Az élet értéke

Az egészséget, az anyagi javakat, a jólétet, az örömöt, a családi hátteret, a jó megjelenést, a baráti kört, a nyugalmat és legtöbb esetben a kifinomult kommunikációt, valamint a szabadságot is természetesnek, magától értetődőnek tekintjük. Nem vesszük észre, hogy ezek olyan értékek, amelyek nem mindenkinek adatnak meg. Milyen kincsek birtokosai vagyunk, és hogyan érthetjük meg ezek valódi jelentőségét? Milyen kiváltságokat élvezünk? Hogyan értékeljük az élet negatív történéseit? Vajon tudunk-e élni, és élünk-e azzal a lehetőséggel, hogy behatóan megfigyeljük életünk apró mozzanatait, apró értékeit?

Az életed egy nagy játék. Anélkül, hogy tudatában lennél, részese vagy egy hatalmas körforgásnak, amit csak nagyon csekély mértékben, vagy egyáltalán nem irányíthatsz.
Az értékek meghatározásánál azonban nagyon különbözően gondolkodunk. Az első, és talán legfontosabb értékünk a fizikai világban az egészség. Ha egészségesek vagyunk, jó a közérzetünk, nem érzünk fájdalmat. Ilyenkor a test helytelen működése általi érzéseket nem ismerjük. Ha a test egészséges, az azt jelenti, hogy annak minden része egészséges. Az egészségnek azonban szintjei vannak az életminőség függvényében. Pl. ha rövidlátó vagyok, az nem betegség, csak kis működésbeli eltérés, aminek hatására némileg csökkent az életminőségem. Ilyenkor az igazi érték számomra a tényleges éleslátásban, annak átélésében van, amelyet nem, vagy csak nagy erőfeszítések árán érhetnék el.
A látás összetett értékének nagyságát csak akkor érzékeljük, ha egy időre megfosztjuk magunkat a tájékozódás eme kiváltságától.


Ez a játék jól szemlélteti egy vak ember életét.
Kellemetlen érzés egy időre elveszteni a látásunkat.

A vakok esetén a látás szerepét a hallás, az emlékezet és a megérzések veszik át, amelyek nem pótolják, csak enyhítik az érzékelésben tátongó űrt. Persze ezzel is együtt lehet élni, de ez az élet egy teljesen más megélése a valóságnak.

Negatív történések
A balesetet, vagy a betegséget alapvetően negatív, rossz élménynek éljük meg. Valójában ezek szükségesek az életben maradásunkhoz.
A betegség valójában egy olyan gyógyulási folyamat része, amely nem csak testi, hanem szellemi szinten is folyik. Bővebb kitérő a témáról: Kattints ide!.

A szabadságunk, mint érték
Az úgynevezett szabadságnak több vonatkozása is van. Az egyik pl. a szabad akarat: akkor és azt teszel, amit akarsz, önálló vagy, nem szorulsz senkinek a segítségére. Nézzük meg a szabad akaratot egy másik nézőpontból: minden cselekvésünk döntésen alapul, a döntés az agyunkban, gondolatok útján keletkezik. A gondolatot, mint az agy alapvető működési struktúráját elég csak kis mértékben megváltoztatni és máris egy másfajta döntési folyamat indul el. A módosítás eszköze a reklám, amelynek hatásaival az előző bejegyzésben találkozhattunk. Ennek megfelelően csak azt hiszed, hogy te döntesz, valójában mások már eldöntötték helyetted, hogy mit tegyél, neked csak követned kell az utasítást. Ez lenne a szabad akarat?
Nem, egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a szabadság ezen aspektusa csakis a szabályok áthágásával érhető el. A mai világban ugyanakkor hátrányos helyzetbe kerülhet az, aki nem tart lépést a trendekkel, nem követi a besorolást, nem csapódik a tömeghez.

A másik vonatkozás a fizikai szabadság, amelyet általában úgy határoznak meg, hogy „szabadon mozoghatok a világban, mindenféle akadály és ellenőrzés nélkül.” Ezt jóllehet csak azok tudják igazán értékelni, akik fogságban vannak, de tekintsük csak át a mai átlagember helyzetét: A legtöbben városokban, panellakásokban élünk, tevékenységeink napi rutinba ágyazottak, a tempó pedig egyre gyorsul. Azok lehetnek ténylegesen szabadok, akik meg tudják törni ezt a rendszerességet, ellen tudnak állni a rendszernek, természetesen vállalva az ezzel járó következményeket is.
Azok, akik – akár kis időre is – elvesztik fizikai szabadságukat, bizonyos mértékben megtanulnak élni, értékelni az életet, rájönnek, hogy mekkora értéket veszítettek, veszíthetnek el.

Párhuzam figyelhető meg a valóságshow-k tekintetében. Itt is tulajdonképpen a szabadság elvesztése játszik szerepet, természetesen a későbbi „ismertség” és a nagy nyeremény elérése érdekében.
Hogy az ilyen műsoroknak mennyi köze van a valósághoz, arról hosszasan vitatkozhatnánk. Mivel blogom alaptémája a valóság, ezért ebben a kérdéskörben is megpróbálom az igazi valóságot körvonalazni. Ha például figyelembe vesszük, hogy ezek a műsorok milyen nézettséget produkálnak, akkor – amint eddig annyiszor – eljutunk a pénzhez, a profithoz, az üzlethez. A nézettség fenntartásához egy bizonyos szintig, vagy akár teljes egészében szükséges a történések irányítása, manipulálása. A valóság több ponton is eltér a látottaktól, de ennek így kell lennie, mert ez is, mint minden hasonló megmozdulás egy eladható termék, és nem az a célja, hogy elgondolkodtasson, vagy valóságos legyen, csupán az, hogy „szórakoztatás” címszó alatt a televízió elé kényszerítsen minket, amely szintén egyfajta rabság. Az üzenete pedig a következő: „Ülj a TV elé, ne gondolkodj, nézd, mert az jó neked!” Ez egy nagyon jól megtervezett és bevált stratégia milliók figyelmének fenntartására.

A fájdalom értéke
Az értékek meghatározásának van azonban egy másik oldala is. Mit ér annak az élete, aki valamilyen gyógyíthatatlan betegség folytán nap, mint nap borzalmas kínokat él át, vagy emlékezetétől, netán elméjétől megfosztva, esetleg kómában vegetál egy kórházi ágyon? Itt jutunk el a sokat vitatott eutanázia fogalmához, ami kegyes halált, vagy halálba segítést jelent. Ebben a kérdéskörben nem lehet objektíven dönteni. „Nem tudod, milyen a fájdalom, amíg át nem éled.” Az ember ösztönösen ragaszkodik az élethez, de be kell látnunk, hogy a fizikai gyötrelmek pont azt teszik elviselhetetlenné, amibe olyannyira kapaszkodunk. Egyáltalán életnek nevezhetjük-e annak az embernek az életét, aki még kommunikálni sem tud társaival? Ez is élet, de korántsem abban a formában, amelyben a legtöbben élünk. Nem vállalkozhatom arra, hogy megértsem, mit él át a gyötrődő ember, csupán a saját átélt fájdalmaimra, traumáimra hagyatkozhatom.

StockSnap Pixabay

A fájdalom a legtöbb esetben átmeneti jellegű, de olykor meg kell tanulnunk együtt élni vele.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy a fájdalomérzet az agyban keletkezik, az agy olyan részein, amely az egyes testrészeket vezérli. A fájdalomérzet jelentkezésekor laikusként nem tudjuk meghatározni, hogy pontosan melyik agyterületünk aktív, de tudatunk révén bizonyos mértékben „szabályozhatjuk”, vagy ki is kapcsolhatjuk a fájdalomérzést. Ez a technika tanulható, de viszonylag kevesen művelik. A legtöbbünk gyógyszerekhez nyúl, hogy csökkentse fájdalmát, pedig lenne egy egyszerűbb módszer is: megérteni, hogy – annak ellenére, hogy nyomasztó, és gyötrelmes – a fájdalom csupán egy jelzés, amely kémiai folyamatok útján keletkezik, és gondolati, szellemi szinten szabályozható. Hogyan? Kontrolláld a tudatod! Ha fáj a fogad, nincs más teendőd, mint arra gondolni, hogy nem érzel fájdalmat. Hasonló hatás érhető el a placebóval (hatástalan gyógyszer) is, amikor valóban elhiszed, hogy megszűnik a fájdalom. Ekkor az agy természetes módon orvosolja a problémát endorfinnal, valamint az érzet kikapcsolásával.
Persze ennek a módszernek az a hátulütője, hogy minél több fájdalomérzetet kapcsolunk ki, annál magasabb lesz a fájdalomküszöbünk, azaz a szervezetünk „hozzászokik” a fájdalomhoz. Beláthatjuk, hogy a fájdalom szükséges és értékes számunkra, mert a túlélésünket szolgálja. Ennek a kifinomult rendszernek a segítségével szerzünk tudomást testünk rendellenes működéséről.
A fájdalomnak a tapasztalatszerzésen túl figyelmeztető funkciója is van. A test működési hibáit többek közt a fájdalom által tudjuk meghatározni, ami az ingerek és a reflex révén megvéd a nagyobb sérülésektől, valamint egyértelműen jelzi a probléma helyét.

Figyeld meg magad!
Próbáltál már kívülállóként tekinteni saját életedre? Próbáltad-e felfogni, hogy milyen nagyszerű és komplex rendszer tulajdonosa vagy?
Az élőlények szervezete úgy alakult ki, hogy annak működése észrevétlenül, akaratlanul folytatódjon. Az ember abban a kiváltságos helyzetben van, hogy mintegy kívülálló szemlélőként megfigyelheti saját szervezete működését.

Menj ki a szabadba, és vegyél egy nagylevegőt, aztán még egyet, és így tovább.

Foundry Co Pixabay

Mély belégzéskor az idegsejtjeink is több oxigénhez jutnak, ezáltal javul az agyműködésünk és a közérzetünk.

Figyeld meg a tested reakcióját az éltető oxigénre! Van olyan, akit ez megrázó élményként ér. Amint a vér telítődik oxigénnel, a kezdeti szédülés, és szapora szívverés alábbhagy, és megnyílik az elme a gondolatok előtt, ez a legjobb ihlető erő a pihenés mellett. Ilyenkor mondhatjuk el igazán, hogy élünk. Gondolkozz el azon, milyen nagyszerű dolog levegőt venni azon túl, hogy fajunk ezzel alkalmazkodott a földi környezethez.

