A blog első születésnapja

Pontosan egy évvel ezelőtt íródott a Spontareality elsőnek tekinthető bejegyzése a „Kezdünk”. Ahogy mondani szokás: „Azóta sok víz lefolyt a Dunán.” Voltak jó, és rossz pillanataim is, az élet viszont ezzel jár. Küzdtem időhiánnyal és többlettel is, egy valamit viszont nem tettem: nem álltam le, nem hagytam abba, még akkor sem, amikor megtehettem volna.

Ha vissza kéne emlékeznem az egy évvel ezelőtti körülményekre, amelyek a blog indulásához vezettek, akkor azt mondanám, hogy minden különösebb ok nélkül vágtam bele az írásába, de ma már látom, megérte, mert a blogírás több mint nyers szövegírás. Több annál, mint hogy valaki pötyög a gép előtt. A legtöbb bejegyzés ugyanis nem a gép előtt jön létre, hanem az élet hozza. Ez nem ihlet, csupán a meggyőződés, a vélemény, a legbelső gondolatok közzététele, amelyekből hosszú idő alatt kialakul egy személyiség képe. A teljes személyiség blogra vetítéséhez viszont kevés egy év.

"S" születésnapi torta | készítő: Reactor

A születésnap elengedhetetlen része a torta. A honlap esetében csak jelképesen „sütöttem” ezt a csodaszép „S” alakú tiramisu tortát.

---

A kezdeti lelkesedés, ami a blog elején a viszonylag gyakoribb bejegyzéseket produkálta, még most sem szűnt meg, csak érthető okokból és szükségszerűen alábbhagyott. A lényeget immár nem a napi gyakoriságú írások, hanem a minőség és kidolgozottság jelenti. Aki nem első sorban blogírással foglalkozik, annak a havi egy bejegyzés tökéletesen megfelel.

Mit lehet megtudni egy emberről, ha látjuk a gondolatait?
Sok mindent. Milyen az emberismerete; hogy viszonyul bizonyos dolgokhoz; miben hisz; magányos-e; milyen az értékrendje; számít-e neki a megbecsülés, a büszkeség; hatalomra, vagy megértésre vágyik-e?
A fogalmazásmódból és az úgymond látszatból minden kiderül. Természetesen magamat nem minősíthetem, arra ott vannak az olvasók.

Folytatom-e az írást?
Mindenképpen. Nem csupán az olvasója, de a szerzője is sokat köszönhet egy blognak. Úgy gondolom, nekem már egy év alatt is sokat adott. Talán a legösztönzőbb az írásban az, hogy az ember valami egyedit, valami újat és valami olyat hozzon létre, ami tulajdonképpen saját maga. „Az vagy, amit leírsz!” Ha az a valami másoknak nem tetszik, akkor induljon ki saját magából, ő milyet írna az adott témában.
A kritika nem a fogalmazásmód, nem a szóhasználat és még csak nem is a helyesírás miatt alakul ki az emberekben, hanem azért, mert ahányan vagyunk, annyiféleképpen közelítjük meg az igazságot.
Ha még nem kezdtél bele a blogírásba, szívből bíztatlak, hogy kezdd el! Meg fogod látni, hogy érdemes. Nem elsősorban mások miatt, hanem önmagad miatt. Mielőtt azonban elkezdenél írni, gondolkodj! Hová vonzódsz jobban, az agresszív, trágár, önző és megvető emberek közé, akiknek az a dolguk, hogy mindenben meglássák a rosszat, a visszataszítót; vagy pedig az olyanok közé, akik nyitottak a világra, szeretetteljesek és látják, vagy látni akarják a dolgok igazi lényegét. Akármelyiket is választod, szembe kell nézned azzal, hogy – annak ellenére, hogy amiket leírsz, azok számodra valóságosak – az elismerés mellett kapni fogsz építő, és romboló kritikát is.
Egy biztos, ha ennek a bejegyzésnek a hatására kezdesz írni, és erre fel is hívod a figyelmem, akkor tőlem megkapod mindkettőt, ugyanis ha én kritizálok valakit, akkor megmondom azt is, hogy a felfogásom szerint általában a legtöbben miben nem értenek egyet vele és miben állnak mellette, így lehetőséget adok a fejlődésre.

Tervezem-e társszerző felvételét?
Egyelőre nem, de a jövőben ez is elképzelhető. Alapjában véve nagyon jó dolognak és kihívásnak tartom egy vagy több olyan személy felvételét, akik színesíthetik az oldal kínálatát. Ahogy a blog folyamatosan növekszik, egyre több téma kerül terítékre, de minél több területet vizsgálunk, annál jobban körvonalazódik az a „középvonal”, amit a blog tényleges témájának lehet nevezni. Ezen központi téma minden új bejegyzéssel változik, és értelem szerűen végső formáját csak a benne szereplő összes írás alapján lehet megítélni.

A felvett írók növelhetik a blog értékét, de csak akkor, ha a kulcsfontosságú dolgokban egyetértenek és tartják magukat a blog szellemiségéhez

---

Nagyon fontos, hogy az esetleges társszerzők közel azonos érdeklődési körű, és azonos beállítottságú egyének legyenek (jelen esetben „minden” érdekelje őket). Ne legyenek teljesen idegenek, ismerjék egymást és megbízzanak a másikban. Emellett természetesen alkalmazkodniuk is kell egymáshoz, be kell látniuk, hogy nem mindenben értenek egyet. A legkevésbé sem szeretném, ha a blogba meghívott személy valamiféle „főnöknek” tartana, aki mindenáron azon dolgozik, hogy kitúrja. Mivel ez még tervben sem szerepel, az elvárásaimmal kapcsolatban csak annyit: „Láttad az én verziómat, alkoss valami hasonlót!”

Egyszerűen tovább
Célom továbbra is a végtelen egyszerűség az apró értékek meglátása, a „mindenről sokat és érthetőt” elve, a megértés és a készséges magyarázat.
Hogy érdemes volt-e elkezdeni? Egyértelműen igen, hiszen akármilyen témában írhatok, és mindig van pár ember, akit pont az adott verzió fog érdekelni, pont akkor és pont úgy van rá szüksége, amikor és ahogy „tálalásra kerül”.
Az blog végső célját – az olvasó világképének formálódását, érdeklődési körének bővülését – a honlap tulajdonosa a legtöbb esetben észre sem veszi, hiszen nincs ott, amikor olvassák, nincs jelen, amikor az olvasó a fejéhez kap: „És tényleg, ez így van? Így is lehet?” Ezért vannak a visszajelzési, hozzászólási lehetőségek, hogy ebből a felismerésből a szerző is részesülhessen, hogy lássa, célba ért az írása, levonták belőle a tanulságot és ezzel a pozitív tapasztalattal mennek tovább.
Ugyanakkor az írás nem kötelező, folytatom, ahogy- és amíg tudom és örülök minden kis elért célnak, még a legkisebbnek is.

A folytatás nem marad el. Ahogy a fény létrehozza a végtelen illúzióját, úgy folytatódik a blog is, látszólag végtelen, valójában teljesen hétköznapi módon

---

Mindent összevetve hasonló lesz a folytatás is, azzal a különbséggel, hogy mindenki egy évvel öregebb, okosabb lett, közelebb került a valóság megértéséhez.
Ha nem is akarom megszemélyesíteni, azt azért fenntartom, hogy a blog egy jókora, és egyre nagyobb darab belőlem, így hát: „Boldog születésnapot Spontareality!”

A végső valóság

Hogy működik a világ, kik vagyunk, mi az, amit valóságnak nevezhetünk, egyáltalán létezik-e klasszikus értelemben vett anyag, amit érzünk és megérinthetünk? A vallás és a tudomány valóban összeegyeztethetetlen? Balogh Béla: „A végső valóság” című könyvében ezekre a kérdésekre is – azt mondhatjuk, minden részletre kiterjedő és teljesen kielégítő – választ ad. Lépjünk be a tényleges való világba, amelynek működéséről némi fogalma mindenkinek van, tudat alatt sejti az igazságot, de eddig nem volt ilyen mélyre ható, részletes és összeszedett kiindulópontja annak megértéséhez.

Az utóbbi időben többször is foglalkoztam hasonló témákkal például az „Egyedül vagyunk? Elméletek az univerzumról”, vagy legutóbb az „Új medicina: konfliktusmegoldás = egészség?” című, egy igazán különleges gyógyítási módról, vagy felfogásról szóló bejegyzésemben, és a világ működésének apró részleteit próbáltam leírni, persze biztos forrásból származó háttéranyagok felhasználásával.

Időnként jó elgondolkodni más világnézetekről, egy másik ember nézőpontjából szemlélődni, még ha nem is hisszük el, hogy így is lehet, akkor is ad egyfajta pluszt, amit beépíthetünk eddigi világképünkbe, hiszen nincs két ember, aki ugyanúgy gondolkodna, ugyanúgy látná a világot.

Nemrég a kezembe vettem Balogh Béla: „A végső valóság” című fantasztikus könyvét. Már a cím is sejteti azt a sokrétű tartalmat, ami a könyvben szerepel. Gondoltam, ebbe érdemes belevágni, mert a valóság, az igazság keresése mindenkit érint.

