A munka egyfajta kényszer, amely ugyan hasznot termel, de cserébe időt, energiát, szellemi kapacitást emészt fel, amire azért elég nagy szüksége lenne a "ma kisemberének".
Nincs idő elmélkedni, új dolgokat kitalálni, családdal lenni, kirándulni, egy szóval szenvedés ez is, mint az élet egésze. Senki sem végezheti azt a munkát, amit szeretne. Az egyszerű, kétkezi munka ugyanakkor háttérbe szorul, mert mindenki "életfogytig tanul" és dolgozni senki nem akar.
Amikor az ember hazaér még arra sincs ideje, hogy levegőt vegyen, zuhan az ágyba, és minden kezdődik elölről. Nincs megállás, nincs csend, nincs gondolkodás. Van viszont kávé, cigaretta, alkohol, depresszió... (ez borzasztó, csak ártunk vele magunknak!)
Hogyan lehetne élvezetesebbé tenni a robotolást?
1. Próbáljuk elkerülni ezeket a helyzeteket! Legyen minden nap egy-két perc, amikor leülünk, veszünk pár nagy levegőt és átgondoljuk, mit tettünk eddig és mit fogunk tenni ezután. Mit szeretnénk, mit tudnánk jobban csinálni az eddiginél? Tervezzünk! Építsük fel, rakjuk össze a
következő napunkat! Ezután mindig várakozással fogunk tekinteni a holnapra, kellemes izgalommal fog eltölteni a jövő ismerete és ennek hatására hatékonyabban, jobb közérzettel végezhetjük munkánkat.
2. Ha valami tönkremegy, ne hívjuk azonnal a "szakértőt", (ne is essünk neki ész nélkül) próbáljuk megérteni, hogyan működik, mi a hiba oka, hogy lehetne megoldani? Keresgéljünk, nézzünk utánna, vegyünk igénybe kis segítséget! Ha sikerül, az eredmény örömmel és büszkeséggel fog eltölteni. Ha nem jártunk sikerrel, próbáljuk újra, és újra, mindig kicsit módosítgatva a tervünkön, de soha ne csüggedjünk!
3. Állítsunk magunk elé új kihívásokat, ami most nehéz munka, az később felhőtlen szórakozás, és öröm, a kétkezi munka öröme. Alkossunk maradandót. Ha hibázunk, vagy kritikát kapunk, ne adjuk fel, tanuljunk belőle! Így egyre jobb és jobb lesz az eredmény.
A szellemi munka értelmesebb-e a fizikainál?
Ha az egyén nézőpontjából vizsgáljuk a kérdést, akkor a válasz: NEM! "A szó elszáll", az anyag pedig, amiből új dolgokat teremthetünk, megmarad, kézzel fogható. Az egyszerű munkás - legyen munkája akármilyen jelentéktelen is - saját területén ő a király. Élvezi a munkája gyümölcsét, melyet megoszt másokkal is.
A fizikai munka szellemi síkon felfrissülést vált ki, a vele járó mozgás, erőkifejtés pedig segít az egészség megőrzésében. Legtöbben azonban erőnket kevésbé munkára, inkább sportra, energialevezetésre használjuk.
Miért van az, hogy a laikus elsőre rávágja a helyes választ a professzor által kezdetben megválaszolhatatlan kérdésre? Mert egyszerűen gondolkodik, szellemileg frissebb, spontán dönt, nem mérlegel, nem veszi számba a lehetőségeket, agyának több szabad területe van az adott
kérdés megválaszolására. Később a professzor persze rájön ugyanarra: "Hogy ez eddig miért nem jutott az eszembe!?" És vajon miért: mert a sok "ismeret" között elveszett a lényeg. A tudást az ember a leghatékonyabban tapasztalati úton szerezheti meg, a sok elmélet fárasztóan hat és inkább a rövid távú tudást segíti elő!
A tudást általában az iskolázottsággal, a diplomák számával mérik. De valljuk be: a legtöbb élethelyzetben nem segít a tananyag. Nem azt tudod, amit az előadáson hallottál, azt tudod, amiért áldoztál erőt, amit megterveztél, amiért keményen, kitartással megdolgoztál, amit magadnak teremtettél!