Szoktál zenét hallgatni? A legtöbbünk igen. De kevesebben figyelnek tudatosan a hallásukra. Amikor zenét hallgatunk, belső hallásunk tökéletességéből adódóan tudat alatt minden hangot külön érzékelünk, mindegyiknek pontosan meg tudjuk állapítani a magasságát, hangszínét. Ez a képesség mindenkiben benne van, nem kell zenetanárhoz járnunk, hogy rájöjjünk hallásunk szükségességére.

Jiradet Inrungruang Pixabay

A zene sokszor előhozza a legbelső énünket, de közben hallásunk védelmére is figyelmet kell fordítanunk. Tekerd lejjebb a hangerőt, a hallás érték!

A probléma akkor jelentkezik, amikor próbáljuk elénekelni a hallottakat, ugyanis a külvilág máshogy hall minket, mint mi saját magunkat. Ekkor szokták mondani, hogy „nincs hallásunk”. Pedig éppen hogy minden embernek, – még a halláskárosultnak is – van belső hallása, amely mindennél pontosabb képet ad a hangok világáról. Gondoljunk csak Beethovenre, aki – betegsége előrehaladott állapotában – teljes süketségben komponálta akkori műveit. A hallás érték, de még értékesebb a belső hallás.

Érints meg egy tárgyat! Érezheted felületének textúráját, hőmérsékletét és formáját. A bőrfelület tapintás szempontjából legérzékenyebb területe az ujjainkon található és – a fogási képesség mellett – ez adja az emberi kéz rendkívüli precízségét. Az érintésnek a külvilágból szerezhető információk mellett kommunikációs jelentősége is van. Amikor kezet fogunk valakivel nem csak üdvözöljük, hanem tudatjuk vele, hogy mi is húsvér emberek vagyunk, valamint a bizalmunkba fogadtuk.
A világgal való fizikai kontaktus alapvető érzését tapasztaljuk meg, amikor azzal a közeggel érintkezünk, amelyben születtünk és egyben életünk feltétele is. Ez az anyag a víz, amely fizikai és kémiai tulajdonságai miatt az egyik legfontosabb lételemünk. Testünk közel 70 százalékát alkotja.

Az értékek sorában kiemelt helyet kap a mozgás képessége, amelyet nap, mint nap végzünk. Figyeljük meg pl. a kezünk mozgását, vagy a járást! Testünk ezen értékeit a – korlátain belül elérhető – lehető legkisebb tömeg, és legnagyobb erőkifejtés mellett biztosítja. Minden izmunk és csontunk egységként működik, így válik lehetővé a viszonylag törékeny szervezet általi erőkifejtés lehetősége.

272447 Pixabay

Az ember egyik lételeme a mozgás. Nélküle izmaink elsorvadnának, ízületeink kötötté válnának, csontjaink meggyengülnének.

Hogy megértsd a mozgás értékét, próbálj meg bizonyos tevékenységeket egy kézzel, vagy egy lábbal végrehajtani. Feküdj le az ágyba, és próbálj úgy felkelni, hogy nem használod a lábaid!

Hogy látnak mások?
A jó megjelenés nem feltétele a szellemi gazdagságnak, mégis ha ránézünk egy kövér, esetleg külsejét elhanyagoló emberre, rögtön az ugrik be, hogy csakis értelem nélkül, saját hibájából jutott el idáig. Pedig legtöbbször nem ő a hibás. A társas viselkedés hibáit elsősorban nem az egyénben kell keresnünk. Mai világunkban könnyen válhat valaki különccé, a társadalomból kitaszítottá. És mindez a háta mögött észrevétlenül történhet meg. A szeretet és az egyetértés, amely azonos nézetű csoportokat hoz össze, olykor pont az ellenkező hatást váltja ki: Anyuci nagyon szereti kisfiát, ezért kényezteti, mindent megad neki, amitől a fiú elhízik, és az iskolában kiközösítik, emiatt szellemi fejlődése is irányt vált. Mi az alapja az egyén efféle besorolásának? Mindenekelőtt az aktuális trendek, valamint az átlagtól való eltérés mértéke. Az énkép a felnőttkor küszöbén alakul ki, és a kor előrehaladtával egyre kevésbé befolyásolható. Egy ponton maradandóvá válik és a személyiség e köré épül fel.
Az aktuális trendnek megfelelő átlagos kinézet igenis érték, de próbáljuk a különc szemszögéből látni a dolgot. Próbáljuk felfogni azt a haragot, amelyet egy kitaszított érez az átlaggal szemben. Az első lépés a különcök befogadásához a szándék, a második a megértés, a harmadik pedig az elfogadás lenne.

Az igazi barátság értéke
Minél több barátod van, annál jobban tudsz érvényesülni. De vajon hány igazi barátod van?
A közösségi hálózatokon látszólag rendkívül nagy kapcsolati tőkét lehet felépíteni, de ezek a „barátságok” kimerülnek abban, hogy egyszer, esetenként egyszer sem érintkeztek a felek sem személyesen, sem pedig üzenet útján, a rendszer szerint mégis barátok.

Sasin Tipchai Pixabay

Ha vannak igazi barátaid, tiéd az egész világ

Ezeken a hálózatokon megszűnik a klasszikus baráti kapcsolat, amely nem abból áll, hogy naponta felmegyek a közösségi oldalra és a „tetszik” gombra kattintok, hanem abból, hogy szorult helyzetében segítek a barátomon és cserébe ő is segít rajtam. Tehát az ilyen, igazi barátokkal kötött kapcsolatok hordozzák azt az értéket, amelynek a mai kapcsolati lehetőségek igencsak híján vannak.
Hogy szerezhetsz igazi barátokat? Úgy, hogy segíted az embereket, sokszor egy jó szó elég a barátsághoz, de minél több jót adsz magadból, annál többet fogsz visszakapni, és ez megfizethetetlen.

Beszédünk, kommunikációnk értéke
A nyelvünk megnyilvánulási formáink közül a legösszetettebb, de ez sem kizárólagosan a mi saját érdemünk. Ahhoz, hogy kifejező légy, nem elég beszélned, hanem azt érthetően kell tenned. A legnagyobb mennyiségű nyelvi tudásanyagot szüleinktől szerezzük, de közrejátszik a környezet is amelyben felnőttünk. Kifejezőképességed mögött ott van az egész emberi történelem minden generációja, a nyelv evolúciója, a folyamatos újítások, tökéletesítések, és csak aztán a szüleid, a környezeted. A mai fiatal generáció kommunikációja rendkívül szlengesített, rövidített, idegen nyelvű szavakkal módosított, jelentés-, és hanghordozás szempontjából is teljesen eltérő attól, amit megszokottnak gondolunk.
Ha elfogadni nem is sikerül teljes mértékben ezt a közlési formát, azért bizonyos mértékben megérthetjük szükségességét, ugyanis ez egy válasz a felgyorsult világra.

Ne feledd, hogy akármennyire rosszul érzed magad, akármilyen rossz helyzetben vagy, akárhány hibát követtél el, még ha azt hiszed, nem szeret-, és nem ért meg senki, akkor sem leszel soha a sor végén, mert mindig lesznek nálad sokkal rosszabb sorsú emberek. Hibáidra tekints úgy, mint megoldandó kihívásokra, testedre pedig úgy, mint egy csodára, amely ugyan törékeny és múlandó, de rövid ittléte során magában hordozza az élet azon kiváltságos szikráját, ami te magad vagy.

A félelmetes ember

Az emberi gondolkodás gyökerei jóllehet az állatvilágban vannak, de elméjének, viselkedésének rendkívüli összetettsége révén az embert olyan dolgok megvalósítására teszi képessé, amelyek sokkal baljósabb jövőt vetítenek előre, mint azt eddig gondoltuk.
Mi a hatalom igazi hatása az emberre? Mit jelent a szellemi drog? Mire vagyunk képesek, meddig megyünk el, ha utasítást, vagy parancsot kapunk? Mi a „gonoszság”? Mi a vezetők, az érdek, a felelősség és a pénz szerepe? Mi a hasonlóság a saját hétköznapjainkkal? Mi a média és az oktatás valódi üzenete? Módosítható-e tömegek tudata?

Ahogy embrióból gyermekké, később pedig felnőtté válunk, tudásunk, tapasztalataink révén előbb a család, később a társadalom egyre hasznosabb tagjaivá lépünk elő, egyre több jogosítvánnyal, engedéllyel rendelkezünk, hogy megvalósítsuk céljainkat.
A célok értékelésénél vannak szintek, amelyek egyértelműen meghatározzák, honnan indulunk, és hova szeretnénk eljutni. Van, aki csak normális, egészséges életet szeretne. Van, aki lakást, házat, autót, családot, vagy vállalkozást szeretne magáénak tudni. És végül van, aki olyasmit szeretne elérni, ami a legtöbb embernek nem sikerülhet. Ez a hatalom, amelytől egyre inkább függ az emberiség.

Hol ered a hatalom utáni vágy?
Minden bizonnyal gyermekkorban és persze sok egyéb tényezőtől függ, ilyenek pl. a társadalmi réteg, képességek, környezet, egészség és nem utolsó sorban a családi háttér. A szigorú szülők gyermekei már korán rájönnek, hogy a világban csak kemény munkával, odaadással, és elhivatottsággal boldogulhatnak, és általában ezt el is érik. Fordított helyzetben az engedékeny szülők gyermekeinél a kényeztetés pont az ellenkező hatást váltja ki. Ők magától értetődőnek veszik a hatalmat, szüleiket szolgáknak tekintik, senki és semmi nem állhat az útjukba, ha céljaikat meg akarják valóstani.
Persze a valóság ennél sokkal árnyaltabb, ez csak a két véglet, de jól demonstrálja az emberiség megosztottságát.

Hihetetlen, vagy nem, de minden cél elérhető
Emlékszem, amikor kiskoromban az első métereket tettem meg önállóan biciklivel. Azelőtt emberfeletti dolognak tartottam a kerékpározást, de amint ráéreztem az egyensúlyozásra és megtapasztaltam a jármű irányításának csodálatos érzését, rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb, mint azt addig gondoltam. Egyszerre hatalmamban állt kerékpározni és ezzel elindulni a közlekedésnek nevezett cél felé, amit kezdetben szintén elérhetetlennek hittem.

Mit jelent a hatalom azon túl, hogy bizonyos emberek megtehetnek ezt-azt, hogy felettünk állnak valamilyen szempontból?
Minél több pénzed van, annál több dolog fog érdektelenné válni számodra. Minél hatalmasabb vagy, annál magányosabb leszel, végül már nem marad felfedeznivaló a világon. Mire vágyhat egy nagyhatalmú ember?
A hatalom – mint minden más – egy idő után egyhangúvá, unalmassá válik. Mint az eldobott játék, amelyet a gyermek megunt. Azelőtt mindent megtehetett vele, kizárólagosan az ő tulajdona volt, boldog volt vele, de az ismétlődés az unalom előjele.

Szellemi drogok
Mindig új dolgokra vágyunk, egyesek csak megértésre, a legtöbben pénzre. Mások pedig, akiknek úgymond minden hatalmukban áll, ők kalandra vágynak, mert a Földön általában elérhető élményeknek jó részét a pénz segítségével már átélték.
Mit tesz a gyermek, ha megunta játékát, és nincs a közelben semmi más, amivel játszhatna? A maga módján dühöngni, sírni kezd. Jelzi, hogy az eddigi boldog állapotába szeretne visszatérni. Ha nem történik semmi, alkalmazkodik a kialakult helyzethez, és jobb esetben vizsgálgatni kezdi a játékot, szétszedi, összerakja. A következő lépcső, amikor már tudja, milyen a játék belülről. Ekkor dobálni kezdi és összetöri. Ahogy az angol fogalmaz: „Game Over”, vagyis „A játéknak vége”. Érdektelenné, haszontalanná vált, megsemmisítendő! A gyermek így – rombolással, pusztítással – elégíti ki szükségletét a boldogságra, amelyet azelőtt oly sokszor a játékkal elért.
Ez súlyos párhuzamot von a hatalommal, csak ott a játék szerepét az élet, az anyagi javak, és az emberek játsszák. Ha ezek vállnak az unalom tárgyává, annak előbb-utóbb kegyetlenség lesz a vége. A kegyetlenség az ember válasza a világ unalmára. Mindent megtehetsz, mégsem teszel semmit, csak törsz, zúzol, mint az unatkozó gyermek!

Kegyetlenségre tanítanak korunk számítógépes játékai is. A legtöbb gyermek ugyan el tud vonatkoztatni a játékban történtekről, de amikor játszik, megszűnik számára a külvilág, a program által generált virtuális valóságot tekinti valódinak, benne él.


Sok kegyetlenséggel találkozunk egyes mai "játékokban". Fantáziadúsak, de a végletekig eltorzítják a valóságot.
A számítógépes játékok személyiségfejlődésre gyakorolt hatásával egy korábbi bejegyzésem foglalkozik: Korunk gyermekjátékai a számítógépes játékok.

A parancs hatása
- Vidd ki a szemetet légy szíves! Szól a kérés a konyhából.
- Jó, majd kiviszem! Érkezik a válasz.
- Most azonnal vidd ki a szemetet! Kissé hangosabban.
Mit teszel ilyenkor? A többség kiviszi, és letudva a dolgot, folytatja az életét.
Nagy a különbség a kérés, az utasítás, és a parancs között. A kérést vagy tejesíted, vagy nem, ez olyan, mint egy szívesség. Az utasítás tárgya már jóllehet rád is vonatkozik, tehát előnyös, ha eszerint cselekszel. A parancs már egy konkrét, mindenképpen végrehajtandó utasítás, nem térhetsz ki előle kifogásokkal, eleget kell tenned neki.

A parancs igazi veszélye, hogy a felelősség azt terheli, aki kiadta a parancsot, attól függetlenül, hogy tett-e valamit, vagy nem. A parancsra cselekvők a gondolkodást és a döntést – a cselekvés legfontosabb tényezőit – a parancsolóra bízzák.
De mi lenne, ha olyasmire kérnének, amiről magadban tudod, hogy nem helyes, de utasítanak rá? Egy biztos: lényegesen könnyebben cselekszünk parancsra, mert abban a pillanatban nem törődünk a következményekkel.

Eredendően „gonoszak” vagyunk?
Az előbb említett kegyetlenség sokaknak sajátja. Nem kell elismertnek, vagy vezetőnek lenni ahhoz, hogy valaki kegyetlen legyen. Ez számára észrevétlen helyzetekben is előfordul, úgy követ el „bűnt”, hogy nem is tud róla.
A 60-as években Stanley Milgram az emberek „gonoszságát” vizsgálta oly módon, hogy a vizsgált személyekkel elhitette, hogy egy teljesen véletlen kiválasztáson alapuló kutatásban vesznek részt, amely a büntetés hatását vizsgálta az emberek tanulási folyamataira. Az alanynak egy kapcsolókkal ellátott gép előtt ülve feladatokat kellett adnia egy másik szobában ülő személynek, és a tőle érkező rossz válasz esetén először 15, majd – 450 Voltig – folyamatosan növekvő feszültségű áramütést kellett adnia büntetésként. Az eredmény meglepő: a vizsgált személyek 65%-a volt képes a legerősebb, halálos áramütést kiadni. Valójában érezték, hogy amit tesznek, az nem helyénvaló, de amikor rákérdeztek a kísérletvezetőre, hogy megtegyék-e, azt a választ kapták, hogy „folytassa a vizsgálatot!”
A másik személy természetesen beavatott volt, és nem kapott áramütéseket, csak el kellett játszania azok hatását.

A kegyetlen embert gyakran azonosítjuk az állatvilág valamely ragadozó ösztönű képviselőjével, mert azt hisszük, hogy lealacsonyítjuk az állatok szintjére. Ezzel csak egy aprócska bökkenő van: az állatok nem kegyetlenségből ölnek, pusztán az életben maradásukért. Ezt az 1985-ben készült „Szökevényvonat” című filmben elhangzó beszélgetés mesterien körvonalazza:

„Maga egy vadállat!”
„Nem, rosszabb! Ember! Ember!”

Miért rosszabb az ember? Mert gondolkodik. Amíg az állat csak az ösztöneire hallgathat, addig az ember számára egy sokkal fejlettebb agy sokkal összetettebb problémamegoldó képessége, számítási kapacitása áll rendelkezésére.

Az érdek mindenekfelett
Attól függetlenül, hogy mit szeretnénk megvalósítani, sok minden érdekünkben áll. Mindenkinek vannak érdekei, de ha a hatalom és az érdek találkozik, akkor nincs megvalósíthatatlan terv. A mai világban a legnagyobb érdek a pénz és az irányítás megszerzése.

Nemrég felfigyeltem egy érdekesnek tűnő filmcímre: „Ébresztőfilm”. Mondanom sem kell, azonnal felkaptam a fejem és egyből a következőkre gondoltam: „Most alszunk? Miből kell felébrednünk?” Aztán a Mátrix című film jutott eszembe, ahol az emberek virtuális valóságban éltek.
A film tényleg a Mátrix egy jelentőségteljes jelenetével indul, amikor a főhőst elindítják a tudata felszabadítása felé vezető úton.
Az üzenet, amelyet az ébresztőfilm próbál átadni egy nagyon komplex tényrendszer mentén fogalmazódik meg. A benne feldolgozott tények megdöbbentőek.

A film egy-két állítása:
„A politikát, a médiát, és az oktatást is egy nagyon szűk elit irányítja.”
„Ez az elit befolyásos emberekből, cégvezetőkből, milliárdosokból áll.”
„A kezükben van a döntéshozatal, az igazságszolgáltatás, a kormányzat és a rendőrség is.”
„A céljuk a globalizáció, egységes irányítás alá vonni az összes országot, végül pedig a világuralom.”

Persze ezen kívül rengeteg magyarázatot, okfejtést, tényfeltárást is láthatunk a filmben. Hogy igaznak tartom-e ezeket az állításokat? Minden ember csak a saját tapasztalataira, az általa látott és érzett momentumokra támaszkodhat, én is ezt teszem:

Mi a média célja?
A mai média reklámok nélkül nem létezhetne. A kereskedelmi televíziózás például javarészt a reklámok bevételeiből tartja fenn magát. De a reklámokat vizsgálhatjuk egy másik nézőpontból is. Amellett, hogy hatalmas bevételt produkálnak, van egy „mellékhatásuk” is: a tudatmódosítás. Egy magára valamit adó reklámban legalább kétszer elhangzik a reklámozott termék neve, valamint olyan tulajdonságai, amelyek – még ha kitaláltak is – vásárlásra ösztönöznek minket. A marketing által mesterien szabályozott kampányszerű szövegek rabul ejtik elménket, még ha nem is vagyunk tudatában. Elmondja, mit tegyünk, mit vásároljunk, hova menjünk nyaralni, és mindezt tömegekkel teszi.

„Ez valóban egy elképesztő és kihagyhatatlan ajánlat hölgyeim és uraim!”
„Laboratóriumi vizsgálatok igazolták…”
„Garantáltan eltűnteti…”
„Különleges akciónk keretében…”
„Selymessé, és bársonyossá varázsolja…”
„Most kettőt kap egy áráért…”
„Ez a NASA által kifejlesztett…”
„És ez mind, mind ajándék, önnek nem kerül semmibe!”

A semminél maradva: a reklámszöveg tulajdonképpen nem mond semmit. Legalábbis a dörzsölt reklámnéző számára. Ami ugyanis túl szép, hogy igaz legyen, az általában nem az. Mi a valóság? Az akció lényege nem az árcsökkentés, hanem a vásárlás ösztönzése. Ugyanez a célja a túlhangsúlyozott szlogeneknek, hatásoknak, tulajdonságoknak is.

Mi az oktatás célja?
Az oktatást mindig is a legnemesebb tevékenységnek tartottam, annak, hogy a tanárok saját tudásukat adják át, hogy ezáltal gazdagítsák a diákok szellemi értékeit, segítsenek fejleszteni képességeiket, hogy később sikeresek legyenek, és képesek legyenek arra, hogy leküzdjék az élet akadályait.
Ehhez képest a mai oktatás feladata elsősorban az elemzés, és a besorolás. A hierarchia kialakítása, amely nem a tudáson, hanem a végzettségen alapul. Ha van 8 általánosod, lehetsz takarító, ha van érettségid, lehetsz segédmunkás, ha van szakmád, lehetsz mérnök, szerelő, ha van diplomád, lehetsz tanár, orvos, ügyvéd, stb.

Globalizáció
Gyakran halljuk a TV-ben hogy „Európai Unió, Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Egyesült Nemzetek Szervezete”. Miért ez a 4-es tagolás? Azért, mert az említett film szerint ezek már megvalósultak az egységes világ felé vezető úton. Uniók, egyesülések, közösségek szerveződtek az egységes irányításért. És nem kizárt hogy ezek a jövőben egy még nagyobb globális hatalommá egyesülnek, amely viszont több problémát is felvet. Ha úgymond megszűnnek a határok, mint ahogy azt – itt nálunk az EU-ban – tapasztaljuk is, akkor bárki útlevél nélkül átléphetne az egykori országhatárokon. Ezért valamilyen módon szükségessé válik az összes ember követése, ez leginkább egy elektronikus chip beültetésével válik lehetségessé.

Hogy mennyi igaz az imént említett dolgokból, azt mindenki döntse el maga. Mérlegeljen, hogy ahhoz képest, amit eddig tapasztalt, mi látható egyértelműen, és mi az, ami félrevezetés.

Az ember egy kegyetlen faj, tettei alapvetően meghatározzák. Az önzés, a hataloméhség, az irányítási kényszer valljuk be, azért minket is időnként megkörnyékez. A jóra, a szeretetre, a békülésre azonban mindenki vevő, próbáljuk így felfogni a világot, akkor hasonló reakciót kapunk vissza tőle és egymást segítve juthatunk előre az élet rögös útján.

„A vadállatban is van szánalom.
De bennem nincs, hát nem vagyok vadállat.”

William Shakespeare – III. Richard

Fej vagy írás? - A sorsszerűségről

Ugye mindenki használta már ezt az egyszerű érmefeldobós módszert arra, hogy eldöntsön egy látszólag megoldhatatlannak tűnő dilemmát? Matematikailag ugyan 50-50%-os az esély a helyes eredményre, mégis a pillangóeffektushoz hasonlatosan egy egyszerű döntés is hatással lehet egész életünkre, sőt mi több, ezáltal mások életére is. Miért tapasztaljuk mégis meg néha, hogy tőlünk független erők irányítják az életünket? Egyáltalán mit jelent a sorsszerűség? Valójában hogyan lehet ily módon élni?

Mindannyiunknak van egy észszerűen megtervezett, elképzelt, naiv álom-léte. Gyermekkorban még kialakulatlan személyiséggel bírunk, így nem csoda, ha a fiúk űrhajósok, focisták, a lányok balerinák, manökenek szeretnének lenni felnőttkorukban, mivel mindig az aktuális példaképeikhez próbálnak – tőlük telhetően a lehető legjobban – hasonlítani. A kamaszkor vége felé, a felnőtté válás hajnalán már érettebben, racionálisabban festjük le pozitív jövőképünket.

Példa egy ilyen utópiára: végzek a sulival → felvételizek az orvosira → lediplomázok → elhelyezkedek → sikeres orvos leszek → megházasodok → családot alapítok → sikeres leszek a munkában és a magánéletben is → stb.
Azt hiszem, mindenki tovább tudná színezni a saját festővásznát.

Mégis azt tapasztaljuk, hogy az esetek nagy részében rajtunk kívülálló okok miatt pillanatok alatt néha teljesen megváltozik életünk folyása, és az idealizált sorspartvonalunktól látszólag elérhetetlen távolságokra sodródunk. Ilyenkor kétségbeesettségünkben két dolgot tehetünk: vagy siránkozunk, haragszunk, vádoljuk a világot, és boldogtalanok leszünk, vagy beletörődünk abba, hogy ez a történés a sors akarata volt, elfogadjuk helyzetünket, és új reményekkel telve megpróbálunk továbblépni, és újra élni.

A sors akarata? Az ember csak egy Marionett figura lenne, akinek nincs szabad akarata és az Istenek bábként használnák? Én úgy látom, hogy ez a felvetés igaz is meg nem is. Hamis annyiban, hogy természetesen van szabad, saját, önálló akaratunk, gondolataink, tetteink, hiszen ezek határozzák meg az alapszemélyiségünket a valódi önmagunkat. Igaz viszont annyiban, hogy bármennyire is akarjuk, nem tudjuk teljes mértékben befolyásolni a sorsunkat, és azokat a történéseket, amiket átélünk.

Be kell, hogy lássuk: ha 100%-ig nem mi irányítunk, akkor részesei kell, hogy legyünk egy nálunk jóval bonyolultabb, összetettebb történetnek, melyet nevezhetünk egyszerűen sorsszerűségnek, vagy ha úgy tetszik Isten útjainak (amik ugyebár köztudott: kifürkészhetetlenek).

„Felfoghatom úgy az életet, hogy ki vagyok szolgáltatva a sorsnak, Istennek, a végzetnek vagy épp a vak véletlennek. Szinte mindegy, melyiknek, a végeredmény ugyanaz: rettegek, hogy mi vár rám holnap. Próbálkozhatok, hogy mindent erővel irányítsak, de hiába. Aki kapálózik a vízben, az elsüllyed. Aki felfekszik a hullámokra, azt viszont kiviszi a tenger a partra. Felfoghatom úgy is az életet, mint egy játékot. Állhatok úgy hozzá, hogy pont azt értékeljem legszebb dologként, ami a legnehezebb: hogy nem tudhatom, mit hoz a következő másodperc. Hozhat ugyan rosszat, de ugyanúgy hozhat jót is! És ez tulajdonképpen izgalmas. Ha valaki megtalálja ennek a szépségét, talán még arra is esélye van, hogy boldogan éljen.”

Al Ghaoui Hesna

MichaelWuensch Pixabay

”Fej vagy írás - a véletlen örökös titka,
de lehet, hogy az egész előre meg van írva.”
(Supernem)

Ahhoz, hogy megértsük, a sorsszerűség fogalmának titkát először félre kell tennünk a földhözragadt gondolkodást, és el kell egy kicsit vonatkoztatnunk. Ne gondoljunk ezzel kapcsolatban semmi túlmisztifikált dologra, egyszerűbb, ha megnézünk egy példát erre, és így mindenki pontosan érteni fogja majd, miről is beszélek.

Sokunkkal megesett már, hogy akaratlanul gondoltunk egy régóta nem látott ismerősünkre, akivel aztán hamarosan „véletlenül” összetalálkoztunk az utcán, vagy felhívott minket épp telefonon. Érdekes nem? Honnan tudhattuk előre, hogy ez meg fog megtörténni? A válasz az, hogy tudatosan sehonnan, mégis, valahogy éreztük, megéreztük előre ezt az eseményt. Nem értjük miért és hogyan, de belül pontosan tudjuk, hogy bizonyos esetekben mi fog történni, csak az esetek nagy százalékában nem vesszük eléggé komolyan ezeket a figyelmeztető jeleket.

A megérzéseink a kulcs a sorsszerűséggel kapcsolatban is. Nem kell ahhoz csodabogárnak lennünk, hogy birtokoljuk e képességet, mert mindenkiben ösztönösen meg van e veleszületett „természetfeletti” tulajdonság. Ha a megérzéseinket fel tudjuk ismerni és követni, akkor teljessé tud válni az életünk, hiszen intuícióink segítségünkre vannak abban, hogy mindig a helyes úton járjunk, akár pozitív, akár negatív dolgok is történnek körülöttünk. Igen, jól olvastad: történhetnek látszólag negatív események is velünk annak ellenére, hogy úgy érezzük, hogy a helyes irány felé tartunk. Ezeket nevezzük próbáknak, megmérettetéseknek, és a lényegük, hogy azokat legyőzve és rajtuk túllépve a személyiségünk fejlődjön, tanuljunk az esetekből, ezáltal bölcsebbé, jobb emberekké váljunk. Életutunk egy távolabbi pontjáról később visszatekintve láthatjuk majd, hogy szükségszerűek voltak mégiscsak a negatív történések ahhoz, hogy most itt lehessünk. Ekkor végre megérthetjük, és megpillanthatjuk teljességében az élet nagyszerűségét.

Persze ez nem azt jelenti, hogy valójában sutba kell dobnunk a józan észt, hiszen mindenre mindenkor alkalmazható az arany középút szabálya.

"Viharban imádkozz Istenhez, de evezz keményen a part felé!"

Wallek Lee kortárs amerikai szerző

2011. A folytatás éve

Ez a blog második szilvesztere, az előző óta sokminden változott. Az újabb és újabb bejegyzések folyamatosan gazdagították az oldalt, valamint egy új szerző is megtisztelt írásával. Ahogy tavaly is, bizakodással és reményteljesen lépünk át immár közösen a 2011-es évbe.

A mai nap az ünneplésé, a tűzijátéké, és a szórakozásé. Ugyanakkor év végén általában számot vetünk eddig elért eredményeinkről, értékelünk, fogadalmat teszünk, hogy az újévben mire fogunk törekedni, mit fogunk véghezvinni. Ilyenkor én is ezt teszem, megosztok veletek pár statisztikai adatot, igyekszem előrevetíteni a jövőt, és köszönetet mondok.

Az oldal kialakulásához éppen olyan véletlenek vezettek el, amilyenek az új szerző felvételéhez, és azt mondhatom, eddig nem csalódtam egyikben sem. Remélem, ez a jövőben is így marad.
Phoenix teljesen nyíltan és önzetlenül csatlakozott, elfogadta a blog irányelveit, és nem sokkal később meg is jelent első bejegyzése. Ő is megértette, hogy a blogolás több szempontból is jó dolog, mert ezáltal elénk tárulhat az ő univerzuma is.
Mindannyian különböző és izgalmas világokban élünk, amelyek olykor ugyan kapcsolódnak egymáshoz, de rajtuk keresztül mégis mindig csak egy kis töredékét látjuk egymás összetett személyiségének.

Változások a honlapon 2010-ben
Lassan kialakult a blog menüje is, amely az év során kiegészült jó néhány ponttal az egyik ilyen a jelentkezési lehetőség leendő blogszerzőknek, a másik pedig a véleménynyilvánítási aloldal. A szerzőtársak felvételéről már korábban írtam, az ezzel kapcsolatos írásaim megtalálhatók a „szerkesztők” menüpontban, illetve az „Új szerző csatlakozott a bloghoz” című bejegyzésben.

A blog átfogó véleményezésének lehetőségét egy kérdőív formájában nyitottam meg az olvasók előtt, ahol a továbbiakban is várom az észrevételeket, javaslatokat, pozitív, vagy negatív kritikákat.

Ezen kísérőoldalak mellett elkezdtem háttérképeket szerkeszteni a bloghoz, amelyek nem kötelezően asztalhátterek, hanem inkább érdekességek. Én egyfajta ajándékokként tekintek rájuk, amelyeket mindenki letölthet.

Több visszajelzés alapján a címlapon megjelenő bejegyzések számát 1-re korlátoztam, így sokkal áttekinthetőbb, kompaktabb lett az oldal.
A méretcsökkenést némiképp ellensúlyozva a bejegyzés alatt láthatóvá tettem az 5 legnépszerűbb bejegyzésre mutató linket, ezáltal olvasóim a blog minden oldaláról közvetlenül elérhetik az általuk leggyakrabban olvasott írásokat.

Lényegesen egyszerűsödött a bejegyzésekre mutató címkék megjelenítése. Ezek egy újragondolt, átdolgozott címkefelhőben jelennek meg, és méretük aszerint változik, hogy hány bejegyzésre hivatkoznak. Köszönet a címkék modulért a Compender.com-nak!

Fejlesztettem a zene modult is, ahova bekerült egy újabb chillout stílusú, nyugtató hatású online rádiófolyam a Radio Gaia. Különlegessége, hogy az egyes zeneszámok közt a természetből kiragadott hangok, mint pl. az óceán, az időjárás, vagy az állatok hangjai hallhatók.
A modulból a megjelenített rádiók honlapjaira képlinkek mutatnak.

A folytatás
Újévi fogadalomként megígérhetem a rendületlen folytatást, hiszen az élet sem áll meg szilveszterkor, hanem pont akkor kezdődik el. Az újév új lehetőségeket, új élményeket, rengeteg új tapasztalatot tartogat számunkra, és ezzel én is szeretnék élni.
Hiszem, hogy írásaim sokakat megszólítanak, elgondolkodtatnak. A honlap folytatása rövid-, és hosszú távú terveim közt is mindenképpen szerepel. Szeretnék továbbra is elképzeltetni, rádöbbentetni, megborzongtatni és nevettetni.

Statisztika
A blog statisztikáit követve örömmel tapasztaltam, hogy témáim nem közömbösek olvasóim számára és nem csak hazánkból, hanem külföldről is érkeztek szép számmal, akik valamilyen formában érdekesnek, vagy hasznosnak találták az oldalt.
Összességében azt mondhatom: jó, hogy van az oldal, és jó, hogy vannak olyan szolgáltatások, amelyeken keresztül mindenki közzéteheti gondolatait, véleményét.

Köszönet!
Végül szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik egész évben velem tartottak, hiszen olvasás közben - ha csak egy pillanatra is - megpillanthatták a világ általam látott képét, valamint érezhették azt a mentalitást, amelyet próbálok átadni. Őszintén reménykedem abban, hogy a következő évben is itt lesznek, nyíltan hozzászólnak a honlaphoz, hogy ezáltal lehetőségem legyen megérteni, meglátni az ő világukat is, és nem utolsó sorban tanulni belőle.
Magamnak és szerzőtársamnak pedig további elmélkedést, gazdag-, kreatív- és sokszínű ismeretközlést, valamint pozitív gondolkodást tudok kívánni.

Sikerekben gazdag, boldog újévet kívánok mindenkinek!
BUÉK! Spontareality 2011

A Karácsony története

Éppen egy éve írtam a karácsonyról, a szeretet, a hit jelentőségéről és arról, hogy nem az ajándék, hanem a szándék a fontos.
A karácsony, mint mindig, számomra most is egy-két maradandó és szeretetteljes alkalmat jelent, amikor összejön a család és együtt ünnepelünk. Az ünnephez hozzátartozik a Mikulás is, aki ugyan pár héttel megelőzi azt, de ugyanúgy a szeretetről és az ajándékozásról szól.
Ennek a csodálatos tradíciónak az eredetéről ugyan maradtak fenn írásos emlékek, de vizsgáljuk meg a karácsonyt, azon belül a Mikulás legendáját egy olyan filmen keresztül, amely nem a számítógépes effektek, hanem az érzelmek végletekig fokozásával hoz ünnepi hangulatba.

Nemrég megakadt a szemem egy érdekes filmcímen: „A karácsony története”.
A 2007-ben Finnországban készült film egy szívmelengető alkotás a szeretetről, a gondoskodásról, az ajándékozásról és a hitről.
Megnéztem a filmet és bevallom, régen hatódtam meg ennyire, mint most. A legkisebb emberi közösségre, annak meghittségére, az ahhoz való legerősebb kötődésünkre épít, és akik könnyen elérzékenyülnek, azoknál nagyon erős érzelmeket hoz felszínre. Talán legutóbb a „Faun labirintusa” című film hozott ki belőlem hasonló mély érzéseket.

A történetben a mai modern Mikulásideál szerinti piros ruhás, ősz hajú, szakállas öregúr tűnik fel, de mégis hihetően tár elénk egy nagyszerű legendát.
Ez a film a legjobb választás, ha szeretnénk elérzékenyülni és kisírt szemmel teljesen meghatódva átérezni a szeretetet. A hatást a film legtöbb jelenete, valamint a nagyon jól megválasztott hangok is csak fokozzák.
Az alkotás a legnagyobb fokú alázatra, elfogadásra, megértésre, önzetlenségre és szeretetre tanít, arra, hogy nem az ajándékozó személye számít, hanem a szándék, amely mögötte van.

Van-e a filmnek manipulatív tartalma?
Nyilván tartalmaz olyan részleteket, amelyek nem részei a legendának, és megjelenik a rendező személyes meggyőződése, világnézete is, így lesz teljes egész a történet. Az egyik ilyen részlet szerint a rénszarvasok jobban engedelmeskednek a piros ruhát viselő embereknek.
Ezek a kiegészítések azonban nem csökkentik a film értékét, és megmarad a hihetősége, meghittsége.
Emellett kitalált történetről van szó, de annyi biztos, hogy ha láttuk a filmet, átgondoljuk az egész bennünk élő Mikulás legendát, és valami jobban elfogadhatót, igazabbat kapunk helyette. Visszarepít gyermekkorunkba, amikor még vártuk a Télapót.

A történet Lappföldön játszódik, a nagyon hideg telek csodálatos ábrázolása végigkíséri az összes fontosabb mondanivalót. Időintervallum tekintetében egy egész életet mutat be.

Láthatjuk az igazi Mikulást és mögötte az embert, a szomorú sorsú, árva gyermeket, akit egy jó szándékú közösség befogadott, és aki háláját szeretettel, odaadással mutatta ki. Az élet nem kímélte, de ő megmutatta, hogy milyen csodálatos dolog a szeretet és az ajándékozás. A monumentális képeket nézve tanúi lehetünk az általa megteremtett legendának, amely mind a mai napig fennmaradt.
Részesei lehetünk a legapróbb érzéseinek, megpróbáltatásainak. A jól megkomponált átvezetéseknek és a mesteri szereposztásnak köszönhetően érezhetjük az emberöltőnyi idő múlását, láthatjuk amint tapasztalatlan gyermekből fiatal felnőtt, majd idős öregúr lesz.
Tanúi lehetünk személyisége változásának és annak is, hogyan valósítja meg később az egyre gyarapodó számú gyermek megajándékozásának rendkívül nehéz feladatát.


A film magyar nyelvű ajánlója

---

A film tartalmából

A cselekmény részleteit csak akkor olvasd el, ha már láttad a filmet, vagy ha nincs lehetőséged megnézni!

A kis Nicolas 7 éves, amikor egy kedves ötlete támad: szeretné megajándékozni kishúgát egy saját kézzel készített ajándékkal. Egy nap azonban a kis Ada belázasodik. Szülei kénytelenek elvinni az orvoshoz a városba, ahova az út a befagyott tó jegén rövidebb. Nicolas apja egy zsebórát ad a fiúnak, és megmondja, hány órakor érnek haza. Elindulnak, de beszakad alattuk a tó jege és mindannyian odavesznek a tomboló viharban. Az árva fiú nem tudva az őt ért veszteségről folytatja a faragást. Másnap reggel pár falubéli kopogtat az ajtón és próbálják elmagyarázni neki, hogy mi történt.

Nem hagyhatják egyedül a házban, ezért falugyűlést tartanak, ahol a falu népe úgy dönt, befogadja a fiút. A településen 8 család él, mindegyikük egy évig vállalja a fiú eltartását, és minden évben új otthont adnak neki.
Közben elkészül kishúga ajándékával is, amit a szegény fiú jobb híján a tó jegére helyez el. Az apjától kapott óra folyamatosan nála van, mintha még mindig várná, hogy hazaérjenek.

Az első családba kezdetben nehezen megy a beilleszkedés, de ahogy halványulnak emlékei, úgy fogadja el egyre inkább az őt befogadó embereket. A család egyik gyermeke Eemeli hozzá fordul, amikor egyik kedvenc játéka, egy fakéregből készített kis tutaj vitorlája eltörik. Nicolas megjavítja, és együtt játszanak vele tovább. Így lesz Eemeliből a legjobb barátja.

Évek, családok és karácsonyok követik egymást, Nicolas pedig hálából az összes olyan család gyerekeinek ajándékokat farag, akiknél már vendégeskedett. Az ajándékokat apja bicskájával, fáradtságos munkával készíti el, és karácsony éjszakáján helyezi el a házak ajtaja előtt. Azért éjszaka, mert nem akar nagy ügyet csinálni az ajándékozásból.
A 6. évben azonban egy korai fagy elviszi a termésüket és a tó sem kegyes hozzájuk, így már senki sem tudja befogadni az ekkor már 13 éves Nicolast.

A falutól 20 km-re lakó különc asztalosmester Isakki, felfigyel a fiúra és a falugyűlésen felajánlja, hogy egy évig befogadja és munkát ad neki. A falubeliek más megoldás híján elfogadják az ajánlatot. Búcsúajándékként egy kis szánkót adnak Nicolasnak.

A bizarr humorú, agresszív Isakki nagyon durván bánik vele, megalázza, fenyegeti és folyamatosan fegyelmezi az egyébként nagyon engedelmes fiút. Még az apja bicskáját is eltöri, amely az egyik emléke a családjától.

A fiúnak rengeteget kell dolgoznia az asztalosműhelyben, hogy eleget tegyen Isakki elvárásainak.
Nicolas ennek ellenére folytatja az ajándékkészítést abból az anyagból, amit a mester a szemétbe dobott.
Karácsony közeledtével szabadnapot kér Isakkitól az ajándékozás idejére. A mester enged a fiúnak, és még el is viszi a szánkóján, segítve így szétosztani az ajándékokat.
Még a tó jegére is elkíséri, hogy megajándékozhassa Adát. Ekkor Isakkiban feltörnek az érzelmek és eszébe jut rég elvesztett családja, felesége és fiai. Bevallja, hogy azért gúnyos és gonosz a gyerekekkel, mert mindegyikben a saját fiai arcát látja.
Előkerül az eltört bicska is amit Isakki idő közben megjavított, valamint felajánlja a fiúnak, hogy ha akar, vele maradhat, végleg befogadja.

Isakki mellett repülnek az évek, és Nicolas felnő, de az ajándékozási kedve nem múlik el, listát vezet a falu gyermekeiről, hogy senkit se hagyjon ki.
Az öregedő asztalosmester megkeresteti rég elveszett fiait és házába hívatja őket. A fiúk szeretnék kárpótolni apjukat az elvesztegetett évekért, ezért hazaviszik a saját házukba a városba.
Búcsúajándékként Nicolasnak ad egy kulcsot, amely egy ládát nyit az ágya alatt. A ládában Isakki egy életen át gyűjtögetett vagyona van, amit kapzsisága miatt halmozott fel.
„Most végre elvihetem a Karácsony örömét a gyerekeknek!” Mondja Nicolas és a pénzből egyenként becsomagolja az ajándékokat, valamint a nevet is ráírja, hogy kinek szánja.

Eemelinek kislánya születik, és Nicolas kéri, hogy hadd írja rá őt is a listára. Nagy meglepetésére a kislányt is Adának hívják, mint oly sok évvel ezelőtt meghalt kishúgát.

Nicolas egyre több ajándékot készít, olyan sokat, hogy karácsonykor a ló már el sem bírja a szánkót. Ki kell találnia valamit, és a legkézenfekvőbb megoldás a rénszarvas, ugyanis ezen a vidéken sok él belőlük és a faluban is lakik egy asszony, aki tart is szarvasokat, pontosan négyet. Megkérdezi az asszonyt, hogy megpróbálhatja-e befogni a szánkója elé az állatokat. Az megengedi neki, hogy kísérletezzen. Még tanáccsal is ellátja: „De azt tudnod kell, hogy jobban engedelmeskednek, ha ez a piros sapka van rajtam!”
A szarvasokkal nagyon nehéz dolga van Nicolasnak, ezért készíttet a falu szabójával egy élénkpiros ruhát. Az állatok lenyugszanak és taníthatóvá válnak a piros ruha láttán.

Ahogy Ada cseperedik, egyre több érdeklődést mutat az ajándékozás iránt és barátsága is szövődik Nicolas-szal. Sejti is, hogy ki hozza az ajándékokat, de mivel Nicolas letagadja, hogy ő volna az ajándékozó, ezért titokban elindul kideríteni a dolog nyitját. Szülei kétségbe esnek búcsúlevele láttán, és keresőakciót szerveznek, amelyben Nicolas is részt vesz. Nem járnak sikerrel, Nicolasnak ismét át kell élnie egy megrázó élményt.
Amikor hazaér, ott találja Adát az ágyon, felöltözve a piros ruhába. A kislány a falu közelében rátalált az őt kereső Nicolas szánkójára és a rénszarvasok – minthogy már sokszor megtették ezt az utat – egyenesen Nicolas házához vitték.

Nicolas mindent elmond Adának az ajándékozásról, a szeretetről, és azt is, hogy szeretné, hogy ez a szokás akkor is folytatódjon, amikor ő már nem lesz. Ada nem árulja el a titkot a többi gyermeknek, ezzel is elősegítve a legenda megszületését.

Húsz év múlva az igencsak öreg Nicolas, és az ekkorra már fiatal felnőtt Ada közösen készítik az ajándékokat a neves ünnepre. Ada férjhez megy gyermekkori szerelméhez Mikkohoz. Kis idő múlva meghal Eemeli, és ekkor kell Nicolasnak rádöbbennie, hogy eljárt felette az idő. Elmegy Eemeli sírjához, és barátságuk jelképét a kis tutajt hagyja a síron örök emlékül.

Nicolas készít egy titokzatos ajándékot, aminek célját még Adának sem árulja el. Ada megígérteti vele, hogy – korára való tekintettel – ez lesz az utolsó Karácsonya. Nicolas megígéri, és karácsony éjjelén ugyanúgy kihordja az ajándékokat, viszont reggelre nyoma veszik. Ada kétségbeesetten keresni kezdi, beront a házába, de csak a titokzatos ajándékot találja meg. Ez az ajándék Nicolas testvérének szól, és tartalmaz egy kis levelet, valamint a zsebórát, az örök várakozás jelképét.

Másnap éjszaka Ada zajt hall a házuk elől, kinéz, és egy kis szánkót talál az ajtó előtt. A Nicolas házában talált ajándékot Mikkoval és kisfiukkal kiviszik a tó jegére, ahol megjelenik felettük az égen Nicolas, immár igazi Mikulásként, repülő rénszarvasok által húzott szánon.

A film megértéséhez próbáljuk elképzelni, mit tennénk, ha Nicolas helyében lennénk, felfognánk-e ilyen fiatalon hogy milyen tragédia ért minket?
Ő ezt kezdetben úgy dolgozta fel, hogy minden karácsonykor ajándékot vitt halott kishúgának, majd később minden gyereknek, akivel megismerkedett.
Családját azonban soha nem felejthette el, mert volt róluk több nagyon erős emléke is. Az egyik ilyen tárgy az apja bicskája volt, amivel később az ajándékokat készítette. A másik a zsebóra volt, amin az apja mutatta meg, mikor érnek haza. Hogy megtartotta az órát, azt jelzi, hogy élete végéig visszavárta szüleit és húgát.

A meghatódás mellé kapunk jó adag reményt, hitet és megértést.
A film legfontosabb üzenetei a következők: a szeretet éltet, a remény hal meg utoljára, és az emlék tovább él akkor is, ha mi már nem leszünk.

Egy szép idézet a filmből:

„Az attól való félelem, hogy elveszítjük a szeretetet, a szeretetnek a része.”

A film hivatalos weboldala: Joulutarina
Megrendelés: DVD-Home

Mindenkinek örömben és szeretetben gazdag, békés, boldog karácsonyt kívánok!

Az érzés hatalma

Szellemünk, érzelmeink bonyolult hálózata egyelőre feltérképezetlen. Szorosan összefonódik gondolkodásunkkal és nagyon mélyen gyökerezik.
Az érzelem lelkünk, tudatunk, az érzés pedig testünk reakciója a külvilágra. Ahhoz, hogy egy élményt igazán megéljünk, éreznünk kell azt. Időnként olyan erős szellemi élményeket élünk át, amelyek kihatnak a fizikai valónkra is. Érezzük az időt, a teret és a világ általunk felfogható részét, fájdalmat és boldogságot, haragot és örömöt.

Próbáltad már megfejteni érzéseidet? Akár kimutatjuk, akár nem, érző lények vagyunk, annak mind fizikai, mind szellemi vonatkozásában. Időlegesen megpróbálhatjuk leplezni, titkolni, de érzelmeinket, érzéseinket mégsem tudjuk elrejteni mások elől.

Vannak élmények, amelyek érzéseket, mások mélyebb érzelmeket keltenek.
Érzéseink révén tájékozódunk, azok teszik lehetővé, hogy érzékszerveinken keresztül felfogjuk, megtapasztaljuk a fizikai világot.

Érzed az időt?
Ugyan kissé észrevétlen, de érezzük az idő múlását is, és ha még nem is tudjuk meghatározni ennek a dimenziónak a mibenlétét, mindannyian benne élünk. Érezzük, hogy fejlődünk, növekszünk, majd öregszünk. A fáradtság is az idő múlásának jelzője, ha igazán fáradt vagy, igazi pihentető alvásra van szükséged. Ekkor viszont más az időérzékelésed, ugyanis alvásod nagy részére nem emlékszel. Ilyenkor lerövidülnek az órák és felkeléskor legjobb esetben csak az utolsó álomszakasz élményeit vagy képes felidézni.

Photo on Foter.com hourglass-sandglass-timer CC0

Az idő tőlünk függ, az időtlen világban osztjuk be időnket, mert rá vagyunk kényszerítve

Védelem
Az érzések kihatnak fizikai világunkra is, ahol az érzést már érzetnek hívjuk és konkrét megtapasztalások formájában jelentkezik. Az összefüggés akkor válik nyilvánvalóvá, amikor egy másik érzést az előérzetet vizsgáljuk, amely tisztán szellemi eredetű, de mégis a fizikai világra adott válaszként értelmezhető. Azt teszi lehetővé, hogy egy kis időintervallumot előre lássunk a jövőben. Persze ez nem tudatos folyamat, így lehetetlen pontosan behatárolni az előérzet tárgyának, pl. egy eseménynek a bekövetkeztét.
A megérzéseink védelmének erősítésére van egy tökéletes módszer: figyeld meg a környezeted! Ha tudatában vagy a téged körülvevő világnak, nem érhetnek meglepetések, mindig egy lépéssel mások előtt járhatsz, hiszen folyamatosan mérlegelsz, számolsz a lehetőségekkel. Az éberség és a lélekjelenlét minden helyzetben jól jön. Ha pl. így vezetsz autót, akkor a lehető legtöbbet teszed meg saját- és mások biztonsága érdekében.

Hogy mennyire függünk érzéseinktől? Az érzés fizikai szinten is nagyon összetett folyamatokat, reflexeket irányít. Ilyen a hőérzet is, amely megvéd attól, hogy megégessük magunkat. Ez mutatja, hogy az érzés egyik fontos funkciója a védelem, amely önkéntelen, automatikus.

Érzel akkor is, amikor felébredsz, lefekszel, sportolsz, dolgozol, vagy éppen olvasol. Legbelül érzed, mit akarok mondani, és azt is, hogy én mit érzek, miközben írom ezt a bejegyzést.

Érzések záporában élünk, testünket rengeteg hatás, élmény éri a külvilágból. Ezeket azonban szelektálni tudjuk oly módon, hogy csökkentjük azon szenzorjaink érzékenységét, amelyek bizonyos ingerekre specializálódtak. Az ilyen szelekciók nagy része reflex által irányított, de van, amit tudatosan végzünk. Pl. erős hanghatás esetén a legtöbben a fülünkhöz kapunk, mert a levegő rezgése annyira mozgásba hozza a dobhártyánkat, hogy az már fizikai fájdalmat okoz.

Világot látunk
Az érzékelések közül a látás az, ami a legtöbb információt közli számunkra a külvilágból. A szem felépítése és a látás mechanizmusa lehetővé teszi, hogy vizuális információhoz jussunk mindenről, ami körülvesz minket. Szemünk felbontóképessége azzal adható meg, hogy két pont között mekkora az a legkisebb távolság, amit még látunk, ez átlagosan 0,1mm. Könnyen ellenőrizhetjük ezt a távolságot úgy, hogy egy fényforrás felé fordulva ujjainkat közelítjük egymáshoz és így megkereshetjük azt a határt, amikor még éppen átlátunk köztük.

A hang, mint második látásunk
A vakok hallása rendkívül kifinomult, mert kénytelen részben átvenni a látás hiánya miatt keletkezett érzékelési űrt. Ők a legkisebb zajokat is észlelik a környezetükben. A látás mellett hallásunk is legalább annyira fontos. Vannak helyzetek, amikor csak a fülünkre hagyatkozhatunk.

A zene hatása
Különleges érzések kerítenek hatalmukba, amikor zenét hallgatunk. Egyesek a dal szövegére, mások a dallamvilágra összpontosítanak, megint mások pedig úgy érzékelik a zenét, mint egy olyan világot, ahova elbújhatnak a mindennapok hajtása elől.

Photo by dejankrsmanovic on Foter.com / CC BY

A zene által keltett rezgések nagyon pozitív hatással vannak ránk

Van, aki nyugalmat, van, aki a boldogságot keresi a zenében, de ha hasonló stílusokat veszünk alapul, mindenkiből szinte ugyanazt a reakciót váltja ki a dallam.
A zene elsődlegesen az örömhöz, a lelki egyensúlyhoz segít hozzá. Mindenkinek más a zenei identitása, és az érzés aszerint módosul, hogy milyen stílusú zenét hallgatunk.
A komolyzene az elmét célozza meg, szépséget, méltóságot és gazdagságot sugároz. A ritmusos tánczene a szórakozást, a nyugtató, meditatív zene pedig a nyugalmat, a kikapcsolódást segíti.

Az íz érzése
A táplálkozás minden élőlény számára a létfenntartás egyik alapja. Ennek megfelelően az embernél is hasonlóan erős a vágy a jóllakottság kielégítő érzése után. Evés közben az ízek igazi tárháza nyílik meg számunkra. A nyelv receptorai rendkívüli pontossággal jelzik az étel ízét, állagát és hőmérsékletét. Az ízérzékelés az evés vagy ivás befejezése után viszonylag hamar megszűnik, és van, aki kitolná a finom ízek élvezetének idejét. Nem szabad azonban túlzásokba esnünk, ezért kövessük a „mindent lehet enni, de mértékkel” elvet. Az evés gyorsasága is nagy szerepet játszik a testsúly ingadozásában, minél gyorsabban eszünk, annál több táplálék kerül szervezetünkbe, mert a teltségérzet csak meghatározott idő után jelentkezik.
Étkezzünk változatosan! A változatlan étrend következménye az, hogy nyelvünk megszokja az azonos ízeket és egy idő után – akármilyen ízű is legyen az étel – megunjuk, tompulnak az ingerre adott válaszreakcióink.

Adina Voicu Pixabay

Az evés a legkellemesebb tevékenységeink közé tartozik

A csípős ételek megterhelőek lehetnek az emésztőrendszerünknek, de amiért mégis fogyasztják őket, az a fájdalom érzése, amit a szájban okoznak. Igen, fájdalom ez is, de nem annak éljük meg, hanem egyfajta íz egyvelegnek, amelyet az étel más alkotórészeivel együtt érzünk. A csípős paprika alkotórészei közül a kapszaicin valóban fájdalmat okoz, de a növényben található nagy mennyiségű C-vitamin miatt az agy ösztönösen endorfint termel fájdalomcsillapítóként. Ezt az anyagot szokták boldogsághormonnak is nevezni, amely a csokoládéfogyasztáskor is termelődik. A csokoládé egyesek számára maga a boldogság, mert a hatására intenzív agyi reakció jelentkezik.

Vannak-e veszélyeket hordozó érzések?
Egyes érzések rabul ejthetnek minket, függővé válhatunk tőlük. Ilyen például a mámor, a gyönyör, amely nem mindig a testiségből származik. Sokan nyúlnak segédeszközökhöz, élvezeti szerekhez, amelyek pont olyan károsak, amekkora élvezetet nyújtanak. A káros szenvedélyek által okozott érzéseket olykor nagyon pozitív, máskor negatív élményként éljük meg. Ezeket olyan anyagok okozzák, amelyek az idegrendszerre hatnak, pont arra a szervrendszerünkre, amelyre a leginkább kéne vigyáznunk. Nem lehet elégszer elmondani, hogy mennyire károsak a szervezetre az ilyen élvezeti cikkek, a drogok, az alkohol, a nikotin, a koffein, stb. A részegség egy nagyon speciális állapot, aminek során nagymértékben csökken az agy és a test közti irányítás, mozgáskoordinációs- és beszédzavarok, lépnek fel. Az alkohol a gyomorból közvetlenül jut a véráramba, ezért magas koncentrációjú italok fogyasztásakor azonnal érezzük hatását.

Photo Mix Pixabay

Az alkohol jó dolog, ha mértékkel fogyasztják, néha azonban érdemes megtapasztalni a részegség állapotát

A másik veszélyt hordozó érzés a harag, amelytől szintén nagyon nehezen szabadulhatunk. Haragszunk a rendszerre, az emberekre, még olykor a tárgyakra is. Képesek vagyunk szörnyű tetteket végrehajtani, csak hogy csillapodjon ez az érzés. Nincs rosszabb egy dühös ember látványánál, aki mindenáron a saját igazát szeretné bebizonyítani. Itt merül fel a kérdés: „miért, te mit csinálnál, ha haragban lennél valakivel?” Nos, a harag nem old meg semmit, az egész csak elfogadás kérdése. Ha elfogadom a kialakult helyzetet, megszűnik a harag érzése és helyét átveszi a probléma megoldásának keresése.

Miért fáj?
Ennek az érzésnek két fajtája van: a lélek-, és a test fájdalma.
Van, amikor a szellemi fájdalom sokkal nagyobb intenzitású is lehet, mint a fizikai. A lélek fájdalma ugyanakkor kihat a testre is és valódi fizikai fájdalomként jelentkezik. Mivel a testünk az aurában, a lélek erőterében helyezkedik el és működése tőle is függ, így a tér változásai szükségszerűen működésbeli, és strukturális változásokat okoznak a testben. A lélek és a test közti kapcsolatot az agyunk biztosítja, és fizikai módosulásokkal reagál a szellem működésére. Azzal, hogy milyen testi elváltozások jelentkeznek tudati, lelki válságokból, és hogyan lehet megoldani a konfliktushelyzeteket, már korábban foglalkoztam (új medicina – konfliktusmegoldás = egészség).
A fájdalom érzésére mindenki máshogy reagál. Van, akinek magas a fájdalomküszöbe és van, akinek egy érintés is kellemetlenséget okoz. Érzékelése szintén az agyban történik. A fájdalom viszont csak egy jelzés, amit a test minden részén található érzékelő sejtek, receptorok továbbítanak. Ez a jelzés ki is kapcsolható, megfelelő agyi irányítással, valamint az érintett terület idegpályáinak, vagy receptorainak sérülésekor sem érzünk fájdalmat.

Aktívan unatkozom
Az unalom érzését felgyorsult világunkban sokan nem is ismerjük, csak emlékeink vannak róla gyermekkorunkból. Hétköznapi tevékenységeink és a család teljesen kitölti mindennapjainkat, de egy idő után a munka is unalmassá válik. Ilyenkor akármilyen mozgalmas munkahelyünk is legyen, a munkánkat robot módjára elvégezzük, és a végén unottan, fáradtan kidőlünk a sorból, aztán másnap folytatjuk.

Melyek a legerőteljesebb érzelmeink?
Minden bizonnyal a szeretet – azon belül a szerelem – a legmélyebb érzelem, de ide tarozik a gyász is. A szerelemre, mint az egyik legerősebb érzelmünkre, annak fizikai megtapasztalására, valamint az általa irányított fajfenntartásra részletesen is ki fogok térni egy későbbi bejegyzésben.

Photo on Foter.com CC0

Szeretetünkkel a szívre vagyunk képesek hatni.
Olykor ne csak az eszedre hallgass, figyeld, mit mond a szíved!

Kiterjesztett érzékelés
Az érzések spektruma – a saját korlátainkon belül – határtalan, mindent érzünk, ami körülvesz minket, azonban a világnak csak egy kis részét érzékeljük. A számunkra felfogható „anyagi” világot, amelyben élünk. A teljes világ érzékelésével gondolataink, tudatunk köt össze, de ez a vezérlés a legtöbb embernél nem, vagy csak nagyon kis mértékben működik. Vannak, akik ki tudják terjeszteni érzékelésüket, és ezáltal végtelenül szemlélni a világot. Hogy megértsük, vagy egyáltalán felfogjuk a szellemi, rezgésen alapuló világot, el kell vonatkoztatnunk a jól megszokott anyagtól és nyílt, egyszerű gondolkodásmódot kell követnünk. A teljes világ érzékelésének mibenléte, az anyag valódi természete egy korábbi bejegyzésben olvasható (A végső valóság).

Az ünnepek közeledtével a legtöbbünkben ismét feltör a szeretet érzése, amelyről a karácsony is szól. Számomra a szeretet ünnepe egy nagyon komplex érzés- és érzelemkoktél átélését jelenti, amelynek hatása még jóval az ünnep után is jelentkezik.
Az első hó látványa fantasztikus érzés. Ugyan megnehezíti közlekedésünket, de kevés annál élvezetesebb dolog van, mint a friss hóban, egy forgalomtól elzárt úton autót vezetni.

Tudatunk lehetővé teszi, hogy az élményeket megéljük, az érzelmeket átérezzük, az érzéseket pedig fizikailag megtapasztaljuk.

Érzed a világot és élményeidre érzelmekkel reagálsz. A legkisebb kép, vagy gondolat képes mély érzelmek létrehozására. Ez egyéntől, élethelyzettől és minden olyan korábbi, vagy későbbi körülménytől függ, amelyek befolyásolják az életünket. Ilyen a múltban gyökerező nosztalgia érzése is, amelyet olykor olyan erőteljes élményként élünk meg, „mintha ott lennénk”. Az emlékekkel bővebben egy korábbi bejegyzésem foglalkozik. (Emlékek és vágyak – időkapszulák az elménkben)

Végül egy idézet, amely a legjobban összefoglalja az érzés hatalmát:

Pénz, pálya, siker, munka: az élet értelmének elbírásánál alig is jönnek számba. Az érzés az, ami megtölti az embert, jóval és rosszal, széppel és csúnyával. S az érzések felszínén páraként lebeg a hangulat s váltakozó színeit rávetíti mindenre, ami körülöttünk van. Gondolatainkra, szavainkra, beszédünk ritmusára, mindenre, ami belőlünk való. És így magára a világra is. Mert igaz, hogy minden, ami van, idegen tőlünk, egyforma rideg anyagiság s túlél bennünket, embereket. De amilyennek látjuk azt, ami van: az belőlünk való.

Wass Albert

Vásárlási láz - van rá orvosság?

Közeledik a Karácsony és a multinacionális cégek akciókkal, reklámhadjáratokkal igyekeznek a fogyasztói társadalom tagjait - minket, egyszerű embereket - meggyőzni arról, hogy a termékeik nélkül nem lehetne boldog az ünnep, sőt mi több, megpróbálják elhitetni velünk azt is, hogy a csillogó-villogó műszaki kütyük és a szuper-márkás ruhák, parfümök, játékok nélkül értéktelenek vagyunk a hétköznapokban is.
Valóban ennyire fontos szerepe lenne ezeknek a "dolgoknak" az életünkben? Egyáltalán miért alakul ki az emberben a vásárlási láz, a birtoklási vágy és a mániákus kötődés az értéktelen, sokszor alig-, vagy funkcionálisan kihasználatlan termékekhez?

Először is hadd üdvözöljek mindenkit első bejegyzésem alkalmával! Szeretném a jövőben is megosztani veletek világnézetem és gondolataim nagy részét!

Reflector

A válasz vizsgálatát talán az ősi időkben érdemes elkezdenünk, amikor is még az ősember a létfenntartásához szükséges eszközöket és élelmet magához gyűjtötte, esetleg kis mennyiségben felhalmozta, ami nagy segítségére volt a túlélésben. Természetesen mivel állandóan mozgásban volt az élete során (környezeti változások, élelemszerzés, vándorlás, stb.) így nem tudott végtelen készleteket felhalmozni. Megfigyelhető ez a magatartás a modern világ eldugottabb részein élő törzseknél is, akiket még nem borított be teljesen a civilizáció "áldásos" fellege.

Nagy ugrás az időben: a pénzfelhalmozás időszakában, amikor kialakult a magántőke, az emberek közötti mérce a pénz és a vagyon lett. A reklámok és az álom-média által tökélyre fejlesztett átveréses módszerekkel egyre jobban csak egy dolgot sugallnak a potenciális vásárlóknak: vedd meg, kell neked, szükséged van rá, fogyassz, költs, vásárolj, akció, stb…

Pexels Pixabay

A fogyasztók és a vásárlás elválaszthatatlanok egymástól...

Érdekes gondolat hogy sokan a boldogságot az anyagiakkal teszik egyenlővé. Ez az elmélet több ponton is logikai bukfenc, mivel mindannyian hallunk sok olyan boldogtalan, depressziós gazdag emberről, akik bár korlátlan materiális lehetőségekkel bírnak, mégis szenvednek valaminek a hiányától. Rengeteg szegény ember küzd ugyanúgy ugyanezzel a hiánnyal. Játsszanak, várják a lottó ötöst, mert azt hiszik, attól megoldódik minden boldogság-kérdésük, és ha netalántán esetleg meg is nyernék a főnyereményt, akkor úgy gondolnák hogy végleg révbe érne az életük, és azonnal eljutnának az örök boldogság hegyének csúcsára.
Vajon mi az, ami mindannyiuknak hiányzik? A válasz egyszerű: a lelki gazdagság és a békesség. Ugyanis bármennyire hihetetlen is, de ezeket - csakúgy, mint az egészséget - nem lehet megvásárolni.
Tanulság: a boldogsághoz vezető utat nem rajtunk kívüli dolgokban kell keresnünk, sokkal inkább magunkban a bensőnkben, a lelkünkben.

Miért? Van lelkünk? - kérdezik most sokan.
Természetesen van. Kell, hogy legyen, hiszen vannak érzéseink, gondolataink, lelkiismeretünk. Többek vagyunk, mit hús, vér, csontok és szövetek. Van öntudatunk, és éntudatunk. Vannak jó és rossz tulajdonságaink, amik többnyire nem a testi adottságainkhoz köthetőek.

Valóban így van? Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor mindenki pontosan tudja a választ. Csak éppen a modern korban nem beszélünk róla. Nem divatos dolog ez kérem szépen, egyáltalán nem „trendi”. Meg persze a társadalom elhiteti velünk, hogy ez a lélek kérdés, valamint az ilyen spirituális dolgok ostobaságok, és kizárólag a nem normális emberek foglalkoznak velük, vagy pedig csak a totális vesztesek, ahogy manapság aposztrofálják őket: a „lúzerek”.

Boldogtalan embereink is ugyanúgy lehetnének boldogok, mint bárki más, ha a materiális kincsek hajszolása és az irántuk való sóvárgás helyett inkább lelki javakat gyűjtögetnének.


Lehet felszabadultan is vásárolni...

---

Mik azok a lelki javak?
Egyetlen kifejezéssel élve: a szeretetre, a jóra való törekvés. Semmi több. Ugye milyen egyszerűen hangzik? Az is. Ez minden vallástól függetlenül mindenkiben ugyanúgy működik, még a magukat ateistáknak titulálókban is.

De hogy egy kicsit tudományos is legyek:
Amerikában már öt éve hivatalosan is mentális betegséggé nyilvánították a „shopping fever”, vagy, ahogy mi mondjuk a vásárlási kényszer névvel illetett viselkedési rendellenességet. A tudósok szerint ez a lelki anomália is ugyanolyan impulzuskontroll-betegség, mint a drog-, az alkoholizmus-, a szerencsejáték-, vagy a számítógép-függőség. Valamilyen belső hiányt igyekszik pótolni ezekkel az ember, természetesen sikertelenül.

Bárhogy is nézzük a függés teszi igazán rabszolgává az embert. De ezektől a láncoktól csak mi tudunk megszabadulni, mert a játékban az a legzseniálisabb átverés, hogy magunk választjuk a függőségeinket, mert hisszük, hogy ezeknél nincs jobb, illetve ezektől lesz majd jobb. Senki nem rakja például a cigarettát a szánkba, mi döntjük el élünk-e vele, vagy sem.

Tehát ha változtatni akarunk az életünkön, és a szabadság, a valódi boldogság megismerését választjuk a pénzalapú rendszerre épülő világ kínálta „látszatboldogságok” helyett akkor el kell kezdenünk megismerni a belső énünket, a lelkünket. Izgalmas felfedezés és kalandos utazás ez, de erről szavakkal írni nem nagyon lehet, csakis a személyes tapasztalat segít a megértésében.

A szeretet ünnepe közeledtével feldíszítjük a lakásunkat adventi koszorúkkal, fenyőágakkal, karácsonyi dekorációkkal, gyertyákkal, illatmécsesekkel. Bejárati ajtónkra függődíszt teszünk, kertünkben villogó égőfüzérek fényei szikráznak ezzel is mutatva a külvilág felé, hogy készülünk a közös ünneplésre.

Pexels Pixabay

Szeretetet adni öröm. Örömet szerezni boldogság...

De vajon feldíszítjük-e a bensőnket is szeretettel, türelemmel, megértéssel, törődéssel mások felé? Hiszen leginkább erről kellene, hogy szóljanak az ünnepek és a hétköznapok egyaránt.

Új szerző csatlakozott a bloghoz!

Izgalmas, várakozásokkal teli és minden bizonnyal tanulságos időszak kezdődik most blogom történetében.
Eljött az a pillanat is, amikor lehetőséget kapott egy általam ismert személy, hogy csatlakozzon, és a blog médiumán keresztül megossza gondolatait. Ezentúl az enyém mellett az ő világába is betekintést nyerhetünk.

Aki még nem írt blogot, annak kezdetben nehezebb lehet írásainak elfogadtatása, hiszen „minden kezdet nehéz”, mint amikor az autó nem akar beindulni. Nálunk is ez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy itt már megvan az alapötlet, valamint van, akire lehet számítani, aki figyel, és segít akkor is, ha valami nem az író elképzelése szerint alakul.
Hogy megéri-e blogot írni? Ha már 1 olyan téma is szerepel benne, amiről a visszajelzések pozitívak, azt gondolom egyértelműen igen.

Bevallom, nehéz találni olyan szerzőtársat, aki elfogulatlanul, teljes részletességgel, és komolysággal tud írni, nem töri le a negatív kritika, képes tanulni hibáiból, mindig új, érdekes és hasznos témákkal örvendezteti meg a honlap látogatóit.
Mindemellett persze tudja, hogy nem az ismertség miatt ír, vagy azért, hogy növelje a honlap látogatottságát, hanem azért, hogy írásai pozitív életszemléletet, útravalót, ismereteket nyújtsanak. Nehéz elhinni, de az írások csak akkor lesznek igazán nagyszerűek, ha nem másnak íródnak, mint saját írójuknak.

Ahhoz, hogy egy írás pozitív reakciót váltson ki egy látogatóból, először is az írójának kell ismernie saját magát. Az önismeret a kulcs, írj magadról, és magadnak. Mint a színészetnél: nem az a legjobb színész, aki szerepeket játszik, hanem az, aki magát adja a színpadon.
Mindenki máshogy látja a világot, ettől vagyunk egyediek. Ahhoz viszont, hogy megtudd, mit szeretnének látni az emberek, magadba kell nézned, és akkor már az lesz a kérdés, hogy te mit szeretnél látni, te mit csinálnál mások helyében? Ha már tudsz mások fejével gondolkodni, akkor tudni fogod, miről írj, hogy szólítsd meg az embereket és hogyan okozz nekik pár vidám, de értékes percet.

A blogolás mindaddig rendben is van, amíg nem okoz függőséget. Ha minden pillanatban, minden élményed átélésekor azt érzed, hogy az általuk kiváltott érzelmekről bejegyzést kell írnod, az nem jelent jót. Erre van egy jó gyógyszer: tarts szünetet! Hagyd abba, majd folytasd akkor az írást, amikor megfelelő mennyiségű és minőségű élményed, tudásod és motivációd van hozzá!
Mindezek betartása teszi igazán nehézzé, de egyben élvezetessé is a blogolást.

Az új szerző Reflector, bemutatkozása a rólunk oldalon olvasható.
Hogy miért vettem fel? Elsősorban a szerénysége, valamint a világ dolgainak mélyebb ismerete volt az, ami megfogott. Nyilván a személyiségéből a bejegyzései alkalmával egyre többet és többet fog feltárni, ami lehetőséget ad annak jobb megismeréséhez és megértéséhez.

Ezentúl tehát két nézőpontú lesz a blog, nem ígérem, hogy mindenben teljesen egyet fogok érteni vele, de biztos vagyok benne, hogy ő is tartani fogja magát a „közvetlenül mindenről” elvhez, igyekszik értékes tagja lenni a blognak és elgondolkodtató, ismeretekben gazdag írásokat közzé tenni.

Remélem, a jövőben is lesz alkalmam szerzőket felvenni, hogy ezzel is gyarapítsam, színesítsem a blogot.

Jelenleg éppen nem keresek társszerzőt, de idő közben készült egy új aloldal is Jelentkezz szerkesztőnek címmel, ahol a csatlakozni kívánó szerzőjelöltek jelentkezhetnek. A csatlakozás feltételei továbbra is azon az oldalon olvashatók.