Biztosan előfordult már veled, hogy – akár vizsgán, akár a szüleid, vagy mások társaságában – meg sem tudtál szólalni. Tudnak „beszélni” a politikusok? Mi a különbség az igazi élőszó, és az érthető, de felolvasás jellegű, szinte géphangszerű beszéd közt? Milyen akadály állhat elénk, ha véletlenül arra adjuk a fejünket, hogy megértessünk valamit? Mit jelent a „kapcsolatok nélküli” társadalom? Hogyan hat a nyelvtudás a gondolkodásra?
Nem születik senki szónoknak, de mindenkinél kifejleszthető egy alapszintű előadói készség. Amikor próbálod kifejezni magad, a legnagyobb akadály, amivel találkozhatsz a monotonitás. A nem megfelelő hangnemmel egy perc alatt le lehet fárasztani akárkit. A következőkben mondok néhány példát olyan negatív kifejezésmódokra, amelyeket sokszor én is szeretnék elkerülni, de nem mindig sikerül.
Fárasztó telefon
Mindenki tapasztalta már, milyen az automata hívásfeldolgozó robot élethűen felvett hangja, aminek hatására a menüpontok hosszú percekig tartó felsorolása közben az az érzésed támad: „mindjárt elalszom!” Pl: „Üdvözöljük! Ön a … hívta! Ha ügyet szeretne intézni, nyomja meg az 1-es gombot! Ha mással kíván foglalkozni, nyomja meg a 2-es gombot” és így tovább.
Annak ellenére, hogy emberi hangot hallasz és érted is, amit mond, mégis egy természetellenes monoton és fárasztó, egyoldalú beszélgetés részese vagy.
Fárasztó utazás
Ugyanez az utazáskor: vonaton, autóban, vagy repülőn ülve az ember inkább alszik, minthogy érdekelné, kik veszik körül, milyen úton, hogyan jut el céljához. Csak arra gondol, ami az út végén várja. Átvitt értelemben az egész életünk egy utazás, egy monoton, legtöbbször magányos és kellemetlen tevékenység.
Fárasztó TV
A TV-csatornák közt az élesebb fülűek észrevehetően nagy különbségeket fedezhetnek fel. Szándékosan nem írok csatornaneveket!
A különbségek alapvetően 2 csoportra osztják az adásokat. Az egyik csoport a közvetlen, nyitott, érdekes, mindig aktuális és felesleges kitérőktől mentes adás, amelyet általában a legtöbben néznek. A másik csoport a vontatott, ezáltal kevésbé érdekes, „mintha olvasnák” típusú adás, ahol a tapasztalatlanság, a túlzásba vitt komolyság és hivatalosság már szinte sérti az ember fülét.
Lehetsz színész, még akarnod sem kell
Ha azt mondom, mindenki lehet jó színész, akkor azonnal a következőre gondolsz: vajon miért mondja ezt? Hiszen ez badarság!
Nem az! Színésznek lenni elsősorban nem azt jelenti, hogy elvégezted a színművészeti főiskolát. Még csak azt sem jelenti, hogy jó színészi képességeid vannak. Ugyanakkor a túlzásba vitt színészi ünnepélyesség sem lehet helyénvaló a hétköznapokban. A színészet lényege: játszd el saját magad, légy önmagad idegenek előtt is! Ez viszont csak úgy hangzik, mintha könnyű lenne. Valójában a hangulat eltalálása teszi nehézzé, ugyanis nem minden helyzetben az általad megfelelőnek tartott szó, vagy hangnem a helyénvaló. Ennek elsősorban a családban élők válnak „áldozataivá”. A dolog következménye az elutasítás, megrovás, az együtt töltött időt olykor színesebbé tevő veszekedés. És pont ez az, ami jó színésszé, jó szónokká tesz. Láttad már magad igazi veszekedés közben? A legtöbben nem, pedig akkor vagy igazán színész. Olyankor akaratlanul állítasz össze olyan összetett mondatokat, és használsz olyan bonyolult szófordulatokat, amelyekre egyébként nem lennél képes. Tudva, hogy te irányítasz, nem figyelnek milliók a készülékük előtt ülve, előtör belőled a természetes lényed, azonnal tudod mi a jó és mi a rossz. Ez azonban túlmegy még a színészi képességeken is, hiszen szóhasználat terén még csak nem is vagy korlátok közé szorítva, mint általában egy színész.
