupán pillanatokra láthatunk előre az időben. Biztosan tapasztaltátok már azt az élményt, amikor az ember egy teljesen csendes szobában, nyugalomban ül, majd hirtelen becsapódik az ajtó. Ilyenkor a hanghatást megelőzve, jó néhány tized, vagy század másodperccel előbb rezzenünk össze. Lehet, hogy ez csak reflex, vagy érzékelésbeli csalódás, de mégis olyan érzést kelt, mintha előrelátnánk az időben, láthatnánk a jövőt.

Láthat-e a világtalan?
Bizonyos képességeket egy átlagembernek eléggé nehéz elfogadni. A süketen való komponálást (lásd előző bejegyzés) még, úgy ahogy elfogadjuk, mert mindenkinek van belső hallása, de hogy is érthetnénk meg a belső látás képességét? Pedig van erre is példa, és minden bizonnyal e-mögött is a nagyszerű agyunk áll, mégpedig annak emlékközpontja, valamint a látás hiánya miatt kiesett érzékelést pótlandó, hozzá kapcsolódott egyéb agyterületek.

Photo by torbakhopper on Foter.com / CC BY-ND

Gondolnánk, hogy ezt a képet egy vak ember festette?

A vakon született Esref Armagan török festőt pontosan ez a képesség tette híressé. A magyarázat a szervezet alkalmazkodóképességében lehet. Az agy ugyanis a látás hiányát hallással, vagy tapintással lehet, hogy csak nagymértékű erőfeszítések árán, vagy sok idő alatt, de képes pótolni. Mivel itt veleszületett rendellenességről beszélünk, így volt ideje kiváltani a látását más érzékelések kombinációjával.

A zene látványa
A zenehallgatás már önmagában is egy nagyszerű élmény, de a hang ennél többre is képes. Mi lenne, ha nem csak hallanánk, hanem látnánk is a zenét? A zenei klipek készítői is valami hasonlót próbálnak elérni, létrehozni a hangok vizualizációját.
A mai számítógépek világában többféleképpen jelenítheted meg a zene hangjait. Mindössze egy lejátszó programra és egy megfelelő bővítményre van szükséged hozzá. Érdemes olyan szoftvert választanod, amely széles körben ismert és forráskódja eléggé kiforrott, így elkerülheted az esetleges kompatibilitási és működési hibákat. A Winampot senkinek nem kell bemutatnom, a maga nemében tökéletes lejátszó. A bővítmények tekintetében azonban megoszlanak a vélemények. Akit a dolog technikai része érdekel, annak a különböző sávok, mutatók és oszcilloszkópok bővítményeit ajánlom. Ilyen néven érhetők el: spectrum analyzer, VU meter, oscilloscope.

A zene élethű vizualizációjával egy korábbi bejegyzésem foglalkozik.

Látásunk spektruma
Amikor spektrumról beszélek nem kizárólag a fizikailag megtapasztalható látásról, hanem a gondolat- és cselekvésvilágot is irányító bonyolult érzékelési rendszerről van szó.
Amikor valakinek azt mondják, hogy: „jó a rálátása!”, akkor a látáson kívül feltételezhetően a megértésre, a ráérzésre is utalnak ezzel. A szélesebb látószög ugyanakkor nem csak a szemtől függ, hiszen az írott szövegre, vagy a beszédre is mondható, hogy „látom”. De itt nem az a kérdés, hogy látom-e, hanem hogy tudatában vagyok-e.
Látószögünk növelése tehát az ismereteken keresztüli megértésen alapszik. Tudásunk növekedésével egyre szélesedik látószögünk, de nem elsősorban fizikailag. A szem általi érzékelésnövekedés már ennek a következménye lesz, és nem a megértésen, hanem az észrevételen fog alapulni. (Egykori tanárainktól hányszor hallottuk: „Vedd észre…!”).
Ez alakít ki egy olyan, legtöbb esetben – foglalkozási körre – specializált látószöget, amelyet nagymértékben hasznosíthatunk életünk során és minél több ilyen látószöggel rendelkezünk, annál közelebb juthatunk a látás magasabb szintjének megértéséhez.

Mindent látunk?
„Olyan a szemed, mint a sasé!” – Állapítják meg folyamatosan az idősebbek. De pontosan mennyi, illetve milyen jellegű az általunk látott információ? Az emberi szem a fénynek nevezett elektromágneses sugárzást érzékeli, amely a többi sugárzás mellett egy skálán megjeleníthető.

A látható fényspektrum | Készítő: Reactor

A látható fény csak egy kis részlet.

Ez az egyenes, azonban nem áll meg a szem által látható fénynél, hanem folytatódik attól alacsonyabb és magasabb frekvenciájú rezgések felé is, és az ábrázolt spektrum korántsem teljes. Ezek után feltehetjük a kérdést: a látás lenne a legtöbb információt közvetítő érzékelésünk? Nyilván igen, de csakis a saját korlátainkon belül, és ezzel láthatjuk be igazán, hogy mennyire kis részletét érzékeljük a minket körülvevő világnak, valamint azt is, hogy nem elég csak a látásunkra hagyatkoznunk. A világ szemlélése és megismerése felé vezető úton nem csak az összes érzékszervünkre, hanem lelkünkre, valamint lényünk egészére is szükségünk lesz.

A félelmetes ember

Az emberi gondolkodás gyökerei jóllehet az állatvilágban vannak, de elméjének, viselkedésének rendkívüli összetettsége révén az embert olyan dolgok megvalósítására teszi képessé, amelyek sokkal baljósabb jövőt vetítenek előre, mint azt eddig gondoltuk.
Mi a hatalom igazi hatása az emberre? Mit jelent a szellemi drog? Mire vagyunk képesek, meddig megyünk el, ha utasítást, vagy parancsot kapunk? Mi a „gonoszság”? Mi a vezetők, az érdek, a felelősség és a pénz szerepe? Mi a hasonlóság a saját hétköznapjainkkal? Mi a média és az oktatás valódi üzenete? Módosítható-e tömegek tudata?

Ahogy embrióból gyermekké, később pedig felnőtté válunk, tudásunk, tapasztalataink révén előbb a család, később a társadalom egyre hasznosabb tagjaivá lépünk elő, egyre több jogosítvánnyal, engedéllyel rendelkezünk, hogy megvalósítsuk céljainkat.
A célok értékelésénél vannak szintek, amelyek egyértelműen meghatározzák, honnan indulunk, és hova szeretnénk eljutni. Van, aki csak normális, egészséges életet szeretne. Van, aki lakást, házat, autót, családot, vagy vállalkozást szeretne magáénak tudni. És végül van, aki olyasmit szeretne elérni, ami a legtöbb embernek nem sikerülhet. Ez a hatalom, amelytől egyre inkább függ az emberiség.

Hol ered a hatalom utáni vágy?
Minden bizonnyal gyermekkorban és persze sok egyéb tényezőtől függ, ilyenek pl. a társadalmi réteg, képességek, környezet, egészség és nem utolsó sorban a családi háttér. A szigorú szülők gyermekei már korán rájönnek, hogy a világban csak kemény munkával, odaadással, és elhivatottsággal boldogulhatnak, és általában ezt el is érik. Fordított helyzetben az engedékeny szülők gyermekeinél a kényeztetés pont az ellenkező hatást váltja ki. Ők magától értetődőnek veszik a hatalmat, szüleiket szolgáknak tekintik, senki és semmi nem állhat az útjukba, ha céljaikat meg akarják valóstani.
Persze a valóság ennél sokkal árnyaltabb, ez csak a két véglet, de jól demonstrálja az emberiség megosztottságát.

Hihetetlen, vagy nem, de minden cél elérhető
Emlékszem, amikor kiskoromban az első métereket tettem meg önállóan biciklivel. Azelőtt emberfeletti dolognak tartottam a kerékpározást, de amint ráéreztem az egyensúlyozásra és megtapasztaltam a jármű irányításának csodálatos érzését, rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb, mint azt addig gondoltam. Egyszerre hatalmamban állt kerékpározni és ezzel elindulni a közlekedésnek nevezett cél felé, amit kezdetben szintén elérhetetlennek hittem.

Mit jelent a hatalom azon túl, hogy bizonyos emberek megtehetnek ezt-azt, hogy felettünk állnak valamilyen szempontból?
Minél több pénzed van, annál több dolog fog érdektelenné válni számodra. Minél hatalmasabb vagy, annál magányosabb leszel, végül már nem marad felfedeznivaló a világon. Mire vágyhat egy nagyhatalmú ember?
A hatalom – mint minden más – egy idő után egyhangúvá, unalmassá válik. Mint az eldobott játék, amelyet a gyermek megunt. Azelőtt mindent megtehetett vele, kizárólagosan az ő tulajdona volt, boldog volt vele, de az ismétlődés az unalom előjele.

Szellemi drogok
Mindig új dolgokra vágyunk, egyesek csak megértésre, a legtöbben pénzre. Mások pedig, akiknek úgymond minden hatalmukban áll, ők kalandra vágynak, mert a Földön általában elérhető élményeknek jó részét a pénz segítségével már átélték.
Mit tesz a gyermek, ha megunta játékát, és nincs a közelben semmi más, amivel játszhatna? A maga módján dühöngni, sírni kezd. Jelzi, hogy az eddigi boldog állapotába szeretne visszatérni. Ha nem történik semmi, alkalmazkodik a kialakult helyzethez, és jobb esetben vizsgálgatni kezdi a játékot, szétszedi, összerakja. A következő lépcső, amikor már tudja, milyen a játék belülről. Ekkor dobálni kezdi és összetöri. Ahogy az angol fogalmaz: „Game Over”, vagyis „A játéknak vége”. Érdektelenné, haszontalanná vált, megsemmisítendő! A gyermek így – rombolással, pusztítással – elégíti ki szükségletét a boldogságra, amelyet azelőtt oly sokszor a játékkal elért.
Ez súlyos párhuzamot von a hatalommal, csak ott a játék szerepét az élet, az anyagi javak, és az emberek játsszák. Ha ezek vállnak az unalom tárgyává, annak előbb-utóbb kegyetlenség lesz a vége. A kegyetlenség az ember válasza a világ unalmára. Mindent megtehetsz, mégsem teszel semmit, csak törsz, zúzol, mint az unatkozó gyermek!

Kegyetlenségre tanítanak korunk számítógépes játékai is. A legtöbb gyermek ugyan el tud vonatkoztatni a játékban történtekről, de amikor játszik, megszűnik számára a külvilág, a program által generált virtuális valóságot tekinti valódinak, benne él.


Sok kegyetlenséggel találkozunk egyes mai "játékokban". Fantáziadúsak, de a végletekig eltorzítják a valóságot.
A számítógépes játékok személyiségfejlődésre gyakorolt hatásával egy korábbi bejegyzésem foglalkozik: Korunk gyermekjátékai a számítógépes játékok.

A parancs hatása
- Vidd ki a szemetet légy szíves! Szól a kérés a konyhából.
- Jó, majd kiviszem! Érkezik a válasz.
- Most azonnal vidd ki a szemetet! Kissé hangosabban.
Mit teszel ilyenkor? A többség kiviszi, és letudva a dolgot, folytatja az életét.
Nagy a különbség a kérés, az utasítás, és a parancs között. A kérést vagy tejesíted, vagy nem, ez olyan, mint egy szívesség. Az utasítás tárgya már jóllehet rád is vonatkozik, tehát előnyös, ha eszerint cselekszel. A parancs már egy konkrét, mindenképpen végrehajtandó utasítás, nem térhetsz ki előle kifogásokkal, eleget kell tenned neki.

A parancs igazi veszélye, hogy a felelősség azt terheli, aki kiadta a parancsot, attól függetlenül, hogy tett-e valamit, vagy nem. A parancsra cselekvők a gondolkodást és a döntést – a cselekvés legfontosabb tényezőit – a parancsolóra bízzák.
De mi lenne, ha olyasmire kérnének, amiről magadban tudod, hogy nem helyes, de utasítanak rá? Egy biztos: lényegesen könnyebben cselekszünk parancsra, mert abban a pillanatban nem törődünk a következményekkel.

Eredendően „gonoszak” vagyunk?
Az előbb említett kegyetlenség sokaknak sajátja. Nem kell elismertnek, vagy vezetőnek lenni ahhoz, hogy valaki kegyetlen legyen. Ez számára észrevétlen helyzetekben is előfordul, úgy követ el „bűnt”, hogy nem is tud róla.
A 60-as években Stanley Milgram az emberek „gonoszságát” vizsgálta oly módon, hogy a vizsgált személyekkel elhitette, hogy egy teljesen véletlen kiválasztáson alapuló kutatásban vesznek részt, amely a büntetés hatását vizsgálta az emberek tanulási folyamataira. Az alanynak egy kapcsolókkal ellátott gép előtt ülve feladatokat kellett adnia egy másik szobában ülő személynek, és a tőle érkező rossz válasz esetén először 15, majd – 450 Voltig – folyamatosan növekvő feszültségű áramütést kellett adnia büntetésként. Az eredmény meglepő: a vizsgált személyek 65%-a volt képes a legerősebb, halálos áramütést kiadni. Valójában érezték, hogy amit tesznek, az nem helyénvaló, de amikor rákérdeztek a kísérletvezetőre, hogy megtegyék-e, azt a választ kapták, hogy „folytassa a vizsgálatot!”
A másik személy természetesen beavatott volt, és nem kapott áramütéseket, csak el kellett játszania azok hatását.

A kegyetlen embert gyakran azonosítjuk az állatvilág valamely ragadozó ösztönű képviselőjével, mert azt hisszük, hogy lealacsonyítjuk az állatok szintjére. Ezzel csak egy aprócska bökkenő van: az állatok nem kegyetlenségből ölnek, pusztán az életben maradásukért. Ezt az 1985-ben készült „Szökevényvonat” című filmben elhangzó beszélgetés mesterien körvonalazza:

„Maga egy vadállat!”
„Nem, rosszabb! Ember! Ember!”

Miért rosszabb az ember? Mert gondolkodik. Amíg az állat csak az ösztöneire hallgathat, addig az ember számára egy sokkal fejlettebb agy sokkal összetettebb problémamegoldó képessége, számítási kapacitása áll rendelkezésére.

Az érdek mindenekfelett
Attól függetlenül, hogy mit szeretnénk megvalósítani, sok minden érdekünkben áll. Mindenkinek vannak érdekei, de ha a hatalom és az érdek találkozik, akkor nincs megvalósíthatatlan terv. A mai világban a legnagyobb érdek a pénz és az irányítás megszerzése.

Nemrég felfigyeltem egy érdekesnek tűnő filmcímre: „Ébresztőfilm”. Mondanom sem kell, azonnal felkaptam a fejem és egyből a következőkre gondoltam: „Most alszunk? Miből kell felébrednünk?” Aztán a Mátrix című film jutott eszembe, ahol az emberek virtuális valóságban éltek.
A film tényleg a Mátrix egy jelentőségteljes jelenetével indul, amikor a főhőst elindítják a tudata felszabadítása felé vezető úton.
Az üzenet, amelyet az ébresztőfilm próbál átadni egy nagyon komplex tényrendszer mentén fogalmazódik meg. A benne feldolgozott tények megdöbbentőek.

A film egy-két állítása:
„A politikát, a médiát, és az oktatást is egy nagyon szűk elit irányítja.”
„Ez az elit befolyásos emberekből, cégvezetőkből, milliárdosokból áll.”
„A kezükben van a döntéshozatal, az igazságszolgáltatás, a kormányzat és a rendőrség is.”
„A céljuk a globalizáció, egységes irányítás alá vonni az összes országot, végül pedig a világuralom.”

Persze ezen kívül rengeteg magyarázatot, okfejtést, tényfeltárást is láthatunk a filmben. Hogy igaznak tartom-e ezeket az állításokat? Minden ember csak a saját tapasztalataira, az általa látott és érzett momentumokra támaszkodhat, én is ezt teszem:

Mi a média célja?
A mai média reklámok nélkül nem létezhetne. A kereskedelmi televíziózás például javarészt a reklámok bevételeiből tartja fenn magát. De a reklámokat vizsgálhatjuk egy másik nézőpontból is. Amellett, hogy hatalmas bevételt produkálnak, van egy „mellékhatásuk” is: a tudatmódosítás. Egy magára valamit adó reklámban legalább kétszer elhangzik a reklámozott termék neve, valamint olyan tulajdonságai, amelyek – még ha kitaláltak is – vásárlásra ösztönöznek minket. A marketing által mesterien szabályozott kampányszerű szövegek rabul ejtik elménket, még ha nem is vagyunk tudatában. Elmondja, mit tegyünk, mit vásároljunk, hova menjünk nyaralni, és mindezt tömegekkel teszi.

„Ez valóban egy elképesztő és kihagyhatatlan ajánlat hölgyeim és uraim!”
„Laboratóriumi vizsgálatok igazolták…”
„Garantáltan eltűnteti…”
„Különleges akciónk keretében…”
„Selymessé, és bársonyossá varázsolja…”
„Most kettőt kap egy áráért…”
„Ez a NASA által kifejlesztett…”
„És ez mind, mind ajándék, önnek nem kerül semmibe!”

A semminél maradva: a reklámszöveg tulajdonképpen nem mond semmit. Legalábbis a dörzsölt reklámnéző számára. Ami ugyanis túl szép, hogy igaz legyen, az általában nem az. Mi a valóság? Az akció lényege nem az árcsökkentés, hanem a vásárlás ösztönzése. Ugyanez a célja a túlhangsúlyozott szlogeneknek, hatásoknak, tulajdonságoknak is.

Mi az oktatás célja?
Az oktatást mindig is a legnemesebb tevékenységnek tartottam, annak, hogy a tanárok saját tudásukat adják át, hogy ezáltal gazdagítsák a diákok szellemi értékeit, segítsenek fejleszteni képességeiket, hogy később sikeresek legyenek, és képesek legyenek arra, hogy leküzdjék az élet akadályait.
Ehhez képest a mai oktatás feladata elsősorban az elemzés, és a besorolás. A hierarchia kialakítása, amely nem a tudáson, hanem a végzettségen alapul. Ha van 8 általánosod, lehetsz takarító, ha van érettségid, lehetsz segédmunkás, ha van szakmád, lehetsz mérnök, szerelő, ha van diplomád, lehetsz tanár, orvos, ügyvéd, stb.

Globalizáció
Gyakran halljuk a TV-ben hogy „Európai Unió, Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Egyesült Nemzetek Szervezete”. Miért ez a 4-es tagolás? Azért, mert az említett film szerint ezek már megvalósultak az egységes világ felé vezető úton. Uniók, egyesülések, közösségek szerveződtek az egységes irányításért. És nem kizárt hogy ezek a jövőben egy még nagyobb globális hatalommá egyesülnek, amely viszont több problémát is felvet. Ha úgymond megszűnnek a határok, mint ahogy azt – itt nálunk az EU-ban – tapasztaljuk is, akkor bárki útlevél nélkül átléphetne az egykori országhatárokon. Ezért valamilyen módon szükségessé válik az összes ember követése, ez leginkább egy elektronikus chip beültetésével válik lehetségessé.

Hogy mennyi igaz az imént említett dolgokból, azt mindenki döntse el maga. Mérlegeljen, hogy ahhoz képest, amit eddig tapasztalt, mi látható egyértelműen, és mi az, ami félrevezetés.

Az ember egy kegyetlen faj, tettei alapvetően meghatározzák. Az önzés, a hataloméhség, az irányítási kényszer valljuk be, azért minket is időnként megkörnyékez. A jóra, a szeretetre, a békülésre azonban mindenki vevő, próbáljuk így felfogni a világot, akkor hasonló reakciót kapunk vissza tőle és egymást segítve juthatunk előre az élet rögös útján.

„A vadállatban is van szánalom.
De bennem nincs, hát nem vagyok vadállat.”

William Shakespeare – III. Richard

A Karácsony története

Éppen egy éve írtam a karácsonyról, a szeretet, a hit jelentőségéről és arról, hogy nem az ajándék, hanem a szándék a fontos.
A karácsony, mint mindig, számomra most is egy-két maradandó és szeretetteljes alkalmat jelent, amikor összejön a család és együtt ünnepelünk. Az ünnephez hozzátartozik a Mikulás is, aki ugyan pár héttel megelőzi azt, de ugyanúgy a szeretetről és az ajándékozásról szól.
Ennek a csodálatos tradíciónak az eredetéről ugyan maradtak fenn írásos emlékek, de vizsgáljuk meg a karácsonyt, azon belül a Mikulás legendáját egy olyan filmen keresztül, amely nem a számítógépes effektek, hanem az érzelmek végletekig fokozásával hoz ünnepi hangulatba.

Nemrég megakadt a szemem egy érdekes filmcímen: „A karácsony története”.
A 2007-ben Finnországban készült film egy szívmelengető alkotás a szeretetről, a gondoskodásról, az ajándékozásról és a hitről.
Megnéztem a filmet és bevallom, régen hatódtam meg ennyire, mint most. A legkisebb emberi közösségre, annak meghittségére, az ahhoz való legerősebb kötődésünkre épít, és akik könnyen elérzékenyülnek, azoknál nagyon erős érzelmeket hoz felszínre. Talán legutóbb a „Faun labirintusa” című film hozott ki belőlem hasonló mély érzéseket.

A történetben a mai modern Mikulásideál szerinti piros ruhás, ősz hajú, szakállas öregúr tűnik fel, de mégis hihetően tár elénk egy nagyszerű legendát.
Ez a film a legjobb választás, ha szeretnénk elérzékenyülni és kisírt szemmel teljesen meghatódva átérezni a szeretetet. A hatást a film legtöbb jelenete, valamint a nagyon jól megválasztott hangok is csak fokozzák.
Az alkotás a legnagyobb fokú alázatra, elfogadásra, megértésre, önzetlenségre és szeretetre tanít, arra, hogy nem az ajándékozó személye számít, hanem a szándék, amely mögötte van.

Van-e a filmnek manipulatív tartalma?
Nyilván tartalmaz olyan részleteket, amelyek nem részei a legendának, és megjelenik a rendező személyes meggyőződése, világnézete is, így lesz teljes egész a történet. Az egyik ilyen részlet szerint a rénszarvasok jobban engedelmeskednek a piros ruhát viselő embereknek.
Ezek a kiegészítések azonban nem csökkentik a film értékét, és megmarad a hihetősége, meghittsége.
Emellett kitalált történetről van szó, de annyi biztos, hogy ha láttuk a filmet, átgondoljuk az egész bennünk élő Mikulás legendát, és valami jobban elfogadhatót, igazabbat kapunk helyette. Visszarepít gyermekkorunkba, amikor még vártuk a Télapót.

A történet Lappföldön játszódik, a nagyon hideg telek csodálatos ábrázolása végigkíséri az összes fontosabb mondanivalót. Időintervallum tekintetében egy egész életet mutat be.

Láthatjuk az igazi Mikulást és mögötte az embert, a szomorú sorsú, árva gyermeket, akit egy jó szándékú közösség befogadott, és aki háláját szeretettel, odaadással mutatta ki. Az élet nem kímélte, de ő megmutatta, hogy milyen csodálatos dolog a szeretet és az ajándékozás. A monumentális képeket nézve tanúi lehetünk az általa megteremtett legendának, amely mind a mai napig fennmaradt.
Részesei lehetünk a legapróbb érzéseinek, megpróbáltatásainak. A jól megkomponált átvezetéseknek és a mesteri szereposztásnak köszönhetően érezhetjük az emberöltőnyi idő múlását, láthatjuk amint tapasztalatlan gyermekből fiatal felnőtt, majd idős öregúr lesz.
Tanúi lehetünk személyisége változásának és annak is, hogyan valósítja meg később az egyre gyarapodó számú gyermek megajándékozásának rendkívül nehéz feladatát.


A film magyar nyelvű ajánlója

---

A film tartalmából

A cselekmény részleteit csak akkor olvasd el, ha már láttad a filmet, vagy ha nincs lehetőséged megnézni!

A kis Nicolas 7 éves, amikor egy kedves ötlete támad: szeretné megajándékozni kishúgát egy saját kézzel készített ajándékkal. Egy nap azonban a kis Ada belázasodik. Szülei kénytelenek elvinni az orvoshoz a városba, ahova az út a befagyott tó jegén rövidebb. Nicolas apja egy zsebórát ad a fiúnak, és megmondja, hány órakor érnek haza. Elindulnak, de beszakad alattuk a tó jege és mindannyian odavesznek a tomboló viharban. Az árva fiú nem tudva az őt ért veszteségről folytatja a faragást. Másnap reggel pár falubéli kopogtat az ajtón és próbálják elmagyarázni neki, hogy mi történt.

Nem hagyhatják egyedül a házban, ezért falugyűlést tartanak, ahol a falu népe úgy dönt, befogadja a fiút. A településen 8 család él, mindegyikük egy évig vállalja a fiú eltartását, és minden évben új otthont adnak neki.
Közben elkészül kishúga ajándékával is, amit a szegény fiú jobb híján a tó jegére helyez el. Az apjától kapott óra folyamatosan nála van, mintha még mindig várná, hogy hazaérjenek.

Az első családba kezdetben nehezen megy a beilleszkedés, de ahogy halványulnak emlékei, úgy fogadja el egyre inkább az őt befogadó embereket. A család egyik gyermeke Eemeli hozzá fordul, amikor egyik kedvenc játéka, egy fakéregből készített kis tutaj vitorlája eltörik. Nicolas megjavítja, és együtt játszanak vele tovább. Így lesz Eemeliből a legjobb barátja.

Évek, családok és karácsonyok követik egymást, Nicolas pedig hálából az összes olyan család gyerekeinek ajándékokat farag, akiknél már vendégeskedett. Az ajándékokat apja bicskájával, fáradtságos munkával készíti el, és karácsony éjszakáján helyezi el a házak ajtaja előtt. Azért éjszaka, mert nem akar nagy ügyet csinálni az ajándékozásból.
A 6. évben azonban egy korai fagy elviszi a termésüket és a tó sem kegyes hozzájuk, így már senki sem tudja befogadni az ekkor már 13 éves Nicolast.

A falutól 20 km-re lakó különc asztalosmester Isakki, felfigyel a fiúra és a falugyűlésen felajánlja, hogy egy évig befogadja és munkát ad neki. A falubeliek más megoldás híján elfogadják az ajánlatot. Búcsúajándékként egy kis szánkót adnak Nicolasnak.

A bizarr humorú, agresszív Isakki nagyon durván bánik vele, megalázza, fenyegeti és folyamatosan fegyelmezi az egyébként nagyon engedelmes fiút. Még az apja bicskáját is eltöri, amely az egyik emléke a családjától.

A fiúnak rengeteget kell dolgoznia az asztalosműhelyben, hogy eleget tegyen Isakki elvárásainak.
Nicolas ennek ellenére folytatja az ajándékkészítést abból az anyagból, amit a mester a szemétbe dobott.
Karácsony közeledtével szabadnapot kér Isakkitól az ajándékozás idejére. A mester enged a fiúnak, és még el is viszi a szánkóján, segítve így szétosztani az ajándékokat.
Még a tó jegére is elkíséri, hogy megajándékozhassa Adát. Ekkor Isakkiban feltörnek az érzelmek és eszébe jut rég elvesztett családja, felesége és fiai. Bevallja, hogy azért gúnyos és gonosz a gyerekekkel, mert mindegyikben a saját fiai arcát látja.
Előkerül az eltört bicska is amit Isakki idő közben megjavított, valamint felajánlja a fiúnak, hogy ha akar, vele maradhat, végleg befogadja.

Isakki mellett repülnek az évek, és Nicolas felnő, de az ajándékozási kedve nem múlik el, listát vezet a falu gyermekeiről, hogy senkit se hagyjon ki.
Az öregedő asztalosmester megkeresteti rég elveszett fiait és házába hívatja őket. A fiúk szeretnék kárpótolni apjukat az elvesztegetett évekért, ezért hazaviszik a saját házukba a városba.
Búcsúajándékként Nicolasnak ad egy kulcsot, amely egy ládát nyit az ágya alatt. A ládában Isakki egy életen át gyűjtögetett vagyona van, amit kapzsisága miatt halmozott fel.
„Most végre elvihetem a Karácsony örömét a gyerekeknek!” Mondja Nicolas és a pénzből egyenként becsomagolja az ajándékokat, valamint a nevet is ráírja, hogy kinek szánja.

Eemelinek kislánya születik, és Nicolas kéri, hogy hadd írja rá őt is a listára. Nagy meglepetésére a kislányt is Adának hívják, mint oly sok évvel ezelőtt meghalt kishúgát.

Nicolas egyre több ajándékot készít, olyan sokat, hogy karácsonykor a ló már el sem bírja a szánkót. Ki kell találnia valamit, és a legkézenfekvőbb megoldás a rénszarvas, ugyanis ezen a vidéken sok él belőlük és a faluban is lakik egy asszony, aki tart is szarvasokat, pontosan négyet. Megkérdezi az asszonyt, hogy megpróbálhatja-e befogni a szánkója elé az állatokat. Az megengedi neki, hogy kísérletezzen. Még tanáccsal is ellátja: „De azt tudnod kell, hogy jobban engedelmeskednek, ha ez a piros sapka van rajtam!”
A szarvasokkal nagyon nehéz dolga van Nicolasnak, ezért készíttet a falu szabójával egy élénkpiros ruhát. Az állatok lenyugszanak és taníthatóvá válnak a piros ruha láttán.

Ahogy Ada cseperedik, egyre több érdeklődést mutat az ajándékozás iránt és barátsága is szövődik Nicolas-szal. Sejti is, hogy ki hozza az ajándékokat, de mivel Nicolas letagadja, hogy ő volna az ajándékozó, ezért titokban elindul kideríteni a dolog nyitját. Szülei kétségbe esnek búcsúlevele láttán, és keresőakciót szerveznek, amelyben Nicolas is részt vesz. Nem járnak sikerrel, Nicolasnak ismét át kell élnie egy megrázó élményt.
Amikor hazaér, ott találja Adát az ágyon, felöltözve a piros ruhába. A kislány a falu közelében rátalált az őt kereső Nicolas szánkójára és a rénszarvasok – minthogy már sokszor megtették ezt az utat – egyenesen Nicolas házához vitték.

Nicolas mindent elmond Adának az ajándékozásról, a szeretetről, és azt is, hogy szeretné, hogy ez a szokás akkor is folytatódjon, amikor ő már nem lesz. Ada nem árulja el a titkot a többi gyermeknek, ezzel is elősegítve a legenda megszületését.

Húsz év múlva az igencsak öreg Nicolas, és az ekkorra már fiatal felnőtt Ada közösen készítik az ajándékokat a neves ünnepre. Ada férjhez megy gyermekkori szerelméhez Mikkohoz. Kis idő múlva meghal Eemeli, és ekkor kell Nicolasnak rádöbbennie, hogy eljárt felette az idő. Elmegy Eemeli sírjához, és barátságuk jelképét a kis tutajt hagyja a síron örök emlékül.

Nicolas készít egy titokzatos ajándékot, aminek célját még Adának sem árulja el. Ada megígérteti vele, hogy – korára való tekintettel – ez lesz az utolsó Karácsonya. Nicolas megígéri, és karácsony éjjelén ugyanúgy kihordja az ajándékokat, viszont reggelre nyoma veszik. Ada kétségbeesetten keresni kezdi, beront a házába, de csak a titokzatos ajándékot találja meg. Ez az ajándék Nicolas testvérének szól, és tartalmaz egy kis levelet, valamint a zsebórát, az örök várakozás jelképét.

Másnap éjszaka Ada zajt hall a házuk elől, kinéz, és egy kis szánkót talál az ajtó előtt. A Nicolas házában talált ajándékot Mikkoval és kisfiukkal kiviszik a tó jegére, ahol megjelenik felettük az égen Nicolas, immár igazi Mikulásként, repülő rénszarvasok által húzott szánon.

A film megértéséhez próbáljuk elképzelni, mit tennénk, ha Nicolas helyében lennénk, felfognánk-e ilyen fiatalon hogy milyen tragédia ért minket?
Ő ezt kezdetben úgy dolgozta fel, hogy minden karácsonykor ajándékot vitt halott kishúgának, majd később minden gyereknek, akivel megismerkedett.
Családját azonban soha nem felejthette el, mert volt róluk több nagyon erős emléke is. Az egyik ilyen tárgy az apja bicskája volt, amivel később az ajándékokat készítette. A másik a zsebóra volt, amin az apja mutatta meg, mikor érnek haza. Hogy megtartotta az órát, azt jelzi, hogy élete végéig visszavárta szüleit és húgát.

A meghatódás mellé kapunk jó adag reményt, hitet és megértést.
A film legfontosabb üzenetei a következők: a szeretet éltet, a remény hal meg utoljára, és az emlék tovább él akkor is, ha mi már nem leszünk.

Egy szép idézet a filmből:

„Az attól való félelem, hogy elveszítjük a szeretetet, a szeretetnek a része.”

A film hivatalos weboldala: Joulutarina
Megrendelés: DVD-Home

Mindenkinek örömben és szeretetben gazdag, békés, boldog karácsonyt kívánok!

Hamu és hó - utazás a nyugalomba

„Lassan járj, tovább élsz!” Tartja a mondás. Vagy máshogy megfogalmazva: nyugalom a hosszú élet titka. Sokszor magamon is tapasztalom, azt a hajtást, nyugtalanságot, amely szinte minden pillanatban meghatározza életünket. Mi okozza, és hogyan szabadulhatunk ki egy kis időre az állandó stresszből? Nézzük, hogy hogyan változtatja meg hangulatunkat a kép és a hang egy speciális keveréke!

Csaknem 3 hónapja írtam utolsó bejegyzésemet, ami nem azt jelenti, hogy eltűntem, vagy nincs mit írnom, csupán egyrészt a munkába, az ismeretszerzésbe, másrészt az elmélkedésbe, vonultam vissza, és meg kell mondjam, az ember akaratán kívül is fejlődik, tapasztal és változik életfelfogása akár ez alatt a kis idő alatt is.
A cél nyílván a belső nyugalom megtalálása, hogy az előttünk álló napjainkat, éveinket, valamint olykor az egész életünket meghatározó döntéseinket megfelelően hozzuk meg, illetve amikor szükséges, tudnunk kell visszautasítani is.
Az állandó stressz szervezetünket feleslegesen terheli. Egyes szerveink, mint például az agy ilyenkor fokozott működésre kényszerül és tudat alatt olyan problémákat állítunk magunk elé, amelyeket nem tudunk leküzdeni. Ilyenkor lesz a szellemiből fizikai betegség.

Nemrég, egy igencsak pesszimista percemben akadtam az „Ashes and Snow” magyarul: „Hamu és hó” című filmből kiragadott állóképekre.

Nem mondom, hogy azonnal megfogott, de amikor többször megnéztem egészen elvarázsolt. Pont erre volt szükségem ahhoz, hogy visszanyerjem elvesztett optimizmusomat. Gondoltam: ha ilyen hatással volt rám pár kép, milyen lehet a film?

Részlet az "Ashes and Snow" című filmből

---

Gregory Colbert fantasztikus utazásra hív a béke és a szépség világába. Egy olyan „mennyei” világba, ahol ember és vadállat teljes megértésben él egymás mellett. A bemutatott világban nincs szenvedés, stressz, viszont vég nélkül árad a szeretet, a meghittség és a nyugalom. Egy ilyen világba mindenki szívesen eljutna.

A 2005-ben megjelent alkotás egy igazi természeti meditáció. Általa egy teljes óra nyugalmat, elmélkedést és pozitív gondolatot kapunk.
A különleges szépia – barnásvöröses – kép nagyon erőteljesen sugallja a téma antik, helyenként ősi mivoltát. A film tekinthető egyfajta speciális természet-, vagy ismeretterjesztő filmnek, amely ugyan nem a tudásunkat, hanem inkább a lelki értékeinket gyarapítja. Az üzenete úgy érthető meg a legkönnyebben, ha azokra a mindenki által tapasztalt pillanatainkra gondolunk, amikor – akár negatív, akár pozitív tekintetben – szinte szavak nélkül megértjük embertársainkat.

A hangok is elképesztőek, a zene olykor meditatív, máskor gyorsuló ritmusa egészen mozgalmassá teszi az élményt. A víz csobogása, a szél fútta homok hangja mellett egészen apró zajok is kivehetők.

Egyesek az unalmat látják a filmben, de az unalom is csak a nyugalom egyik formája, amikor unatkozol, az azt jelenti, nincs mit csinálnod, azaz nyugalmi helyzetben vagy. Ha ilyenkor kezded nézni a filmet, azonnal elszáll az unalom és helyét átveszi a nyugodt, higgadt és megfontolt kreativitás, amelytől eszedbe jutnak korábban kihagyott lépéseid, elfelejtett teendőid. Ilyenkor lehetőséged van rá, hogy végiggondold kötelességeid, feladataid, hogy tervezz, és ne kezdj bele felesleges dolgokba.

Van egy másik üzenete is a filmnek, amely a már sokat emlegetett és természetesen itt sem kihagyható környezetvédelem, az hogy egy természeti csodában élünk, amelyet magától értetődőnek veszünk, pedig valójában egy ritka és egyedi világ.


További részlet a filmből. Az olykor egészen jelentéktelen, máskor pedig monumentális képek segítségével részesei lehetünk az örök nyugalom, szeretet és béke birodalmának

---

Az élet értékét, ami akár állati, akár emberi tulajdonképpen egy szintre helyezi. Az egyenrangúság, valamint annak hangsúlyozása, hogy az állat és az ember teljes mértékben „megérti” egymást, egy igazán különleges alkotássá teszi. Az üzenet viszont nem alaptalan, végső soron mind egy családba tartozunk, rokonok vagyunk, még ha erről a hétköznapokban nem is veszünk tudomást.

Végül a film végének pár gondolata:
„Nem az a lényeg, mit írtak a lapra, az a lényeg, hogy mit írtak a szívbe. Ezért égesd el a leveleket és szórd hamvaikat a hóra a folyó partján. Amikor jön a tavasz és a hó olvad, és a folyó emelkedik, térj vissza a folyó partjához és szemlehunyva olvasd újra leveleimet! A szavak és képek hadd mossák át hullámokként testedet. Olvasd újra a leveleket! Kezedet füledhez tartva hallgasd a mennyek dalait! Oldalt oldal után. Repülj a madarak útján! Repülj! Repülj! Repülj!”

Hivatalos weboldal
http://www.ashesandsnow.org

Avatar "Látlak téged!"

Ritkán írok filmekről, de az Avatar mélyebben megérintett, minthogy kihagyhatnám. Kevés alkotás van, amely – kitalált története ellenére – úgy lebilincseli, mondanivalójával úgy rabul ejti az embert, hogy komolyan elgondolkodik: A vademberek is képesek szeretni? Egyáltalán kit, vagy mit nevezhetünk vadnak? Mire képes a szeretet? Vajon mit teszünk bolygónkkal és mit tennénk egy újonnan felfedezett világgal, ha birtokunkban lenne a technológia annak meghódítására?

A film – ha csak kis időre is – teljesen kiragadja nézőjét a szürke hétköznapokból és egy olyan csodálatos világba vezeti el, amely elméletben akár valóságos is lehet.

SoulMusic Pixabay

A legendás pandorai lebegő hegység

A filmelőzetes zenéje, amely tökéletesen tükrözi a film hangulatát és tartalmát egyaránt:
Steve Jablonsky - My name is Lincoln (2005)

Egy feltételezést – miszerint a „szomszédos” csillagrendszerekben létezhetnek élhető, földszerű bolygók, vagy holdak – vesz alapul, és ezt minden részletre kiterjedő alapossággal mindaddig fokozza, amíg teljesen megelevenedik.


Ízelitő a filmből

---

A történet 2154-ben, a Földtől több mint 4 fényévnyire elhelyezkedő Alfa Centauri hármas csillagrendszer egyik gázóriása körül keringő Pandora nevű holdon játszódik, ahova az út egy közel fénysebességgel haladó űrhajóval is majdnem 6 évet vesz igénybe, ez idő alatt az emberek lehűtve, egy életfunkcióikat lelassító kamrában pihennek.

A monumentális képek végigkísérik az egész alkotást, a látvány már a dolgok puszta mérete miatt is elképesztő.
A rendező James Cameron egy teljes világot teremtett rendkívüli részletességgel, a bolygó-, az élőlények megjelenésétől egészen a bennszülött nép nyelvéig, kultúrájáig.

A bolygón az élőlények egyfajta hálózatot alkotnak, és elektromos jelekkel kommunikálnak. Ebbe a hálózatba a humanoidok is be tudnak kapcsolódni. A hálózatot ők Eywa-nak nevezik, akit a bolygó istenének, minden forrásának tartanak.
A légkör mérgező az ember számára ezért csak egy speciális légző maszk (exofelszerelés) használatával maradhatnak életben a szabad levegőn.


A pandorai világ bemutatása

---

A film teljesen a feje tetejére állítja a megszokott jó-rossz szerepet. A pénzéhség, a technológia, a nyers erő, a gépesített, rendkívül fejlett harci eszközök állnak az istenekkel és hiedelmekkel, a természettel, a bennszülött néppel és tulajdonképpen az élettel szemben.

A Pandorán egy különleges, szupravezető, ezáltal mágneses térben lebegésre képes ásvány található az unobtanium, amelyet többek közt a csillagközi utazáshoz is használnak. Az értékes anyagért az ember képes a legvégsőkig elmenni. A kitermelés hatalmas bányákban, szigorú katonai védelem alatt zajlik.

A bolygón élő bennszülött nép a Na’vi-k amellett, hogy tökéletes harmóniában élnek környezetükkel, értelmes lények, és kifinomult kultúrájuk van. Olyan közösségekben élnek, amelyeket a harmónia, valamint a természethez tartozás erős hite tart egyben.
A na’vi-k testfelépítése első látásra ijesztő, erőteljes és bámulatos. 3 méteres magasságuk mellett eltörpül az emberi faj. Sajátos megjelenésük: kék bőr, széles orr, hatalmas zöld szem és magasan ülő, elálló fülek. Ettől eltekintve teljesen emberinek mondhatók.
Agyuk fejlettsége hasonló az emberéhez azzal a különbséggel, hogy teljesen más törzsfejlődésen ment keresztül. Képes idegi szinten kapcsolatot teremteni az állatok agyával, aminek eredményeképpen egy különleges szimbiózis alakul ki a két faj között. A kapcsolat egy plusz testrészt igényel, amit a na’vi-k ügyesen a hajfonatukba rejtenek és szükség esetén azonnal használható. Természetesen az állatokon is megtalálható ez a testrész, amelynek végén folyamatosan a környezetét pásztázó, kapcsolatot kereső nyúlványokból álló csatlakozó van. Egyfajta USB csatlakozónak tekinthető, amelyen az adatok a fénysebességnél gyorsabban áramlanak.
A na’vi-k legszentebb helye a lelkek fája, itt csatlakozhatnak az egész bolygó hálózatába, itt vehetik fel a kapcsolatot a bolygó istenével Eywa-val.

A történet előzménye
A Föld a 22. század közepén egy halott bolygó, kopár felszínén nem terem növény, az ember viszont elérte technológiai fejlettségének azt a szintjét, amikor ellátogathat más naprendszerekbe lakható bolygókat keresve. Ilyen bolygó a Pandora is.
Az RDA vállalat már évek óta végzi az unobtanium kitermelését, nem törődve a bolygó bioszférájával, az ott élő életközösségekkel. Rábukkannak egy hatalmas lelőhelyre a bennszülöttek faluja alatt. A tudósok eközben megpróbálják tanulmányozni a népet, távirányítású ember-na’vi hibrideket - avatarokat - hoznak létre, hogy beépüljenek a közösségbe, és egyezségre jussanak velük. Tudósok javaslatára iskolát alapítanak részükre, hogy elősegítsék a két faj integrációját, ami eddig kudarcra volt ítélve. Tom Sully, a többdiplomás, képzett szakember is részt vesz a programban, avatarját már elő is készítik, de Tom még a Földön rablótámadás áldozatává válik. Mivel testvére Jake Sully genetikai állománya pontosan megegyezik az övével, ezért a megbízatást ő kapja meg.
Jake mindkét lábára lebénult, háborús veterán. Katonai múltja miatt egy na’vi testben képes lehet beférkőzni a „vadak” közé és rávenni őket területeik átadására.
A na’vi testeket (önálló tudattal nem rendelkező, félig ember, félig pandorai őslakos) erre a célra kifejlesztett irányítóegységekből vezérlik. A szerkezet összehangolja a vezető és az avatar agyát így válik lehetségessé az irányítás.
Gondoljunk csak bele: mit érezhet egy mozgássérült, aki ez által nem csak a lábait, de egy teljesen új, az előzőnél sokkal erősebb és egészséges testet kap.

Pár gondolat a filmből

Azok számára, akik még nem látták a filmet, "nem szeretném lelőni a poént", ezért ők ezt a részt nyugodtan kihagyhatják.

Első pandorai útján Jake egy véletlen folytán megismerkedik Netirivel a na’vi törzsfőnök lányával. Két tűz közé kerül, egyrészt jelentenie kell a seregnek beépüléséről, másrészt – mivel a törzs úgy dönt, nem ölik meg – meg kell tanulnia együtt élni a néppel, megtanulni szokásaikat, nyelvüket. Netiri tudja, hogy Jake belül ember, mégis belészeret, egyre erősebb benne a vonzódás a férfi iránt. Segíti a törzsbe való beépülését, bevezeti az állatok irányításába, megtanítja „repülni” az ikrannak nevezett szárnyas hátán.

Mire azonban sikerül a nép bizalmába férkőznie, és elismerik sajátjukként, elfeledkezik eredeti feladatáról, elmarad a jelentésekkel, rátámad az éppen a törzs egyik szent helyét elpusztító munkagépre. Azonnal megszakítják a kapcsolatot közte és az avatar-ja között. Ekkor ráveszi a vállalat vezetőjét, hogy adjon neki még egy esélyt.

Mivel a na’vi-k nem hallgatnak Jake-re, elkerülhetetlenné válik a falu elpusztítása. Az első támadás elsöprő erejű. Gázlövedékekkel elkábítják az őslakókat, majd eltörlik a felszínről az otthonfát, a törzs otthonául szolgáló hatalmas növényt. Az egyoldalú harcban meghal Netiri apja is, ekkor megrendül a Jake-be vetett hite és eltaszítja magától.

Jake-et két tudós társaságában zárkába küldik, minden elveszettnek látszik. A falu elpusztult, a szerelem is oda, és még az esetleges büntetéssel is szembe kell néznie, ha hazatér a Földre. Ebben a helyzetben a jó szerepét Jake és a na’vi-k töltik be az embert szolgáló vállalattal és hadsereggel szemben.

Ezen a ponton több fordulat is mutatkozik a filmben. Az első, hogy Trudy, az egyik helikopterpilóta ügyes húzással kiszabadítja őket a zárkából és elmenekülnek egy ún. mobil irányítóegységgel, egy olyan helyre ahol a bolygó erős mágneses tere a "flux vortex" megakadályozza, hogy bemérjék őket.
Jake ismét csatlakozik avatarjához, de nincs könnyű dolga, vissza kell szereznie a törzs bizalmát. Egy szent és halálos ragadozót sikerül irányítása alá vonnia, amelynek megülése eddig csak keveseknek adatott meg. Ezzel minden na’vi-t, köztük más törzseket is együttműködésre sarkall és visszanyerheti Netiri szerelmét is.

A háború azonban elkerülhetetlen, az emberek észlelik a na’vi-k gyülekezését, és minden eddiginél nagyobb erődemonstrációra készülnek. A legszentebb helyüket akarják elpusztítani és ezzel elűzni őket.
Jake Eywa-hoz imádkozik, és a segítségét kéri, hivatkozva Földanya elpusztítására, valamint arra, hogy soha nem fog meghátrálni.
Megindul a harc a felszínen és a levegőben is. Áldozatok mindkét félnél vannak, de a végén a na’vi-k kerekednek felül elpusztítva az összes harci egységet. A hadsereg parancsnoka túléli a helikoptere felrobbanását és Jake ellen indul. A parancsnok egy pusztító erőgéppel támad Jake avatarjára és megpróbálja megölni. Közben keresi magát Jake-et is megsértve a mobil irányítóegységét. Ekkor Netiri közbelép és megöli a parancsnokot megadva a kegyelemdöfést a hadseregnek. Jake a sérült egységben levegőért kapkod, majd elveszti az eszméletét.
A na’vi lányban a szerelem érzése minden eddiginél erősebb lesz és Jake magatehetetlen avatarját próbálja élesztgetni. Már majdnem késő, amikor eszébe jut, hogy Jake emberi testével van gond. Netiri levetve félelmét belép az egységbe és ráhelyezi jake-re az exo-maszkot, amitől ismét visszanyeri eszméletét. Ebből látszik, hogy mekkora ereje van a szeretetnek, képes átívelni teret, időt, és faji különbségeket is.
Jake első szava a na’vi-knál használt általános megszólítás: „Látlak téged!” Ez mutatja, hogy Jake immár teljes jogú tagja a népnek és ha akarna, sem szakadhatna el tőlük. De túlmutat még ezen is, jelzi a lány iránt érzett ősznte szeretetét, és hogy kikívánkozik emberi mivoltából.

A megmaradt embereket, egy-két kivétellel hazaküldik a Földre, jelezve, hogy ez a föld a na’vi-ké. Jake tudatát pedig Eywa segítségével végleg átültetik a na’vi testbe, ezentúl így élhet tovább.

Kivágott jelenetek
A moziban megjelent filmből számos jelenet hiányzik a korhatárra és stílusra való tekintettel, ilyen pl. a szexjelenet, vagy a legbensőségesebb kulturális törzsi szertartások, de a vadászat is. A szexjelenet ugyanakkor felveti a történet egyik legérdekesebb kérdését: mi játszódik le akkor, ha két humanoid lény tudata kapcsolódik össze? Ezek a jelenetek csak a DVD és Blu-Ray változaton jelennek meg.

Technikai háttér
A film technikai háttere is egészen elképesztő. Ilyen összetett produkciót talán most láthatunk először. A CGI (Computer-Generated Imagery = számítógéppel létrehozott kép) technológiának köszönhetően a képernyőn látható karaktereken keresztül nem az animáció, hanem maga a színészi alakítás látható. A mozgás mellett a színészi játék is rögzítésre kerül. A mimika, az érzelmek megjelenítését a színészek arca elé helyezett kamerával oldották meg, amely valós időben rögzíti az arcukra festett apró pontok pillanatnyi helyzetét. Így tökéletes mozgási információkat kapunk, amelyeknek köszönhetően a virtuális karakter mozgása, arckifejezése egy az egyben a színészének felel meg.

A pandorai világ természetesen számítógéppel generált, de az élethű, fotorealisztikus megjelenítésnek és művészi munkának köszönhetően ez szinte észrevehetetlen, ugyanakkor ez a világ is valós időben generálódik a kamera mozgatásával párhuzamosan. A virtuális kamerát mozgatva az operatőr azonnal a valóságos szereplők által megformált karaktert látja a virtuális térben, amely a kamera útját követve, vagy azzal együtt mozogva, mindig a megfelelő részletét tárja a szemünk elé.

Az alkotók két, egymástól teljesen függetlenül működő és más feladatot ellátó kamerarendszerrel dolgoztak. Az egyik a már említett virtuális kamera, amellyel a színészi alakítást rögzítették a virtuális térben, a másik pedig a valós díszletek között felvett élő jelenetek rögzítésére alkalmas 3D-s kamerarendszer. A két rendszer teljes összhangban működik egymás mellett, ennek köszönhető az a mindent fölülmúló hatás, ami úgy szegez a székbe, hogy közben az az érzésed, te is ott vagy a Pandorán. Egy különleges eljárással (SimulCam) integrálták a két kamerarendszert és így érték el azt, hogy az élő felvételen, megjelenjenek a virtuális karakterek. A színészeknek folyamatosan úgy kellett tenniük, mintha a semmi valami lenne.

A film megszerkesztése során nem végeztek utómunkát, csupán a vágás tekinthető utómunkának, aminek kivitelezéséhez ún. „előmunkát”, azaz a világ megtervezését és a rögzített jeleneteket használták fel.
A különleges valós hatás 2/3 részben a digitális technikának köszönhető. A képek észrevehetően sehol sem "tökéletesek" a szó filmes értelmében. Ez persze nem negatívum, mert gondoljunk csak bele: abszolút nem tűnne valóságosnak, ha minden teljesen sima és tökéletes lenne, mint pl. egy 3D-s animációban, ahol nem látszik az élőlények izomzata, a tárgyak kopása, az időjárás hatása.
De a film nem lenne teljes egész hangok nélkül, csak a vizuális effektekkel. A hangoknak pontosan kell passzolniuk a történésekhez. Egy ilyen filmhez számtalan forrásból vesznek fel úgynevezett nyers hangokat, amelyek természetes és mesterséges, de nem filmbéli hangok. Ahhoz, hogy megfeleljenek a mű kritériumainak, manipulálni, keverni, vágni kell öket.

Filmzene
A betétdaloknak tükrözniük kell azt a nagyszerű, mély és csodálatos világot, amelyet a film képvisel. James Horner az Avatar betétdalainak szerzője két zenei szálon dolgozott. Az egyik a Na'vi-k világát, kultúráját testesíti meg, a másik egy tradicionális szál, amely a film folyamatát hivatott fenntartani. Emellett az egész alkotás, mindkét szálon egy jól elkülöníthető dallamvilágra épül, amely hallatán azonnal beugrik: "igen ez az a film!"

A film mind a technika, mind a történet tekintetében újat mutatott és meghúzott egy képzeletbeli határt, amin túl jelenleg nem beszélhetünk ennél valóságosabb 3D-s megjelenítésről. De kijelölt egy követendő útvonalat is a filmes szakma számára, amit a közeljövőben remélhetőleg egyre több filmkészítő fog követni.

Melyek a film mondanivalói számunkra?
Az Avatar tipikusan az a film, amelyet nem elég egyeszer megnézni. A film úgy van megszerkesztve, hogy minden újabb alkalommal más és más jelentések, mondanivalók kerüljenek előtérbe az emberi elme kíváncsiságát és emlékezetét kihasználva. Mindenkinek mást jelent mind az első, mind a második, stb. alkalommal, de egyben rendkívül tömör szellemi táplálék is, amelynek sokrétű mondanivalójából mindenki a számára hasznos következtetéseket vonja le.

A film elsősorban az emberi tevékenységre hívja fel a figyelmet, az ember kielégíthetetlen terjeszkedési vágyára, a kizsákmányolásra, arra, amit most a Földdel teszünk. Milyen lesz a Föld 150 év múlva? Megállítható a pusztítás?
Ennek a filmnek is happy end a vége, tehát soha nincs veszve semmi, soha nem túl késő. Ha csak véletlenek folytán is, de mindig győz a szeretet, a segítőkészség, az önfeláldozás és a megbocsátás. Mindig lesz egy maroknyi ember, akik nem az egyéni érdekeket nézik, hanem a jövőbe tekintenek, a gyermekeik, az unokáik, az ükunokáik jövőjébe.

Miért függünk annyira testünktől? Lehet, hogy jelenlegi testünk is csak egy avatar, amiben az a feladatunk, hogy ez alatt a kis idő alatt, amit itt töltünk a Földön, ismerkedjünk az itteni lényekkel, megtanuljuk szokásaikat, nyelvüket, kapcsolatokat teremtsünk, szeressünk, védelmezzünk, majd ha "készen vagyunk" adjunk számot ismereteinkről.

Bármennyire is lehetetlennek hangzik, lehet élet a Földön kívül és épp amennyire idegen, olyannyira emberi és anyagi is lehet. Egy idegen civilizáció bizonyára minket is vadaknak tekintene, de amint itt is látható: főleg ha fejletlenebb civilizációról van szó, mindig van lehetőség a kapcsolatteremtésre.
Az igazi szenzáció az lenne ha eljutnánk addig, hogy egy idegen értelmes lény szemébe mondhassuk saját nyelvünkön: Látlak téged!

A film hivatalos weboldala
Bemutató: 2009. december 18.
DVD és Blu-Ray megjelenése: 2010. április 28.

Filmnézés - moziban, vagy otthon?

A legtöbben a mozira esküsznek, ha filmről van szó, nem úgy a mai digitális, nagyteljesítményű házimozi rendszerekkel, projektorokkal, profi hangcuccokkal rendelkező filmnézők, akik szinte minden filmet saját otthonukban néznek szívesen!

---

Nézzünk pár érvet és ellenérvet mindkettő mellett, aztán döntse el mindenki maga, hogy melyik mellett foglal állást!

Házimozi
Előnyei
Kétségtelen, hogy egy szobában, ahol a helyiségre méretezett hangrendszer és képi megjelenítés működik, bizonyos aspektusok tekintetében a film lehet élvezetesebb is, mint a moziban. Egy átlagos, mondjuk 25 négyzetméteres helyiségben egy 5.1-es hangfal szett képes a legapróbb zajokat is megszólaltatni tökéletes minőségben, nem mosódnak össze az egyes hangeffektek és az rendszer további hangolásával a helyiség akusztikai adottságainak megfelelő hanghatás érhető el. Ugyanezen helyiségben egy maximum 5m képátlójú kép vetítésére képes megfelelő projektorral a mozi illúziója tárul szemünk elé.

Georgefromistanbul https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Home_Theater.jpg CC BY-SA 4.0

A házimozi - amellett, hogy dísze a lakásnak - élvezhetőbbé teszi kedvenc filmjeinket.

Hátrányai
Ezt a fajta technikát nem mindenki engedheti meg magának. A házimozi rendszerek (ha minőséget akarunk) ellenértékhatára a csillagos ég. Továbbá a filmeket meg kell vásárolni DVD, vagy Blu-ray lemezen, illetve a lejátszóval kompatibilis adathordozón, vagy internetről letölteni (mondjuk torrenttel), ami sokak szerint nem túl legális.

Mozi
Előnyei
Rövid távon megfizethetőbb és a házimozival szemben társasági szórakozási forma. A mozirajongók szerint az a párszáz forint, teljes mértékben megéri, és azt a minőséget, amit egy mozi nyújthat, nem pótolja semmi.
Nézzük meg a dolog technikai hátterét: a mozi vetítőtermében minden ülőhelyen a legjobb és közel azonos hanghatásoknak és látványnak kell megjelennie. A terem alakja, a fal bordázata, valamint az abban elhelyezett hangsugárzók minden hangot a lehető legegyenletesebben osztanak el minden ülőhelyre. A vetítővászon enyhe görbülete és a legelső üléssor távolsága biztosítja, hogy pl. a legszélső ülésen is a legnagyobb látószögben követhessük a filmet. A nézőtér hátrafelé finoman emelkedik, hogy a leghátsó sorban ne az előttünk ülő tarkóját lássuk a vetítővászon helyett.

Alfred Derks Pixabay

Jóleső izgalommal tölt el, amikor a fények kialszanak és elkezdődik a film

Hátrányai
Filmnézés közben el kell viselnünk a bekiabálásokat, nevetést, pattogatott kukoricaropogtatást, üdítőszürcsölést és minden más társasági szórakozási formával járó egyéb hanghatásokat. Nem állíthatjuk meg a filmet és tekerhetjük vissza, ha kíváncsiak vagyunk egy jelenetre, vagy ki kell mennünk. Nincs túl nagy mozgásterünk a sokszor elég szűkre szabott ülésekben, ezért sokan még a film vége előtt kénytelenek felállni és kimenni, hogy megmozgassák végtagjaikat - mondván: úgyis tudom a végét, a többiek meg majd megnézik még egyszer! A mozi időhöz kötött elfoglaltság, nem a néző határozza meg a vetítések időpontját.

Mindezeken túl
A filmek mondanivalójának megértéséhez nem szükséges profi házimozi, de még mozi sem. Természetesen alkalom adtán kihagyhatatlanok, de állandósítani - főleg a mozi tekintetében - felesleges. Próbáljuk megtalálni az arany középutat: a katódsugárcsöves televízió és a video lassan feledésbe merül, pedig milyen jó is volt, amikor az volt a "minőség". Visszagondolva: igazán nem a film minőségét, hanghatásait, hanem tisztán az élményt is nagyra tartották az emberek.

A mai technikával már majdnem részesei lehetünk a filmeknek, a főhős bőrébe bújhatunk. A mozikban egyre jobban elmerülhetünk a film átélésének mélységeibe. Mindeközben a filmek fajtái közt egyre inkább elmosódik a határ. Kérdés, hogy emiatt (feltételezhetően) ki fog-e alakulni az univerzális film, egy olyan műfaj, amely az összes többit tartalmazza, de ez már csak képzelgés.