Úgy érzem az új medicina által hangoztatott konfliktusmegoldás ennek csak egy nagyon kis töredéke. Kezdetben azt gondoltam: ismét egy ezoterikus alapokon nyugvó verzió, ismét egy mindent megmagyarázni próbáló felfogás, ennél se több, se kevesebb. Később viszont, a könyv olvasása közben azon kaptam magam, hogy egyszerűen nem tudom letenni. Miről szól, miben más és mit nyújt ez a kiadvány a pillanatnyi élményen túl? Találhatók benne olyan mély gondolatok, igazságok, amelyek megfogják az embert, vagy megváltoztathatják-e eddigi életét? Azt kell, hogy mondjam: határozottan IGEN.

A könyvben leírt „felfedezés” olyan léptékű, mint amikor beépült az emberiség tudatába, hogy a Föld gömbölyű.

Mindössze két dolog teszi ezt a világfelfogást rendkívül érdekessé és hihetővé.
- Az egyik az általunk érzékelt anyagi világ létezésének mélyebb megértése, annak a „hajmeresztő” feltételezésnek a belátása, hogy az, amit anyagnak nevezünk tulajdonképpen hullám, mint a hang, vagy a fény. Ez teljesen felborítja a materialista (anyagközpontú) világnézetünket.
- A másik az, hogy nem foglalkozik külön tudományos, vallási és ezoterikus témákkal, hanem mindhármat együtt, egységes egészként tárgyalja. Minden mindennel összefügg. A vallást és az ezotériát mindig is nagyon nehéz volt összeegyeztetni a tudománnyal.
Ez a könyv kísérletet tesz arra, hogy megértesse ezeket a dolgokat, persze csakis azok számára, akik megfelelően nyitottak a hit és a logika eme különös keverékére és ezzel együtt egy új világnézetre.

Mi az anyag?
Nézzük először, hogy mi köze van az anyagnak a rezgéshez. Mi az anyag legkisebb oszthatatlan építőköve, mi az a részecske, ami az anyag alapjának tekinthető? Az atom, az elemi részecskék (protonok, elektronok), vagy a kvarkok? A tudomány nem tud erre választ adni, ugyanis minél kisebb alkotórészeket keres, annál inkább nem talál semmit. Szó szerint semmit. Az anyag, mint olyan, nem létezik. Mi lehet akkor az, ami felépíti az általunk anyagnak nevezett képződményt.

Idézet a könyvből:
„Mi történne, ha az anyagot hullámként kezelnénk? A fizikai és matematikai lehetőség ugyanis adott. E=mc² mondja ki Einstein speciális relativitáselméletének közismert képlete, ahol E az energia, m a tömeg és c a fény sebessége vákuumban. A képlet azt mutatja, mennyi energia felel meg egy bizonyos tömeggel rendelkező részecskének. Ezek a bizonyos részecskék tehát, amiket mi anyagként érzékelünk, tulajdonképpen kis energiacsomagok.”

És mindemellett azt hisszük, a szilárd dolgok, pl. a fa, egy meghatározott sűrűséggel rendelkező, kézzel fogható, „felfogható” anyag. A kulcs nem is gondolnánk, milyen egyértelmű és milyen egyszerűen kivitelezhető jelenségben van: az anyagérzetben. A könnyebb megértés érdekében tekintsük a vizet, mint anyagot! A víz 0°C alatt megfagy, szilárd halmazállapotot vesz fel. Ilyenkor megérinthető, megfogható, mondhatnánk kézzel fogható és érzékelhető anyag. A dolog megértése az általunk érzékelhető tartományú halmazállapot változásokban van. A víz normál szobahőmérsékleten folyékony halmazállapotú, még mindig érezhető, felfogható anyag. Jóllehet szerkezete immár olyan, hogy megengedi az alakváltozást, belenyúlhatunk anélkül, hogy sérülést okoznánk magunknak. Mi történik viszont, ha a vizet 100°C fölé hevítjük? Légneművé válik, így egy bizonyos koncentráció alatt teljesen érzékelhetetlen anyagról beszélünk.

Angie Agostino Pixabay

A víz 3 fizikai megjelenési formája.

Az tehát, amit mi anyagnak nevezünk csupán rezgés, csak éppen olyan tartományú, ami érzékszerveink érzékenységén belülre esik. Az anyagérzet az, amin keresztül az átlagember is megértheti az anyag hullámtermészetét.
Ezek szerint az emberi test, és minden anyag, amit magunk körül látunk és érzünk rezgésekből áll. És mivel a rezgés nem jöhet létre magától, ezért kell lennie egy magasabb frekvenciájú rezgésnek, ami létrehozza azt. Ekkor nyílik ki igazán az egész univerzum megértésének lehetősége, ugyanis – mint ahogy a hangnál, és a fénynél – az anyagnál is elképzelhetjük a rezgéstartomány fogalmát, és így beilleszthetjük egy rendkívül széles spektrumba, ahol a frekvencia határozza meg, hogy éppen érzékelhető, vagy nem érzékelhető „anyagról” van szó. Például az ultrahangot a fülünk nem érzékeli, mert ultra magas frekvenciájú, a dobhártyánkat nem képes rezgésbe hozni. Ugyanakkor a denevérek füle ugyanolyan hangnak érzékeli, mint mi, mondjuk a beszéd hangját. A lényeg itt is az érzékszerv „méréshatára”.

Hogy jön össze a vallás a tudománnyal?
Mi az, amit az ember érzékel, de mérőműszerrel nem mérhető. Mi az, amit egyértelműnek veszünk, mégsem tudjuk behatárolni, vagy felfogni annak természetét? Ez a gondolat. Már a fajunk elnevezése is sejteti igazi valónk lényegét: Homo Sapiens – gondolkodó ember.
A gondolataink is rezgések, csak éppen nincs olyan mérőműszerünk, amivel mérni tudnánk. Itt tudni kell, hogy az agytevékenység mérése lehetséges, de a felvételen, csak bizonyos agyterületek fokozott aktivitása jelenik meg, nem pedig a gondolat maga. Az agy egy anyagi természetű szerkezet, amely maximum hőt termel, de gondolatok előállítására képtelen. Itt is van egy nehezen hihető dolog: nem az agy irányítja a gondolatokat, hanem a gondolatok az agyat. Ezek szerint a gondolat a kulcs a vallás megértéséhez, hiszen olyan rezgésről beszélünk, melynek frekvenciája meghaladja az anyagi világban mérhető legmagasabb értéket is, de mi emberek, mégis érzékeljük.
Hogy észlelhetünk ilyen rezgéseket, amikor anyagi világban élünk? Ez összefüggésbe hozható a dimenziók kérdésével is. Mi 3 dimenziós világban élünk, melynek van hossza, szélessége, és magassága. A 2 dimenziós világot szintén felfogjuk, és értjük, ellentétben a 4 dimenziós világgal, amit már elképzelni sem tudunk, mert az anyagnak nem létezik számunkra negyedik kiterjedése. Az nem mérhető, nem észlelhető számunkra, ugyanúgy, ahogy a 2 dimenziós lény sem foghatja fel a 3 dimenziós világot, mert létezése korlátok közé van szorítva. A gondolat viszont megtöri ezt a rendszert, ugyanis kimutathatatlan anyagi körülmények között. Ebből következik az a felismerés, hogy testünk ugyan anyagi, de gondolataink, egy úgynevezett magasabb szférában erednek.

Minden bizonnyal létezik egy úgymond érzékelhetetlen valónk is, amelyet az ezotéria asztráltestnek nevez és ebben a magasabb frekvenciájú világban létezik. A leírtak alapján nem nehéz belátni, hogy ebből ered az anyagi testünk is, amely a rezgések fizikai megjelenése, kivetülése. De honnét ered az a magasabb rezgés? Csak egy központi forrásból érkezhet, amit nevezhetünk kiindulópontnak, teremtő erőnek, vagy Istennek.
Itt jön be a képbe az ezotéria, és a vallás, mint szintén egyértelmű és nyilvánvaló dolgok. Isten létezik? A leírtak alapján kijelenthetjük, hogy igen.

A gondolat ereje
Mivel az anyag egy kimutathatatlan és nem mérhető világból ered, így mondhatjuk, hogy gondolatok által teremtett dolog. Ha ez igaz, akkor gondolataink megjelennek a fizikai valóságban is. Persze ez nem ilyen egyszerű. Itt jön a képbe az ezotériában gyakran emlegetett „vonzás törvénye” kifejezés. Azt jelenti, hogy amire gondolunk, azt mintegy bevonzzuk az univerzumból, és megjelenítjük (materializáljuk).

Az anyagi világban azonban minden lassabban történik, az anyag természete miatt. Például, ha egy sportautóra gondolok, az nem jelenhet meg azonnal előttem. Ha így lenne, az káoszt okozna. Ez pedig már csak akarat, és kitartás függvénye, mert beláthatjuk, hogy a gondolat vezérli a tetteinket is, tehát ha valamit nagyon akarunk, akkor teszünk érte és előbb-utóbb valósággá válik. (Az autó esetében spórolunk, szorosabbra húzzuk a nadrágszíjat, és a végén megvásároljuk egy autószalonban.) Amint azonban megszűnik az akarat, megszűnik az a gondolat, amely irányította a dolgok kivetülését, abban a pillanatban megszűnik annak anyagi valója is.

Mi történik, ha meghalunk?
A felfogás szerint a fizikai test halálával nem szűnik meg annak magasabb szférából érkező úgymond adása. Olyan ez, mint amikor tönkremegy a rádiósmagnónk. Attól, hogy tönkrement a készülék, az nem jelenti egyben a műsorszolgáltató, vagy adótorony tönkremenetelét is.
Emellett egyre többen hisznek a lélekvándorlásban, hiszen ha a leírtakat belátjuk, akkor megnyílik előttünk a reinkarnáció megértésének lehetősége is.

Mindenesetre igaza van a szerzőnek, azzal kapcsolatban, hogy ebben az anyagközpontú, anyagias világban, ahol nemzedékek óta a materialista világnézet dominál, nehéz bármit is elképzelni, még ha az egyébként fizikai törvényekkel is alátámasztott, és hihető formában kerül tálalásra.

Viszont érdemes elgondolkodni a következőkön:
- A gondolat létét elfogadjuk, mert gondolkodunk, annak ellenére, hogy a gondolat nem anyagi.
- Hányszor mondjuk, amikor meg szeretnénk magyarázni valamit: „Gondolj csak bele!”
- Hányszor használjuk ezt a kifejezést: „Előző életemben…”
- Amikor látunk a TV-ben egy nehéz sorsú gyermeket, mindig azt mondjuk: „Hová született ez a szerencsétlen…” (Tudat alatt utalva a lélekvándorlásra.)
- Ha nem is vagyunk vallásosak, kellemetlen helyzetekben rendszerint a következőt mondjuk: „Jaj Istenem!”

Remélem felkeltettem az érdeklődést a könyv iránt, és ha még hihetetlen is, amit leír, azért az olvasása kellemes kikapcsolódásnak tökéletesen megfelel.
Hogy ki mennyit hisz el a könyvből, azt az dönti el, mennyire képes befogadni olyan dolgokat, amik elsőre nem egyértelműek. A nyitottság, a kíváncsiság mindenkiben benne van, folyamatosan keressük a világ megértése felé vezető utat, még ha ennek nem is vagyunk mindig tudatában.

További információ a szerző weboldalán:
www.baloghbela.hu

A könyv megrendelhető a Bioenergetic kiadótól:
www.bioenergetic.hu

A Föld napja – április 22.

A környezetvédelem örök téma, soha nem lehet eleget írni róla, hogy mikor, mit kéne tenni, annak érdekében, hogy még sokáig élvezhessük a Föld „gyümölcseit” és az általa nyújtott biztonságot. Április 22-e a környezetvédelemről szól, a természet, a bolygó, és nem utolsó sorban az emberi élet védelméről. Azonban van a dolognak egy másik oldala is: Helyes-e, hogy környezetvédelem címszó alatt önkényesen beavatkozunk a természet rendjébe, egyáltalán megváltoztathatjuk annak rendszerét? Hol a határ, meddig tehetjük ezt meg?
Milyen mértékben befolyásolja a Föld működését az emberi tevékenyég, egyáltalán hat-e rá számottevően, és fordítva: mi mennyire függünk a bolygótól? Tekinthető-e a Föld egy élő organizmusnak?

Védjük meg a Földet, mentsük meg a kihalástól az állatfajokat, őrizzük meg az otthonunkat élhetőként! Éljünk mértéktartóan, tegyünk le az autózásról, takarékoskodjunk, fedezzünk fel újabb erőforrásokat, gyűjtsük a hulladékot szelektíven! – Hangoztatják folyton a környezetvédők.

Nézzük meg először, hogy miért érdemes tenni a Földért.
Elsősorban a saját életünk az, amit veszthetünk a Földdel együtt. De itt sem ilyen egyszerű a dolog. Csak a saját generációnktól vesszük el a lehetőséget az életre? A mai szemlélet a következő: „Én és a családom, maximum az unokáim éljenek szép hosszú, teljes életet, ami azután lesz, az már a hatáskörömön kívül esik, hiszen még én sem érem meg az öregkort, nem hogy ők.”

Peter Biela Pixabay

„A tudatlanság áldásos” – tartja a mondás. A környezetvédelemben ez nem így van. Gondoljunk csak bele: egy családi reggelin mennyi hulladék keletkezik? Nem érezzük a súlyát, mert amint kidobjuk, számunkra érdektelenné válik.

Legfeljebb a tudósokra korlátozódik azoknak a száma, akik esetleg a távoli jövőbe tekintenek és felteszik a kérdést: „milyen lesz az élet x év múlva?”
Ebből a szempontból nézve hatalmas súly nehezedik ránk, amikor ésszerű döntéseket kell hoznunk a minket követő generációk életét tekintve. Ez olyan felelősség és feladat, amely – függetlenül attól, hogy úgy kell végrehajtanunk, hogy közben tekintettel legyünk a földi életre – nem megvalósíthatatlan.
Ügyes kibúvó ez alól a jó öreg: „Én akkor már úgysem leszek” kifejezés, amellyel a felelősséget mintegy átdobjuk a minket követő generációnak, csakhogy a teher egyre növekszik és elér egy pontra, amin túl már teljesíthetetlenné, leküzdhetetlenné válik.
A problémákat nem akkor kell megoldani, amikor már nem lehet, hanem akkor, amikor keletkeznek.
Persze könnyebb mondani, mint tenni akármit is. Elárulom: nem nehéz, legalábbis nem lenne nehéz tenni olyan lépéseket, amelyekkel az egyén is hozzájárulhat az emberiség fennmaradásához. Például menjünk csak előre az időben, mondjuk 50 évet! Nem túl sok, de ha úgy vesszük, egy fél élet és sajnos egyre többen vannak olyanok, akiknek az egész élete. Mi kerül 50 évbe? Ha egy fém kólás dobozt eldobsz az erdőben, akkor kb. ennyi idő alatt bomlik le. Amikorra már gyerekeid lesznek. Addig szennyezi, mérgezi az akkor már egyre inkább az ő világukat. Nem tudni, mi lesz a mentalitás 50, vagy 100 év múlva ebben a kérdéskörben, de az akkor élő embernek biztosan lesz oka neheztelni a mostani rendszerre (is).

Vajon tisztában vagyunk a nagyságrendekkel amikor „védjük a környezetet”?
Tevékenységünkkel nem a Földet, a rajta kialakult ökoszisztémát veszélyeztetjük, hanem az életünket. A földi élet már az embernél jóval nagyobb „katasztrófákat” átélt. Gondoljunk a föld mélyén élő baktériumokra! Fajok mindig is haltak ki, az ember megjelenése előtt is.
Tulajdonképpen mi a Föld? Tehetjük fel azonnal a kérdést. Egy élőlény? „Igen, a bolygó él és mi a részei vagyunk!” Jön a válasz. Ezzel látszólag mindent megmagyaráztak, minden miértre választ adtak.
Akkor tovább megyek: mit szólnának a környezetvédők ahhoz, ha azt mondanám, hogy a Föld – meg úgy általában az egész Világ – egy olyan hatalmas, önfenntartó, és kiegyenlítő rendszer, amelynek működésére legfeljebb akkora hatással vagyunk, mint egy porszem a piaci mérleg mérési pontosságára, vagy mint egy szúnyog a kamionra, amikor találkozik a szélvédővel.
Mióta vagyunk itt? Földtörténeti időben számolva alig pár pillanata jelentünk meg. Ahhoz, hogy megváltoztassunk bármit is, nagyon kis esélyünk van, szinte semmi. Kisebb, mint egyetlen sejt hatása testünk működésére.
Lássuk be: a Föld nem függ az emberi tevékenységtől. A mi életünk annál inkább függ a Földtől. Ha akármi miatt eltűnnénk, teszem azt: belefulladnánk saját szemetünkbe, esetleg atombomba végezne velünk, a Föld szemrebbenés nélkül menne tovább. Kezdené felépíteni újra az életet, csakhogy más módon, „tanulva az esetünkből”. Hogy miért? Azért, mert nincs szüksége külső beavatkozásra ahhoz, hogy működjön.

Mindezek ismeretében van-e oka, vagy értelme az emberiség kialakulásának?
A filozófia az emberi gondolkodás határait feszegeti és felteszi az örök kérdést: „mi lenne ha…” Az ember kíváncsiságának nincsenek határai és amint bármit elképzelhet, úgy a legtöbb esetben sajnos téved.
Ha a Föld egy élő organizmus, bizonyára van oka az ittlétünknek, hiszen az ő anyagából épülünk fel, azzal táplálkozunk. A vallások azt tartják: egy felsőbb intelligencia, az Isten teremtett minket. A tudományos világ ezzel szemben azt vallja, hogy üstökösök által behurcolt primitív létformákból alakultunk ki az összes élőlénnyel együtt.
Mi a helyzet akkor, ha egyik sem teljesen igaz, ha csak a természetes egyensúly érdekében jöttünk létre, hogy puszta létünkkel helyreállítsunk valamit, vagy éppen felborítsuk azt, előkészítve a terepet egy másfajta létforma számára?
Bármennyire is szeretnénk kezünkben tartani a dolgokat, be kell látnunk, nem mi irányítunk.

Free-Photos Pixabay

Ahogy a víz mindig lefelé igyekszik, úgy áll helyre folyton a természet egyensúlya. Elég, ha ezt az egyensúlyt csak olyan mértékben borítjuk fel, amely zavar következményeit az emberi szervezet már nem viseli el.

Mindezek ellenére gondolkozzunk józanul! Nem kell megmentenünk minden fajt, nem kell úgymond védenünk a környezetet, elég, ha csupán a saját környezetünket tartjuk rendben, azt védjük. Itt ne gondoljunk nagy dolgokra, elegendő csupán egy alapszintű tudatosság bevezetése, pl. ha a lebomló anyagokat külön gyűjtjük a nem lebomlóktól, már rengeteget tettünk. A személyes környezet ugyanakkor árulkodik a belsőnkről és a dologhoz való hozzáállásunkról is.

Mi a tanulság?
A környezetvédelem nem a környezet, hanem az életünk védelme. Nem könnyű a környezetvédelem, ha kényszerből tesszük. Megfelelő környezettudatosság kell hozzá, de nem szabad túlzásba vinni sem. Tisztában kell lenni a korlátainkkal, azzal, hogy egy nagyobb rendszer részei vagyunk, amely tőlünk függetlenül természetes egyensúlyra törekszik. Ne próbáljuk irányítani, megváltoztatni, mert a végén úgyis a természet győz!

Nem találok szavakat

Biztosan előfordult már veled, hogy – akár vizsgán, akár a szüleid, vagy mások társaságában – meg sem tudtál szólalni. Tudnak „beszélni” a politikusok? Mi a különbség az igazi élőszó, és az érthető, de felolvasás jellegű, szinte géphangszerű beszéd közt? Milyen akadály állhat elénk, ha véletlenül arra adjuk a fejünket, hogy megértessünk valamit? Mit jelent a „kapcsolatok nélküli” társadalom? Hogyan hat a nyelvtudás a gondolkodásra?

Nem születik senki szónoknak, de mindenkinél kifejleszthető egy alapszintű előadói készség. Amikor próbálod kifejezni magad, a legnagyobb akadály, amivel találkozhatsz a monotonitás. A nem megfelelő hangnemmel egy perc alatt le lehet fárasztani akárkit. A következőkben mondok néhány példát olyan negatív kifejezésmódokra, amelyeket sokszor én is szeretnék elkerülni, de nem mindig sikerül.

Fárasztó telefon
Mindenki tapasztalta már, milyen az automata hívásfeldolgozó robot élethűen felvett hangja, aminek hatására a menüpontok hosszú percekig tartó felsorolása közben az az érzésed támad: „mindjárt elalszom!” Pl: „Üdvözöljük! Ön a … hívta! Ha ügyet szeretne intézni, nyomja meg az 1-es gombot! Ha mással kíván foglalkozni, nyomja meg a 2-es gombot” és így tovább.
Annak ellenére, hogy emberi hangot hallasz és érted is, amit mond, mégis egy természetellenes monoton és fárasztó, egyoldalú beszélgetés részese vagy.

Fárasztó utazás
Ugyanez az utazáskor: vonaton, autóban, vagy repülőn ülve az ember inkább alszik, minthogy érdekelné, kik veszik körül, milyen úton, hogyan jut el céljához. Csak arra gondol, ami az út végén várja. Átvitt értelemben az egész életünk egy utazás, egy monoton, legtöbbször magányos és kellemetlen tevékenység.

Fárasztó TV
A TV-csatornák közt az élesebb fülűek észrevehetően nagy különbségeket fedezhetnek fel. Szándékosan nem írok csatornaneveket!
A különbségek alapvetően 2 csoportra osztják az adásokat. Az egyik csoport a közvetlen, nyitott, érdekes, mindig aktuális és felesleges kitérőktől mentes adás, amelyet általában a legtöbben néznek. A másik csoport a vontatott, ezáltal kevésbé érdekes, „mintha olvasnák” típusú adás, ahol a tapasztalatlanság, a túlzásba vitt komolyság és hivatalosság már szinte sérti az ember fülét.

Lehetsz színész, még akarnod sem kell
Ha azt mondom, mindenki lehet jó színész, akkor azonnal a következőre gondolsz: vajon miért mondja ezt? Hiszen ez badarság!
Nem az! Színésznek lenni elsősorban nem azt jelenti, hogy elvégezted a színművészeti főiskolát. Még csak azt sem jelenti, hogy jó színészi képességeid vannak. Ugyanakkor a túlzásba vitt színészi ünnepélyesség sem lehet helyénvaló a hétköznapokban. A színészet lényege: játszd el saját magad, légy önmagad idegenek előtt is! Ez viszont csak úgy hangzik, mintha könnyű lenne. Valójában a hangulat eltalálása teszi nehézzé, ugyanis nem minden helyzetben az általad megfelelőnek tartott szó, vagy hangnem a helyénvaló. Ennek elsősorban a családban élők válnak „áldozataivá”. A dolog következménye az elutasítás, megrovás, az együtt töltött időt olykor színesebbé tevő veszekedés. És pont ez az, ami jó színésszé, jó szónokká tesz. Láttad már magad igazi veszekedés közben? A legtöbben nem, pedig akkor vagy igazán színész. Olyankor akaratlanul állítasz össze olyan összetett mondatokat, és használsz olyan bonyolult szófordulatokat, amelyekre egyébként nem lennél képes. Tudva, hogy te irányítasz, nem figyelnek milliók a készülékük előtt ülve, előtör belőled a természetes lényed, azonnal tudod mi a jó és mi a rossz. Ez azonban túlmegy még a színészi képességeken is, hiszen szóhasználat terén még csak nem is vagy korlátok közé szorítva, mint általában egy színész.
A feladatod elsősorban az arany középút megtalálása: ne légy se fárasztó, se túlságosan szókimondó. Ne hadarj, mert az érthetetlenség itt nem az egyediség jele.

A politikus, mint a szavak királya
A politikusok nagyon jó szónokok, nekik elsőre elhiszel mindent, „ők mindig betartják az ígéreteiket”. Nos, ezek közül egyik sem igaz. A politikus beszéde mögött ott áll egy végletekig megtervezett állami apparátus, amely pontosan meghatározza, mikor, mit mondjon. A politikusok beszéde abból a szempontból is veszélyes, hogy mindig azt mondják, amit látszólag hallani akarsz, de elkerülhetetlenül tartalmaz olyan apró részeket, utalásokat, amelyeket észre sem veszel, pedig pont azokban van a lényeg, az, amit esetenként nem is szeretnél hallani. Egy hasonlattal élve: a gyerek nem szereti a spenótot, a sóskát viszont imádja. A megoldás az, hogy keverjünk a sóska közé egy kis spenótot, épp csak annyit, amennyi még észrevehetetlen, és folyamatosan fokozzuk a spenót koncentrációját addig, amíg a sóska teljesen eltűnik. Aztán megkérdezzük: „Fiam! Szereted a spenótot? Ha a válasz: nem, akkor azt mondjuk neki: „Szereted, vagy nem szereted, akkor is megetted!” A politikus elsősorban rendkívül tagoltan beszél, hihető, és naprakész szeretne lenni, mély benyomást akar tenni a hallgatóságra. Pl. „Ezt – Magyar – ország – nem – tűrheti – tovább!”, és persze közben a testbeszéde – amely többnyire a kézmozgására korlátozódik – nyomatékosítja és sulykolja.

Mitől függ, hogy milyen a beszédstílus?
Leginkább a vizsgált személy foglalkozásától. Amint egy politikusnak, úgy egy tanárnak, papnak, orvosnak, ügyvédnek, jósnak, vagy rendőrnek is megvan a jól elkülöníthető kifejezésmódja. Persze nem ilyen élesek a határok, de ezeken a kategóriákon felül is természetesen bárki rendelkezhet a tárgyalt stílussal, ami nem feltétlenül függ a társadalmi helyzetétől és intelligenciaszintjétől.

Ryan McGuire Pixabay

Milyen mértékű a különböző foglalkozású emberek beszédstílusának különbsége?

A tanár az érthetőségre és a tanulás elősegítésére koncentrál, mondanivalóját gyakran megszakítja akár a mondat közepén felvitt hangsúllyal, várva a tanulók reakcióját, hogy visszajelzést kapjon azok tudásszintjéről.
A pap beszéde a prédikáció, amely elsősorban a vallásra helyezi a hangsúlyt. Egyúttal tesztelve a hívek Istenbe vetett hitét és kitartását is. A prédikáció közben sűrűn említ példákat a szentírásból ezzel is alátámasztva mondandóját. Ugyanakkor úgy állítja be a hangnemet, és azért beszél tagoltan, mert ő csak közvetít, rajta keresztül Isten beszél. Pl. „Kedves testvérek! Mit üzen nekünk ez az ünnep? Mert hiszen nem elég, ha csak úgy teszünk, mintha, nem elég, ha képmutatóan kijelentjük: én mélyen vallásos vagyok. Mi elég kedves testvéreim? A hit. a hit a legfontosabb.”
Az orvos sokszor esik abba a hibába, hogy latinul kezd el beszélgetni a beteggel, ami csak kezdetben zavaró, idővel a beteg is megtanulja az orvosi szakkifejezéseket, és aktívan részt tud venni a beszélgetésben. Pl. „Ezen a scoliosis-on még dolgoznunk kell!”
Az ügyvéd beszédstílusa kimért, tisztában van azzal, hogy mikor mit mondhat, beszédének tartalma jogilag teljesen megalapozott. Ismeri az összes törvénykönyv összes törvényének összes paragrafusát. Gyakran használja a „jogszabály kimondja”, „a cikkely szerint”, kifejezéseket.
A jós ezzel ellentétben az univerzum energiaáramlására, a bolygók állására, a tenyér vonalaira, a kártyák sorrendjére fog mindent, és ha még nem is mond igazat, akkor is elvárja a „munkája” iránti elismerést. A képzett jós úgy beszél, hogy közben észrevehetetlenül kérdez is. A kliens legkisebb arcrezdüléséből, vagy hangnemváltozásából következtet annak érzelemvilágára és közben igyekszik minél többet megtudni róla, hogy aztán némi saját kútfőből merített magyarázattal kiegészítve valósághűen tárja elé a jövője néhány részletét. Sok sztereotípiával, és az életkor birtokában kimondható általánossággal rendelkezik. Pl. egy 75 éves kliens esetén: „Igen, már látom is a kártyából, hogy önnek egészségügyi problémái vannak, magas a vérnyomása, és a koleszterinszintje. Egyen sok zöldséget, gyümölcsöt, kerülje a húst, és az édességeket!”
A rendőr megnyilvánulásai sokaknak adnak okot a nevetésre. Beszéde teljes egészében a rendőrségnél használatos, katonás rendet sugárzó, amúgy érthető, de a sok szakkifejezés és a túlzott alapossággal kivitelezett fogalmazásmód miatt nem igazán illik az általános hétköznapi szóhasználatba.
Pl. „A Trabant típusú gépjármű vezetője feltehetően alkoholos befolyásoltság alatt állt. Az útfelület ónos eső miatt jégbordássá vált, a gépkocsivezető figyelmen kívül hagyta a közlekedési rendszabályokat, nem adta meg az elsőbbséget a védett útvonalon érkező Audinak és az ütközés után irányíthatatlanná vált gépjárművet az árokba kormányozta!”

„Kapcsolatok nélküli” társadalom
A mai ember a hétköznapokban rendkívül komor, visszautasító és önző. A rohanó világ városaiban senkinek sincs ideje és motivációja sem az idegenekkel, sem a tágabb környezetükben élőkkel való aktív interakciók kezdeményezésére. Mit látunk általában? Siető, magába roskadt embereket, akik jobb esetben kifejezéstelen, rosszabb esetben megvető, vagy bűntető arckifejezéssel hozzák tudomásodra: nem érdekelsz, nem érdekel semmi, csak én vagyok, senki más nincs, „miért nézel?”. Az ilyen közösségben nagyon kis esélyed van kapcsolatot teremteni.
Milyen módszerrel teremthetsz hangulatot például egy forgalmas buszmegállóban, vagy olyan helyeken, ahol sok emberrel „összezárva” vagy kénytelen eltölteni egy kis időt, ahol nem az a cél, hogy ösztönösen elzárkózz a többi ember elől?
A kulcs a nyugalom, és a jókedv. Ezekből van manapság a legkevesebb. Ha valaki hangosan nevet a buszon, azt a többiek nyíltan elítélik, mondván: „ez nem normális”, ez ütközik a visszahúzódó társadalom egyébként íratlan szabályaival. Mire tanítottak szüleid? „Idegenekkel ne beszélj, ne fogadj el tőlük semmit, maradj csendben, ne érdekeljenek más gondolatai és te se mutasd ki érzelmeid akárkinek!” Ezzel szemben gondolkodj pozitívan! Nehéz elhinni, de nem az számít, amit mások gondolnak rólad, hanem az, amit te gondolsz magadról. Ha pl. szépnek tartod magad, akkor mások is szépnek fognak tartani. Ha azt hiszed, jól beszélsz, helyesírási hibák nélkül írsz, mindez ad egyfajta pozitív lendületet az életszemléletednek és ez előbb utóbb másoknak is feltűnik. Ilyen pozitív gondolat a vágyakozás is, amikor szeretnéd, hogy jó történjen veled. De ha már itt tartunk: nem elég vágyakozni, akarni kell! Ne panaszkodj! Ne mondj olyanokat, hogy pl. szenvedés az élet. Fogd fel másképp: A szenvedés az élet velejárója, erősít, tapasztalatokat ad, szükséges átélnünk ahhoz, hogy később jobbra forduljon helyzetünk.
A helyzet bármennyire is szeretnénk, nem változik, mert az emberek többsége ún. állampolgár, fogyasztó, városokban él, csavar egy gépezetben. A jövőben pedig félő, hogy eltűnik az a ma még jó néhány helyen fellelhető klasszikus „falu”, ahol mindenki ismer mindenkit, és az ember maximum 200 társával valósít meg egy olyan társadalmi formát, amelyben szellemileg nem zárkóznak el egymás elől, és amely egyúttal az együttélés alapját képezi.

Mi fejleszti leginkább a beszédkészséget, és a kreatív gondolkodást?
A nyelvismeret. Aki több nyelven képes megszólalni az anyanyelve mellett, abban idővel kifejlődik egy olyan tudás, amelynek segítségével integrálja a tanult nyelveket, az agya képes lesz azonnal átállni egyik nyelvről a másikra és fordítva. A nyelvtudásról azt tartják: „ahány nyelven tudsz, annyi ember vagy egy személyben”, persze itt nem a személyiséghasadásra gondolok.

Nem kell politikusnak, színésznek, vagy tanárnak lenned, a lényeg, hogy inkább mások szakítsanak félbe beszéd közben, minthogy háttérbe szorulva, a kínos csend határozzon meg, hiszen a beszéd, és a többnyelvűség az a képesség, amely lehetővé teszi számodra, hogy megoszd gondolataid másokkal, és ezáltal megtaláld a közös hangot olyan emberekkel is, akikkel azelőtt nem tudtál kapcsolatot teremteni.

Avatar "Látlak téged!"

Ritkán írok filmekről, de az Avatar mélyebben megérintett, minthogy kihagyhatnám. Kevés alkotás van, amely – kitalált története ellenére – úgy lebilincseli, mondanivalójával úgy rabul ejti az embert, hogy komolyan elgondolkodik: A vademberek is képesek szeretni? Egyáltalán kit, vagy mit nevezhetünk vadnak? Mire képes a szeretet? Vajon mit teszünk bolygónkkal és mit tennénk egy újonnan felfedezett világgal, ha birtokunkban lenne a technológia annak meghódítására?

A film – ha csak kis időre is – teljesen kiragadja nézőjét a szürke hétköznapokból és egy olyan csodálatos világba vezeti el, amely elméletben akár valóságos is lehet.

SoulMusic Pixabay

A legendás pandorai lebegő hegység

A filmelőzetes zenéje, amely tökéletesen tükrözi a film hangulatát és tartalmát egyaránt:
Steve Jablonsky - My name is Lincoln (2005)

Egy feltételezést – miszerint a „szomszédos” csillagrendszerekben létezhetnek élhető, földszerű bolygók, vagy holdak – vesz alapul, és ezt minden részletre kiterjedő alapossággal mindaddig fokozza, amíg teljesen megelevenedik.


Ízelitő a filmből

---

A történet 2154-ben, a Földtől több mint 4 fényévnyire elhelyezkedő Alfa Centauri hármas csillagrendszer egyik gázóriása körül keringő Pandora nevű holdon játszódik, ahova az út egy közel fénysebességgel haladó űrhajóval is majdnem 6 évet vesz igénybe, ez idő alatt az emberek lehűtve, egy életfunkcióikat lelassító kamrában pihennek.

A monumentális képek végigkísérik az egész alkotást, a látvány már a dolgok puszta mérete miatt is elképesztő.
A rendező James Cameron egy teljes világot teremtett rendkívüli részletességgel, a bolygó-, az élőlények megjelenésétől egészen a bennszülött nép nyelvéig, kultúrájáig.

A bolygón az élőlények egyfajta hálózatot alkotnak, és elektromos jelekkel kommunikálnak. Ebbe a hálózatba a humanoidok is be tudnak kapcsolódni. A hálózatot ők Eywa-nak nevezik, akit a bolygó istenének, minden forrásának tartanak.
A légkör mérgező az ember számára ezért csak egy speciális légző maszk (exofelszerelés) használatával maradhatnak életben a szabad levegőn.


A pandorai világ bemutatása

---

A film teljesen a feje tetejére állítja a megszokott jó-rossz szerepet. A pénzéhség, a technológia, a nyers erő, a gépesített, rendkívül fejlett harci eszközök állnak az istenekkel és hiedelmekkel, a természettel, a bennszülött néppel és tulajdonképpen az élettel szemben.

A Pandorán egy különleges, szupravezető, ezáltal mágneses térben lebegésre képes ásvány található az unobtanium, amelyet többek közt a csillagközi utazáshoz is használnak. Az értékes anyagért az ember képes a legvégsőkig elmenni. A kitermelés hatalmas bányákban, szigorú katonai védelem alatt zajlik.

A bolygón élő bennszülött nép a Na’vi-k amellett, hogy tökéletes harmóniában élnek környezetükkel, értelmes lények, és kifinomult kultúrájuk van. Olyan közösségekben élnek, amelyeket a harmónia, valamint a természethez tartozás erős hite tart egyben.
A na’vi-k testfelépítése első látásra ijesztő, erőteljes és bámulatos. 3 méteres magasságuk mellett eltörpül az emberi faj. Sajátos megjelenésük: kék bőr, széles orr, hatalmas zöld szem és magasan ülő, elálló fülek. Ettől eltekintve teljesen emberinek mondhatók.
Agyuk fejlettsége hasonló az emberéhez azzal a különbséggel, hogy teljesen más törzsfejlődésen ment keresztül. Képes idegi szinten kapcsolatot teremteni az állatok agyával, aminek eredményeképpen egy különleges szimbiózis alakul ki a két faj között. A kapcsolat egy plusz testrészt igényel, amit a na’vi-k ügyesen a hajfonatukba rejtenek és szükség esetén azonnal használható. Természetesen az állatokon is megtalálható ez a testrész, amelynek végén folyamatosan a környezetét pásztázó, kapcsolatot kereső nyúlványokból álló csatlakozó van. Egyfajta USB csatlakozónak tekinthető, amelyen az adatok a fénysebességnél gyorsabban áramlanak.
A na’vi-k legszentebb helye a lelkek fája, itt csatlakozhatnak az egész bolygó hálózatába, itt vehetik fel a kapcsolatot a bolygó istenével Eywa-val.

A történet előzménye
A Föld a 22. század közepén egy halott bolygó, kopár felszínén nem terem növény, az ember viszont elérte technológiai fejlettségének azt a szintjét, amikor ellátogathat más naprendszerekbe lakható bolygókat keresve. Ilyen bolygó a Pandora is.
Az RDA vállalat már évek óta végzi az unobtanium kitermelését, nem törődve a bolygó bioszférájával, az ott élő életközösségekkel. Rábukkannak egy hatalmas lelőhelyre a bennszülöttek faluja alatt. A tudósok eközben megpróbálják tanulmányozni a népet, távirányítású ember-na’vi hibrideket - avatarokat - hoznak létre, hogy beépüljenek a közösségbe, és egyezségre jussanak velük. Tudósok javaslatára iskolát alapítanak részükre, hogy elősegítsék a két faj integrációját, ami eddig kudarcra volt ítélve. Tom Sully, a többdiplomás, képzett szakember is részt vesz a programban, avatarját már elő is készítik, de Tom még a Földön rablótámadás áldozatává válik. Mivel testvére Jake Sully genetikai állománya pontosan megegyezik az övével, ezért a megbízatást ő kapja meg.
Jake mindkét lábára lebénult, háborús veterán. Katonai múltja miatt egy na’vi testben képes lehet beférkőzni a „vadak” közé és rávenni őket területeik átadására.
A na’vi testeket (önálló tudattal nem rendelkező, félig ember, félig pandorai őslakos) erre a célra kifejlesztett irányítóegységekből vezérlik. A szerkezet összehangolja a vezető és az avatar agyát így válik lehetségessé az irányítás.
Gondoljunk csak bele: mit érezhet egy mozgássérült, aki ez által nem csak a lábait, de egy teljesen új, az előzőnél sokkal erősebb és egészséges testet kap.

Pár gondolat a filmből

Azok számára, akik még nem látták a filmet, "nem szeretném lelőni a poént", ezért ők ezt a részt nyugodtan kihagyhatják.

Első pandorai útján Jake egy véletlen folytán megismerkedik Netirivel a na’vi törzsfőnök lányával. Két tűz közé kerül, egyrészt jelentenie kell a seregnek beépüléséről, másrészt – mivel a törzs úgy dönt, nem ölik meg – meg kell tanulnia együtt élni a néppel, megtanulni szokásaikat, nyelvüket. Netiri tudja, hogy Jake belül ember, mégis belészeret, egyre erősebb benne a vonzódás a férfi iránt. Segíti a törzsbe való beépülését, bevezeti az állatok irányításába, megtanítja „repülni” az ikrannak nevezett szárnyas hátán.

Mire azonban sikerül a nép bizalmába férkőznie, és elismerik sajátjukként, elfeledkezik eredeti feladatáról, elmarad a jelentésekkel, rátámad az éppen a törzs egyik szent helyét elpusztító munkagépre. Azonnal megszakítják a kapcsolatot közte és az avatar-ja között. Ekkor ráveszi a vállalat vezetőjét, hogy adjon neki még egy esélyt.

Mivel a na’vi-k nem hallgatnak Jake-re, elkerülhetetlenné válik a falu elpusztítása. Az első támadás elsöprő erejű. Gázlövedékekkel elkábítják az őslakókat, majd eltörlik a felszínről az otthonfát, a törzs otthonául szolgáló hatalmas növényt. Az egyoldalú harcban meghal Netiri apja is, ekkor megrendül a Jake-be vetett hite és eltaszítja magától.

Jake-et két tudós társaságában zárkába küldik, minden elveszettnek látszik. A falu elpusztult, a szerelem is oda, és még az esetleges büntetéssel is szembe kell néznie, ha hazatér a Földre. Ebben a helyzetben a jó szerepét Jake és a na’vi-k töltik be az embert szolgáló vállalattal és hadsereggel szemben.

Ezen a ponton több fordulat is mutatkozik a filmben. Az első, hogy Trudy, az egyik helikopterpilóta ügyes húzással kiszabadítja őket a zárkából és elmenekülnek egy ún. mobil irányítóegységgel, egy olyan helyre ahol a bolygó erős mágneses tere a "flux vortex" megakadályozza, hogy bemérjék őket.
Jake ismét csatlakozik avatarjához, de nincs könnyű dolga, vissza kell szereznie a törzs bizalmát. Egy szent és halálos ragadozót sikerül irányítása alá vonnia, amelynek megülése eddig csak keveseknek adatott meg. Ezzel minden na’vi-t, köztük más törzseket is együttműködésre sarkall és visszanyerheti Netiri szerelmét is.

A háború azonban elkerülhetetlen, az emberek észlelik a na’vi-k gyülekezését, és minden eddiginél nagyobb erődemonstrációra készülnek. A legszentebb helyüket akarják elpusztítani és ezzel elűzni őket.
Jake Eywa-hoz imádkozik, és a segítségét kéri, hivatkozva Földanya elpusztítására, valamint arra, hogy soha nem fog meghátrálni.
Megindul a harc a felszínen és a levegőben is. Áldozatok mindkét félnél vannak, de a végén a na’vi-k kerekednek felül elpusztítva az összes harci egységet. A hadsereg parancsnoka túléli a helikoptere felrobbanását és Jake ellen indul. A parancsnok egy pusztító erőgéppel támad Jake avatarjára és megpróbálja megölni. Közben keresi magát Jake-et is megsértve a mobil irányítóegységét. Ekkor Netiri közbelép és megöli a parancsnokot megadva a kegyelemdöfést a hadseregnek. Jake a sérült egységben levegőért kapkod, majd elveszti az eszméletét.
A na’vi lányban a szerelem érzése minden eddiginél erősebb lesz és Jake magatehetetlen avatarját próbálja élesztgetni. Már majdnem késő, amikor eszébe jut, hogy Jake emberi testével van gond. Netiri levetve félelmét belép az egységbe és ráhelyezi jake-re az exo-maszkot, amitől ismét visszanyeri eszméletét. Ebből látszik, hogy mekkora ereje van a szeretetnek, képes átívelni teret, időt, és faji különbségeket is.
Jake első szava a na’vi-knál használt általános megszólítás: „Látlak téged!” Ez mutatja, hogy Jake immár teljes jogú tagja a népnek és ha akarna, sem szakadhatna el tőlük. De túlmutat még ezen is, jelzi a lány iránt érzett ősznte szeretetét, és hogy kikívánkozik emberi mivoltából.

A megmaradt embereket, egy-két kivétellel hazaküldik a Földre, jelezve, hogy ez a föld a na’vi-ké. Jake tudatát pedig Eywa segítségével végleg átültetik a na’vi testbe, ezentúl így élhet tovább.

Kivágott jelenetek
A moziban megjelent filmből számos jelenet hiányzik a korhatárra és stílusra való tekintettel, ilyen pl. a szexjelenet, vagy a legbensőségesebb kulturális törzsi szertartások, de a vadászat is. A szexjelenet ugyanakkor felveti a történet egyik legérdekesebb kérdését: mi játszódik le akkor, ha két humanoid lény tudata kapcsolódik össze? Ezek a jelenetek csak a DVD és Blu-Ray változaton jelennek meg.

Technikai háttér
A film technikai háttere is egészen elképesztő. Ilyen összetett produkciót talán most láthatunk először. A CGI (Computer-Generated Imagery = számítógéppel létrehozott kép) technológiának köszönhetően a képernyőn látható karaktereken keresztül nem az animáció, hanem maga a színészi alakítás látható. A mozgás mellett a színészi játék is rögzítésre kerül. A mimika, az érzelmek megjelenítését a színészek arca elé helyezett kamerával oldották meg, amely valós időben rögzíti az arcukra festett apró pontok pillanatnyi helyzetét. Így tökéletes mozgási információkat kapunk, amelyeknek köszönhetően a virtuális karakter mozgása, arckifejezése egy az egyben a színészének felel meg.

A pandorai világ természetesen számítógéppel generált, de az élethű, fotorealisztikus megjelenítésnek és művészi munkának köszönhetően ez szinte észrevehetetlen, ugyanakkor ez a világ is valós időben generálódik a kamera mozgatásával párhuzamosan. A virtuális kamerát mozgatva az operatőr azonnal a valóságos szereplők által megformált karaktert látja a virtuális térben, amely a kamera útját követve, vagy azzal együtt mozogva, mindig a megfelelő részletét tárja a szemünk elé.

Az alkotók két, egymástól teljesen függetlenül működő és más feladatot ellátó kamerarendszerrel dolgoztak. Az egyik a már említett virtuális kamera, amellyel a színészi alakítást rögzítették a virtuális térben, a másik pedig a valós díszletek között felvett élő jelenetek rögzítésére alkalmas 3D-s kamerarendszer. A két rendszer teljes összhangban működik egymás mellett, ennek köszönhető az a mindent fölülmúló hatás, ami úgy szegez a székbe, hogy közben az az érzésed, te is ott vagy a Pandorán. Egy különleges eljárással (SimulCam) integrálták a két kamerarendszert és így érték el azt, hogy az élő felvételen, megjelenjenek a virtuális karakterek. A színészeknek folyamatosan úgy kellett tenniük, mintha a semmi valami lenne.

A film megszerkesztése során nem végeztek utómunkát, csupán a vágás tekinthető utómunkának, aminek kivitelezéséhez ún. „előmunkát”, azaz a világ megtervezését és a rögzített jeleneteket használták fel.
A különleges valós hatás 2/3 részben a digitális technikának köszönhető. A képek észrevehetően sehol sem "tökéletesek" a szó filmes értelmében. Ez persze nem negatívum, mert gondoljunk csak bele: abszolút nem tűnne valóságosnak, ha minden teljesen sima és tökéletes lenne, mint pl. egy 3D-s animációban, ahol nem látszik az élőlények izomzata, a tárgyak kopása, az időjárás hatása.
De a film nem lenne teljes egész hangok nélkül, csak a vizuális effektekkel. A hangoknak pontosan kell passzolniuk a történésekhez. Egy ilyen filmhez számtalan forrásból vesznek fel úgynevezett nyers hangokat, amelyek természetes és mesterséges, de nem filmbéli hangok. Ahhoz, hogy megfeleljenek a mű kritériumainak, manipulálni, keverni, vágni kell öket.

Filmzene
A betétdaloknak tükrözniük kell azt a nagyszerű, mély és csodálatos világot, amelyet a film képvisel. James Horner az Avatar betétdalainak szerzője két zenei szálon dolgozott. Az egyik a Na'vi-k világát, kultúráját testesíti meg, a másik egy tradicionális szál, amely a film folyamatát hivatott fenntartani. Emellett az egész alkotás, mindkét szálon egy jól elkülöníthető dallamvilágra épül, amely hallatán azonnal beugrik: "igen ez az a film!"

A film mind a technika, mind a történet tekintetében újat mutatott és meghúzott egy képzeletbeli határt, amin túl jelenleg nem beszélhetünk ennél valóságosabb 3D-s megjelenítésről. De kijelölt egy követendő útvonalat is a filmes szakma számára, amit a közeljövőben remélhetőleg egyre több filmkészítő fog követni.

Melyek a film mondanivalói számunkra?
Az Avatar tipikusan az a film, amelyet nem elég egyeszer megnézni. A film úgy van megszerkesztve, hogy minden újabb alkalommal más és más jelentések, mondanivalók kerüljenek előtérbe az emberi elme kíváncsiságát és emlékezetét kihasználva. Mindenkinek mást jelent mind az első, mind a második, stb. alkalommal, de egyben rendkívül tömör szellemi táplálék is, amelynek sokrétű mondanivalójából mindenki a számára hasznos következtetéseket vonja le.

A film elsősorban az emberi tevékenységre hívja fel a figyelmet, az ember kielégíthetetlen terjeszkedési vágyára, a kizsákmányolásra, arra, amit most a Földdel teszünk. Milyen lesz a Föld 150 év múlva? Megállítható a pusztítás?
Ennek a filmnek is happy end a vége, tehát soha nincs veszve semmi, soha nem túl késő. Ha csak véletlenek folytán is, de mindig győz a szeretet, a segítőkészség, az önfeláldozás és a megbocsátás. Mindig lesz egy maroknyi ember, akik nem az egyéni érdekeket nézik, hanem a jövőbe tekintenek, a gyermekeik, az unokáik, az ükunokáik jövőjébe.

Miért függünk annyira testünktől? Lehet, hogy jelenlegi testünk is csak egy avatar, amiben az a feladatunk, hogy ez alatt a kis idő alatt, amit itt töltünk a Földön, ismerkedjünk az itteni lényekkel, megtanuljuk szokásaikat, nyelvüket, kapcsolatokat teremtsünk, szeressünk, védelmezzünk, majd ha "készen vagyunk" adjunk számot ismereteinkről.

Bármennyire is lehetetlennek hangzik, lehet élet a Földön kívül és épp amennyire idegen, olyannyira emberi és anyagi is lehet. Egy idegen civilizáció bizonyára minket is vadaknak tekintene, de amint itt is látható: főleg ha fejletlenebb civilizációról van szó, mindig van lehetőség a kapcsolatteremtésre.
Az igazi szenzáció az lenne ha eljutnánk addig, hogy egy idegen értelmes lény szemébe mondhassuk saját nyelvünkön: Látlak téged!

A film hivatalos weboldala
Bemutató: 2009. december 18.
DVD és Blu-Ray megjelenése: 2010. április 28.

Az emberi elme horizontja

Gondolkodtál már a következőkön?
Honnan származol, miért vagy a világon, mi lesz a halálod után, hogyan működik, és mi értelme a világnak, van-e Isten, felfoghatod-e valaha a világegyetem nagyságát?
Amikor a távolba tekintünk, van egy határ amin túl nem látunk, ez egyrészt függ a látási viszonyoktól, másrészt szemünk felbontóképességétől, harmadrészt a bolygónk felszínének görbületétől.

Free-Photos Pixabay

Végtelennek tűnő horizont. Vajon mi van a "túloldalon"?

Ahogy a látásunknak, úgy az elménknek is vannak határai. A sok egyértelmű, irányítható dolog közt, amelyekkel körbevesszük magunkat, olykor akadnak olyanok is, amik rajtunk kívül álnak, ha akarnánk sem változtathatnánk rajtuk és egyeseket meg sem érthetünk teljesen. De ennek nem feltétlenül kell így maradnia.


Mekkora az Univerzum? A méretek szemléltetése az Amerikai Természetrajzi Múzeum filmjén.
Az eseményhorizont magazin megpróbál magyarázatot adni mindenre - és még sok más problémára. Egy olyan komplex ismeretanyagot kíván nyújtani amely túlmutat a mai tudományokon és elénktár egy hatalmas, lehetőségekkel teli, nyüzsgő univerzumot a létfilozófia, az időfizika, a matematika és az űrkutatás - nagyon igényesen és a laikus számára is érthető, logikusan mefogalmazott - témakörein keresztül. Emellett tartalmaz ezoterikus írásokat is hasonlóan tálalva.

Annak ellenére, hogy a hétköznapi ember számára részben érthetetlen felfoghatatlan dolgokról ír, mégis valamilyen módon mindenki számára elérhető közelségbe hozza az elméjén túli dolgokat, amikről nem hogy gondolkodni, de a legtöbb esetben hallani sem hallottak. Az igazi varázsa abban van, hogy egyfajta tudományos fantasztikumként élhető meg és szabadjára engedi a fantáziát.

Stefan Keller Pixabay

Az elme horizontjának "távolsága" mindenkinél más, de a látókör tágítható.

A publikációk által megfogalmazott világkép rendkívül sokrétű és érdekes.

Például:
Forrás: http://esemenyhorizont.uw.hu
"Az emberi faj, mint anyagi testeket használó (azokba reinkarnálódó) lélekcsoport máig sokfelé elterjedt a mi galaxisunkban és nyilván azon is túl. Őseink pontos tudással rendelkeztek az univerzumunkról (és a világmindenségről), hiszen utaztak benne, de a Földön a mostoha körülmények, sorozatos katasztrófák miatt fokozatosan egyre lejjebb hanyatlott a kultúrájuk, ahogy elveszítették eszközeiket és tudásukat az évezredek során.
Eredetileg négy térdimenziós (túlvilági) égitesteken éltünk (az ősi feljegyzések szerint), genetikailag egészséges, hosszú életű (ezer évig elélő) testekben és a kommunikációhoz telepátiát (gondolatközlést) használtunk. Itt a Földön most a három térdimenziós kiteljesedésbe (alvilágba) zártan élünk és fajunk genetikailag erősen leromlott (pusztuló) állapotban van. Ennek oka a tudatlanságból fakadó hibás cselekedetek sorozata, és főként a szervezetlenség, az egységes kultúra és világrend teljes hiánya, ami az összefogás alapja lehetne."

Hogy a megjelenő írások igaznak bizonyulnak-e, ez az olvasóra van bízva.

Olyanoknak ajánlom az oldalt, akik legalább alapszinten ismerik, vagy szeretnék megismerni a fent említett úgynevezett "paratudományok" alapjait és nem utolsó sorban nyitott gondolkodásúak, érdeklődők és kíváncsiak, nem ijednek meg egy két furcsa kifejezéstől.

2000 óta jelenleg mintegy 350 írás tekinthető meg a honlapon. Az írások többnyire elég tömör ismeretanyagot tatalmaznak és bármennyire meglepő, a szakkifejezések ellenére nagyon jól olvasható, befogadható.

Ha a honlapon olvasható szöveget unalmasnak, egyhangúnak találod, ne hagyd azonnal abba az olvasást, mert elméd folyamatosan szelektál, mindig csak a hasznosat tartja meg, az érdektelent elveti. Lehet, hogy ez is csak "egy verzió" a Világ leírásai közül, de kétségtelenül olyan dolgokat tartalmaz, amikért érdemes egy kis időt szakítani rá, mert általa behatóbban megismerheted a minket körülvevő mindenséget.

Neked mi a véleményed róla?
http://esemenyhorizont.uw.hu

2010. Új év - új kihívások

2000 óta ez az első nagyobb, kerekebb évforduló. Bennem még tisztán él a 10 évvel ezelőtti szilveszter este is, melynél nagyobb, jelentősebb azóta sem volt számomra, akkor ugyanis egy ezredfordulót éltünk át.

---

Új év, új kihívások az élet minden területén, így a blogírásban is. Újévi fogadalomként csak azt tudom megígérni, hogy folytatom a világ lefordítását saját nyelvemre, továbbra is megszólítalak, kérdezek, hangulatot teremtek. Teszem ezt annak ellenére, hogy többnyire magamnak írok és mindig csak egy-egy pillanatfelvételt készítek ezáltal az engem érdeklő témákról.

Szeretnék azonban továbbmenni. Szeretném, ha egyre többen kapcsolódnának be a blog olvasásába és hozzá is szólnának. Igyekszem egyre több és érdekesebb témát beépíteni a blog folyamába.
Eddigi írásaim alapján kaptam negatív, és nagyon pozitív visszajelzéseket is. Ez bizonyítja, hogy értelme volt az írásnak.

Egy kis statisztika
A blog 2009 júniusi létrejötte óta 7 hónap alatt több mint 1400 egyéni látogatóm volt, akik valamilyen módon érdekesnek találták az oldalt. Ez hasonló oldalak eredményeihez képest alacsony látogatottság, de mégis örülök ennek is.

A jövőt nehéz megmondani, de a blog nem fog leállni, addig fog műkdni, amíg csak lehet. A cél továbbra is ugyanaz marad, ami eddig: gondolatébresztés, egyedi hangulatban.

2010-ben is kellemes olvasgatást kívánok!

Karácsony - a szeretet ünnepe

Kellemes karácsonyt kívánok minden idetévedő kedves olvasómnak! Ezen a boldog, örömteli ünnepen összegyűlik a család apraja, nagyja és megajándékozzák egymást. Nem mindenki számára sikerül mindig eltalálni a legmegfelelőbb meglepetést, de az első nem az ajándék. Elmaradhatatlanok ilyenkor az ünnepi ételek, mint például a bejgli, vagy a hal, a rengeteg édesség, sütemény, a nagy lakomák, valamint az őket kísérő pár plusz kiló. De számít-e az ajándékozás, vagy csak a szándék fontos?

Az ünneppel járó rohanás, a fokozott ételfogyasztás a szokásosnál jobban megterheli az embert. Hogy mindezt ellensúlyozzuk, a karácsonyt minél szebbé és emlékezetesebbé kell tennünk.
Ilyenkor pár napra elfeledhetjük a munka kényszerét és lehetőségünk lehet egy kis lazításra is. Az ünnep különleges hangulatában épp olyan jó adni, mint kapni.
Nincs szebb egy meghitt, családi szentesténél, amikor feldíszített karácsonyfával, kellemes alkalomhoz illő, halk zenével köszöntik a karácsonyt. A gyerekek alig várják az ajándékozás pillanatát. Bennük erősebben él az a csodálatos tradíció, miszerint az ajándékot a Jézuska hozza. Kíváncsiságuk hajtja őket: "Mi lehet benne?" Átszellemülve bontogatják ajándékukat és átadják magukat a meglepetés örömének.

AllClear55 Pixabay

A szépen feldíszített fenyőfa a lakás dísze is.

---

Az ajándékozás mellett azonban nagyon fontosak azok az apróságok, amelyekkel kifejezzük összetartozásunkat és amelyek ezáltal még szebbé teszik az együtt töltött időt. Ilyenkor ajándék tud lenni az is, ha az irónia legkisebb jelét sem mutatva így reagálunk egy ajándékra: "Ezt már régóta keresem", vagy "mindig egy ilyenről ábrándoztam". Ilyen szép gesztus még a baráti kézfogás és a vállveregetés is.

Ha egyedül vagy
Olykor nem árt elgondolkodni azokról sem, akik magányosan "ünneplik" a karácsonyt. A szeretteik, vagy egyes esetekben otthonuk hiánya miatt nagyon nehéz napokat élnek át. Számukra még a legkisebb figyelmesség, a legapróbb gesztus is hatalmas jelentőséggel bír. Ha van ilyen ismerőseid közt, akkor legalább írj neki pár sort, akár interneten, akár levélben és hidd el, már ezzel is becsempésztél a szívébe egy kis boldogságot.
Ha te vagy magányos, vagy nincs otthonod, erre nehéz bármit is írni. Megváltoztatni nem tudom helyzeted, egy valamit mégis mondhatok: mindannyiunknak, így neked is feladatod van az életben, hogy mi az, arra csak te tudod a választ, ha nem tudod, akkor is van teendőd. Nem veszhetsz el! Biztosan voltak jó pillanatok az életedben, gondolj rájuk úgy, mint megismételhető dolgokra! Ami elromlott, megjavítható, a rossz tett jóvá tehető és nincs jó cselekedet fizetség nélkül.
Amikor valami nagyon reménytelen, arra azt szokták mondani: "Ezért már maximum csak imádkozni lehet." Eszerint sokan csak a végső esetben imádkoznak. Nem vagyok pap és nem akarok szent fazéknak tűnni, de a mai "trendi" tevékenységek helyett egyszer próbáld ki, hogy karácsonykor imádkozol! Megnyugszol tőle, felfrissít, több leszel általa. Ha nem is hiszel benne, azért tedd meg, nem veszítesz vele semmit!

Mitől lehet a legszebb a karácsony?
Nem az ajándékoktól, még csak nem is a hagyomány ápolásától. A hit ugyanakkor nagyon fontos, hiszen a családi mellett elsősorban vallási ünnepről beszélünk.
Az ünnep lényege egy olyan eszme, amelynek kifejezésével, vagy kifejezésmódjával mindenki egy személyben "irányíthatja" a saját- és a család többi tagjának hangulatát, valamint az ünnep menetét is.

Free-Photos Pixabay

Az ölelés, amelyre nagy szükségünk van, hogy kifejezzük érzéseinket

Ez pedig a szeretet, amelynek kifejezésére a szó a legkézenfekvőbb. Nálatok hányszor hangzik el karácsonykor a bűvös mondat? "Szeretlek benneteket, -téged, -Apa, -Anya!" Vagy csak simán: "Szeretlek!" Ha a válaszod az, hogy legalább egyszer, akkor már ajándékok nélkül is sokkal hozzájárultál az ünnep szellemiségéhez az igazi, szeretetteljes karácsonyhoz. Ugyanilyen az ölelés is, amely kiegészülve a szóval egy nagyon erős, anyagi érzetet társít a kapcsolathoz, így juttathatod igazán kifejezésre a szereteted és karácsonyod emléke örökké megmarad benned és szeretteidben.