A feladatod elsősorban az arany középút megtalálása: ne légy se fárasztó, se túlságosan szókimondó. Ne hadarj, mert az érthetetlenség itt nem az egyediség jele.
A politikus, mint a szavak királya
A politikusok nagyon jó szónokok, nekik elsőre elhiszel mindent, „ők mindig betartják az ígéreteiket”. Nos, ezek közül egyik sem igaz. A politikus beszéde mögött ott áll egy végletekig megtervezett állami apparátus, amely pontosan meghatározza, mikor, mit mondjon. A politikusok beszéde abból a szempontból is veszélyes, hogy mindig azt mondják, amit látszólag hallani akarsz, de elkerülhetetlenül tartalmaz olyan apró részeket, utalásokat, amelyeket észre sem veszel, pedig pont azokban van a lényeg, az, amit esetenként nem is szeretnél hallani. Egy hasonlattal élve: a gyerek nem szereti a spenótot, a sóskát viszont imádja. A megoldás az, hogy keverjünk a sóska közé egy kis spenótot, épp csak annyit, amennyi még észrevehetetlen, és folyamatosan fokozzuk a spenót koncentrációját addig, amíg a sóska teljesen eltűnik. Aztán megkérdezzük: „Fiam! Szereted a spenótot? Ha a válasz: nem, akkor azt mondjuk neki: „Szereted, vagy nem szereted, akkor is megetted!” A politikus elsősorban rendkívül tagoltan beszél, hihető, és naprakész szeretne lenni, mély benyomást akar tenni a hallgatóságra. Pl. „Ezt – Magyar – ország – nem – tűrheti – tovább!”, és persze közben a testbeszéde – amely többnyire a kézmozgására korlátozódik – nyomatékosítja és sulykolja.
Mitől függ, hogy milyen a beszédstílus?
Leginkább a vizsgált személy foglalkozásától. Amint egy politikusnak, úgy egy tanárnak, papnak, orvosnak, ügyvédnek, jósnak, vagy rendőrnek is megvan a jól elkülöníthető kifejezésmódja. Persze nem ilyen élesek a határok, de ezeken a kategóriákon felül is természetesen bárki rendelkezhet a tárgyalt stílussal, ami nem feltétlenül függ a társadalmi helyzetétől és intelligenciaszintjétől.
A tanár az érthetőségre és a tanulás elősegítésére koncentrál, mondanivalóját gyakran megszakítja akár a mondat közepén felvitt hangsúllyal, várva a tanulók reakcióját, hogy visszajelzést kapjon azok tudásszintjéről.
A pap beszéde a prédikáció, amely elsősorban a vallásra helyezi a hangsúlyt. Egyúttal tesztelve a hívek Istenbe vetett hitét és kitartását is. A prédikáció közben sűrűn említ példákat a szentírásból ezzel is alátámasztva mondandóját. Ugyanakkor úgy állítja be a hangnemet, és azért beszél tagoltan, mert ő csak közvetít, rajta keresztül Isten beszél. Pl. „Kedves testvérek! Mit üzen nekünk ez az ünnep? Mert hiszen nem elég, ha csak úgy teszünk, mintha, nem elég, ha képmutatóan kijelentjük: én mélyen vallásos vagyok. Mi elég kedves testvéreim? A hit. a hit a legfontosabb.”
Az orvos sokszor esik abba a hibába, hogy latinul kezd el beszélgetni a beteggel, ami csak kezdetben zavaró, idővel a beteg is megtanulja az orvosi szakkifejezéseket, és aktívan részt tud venni a beszélgetésben. Pl. „Ezen a scoliosis-on még dolgoznunk kell!”