Nincs idő elmélkedni, új dolgokat kitalálni, családdal lenni, kirándulni, egy szóval szenvedés ez is, mint az élet egésze. Senki sem végezheti azt a munkát, amit szeretne. Az egyszerű, kétkezi munka ugyanakkor háttérbe szorul, mert mindenki "életfogytig tanul" és dolgozni senki nem akar.
Amikor az ember hazaér még arra sincs ideje, hogy levegőt vegyen, zuhan az ágyba, és minden kezdődik elölről. Nincs megállás, nincs csend, nincs gondolkodás. Van viszont kávé, cigaretta, alkohol, depresszió... (ez borzasztó, csak ártunk vele magunknak!)
Hogyan lehetne élvezetesebbé tenni a robotolást?
1. Próbáljuk elkerülni ezeket a helyzeteket! Legyen minden nap egy-két perc, amikor leülünk, veszünk pár nagy levegőt és átgondoljuk, mit tettünk eddig és mit fogunk tenni ezután. Mit szeretnénk, mit tudnánk jobban csinálni az eddiginél? Tervezzünk! Építsük fel, rakjuk össze a
következő napunkat! Ezután mindig várakozással fogunk tekinteni a holnapra, kellemes izgalommal fog eltölteni a jövő ismerete és ennek hatására hatékonyabban, jobb közérzettel végezhetjük munkánkat.
2. Ha valami tönkremegy, ne hívjuk azonnal a "szakértőt", (ne is essünk neki ész nélkül) próbáljuk megérteni, hogyan működik, mi a hiba oka, hogy lehetne megoldani? Keresgéljünk, nézzünk utánna, vegyünk igénybe kis segítséget! Ha sikerül, az eredmény örömmel és büszkeséggel fog eltölteni. Ha nem jártunk sikerrel, próbáljuk újra, és újra, mindig kicsit módosítgatva a tervünkön, de soha ne csüggedjünk!
3. Állítsunk magunk elé új kihívásokat, ami most nehéz munka, az később felhőtlen szórakozás, és öröm, a kétkezi munka öröme. Alkossunk maradandót. Ha hibázunk, vagy kritikát kapunk, ne adjuk fel, tanuljunk belőle! Így egyre jobb és jobb lesz az eredmény.
A szellemi munka értelmesebb-e a fizikainál?
Ha az egyén nézőpontjából vizsgáljuk a kérdést, akkor a válasz: NEM! "A szó elszáll", az anyag pedig, amiből új dolgokat teremthetünk, megmarad, kézzel fogható. Az egyszerű munkás - legyen munkája akármilyen jelentéktelen is - saját területén ő a király. Élvezi a munkája gyümölcsét, melyet megoszt másokkal is.
A fizikai munka szellemi síkon felfrissülést vált ki, a vele járó mozgás, erőkifejtés pedig segít az egészség megőrzésében. Legtöbben azonban erőnket kevésbé munkára, inkább sportra, energialevezetésre használjuk.
Miért van az, hogy a laikus elsőre rávágja a helyes választ a professzor által kezdetben megválaszolhatatlan kérdésre? Mert egyszerűen gondolkodik, szellemileg frissebb, spontán dönt, nem mérlegel, nem veszi számba a lehetőségeket, agyának több szabad területe van az adott
kérdés megválaszolására. Később a professzor persze rájön ugyanarra: "Hogy ez eddig miért nem jutott az eszembe!?" És vajon miért: mert a sok "ismeret" között elveszett a lényeg. A tudást az ember a leghatékonyabban tapasztalati úton szerezheti meg, a sok elmélet fárasztóan hat és inkább a rövid távú tudást segíti elő!
A tudást általában az iskolázottsággal, a diplomák számával mérik. De valljuk be: a legtöbb élethelyzetben nem segít a tananyag. Nem azt tudod, amit az előadáson hallottál, azt tudod, amiért áldoztál erőt, amit megterveztél, amiért keményen, kitartással megdolgoztál, amit magadnak teremtettél!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése