Az emlékek általában a múlt nagyon pontos lenyomatai, amelyeket hosszú távú memóriánkban őrzünk, ahonnan szinte bármikor előhívhatók. Lehetnek pozitív, illetve negatív eseményeket rögzítők, de egy dologban megegyeznek: általuk – ha csak képzeletben is – visszautazhatunk a múltba. Hogyan befolyásolja személyiségünket a legrégibb emlékünk? A rossz emlékeknek milyen pozitív hatásai lehetségesek? Megváltoztathatjuk-e a jövőt vágyakozással?
Mi a legrégibb emléked az életedből? Erre a kérdésre nem jön azonnal a válasz. Nyílván elkezdesz azon gondolkodni, hogy vajon mi is lehetett az. Kitalálsz olyan általános dolgokat, hogy: „az első születésnapod”, vagy „az első utazásod babakocsiban” és megpróbálod ezekhez igazítani, ezek segítségével felhozni az emlékeidet és van, amikor sikerül, van, amikor nem.
Éppen az első emlékünk az, ami megmutatja, hogyan fogjuk fel az életet, ugyanis ez az, ami már a kezdetektől befolyásolta tudatunkat, viszonyunkat a világhoz, mert még mindig emlékszünk rá.
Ha első emlékünk pozitív, pl. egy önfeledt játék emléke, akkor arra örömteli visszaemlékezni, és az akkori boldogság egy részét időnként sikerül becsempészni mostani életünkbe.
Ha a gyermekkorból rossz emlékeink, beidegződéseink vannak, az rossz hatással van jelenünkre, de ez különböző módszerekkel, pl.
a tudat átprogramozásával megfelelően kezelhető.
Visszatérve az első emlékre, annak meghatározó voltára:
A legrégibb emlékem – amire még képes vagyok visszaemlékezni – a gyermekágyhoz, a játékhoz kötődik. Csecsemőkorban minden tárgy, minden képi- és hanghatás, valamint a környezet minden kis rezdülése módosítja a kialakulóban lévő személyiséget. Az ember aztán csak évekkel, évtizedekkel később jön rá ezek valódi jelentőségére, és érti meg hatásukat.
A játék a gyermek számára egy nagyszerű élmény, de egyúttal tanulás is, amely felkészít az életre, fejleszt, erősít, és emléke meghatározó marad
Ugyanakkor nem minden negatív gyermekkori élmény hátráltatja a fejlődést, pont ellenkezőleg, az „ami nem öl meg, erősít” elv alapján sok rossznak mondott élethelyzet egészen előnyös személyiségbeli változásokat eredményez. Az egyik ilyen rossz élmény a gondoskodás hiánya. Az, amikor a gyermek sír, és az anyának nem áll módjában azonnal ott teremni, és megoldani a problémát. Ha a sírás rövid időn belül abbamarad, akkor felesleges a gondoskodás, és a gyermek előbb-utóbb megtanulja kezelni a helyzetet, így személyisége pozitív irányba fejlődik.
Ha a sírást kiváltó folyamat nem éhség, vagy betegség, hanem csak egyszerűen az unalom, vagy a figyelemfelkeltés, az azt jelenti, hogy a gyermek teszteli az anya kitartását, és ha megkapja a gondoskodást, akkor a továbbiakban is igényt tart rá, ez viszont hátráltatja fejlődését.
Mindannyian időgépek vagyunk, mert az emlékeink múltbéli pillanatokhoz, és helyekhez kötnek. Olyan időkapszulák, amelyek segítségével időben és térben is utazhatunk. Bármikor felidézhetünk egy meghitt vacsorát, vagy egy kalandos utazást, amelyet már korábban pozitív élményként átéltünk.
Lejátszó | Készítő: Reactor
Az időt, jelen esetben a lejátszást megállítani nem tudjuk, viszont mindig le tudunk ülni, elmélkedni, meditálni, átgondolni az életünket, valamint előhívhatunk emlékeket és persze vágyakozhatunk is jövőbeli dolgok után
És általában ezt is tesszük, mert a „most” az ember számára mindig is egy nehezen meghatározható fogalom, vagy időpont. A most nem létezik. Az éppen átélt pillanatra nem mondhatom azt, hogy ez most van, hiszen mire kimondom, már a múltban van.
Az idősödő, sokat megélt emberek gondolkodása fokozatosan megváltozik, lassul az életritmusuk, ugyanakkor az idő múlását gyorsulónak ítélik meg. Igyekeznek minél több pillanatot igazán megélni, megpróbálnak a múltba kapaszkodni. A gondolkodásmódjuk változásával lehetővé válik számukra, hogy minél több emléket hozzanak elő életük bármely szakaszából. A nagymamák és nagypapák sokszor órákig tartó mesedélutánt szoktak tartani a családnak.
Az emlékek élnek, hiszen az újbóli felépítésükhöz szükséges információ az élő szövet mintázataiban tárolódik és minden előhíváskor újra megteremti az emlék megélésének pillanatát, azt az élethelyzetet, vagy személyt, aki az emlék tárgya. „Addig élsz, amíg emlékeznek rád.” Tartja a mondás, és valóban, meghalt szeretteink tovább élnek bennünk, az emlékeinkben.
De nem csak a múltba mutató emlékeink, hanem a jövőt formáló vágyaink, álmaink is ugyanekkora jelentőséggel bírnak. Amíg viszont a múlt már nem változtatható meg, a jövő képlékeny, rugalmas, képes változni, és – egyes elképzelések szerint – képesek vagyunk rá, hogy megváltoztassuk.
Pl. az alapvágy a következő: „Úgy meginnék egy jófajta bort!” Akarat nélkül nem lesz bor sem, de ha elmegyek a boltba és megveszem, akkor mintegy beteljesítem a vágyamat és megváltoztatom az egészen közeli jövőt. Ez nyílván egy egyszerű, könnyen megoldható, beteljesíthető vágy volt. Persze más a kérdés az „úgy szeretnék egészséges lenni!”, vagy „jó lenne egy kis pénz!”, esetleg „új autó kéne” típusú vágyak esetén, amelyek eléréséhez sok kisebb vágynak kell teljesülnie, és az ő következményükként materializálódnak majd.
Határidőnapló | Készítő: Reactor
A vágyak az elménkben, mint egy határidőnaplóban kerülnek feljegyzésre, ahol folyamatosan szem előtt vannak
A dolog lényege, hogy ami után vágyakozunk, az folyamatosan foglalkoztat, cselekvésre késztet minket, és a belső ösztönzés hatására fáradhatatlanul vagyunk képesek dolgozni a teljesülése érdekében.
Mindenki vágyakozik valami után, ami jó dolog, mert feladatokat ad, próbára tesz, hogy el tudod-e érni, hogy bizonyítasz-e saját magadnak.
Amíg az emlékeink által a múlt egy nyitott könyv előttünk, addig a vágyak előre mutatnak, minduntalan munkálkodnak bennünk, általuk örömre, boldogságra lelhetünk és segítenek elérni életünk célját.