Az ügyvéd beszédstílusa kimért, tisztában van azzal, hogy mikor mit mondhat, beszédének tartalma jogilag teljesen megalapozott. Ismeri az összes törvénykönyv összes törvényének összes paragrafusát. Gyakran használja a „jogszabály kimondja”, „a cikkely szerint”, kifejezéseket.
A jós ezzel ellentétben az univerzum energiaáramlására, a bolygók állására, a tenyér vonalaira, a kártyák sorrendjére fog mindent, és ha még nem is mond igazat, akkor is elvárja a „munkája” iránti elismerést. A képzett jós úgy beszél, hogy közben észrevehetetlenül kérdez is. A kliens legkisebb arcrezdüléséből, vagy hangnemváltozásából következtet annak érzelemvilágára és közben igyekszik minél többet megtudni róla, hogy aztán némi saját kútfőből merített magyarázattal kiegészítve valósághűen tárja elé a jövője néhány részletét. Sok sztereotípiával, és az életkor birtokában kimondható általánossággal rendelkezik. Pl. egy 75 éves kliens esetén: „Igen, már látom is a kártyából, hogy önnek egészségügyi problémái vannak, magas a vérnyomása, és a koleszterinszintje. Egyen sok zöldséget, gyümölcsöt, kerülje a húst, és az édességeket!”
A rendőr megnyilvánulásai sokaknak adnak okot a nevetésre. Beszéde teljes egészében a rendőrségnél használatos, katonás rendet sugárzó, amúgy érthető, de a sok szakkifejezés és a túlzott alapossággal kivitelezett fogalmazásmód miatt nem igazán illik az általános hétköznapi szóhasználatba.
Pl. „A Trabant típusú gépjármű vezetője feltehetően alkoholos befolyásoltság alatt állt. Az útfelület ónos eső miatt jégbordássá vált, a gépkocsivezető figyelmen kívül hagyta a közlekedési rendszabályokat, nem adta meg az elsőbbséget a védett útvonalon érkező Audinak és az ütközés után irányíthatatlanná vált gépjárművet az árokba kormányozta!”
„Kapcsolatok nélküli” társadalom
A mai ember a hétköznapokban rendkívül komor, visszautasító és önző. A rohanó világ városaiban senkinek sincs ideje és motivációja sem az idegenekkel, sem a tágabb környezetükben élőkkel való aktív interakciók kezdeményezésére. Mit látunk általában? Siető, magába roskadt embereket, akik jobb esetben kifejezéstelen, rosszabb esetben megvető, vagy bűntető arckifejezéssel hozzák tudomásodra: nem érdekelsz, nem érdekel semmi, csak én vagyok, senki más nincs, „miért nézel?”. Az ilyen közösségben nagyon kis esélyed van kapcsolatot teremteni.
Milyen módszerrel teremthetsz hangulatot például egy forgalmas buszmegállóban, vagy olyan helyeken, ahol sok emberrel „összezárva” vagy kénytelen eltölteni egy kis időt, ahol nem az a cél, hogy ösztönösen elzárkózz a többi ember elől?
A kulcs a nyugalom, és a jókedv. Ezekből van manapság a legkevesebb. Ha valaki hangosan nevet a buszon, azt a többiek nyíltan elítélik, mondván: „ez nem normális”, ez ütközik a visszahúzódó társadalom egyébként íratlan szabályaival. Mire tanítottak szüleid? „Idegenekkel ne beszélj, ne fogadj el tőlük semmit, maradj csendben, ne érdekeljenek más gondolatai és te se mutasd ki érzelmeid akárkinek!” Ezzel szemben gondolkodj pozitívan! Nehéz elhinni, de nem az számít, amit mások gondolnak rólad, hanem az, amit te gondolsz magadról. Ha pl. szépnek tartod magad, akkor mások is szépnek fognak tartani. Ha azt hiszed, jól beszélsz, helyesírási hibák nélkül írsz, mindez ad egyfajta pozitív lendületet az életszemléletednek és ez előbb utóbb másoknak is feltűnik. Ilyen pozitív gondolat a vágyakozás is, amikor szeretnéd, hogy jó történjen veled. De ha már itt tartunk: nem elég vágyakozni, akarni kell! Ne panaszkodj! Ne mondj olyanokat, hogy pl. szenvedés az élet. Fogd fel másképp: A szenvedés az élet velejárója, erősít, tapasztalatokat ad, szükséges átélnünk ahhoz, hogy később jobbra forduljon helyzetünk.
A helyzet bármennyire is szeretnénk, nem változik, mert az emberek többsége ún. állampolgár, fogyasztó, városokban él, csavar egy gépezetben. A jövőben pedig félő, hogy eltűnik az a ma még jó néhány helyen fellelhető klasszikus „falu”, ahol mindenki ismer mindenkit, és az ember maximum 200 társával valósít meg egy olyan társadalmi formát, amelyben szellemileg nem zárkóznak el egymás elől, és amely egyúttal az együttélés alapját képezi.
Mi fejleszti leginkább a beszédkészséget, és a kreatív gondolkodást?
A nyelvismeret. Aki több nyelven képes megszólalni az anyanyelve mellett, abban idővel kifejlődik egy olyan tudás, amelynek segítségével integrálja a tanult nyelveket, az agya képes lesz azonnal átállni egyik nyelvről a másikra és fordítva. A nyelvtudásról azt tartják: „ahány nyelven tudsz, annyi ember vagy egy személyben”, persze itt nem a személyiséghasadásra gondolok.
Nem kell politikusnak, színésznek, vagy tanárnak lenned, a lényeg, hogy inkább mások szakítsanak félbe beszéd közben, minthogy háttérbe szorulva, a kínos csend határozzon meg, hiszen a beszéd, és a többnyelvűség az a képesség, amely lehetővé teszi számodra, hogy megoszd gondolataid másokkal, és ezáltal megtaláld a közös hangot olyan emberekkel is, akikkel azelőtt nem tudtál kapcsolatot teremteni.
Nem születik senki szónoknak, de mindenkinél kifejleszthető egy alapszintű előadói készség. Amikor próbálod kifejezni magad, a legnagyobb akadály, amivel találkozhatsz a monotonitás. A nem megfelelő hangnemmel egy perc alatt le lehet fárasztani akárkit. A következőkben mondok néhány példát olyan negatív kifejezésmódokra, amelyeket sokszor én is szeretnék elkerülni, de nem mindig sikerül.
Fárasztó telefon
Mindenki tapasztalta már, milyen az automata hívásfeldolgozó robot élethűen felvett hangja, aminek hatására a menüpontok hosszú percekig tartó felsorolása közben az az érzésed támad: „mindjárt elalszom!” Pl: „Üdvözöljük! Ön a … hívta! Ha ügyet szeretne intézni, nyomja meg az 1-es gombot! Ha mással kíván foglalkozni, nyomja meg a 2-es gombot” és így tovább.
Annak ellenére, hogy emberi hangot hallasz és érted is, amit mond, mégis egy természetellenes monoton és fárasztó, egyoldalú beszélgetés részese vagy.
Fárasztó utazás
Ugyanez az utazáskor: vonaton, autóban, vagy repülőn ülve az ember inkább alszik, minthogy érdekelné, kik veszik körül, milyen úton, hogyan jut el céljához. Csak arra gondol, ami az út végén várja. Átvitt értelemben az egész életünk egy utazás, egy monoton, legtöbbször magányos és kellemetlen tevékenység.
Fárasztó TV
A TV-csatornák közt az élesebb fülűek észrevehetően nagy különbségeket fedezhetnek fel. Szándékosan nem írok csatornaneveket!
A különbségek alapvetően 2 csoportra osztják az adásokat. Az egyik csoport a közvetlen, nyitott, érdekes, mindig aktuális és felesleges kitérőktől mentes adás, amelyet általában a legtöbben néznek. A másik csoport a vontatott, ezáltal kevésbé érdekes, „mintha olvasnák” típusú adás, ahol a tapasztalatlanság, a túlzásba vitt komolyság és hivatalosság már szinte sérti az ember fülét.
Lehetsz színész, még akarnod sem kell
Ha azt mondom, mindenki lehet jó színész, akkor azonnal a következőre gondolsz: vajon miért mondja ezt? Hiszen ez badarság!
Nem az! Színésznek lenni elsősorban nem azt jelenti, hogy elvégezted a színművészeti főiskolát. Még csak azt sem jelenti, hogy jó színészi képességeid vannak. Ugyanakkor a túlzásba vitt színészi ünnepélyesség sem lehet helyénvaló a hétköznapokban. A színészet lényege: játszd el saját magad, légy önmagad idegenek előtt is! Ez viszont csak úgy hangzik, mintha könnyű lenne. Valójában a hangulat eltalálása teszi nehézzé, ugyanis nem minden helyzetben az általad megfelelőnek tartott szó, vagy hangnem a helyénvaló. Ennek elsősorban a családban élők válnak „áldozataivá”. A dolog következménye az elutasítás, megrovás, az együtt töltött időt olykor színesebbé tevő veszekedés. És pont ez az, ami jó színésszé, jó szónokká tesz. Láttad már magad igazi veszekedés közben? A legtöbben nem, pedig akkor vagy igazán színész. Olyankor akaratlanul állítasz össze olyan összetett mondatokat, és használsz olyan bonyolult szófordulatokat, amelyekre egyébként nem lennél képes. Tudva, hogy te irányítasz, nem figyelnek milliók a készülékük előtt ülve, előtör belőled a természetes lényed, azonnal tudod mi a jó és mi a rossz. Ez azonban túlmegy még a színészi képességeken is, hiszen szóhasználat terén még csak nem is vagy korlátok közé szorítva, mint általában egy színész.
A feladatod elsősorban az arany középút megtalálása: ne légy se fárasztó, se túlságosan szókimondó. Ne hadarj, mert az érthetetlenség itt nem az egyediség jele.
A politikus, mint a szavak királya
A politikusok nagyon jó szónokok, nekik elsőre elhiszel mindent, „ők mindig betartják az ígéreteiket”. Nos, ezek közül egyik sem igaz. A politikus beszéde mögött ott áll egy végletekig megtervezett állami apparátus, amely pontosan meghatározza, mikor, mit mondjon. A politikusok beszéde abból a szempontból is veszélyes, hogy mindig azt mondják, amit látszólag hallani akarsz, de elkerülhetetlenül tartalmaz olyan apró részeket, utalásokat, amelyeket észre sem veszel, pedig pont azokban van a lényeg, az, amit esetenként nem is szeretnél hallani. Egy hasonlattal élve: a gyerek nem szereti a spenótot, a sóskát viszont imádja. A megoldás az, hogy keverjünk a sóska közé egy kis spenótot, épp csak annyit, amennyi még észrevehetetlen, és folyamatosan fokozzuk a spenót koncentrációját addig, amíg a sóska teljesen eltűnik. Aztán megkérdezzük: „Fiam! Szereted a spenótot? Ha a válasz: nem, akkor azt mondjuk neki: „Szereted, vagy nem szereted, akkor is megetted!” A politikus elsősorban rendkívül tagoltan beszél, hihető, és naprakész szeretne lenni, mély benyomást akar tenni a hallgatóságra. Pl. „Ezt – Magyar – ország – nem – tűrheti – tovább!”, és persze közben a testbeszéde – amely többnyire a kézmozgására korlátozódik – nyomatékosítja és sulykolja.
Mitől függ, hogy milyen a beszédstílus?
Leginkább a vizsgált személy foglalkozásától. Amint egy politikusnak, úgy egy tanárnak, papnak, orvosnak, ügyvédnek, jósnak, vagy rendőrnek is megvan a jól elkülöníthető kifejezésmódja. Persze nem ilyen élesek a határok, de ezeken a kategóriákon felül is természetesen bárki rendelkezhet a tárgyalt stílussal, ami nem feltétlenül függ a társadalmi helyzetétől és intelligenciaszintjétől.
Milyen mértékű a különböző foglalkozású emberek beszédstílusának különbsége?
A tanár az érthetőségre és a tanulás elősegítésére koncentrál, mondanivalóját gyakran megszakítja akár a mondat közepén felvitt hangsúllyal, várva a tanulók reakcióját, hogy visszajelzést kapjon azok tudásszintjéről.
A pap beszéde a prédikáció, amely elsősorban a vallásra helyezi a hangsúlyt. Egyúttal tesztelve a hívek Istenbe vetett hitét és kitartását is. A prédikáció közben sűrűn említ példákat a szentírásból ezzel is alátámasztva mondandóját. Ugyanakkor úgy állítja be a hangnemet, és azért beszél tagoltan, mert ő csak közvetít, rajta keresztül Isten beszél. Pl. „Kedves testvérek! Mit üzen nekünk ez az ünnep? Mert hiszen nem elég, ha csak úgy teszünk, mintha, nem elég, ha képmutatóan kijelentjük: én mélyen vallásos vagyok. Mi elég kedves testvéreim? A hit. a hit a legfontosabb.”
Az orvos sokszor esik abba a hibába, hogy latinul kezd el beszélgetni a beteggel, ami csak kezdetben zavaró, idővel a beteg is megtanulja az orvosi szakkifejezéseket, és aktívan részt tud venni a beszélgetésben. Pl. „Ezen a scoliosis-on még dolgoznunk kell!”
Az ügyvéd beszédstílusa kimért, tisztában van azzal, hogy mikor mit mondhat, beszédének tartalma jogilag teljesen megalapozott. Ismeri az összes törvénykönyv összes törvényének összes paragrafusát. Gyakran használja a „jogszabály kimondja”, „a cikkely szerint”, kifejezéseket.
A jós ezzel ellentétben az univerzum energiaáramlására, a bolygók állására, a tenyér vonalaira, a kártyák sorrendjére fog mindent, és ha még nem is mond igazat, akkor is elvárja a „munkája” iránti elismerést. A képzett jós úgy beszél, hogy közben észrevehetetlenül kérdez is. A kliens legkisebb arcrezdüléséből, vagy hangnemváltozásából következtet annak érzelemvilágára és közben igyekszik minél többet megtudni róla, hogy aztán némi saját kútfőből merített magyarázattal kiegészítve valósághűen tárja elé a jövője néhány részletét. Sok sztereotípiával, és az életkor birtokában kimondható általánossággal rendelkezik. Pl. egy 75 éves kliens esetén: „Igen, már látom is a kártyából, hogy önnek egészségügyi problémái vannak, magas a vérnyomása, és a koleszterinszintje. Egyen sok zöldséget, gyümölcsöt, kerülje a húst, és az édességeket!”
A rendőr megnyilvánulásai sokaknak adnak okot a nevetésre. Beszéde teljes egészében a rendőrségnél használatos, katonás rendet sugárzó, amúgy érthető, de a sok szakkifejezés és a túlzott alapossággal kivitelezett fogalmazásmód miatt nem igazán illik az általános hétköznapi szóhasználatba.
Pl. „A Trabant típusú gépjármű vezetője feltehetően alkoholos befolyásoltság alatt állt. Az útfelület ónos eső miatt jégbordássá vált, a gépkocsivezető figyelmen kívül hagyta a közlekedési rendszabályokat, nem adta meg az elsőbbséget a védett útvonalon érkező Audinak és az ütközés után irányíthatatlanná vált gépjárművet az árokba kormányozta!”
„Kapcsolatok nélküli” társadalom
A mai ember a hétköznapokban rendkívül komor, visszautasító és önző. A rohanó világ városaiban senkinek sincs ideje és motivációja sem az idegenekkel, sem a tágabb környezetükben élőkkel való aktív interakciók kezdeményezésére. Mit látunk általában? Siető, magába roskadt embereket, akik jobb esetben kifejezéstelen, rosszabb esetben megvető, vagy bűntető arckifejezéssel hozzák tudomásodra: nem érdekelsz, nem érdekel semmi, csak én vagyok, senki más nincs, „miért nézel?”. Az ilyen közösségben nagyon kis esélyed van kapcsolatot teremteni.
Milyen módszerrel teremthetsz hangulatot például egy forgalmas buszmegállóban, vagy olyan helyeken, ahol sok emberrel „összezárva” vagy kénytelen eltölteni egy kis időt, ahol nem az a cél, hogy ösztönösen elzárkózz a többi ember elől?
A kulcs a nyugalom, és a jókedv. Ezekből van manapság a legkevesebb. Ha valaki hangosan nevet a buszon, azt a többiek nyíltan elítélik, mondván: „ez nem normális”, ez ütközik a visszahúzódó társadalom egyébként íratlan szabályaival. Mire tanítottak szüleid? „Idegenekkel ne beszélj, ne fogadj el tőlük semmit, maradj csendben, ne érdekeljenek más gondolatai és te se mutasd ki érzelmeid akárkinek!” Ezzel szemben gondolkodj pozitívan! Nehéz elhinni, de nem az számít, amit mások gondolnak rólad, hanem az, amit te gondolsz magadról. Ha pl. szépnek tartod magad, akkor mások is szépnek fognak tartani. Ha azt hiszed, jól beszélsz, helyesírási hibák nélkül írsz, mindez ad egyfajta pozitív lendületet az életszemléletednek és ez előbb utóbb másoknak is feltűnik. Ilyen pozitív gondolat a vágyakozás is, amikor szeretnéd, hogy jó történjen veled. De ha már itt tartunk: nem elég vágyakozni, akarni kell! Ne panaszkodj! Ne mondj olyanokat, hogy pl. szenvedés az élet. Fogd fel másképp: A szenvedés az élet velejárója, erősít, tapasztalatokat ad, szükséges átélnünk ahhoz, hogy később jobbra forduljon helyzetünk.
A helyzet bármennyire is szeretnénk, nem változik, mert az emberek többsége ún. állampolgár, fogyasztó, városokban él, csavar egy gépezetben. A jövőben pedig félő, hogy eltűnik az a ma még jó néhány helyen fellelhető klasszikus „falu”, ahol mindenki ismer mindenkit, és az ember maximum 200 társával valósít meg egy olyan társadalmi formát, amelyben szellemileg nem zárkóznak el egymás elől, és amely egyúttal az együttélés alapját képezi.
Mi fejleszti leginkább a beszédkészséget, és a kreatív gondolkodást?
A nyelvismeret. Aki több nyelven képes megszólalni az anyanyelve mellett, abban idővel kifejlődik egy olyan tudás, amelynek segítségével integrálja a tanult nyelveket, az agya képes lesz azonnal átállni egyik nyelvről a másikra és fordítva. A nyelvtudásról azt tartják: „ahány nyelven tudsz, annyi ember vagy egy személyben”, persze itt nem a személyiséghasadásra gondolok.
Nem kell politikusnak, színésznek, vagy tanárnak lenned, a lényeg, hogy inkább mások szakítsanak félbe beszéd közben, minthogy háttérbe szorulva, a kínos csend határozzon meg, hiszen a beszéd, és a többnyelvűség az a képesség, amely lehetővé teszi számodra, hogy megoszd gondolataid másokkal, és ezáltal megtaláld a közös hangot olyan emberekkel is, akikkel azelőtt nem tudtál kapcsolatot teremteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése