Jó pár hónap szünet után találtam végre egy olyan alkalmat, amikor újraindíthatom ezt a blogot. Ez az alkalom a várva várt világvége, amely még mindig várat magára. A világvége pontosan 2012. december 21-én 12:11-kor következett be, amelynek hatásait a bejegyzés megjelenésének idejére már mindenki érezheti, vagy nem. Ez az időpont a téli napforduló időpontja, amely egybeesik a maja naptár „végével”. A jóslatot alapvetően az emberi ostobaság és félelem táplálja, de egyes jövőképek egészen részletesen leírják a mindenki által nagyon várt véget.
Három év! Mennyi öröm, szenvedés, szeretet, kétségbeesés, megdöbbenés, de mindenekelőtt mennyi hála és lekötelezettség! Hála az életért, minden új napért, óráért és percért. De ugyanígy hála minden kellemetlenségért, minden bántásért és rosszért, amelyek erősítettek és általuk mindig tovább léptünk az önismeret felé vezető úton. Harmadszor fújjuk el a gyertyát a jelképes tortán és közben eszembe jut, hogy jutottunk el idáig, mind a bloggal, mind a tervezett, vagy éppen nem tervezett eredményeinkkel, mennyit fordult velünk a világ, és hogy mennyi maradt meg ebből nekünk.
Egy biztos: a kezdés óta háromszor kerültük meg a Napot, ami egy átlagember szemével nem kis távolság.
Létezik varázslat? Mit jelent a varázsvilág a hétköznapi életben? Képesek vagyunk-e „varázsolni”? Számít-e, hogy valaki hogyan nyilvánul meg? Miért kerül időnként nagyobb erőfeszítésbe a hallgatás? Mennyi erő van egy versben? Miért nem értjük az állatokat? Miből állnak a számítógép programjai? Mennyi csoda van egy kérdésben, egy válaszban, vagy a gyermekszóban?
Mindig is érdekelt a csodák, a varázslat világa amely, még ha szemfényvesztés is, elgondolkodtat és általa olyan távlatokba pillanthatunk, amelyek általában nem adatnak meg számunkra. Vizsgáljuk meg most a varázslatot a hétköznapok szemszögéből! Nézzük meg, milyen eszközeink vannak a varázslásra!
Életünk vonata úgy robog át az időn, hogy sokszor észre sem vesszük azokat az apró, ám értékes pillanatokat, amelyekért érdemes élni. Időnként olyanok vagyunk, mint a vonat ablakán kihajoló gyermek, akit elvarázsolt a táj szépsége. Próbálunk a csodából minél többet magunkévá tenni. A gond csak akkor van, amikor a vonat egy sínhez közeli jelzőlámpa mellett halad el. A mérleg egyik karján a halál, a másikon az élet van, és mint minden mérleg, így ez is egyensúlyra törekszik, amit mindenki, minden pillanatban a saját bőrén tapasztal. Ez az egyensúly ugyanúgy igaz a jó és a rossz, a kellemes és a kellemetlen, a nagy és a kicsi, vagy éppen az élvezet és a szenvedés közti viszonyra, akárcsak a természetre.
"A hírt már mindenki hallotta: decemberben világvége lesz. Aki esetleg lemaradna róla, megnézheti a mennyországból, vagy épp a pokolból, - ki-ki érdeme szerint - élő közvetítésben. Teljesen felesleges, és hiábavaló bárminemű praktika - barna papírzacskót húzni a fejre, és a földre feküdni, mint atomtámadásnál - teljes képtelenség, hogy megússzuk, mert ezek a maják tutira tévedhetetlenek voltak. Nostradamusról meg nem is beszélve. Esetleg akiket érzékenyen érint a dolog, jusson eszükbe a felirat, ami a Galaxis Útikalauz Stopposoknak című bestseller borítóján áll: NE ESS PÁNIKBA!..."
Így kezdeném a mondanivalómat, ha jártas lennék a modern marketing, és piár trendekben. Mivel csak egy egyszerű billentyűzetkoptató vagyok, és akik az eddigi írásaim alapján vagy gyepes vallási fanatikusnak, vagy nagyképű bölcselkedőnek tartanának, úgy döntöttem, hogy megismerhetnek egy szórakoztatóbb, emberibb oldalamról is. Ja, akinek nem tetszik ez a stílus üzenem: ez is én vagyok. "Isten humorérzéke határtalan, lásd például a kacsacsőrű emlőst." (Dogma)
Sokan sokféleképpen elmélkednek az apokalipszisről. Legfőképpen az időpontokban van a legnagyobb zűrzavar. Napjainkig közel ötszáznál is több időpontot jósoltak meg már látnokok, jósok, médiumok, amikor is bekövetkezik majd. Végül egyiküknek sem lett igazuk, hiszen még mindig itt vagyunk, létezünk.
Mi is az igazi csalódás? Mikor látjuk feketében a világot? Mit ne tegyél? Mivel jár az életed másokkal való megosztása? Ábrándultál már ki valakiből, vagy valamiből? Épp büntetésed töltöd? Depressziós vagy? Mi vezet ehhez az állapothoz? Mivel vigasztalódhatunk? Van értelme küzdeni a leküzdhetetlennel? Milyen fegyver van a birtokunkban? Hogy lehetsz egy kis időre szabad?
Mindenkivel megesik. Csalódunk helyzetekben, ígéretekben, emberekben, az életben és olykor magunkban is. Legszívesebben világgá kürtölnénk csalódásunk tárgyát. Olyankor vigasztalhatatlanok vagyunk, az élet azonban megy tovább, és csak akkor van gond, ha nem sikerül tartanunk a lépést, ha belefáradunk az egymást követő csalódásokba. Ennek viszont nem kell feltétlenül így lennie.
Azt hittem őrült, anyagias, lelketlen világunkban eltűnőben vannak az egyszerű, őszinte, tiszta szívű, egészséges gondolkodású, józan értékrendű, normális emberek. Be kell, hogy valljam: tévedtem. Viszont soha nem örültem még ennyire a tévedésemnek.
Értékrendünk pár száz év alatt hatalmasat változott, sajnos hátrányunkra, a rossz irányba. Meg sem tudjuk már különböztetni egymástól mi az értékes, az értéktelen, a jó, a rossz, a fontos, és a haszontalan. Torz példaképekbe, ideológiákba kapaszkodunk, gyűlölködünk, kirekesztünk, törtetünk, rohanunk, önző módon átgázolunk mindenen és mindenkin, de mindezt miért is? Talán azért, mert sokan önálló gondolatvilág nélkül, lelketlenül, "érzéstelenítve" lettek, és a bennük tátongó fájó ürességet ily módon akarják enyhíteni? Nem tudom a választ, csak elámulok mindig a világban lévő gonoszságon, és csak néha, nagy ritkán látok pozitív példát arra, hogyan lehet, kell embernek maradni az embertelenségben.
"Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben..."
(Arany János)
A meghatottságtól nehéz bármit is mondani, írni e filmkockák után. Talán csak még pár szót: köszönet és tisztelet neked Zsákai István!
"Mi a valóság? Hogy határoznád meg? Mivel?" - teszi fel Morpheus a filozofikus kérdést Neo-nak a Matrix című filmben, majd rögtön folytatja is a gondolatot: "Ha arról beszélsz amit érzel, amit szagolsz, ízlelsz, látsz, a valóság csupán, az agyad által megfejtett elektronikus jelhalmaz."
Érdemes elidőzni kicsit ezen a feltevésen. Persze előfordul néha, hogy egy kérdés - válaszok helyett - csak még több kérdést szül.
Lássuk. Gyakran bizony igen vékony határvonal választja csak el a számunkra valóságos dolgokat a képzelettől, az álomvilágtól. De vajon létezik-e határ? Kinek hol kezdődik a valóság és hol a látszat? Egy materialista szemléletű embernek más a realitásról alkotott képe, mint egy idealistának, tehát szerintem ebben az értelemben nem húzható meg egyértelmű határvonal. Ezek szerint ki-ki maga kreálná magának a saját alternatív valóságát? Tételezzük fel, hogy így van, de akkor a fő kérdés az, hogy létezik-e egyáltalán egy kollektív végső valóság? Ahol mindenki realitása egybe fut, találkozik, eggyé válik?
A látszatvalóságról és az elhivatottságról...
Japánban már felnőtt, és a világon globálisan már kialakulóban van egy digitális nemzedék, akik az életük nagy részét többnyire a számítógépük előtt ülve, a világhálóra kötve játékokkal, információhabzsolással, látszatkapcsolatok gyűjtögetésével tengetik, valóságos élettapasztalatok, igazi emberi kapcsolatok, őszinte, önálló gondolatok nélkül. Ha holnap - tételezzük fel - technikailag végképp megszűnne az őket összekötő internet, a virtuális köldökzsinór, akkor mi történne velük? Milyen hatással lenne rájuk, milyen szinten érintené őket lelkileg, vagy éppen mentálisan? Hogyan tudnának alkalmazkodni a változáshoz?
Kérdésekre újabb kérdések. Van, aki tudja a választ?
„Hol vagyok? Hogy kerültem ide? Ki vagyok?” Kérdezheti egy kómából ébredő beteg. Időnként nekünk is fel kéne tennünk ezeket a kérdéseket és megvizsgálni, hogy miért vagyunk, mi a feladatunk, és hogy kik vagyunk valójában. Mit jelent az öntudat? Mi minden tartozik lényegileg hozzánk? Mik a hibáink? Hogyan javíthatunk rajtuk?
Mikor csal a látszat? Hogyan észleljük a világot részegen? Hogyan torzítja, vagy éppen egészíti ki a virtuális valóság életünket? Van-e okunk tartani az általunk alkotott gépektől, valamint a technológia fejlődésétől? Öntudatra ébredhet-e egy gép? Mi a valóság, és mi a látszat? Hogyan próbál kommunikálni velünk a természet?
A látszatra és az egyes tudatfajtákra már többször is utaltam a blogban lévén, hogy sokakat foglalkoztató témáról van szó. Tegyünk hát egy kis utazást a témában pár kitérővel.
Képzeld el, hogy egy expedíción veszel részt és a veled lévőkkel együtt éppen egy szakadék felett átívelő kötélhídon kelsz át! Véletlenül megcsúszol, elveszted az egyensúlyod és arra eszmélsz, hogy már csak egy vékony, foszladozó kötéldarabba kapaszkodsz. Társad segítségedre siet: „Fogd meg a kezem! Sikerülni fog, nyugodj meg, minden rendben lesz!” Aztán elszakad a kötél, és mielőtt elkezd leperegni életed filmje, felébredsz az ágyadban. Az igazán szörnyű rémálmokból való ébredés után – mint pl. a zuhanás élménye – pár másodpercig nem hisszük el, hogy élünk. Később rá kell jönnünk, hogy az egész csak egy illúzió volt, egy látszat, amely ugyan mély érzésekkel is társult, mégsem okozott semmilyen fizikai kárt bennünk. Láthatjuk, hogy a látszat az időponttól, a helyzettől ugyanúgy függ, mint a tudatossági szintektől.
Öntudat
Miközben ezt olvasod, tudatában vagy saját létezésednek anélkül, hogy ez ténylegesen foglalkoztatna. Az öntudat ugyanakkor nem csak az ember sajátja, ahogy az egyik előző bejegyzésemben feszegettem az állati tudat témakörét.
Tudatunk működése rejtély, csupán a felszínt látjuk, az ötleteinket, a gesztusainkat, az érzelmeinket
Az öntudat megértéséhez elengedhetetlen a nézőpont tisztázása. Nem mindegy ugyanis, hogy egy rendszer részeiként, vagy különálló rendszerekként tekintünk önmagunkra. Az előbbi azt sugallja, hogy létezésünk a belőlünk felépülő rendszertől függ, az utóbbi pedig azt, hogy egyediek vagyunk, és a többi emberre úgy tekintünk, mint rajtunk kívülállókra. Furcsa módon, mindkét megközelítésnek van igazságtartalma, és a valóság a kettő egyfajta keveréke. Mindenkinek saját világa van, amelynek önmaga a középpontja. Minden mást ennek a világnak a részeként lát, legyen az tudatos lény vagy tudattalan tárgy. Ennek a saját világnak a felismerése teszi igazán izgalmassá a témát.
Részegség
A legtöbben életünk során megtapasztaljuk a szeszesital fogyasztása után jelentkező állapotot, amely valljuk be, sokszor egészen kellemes tud lenni. Fontos tudni, hogy az itt leírtak a mértékletes alkoholfogyasztás esetében értendők, valamint hogy az alkohol méreg, így rendkívül megterhelő a szervezet számára.
Régóta tervezem, hogy részegen is írok pár sort. Ezt ebben a bekezdésben valóra is váltom:
„Mit mondjak? Keresem a szavakat. Most első alkalommal próbálok így fogalmazni, a helyesírás nem esik nehezemre, de megmagyarázhatatlan módon boldogabb vagyok. Teljesen más képet fest a világ, közvetlenebb vagyok az ismerőseimmel, ilyenkor a titkaim is felszínre kerülnek. Mintha egy másik helyen lennék.”
Nos, részegség átélése közben egy olyan módosult tudatállapotot tapasztalhatunk, amely semmihez nem hasonlítható. Ugyanakkor teljesen más, mint a drogok hatása. Abban azonban egyetérthetünk, hogy ez is csak látszat, érzet, amely olykor segít kis időre elfelejteni egy kudarcot, de az öröm forrása is lehet. Ilyenkor a lényünk ugyanazt a világot látja, mégis a képzeletünk szárnyán suhanhatunk mindaddig, amíg a bevitt hatóanyag – jelen esetben az alkohol – ki nem ürül a szervezetünkből. Alkoholos befolyásoltság alatt tényleg egy másik világot látunk. Ezt az állapotot a legjobban úgy érthetjük meg, hogy megvizsgáljuk agyunk akkori működését. Azt tapasztaljuk, hogy az alkohol egyes agyterületeken gátolja az idegsejtek kommunikációját, más területeken pedig fokozza azt. Ezért tapasztalhatunk szédülést, valamint olykor a reakcióidőnk rövidülését. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a részegség bizonyos esetekben halálos is lehet, pl. vezetés, munka, és minden olyan tevékenység végzése közben, ahol a figyelem kulcsfontosságú tényező. Emellett egyre több gyermek dönt a fogyasztása mellett. Ez a tény azért is szörnyű, mert a még fejlődésben lévő agyterületek az alkohol hatására nem, vagy csak részben képesek ellátni későbbi feladatukat.
Virtuális valóság
A fiatalabb generációk a személyi számítógépek, játékgépek megjelenése óta életük jelentős részét ilyen „valóságokban” élik. Hogy mi hívta életre ezeket a virtuális valóságokat? Az érintettek szerint minden bizonnyal a valódi világunk unalmassága, korlátoltsága, a szenvedéssel teli mindennapjaink, a kilátástalanság. A generált világban nincs fájdalom, nincs szenvedés, ott mindent megtehetünk, ha elfogadjuk azt a tényt, hogy ez csak látszat, és csupán egy bábot irányítunk ebben a virtuális térben. A virtuális világ leírásával már a múltban is megpróbálkoztak, de számomra a legjobban sikerült alkotás a Matrix című film volt, amely pontosan a látszatot helyezi előtérbe. Azt, hogy még akár hihető is az általa megfogalmazott mesterségesen generált világ, valamint körvonalazza azt az eshetőséget is, amikor egy általunk létrehozott intelligencia igáz le minket.
Mesterséges intelligencia
Az idők során sok mindennel vettük körbe magunkat, amely tárgyak, szerkezetek azóta az emberiség velejárói, lényegi részei lettek. Sokszor hallani, hogy a számítógépek, robotok, egyéb használati tárgyak intelligensek. Nos, ez nem intelligencia, a gép csupán az ember utasításai szerint jár el, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy gondolkodik. Mindig van egy háttérben meghúzódó tervező, programozó, vagy éppen a kezelő, aki gondolkodik a gép helyett. Alapvető különbség köztünk és a gépek közt, hogy azok jelenlegi fejlettségi szintjén nem ren-delkeznek öntudattal. Azért mondom, hogy a jelenlegi fejlettségi szintjükön, mert a fejlődésük folyamatos, és ha ez a jelenlegi ütemben folytatódik, akkor könnyen elképzelhető, hogy a jövőben „öntudatra ébrednek”.
A gépek összetettsége lényegesen alacsonyabb, mint az emberi szervezeté, de folyamatosan változik
A gépek esetében az öntudat egy nagyon elgondolkodtató kifejezés, mert tudatról csak organikus lények esetén beszélhetünk, illetve automatikusan szerves lényekhez társíjuk annak meglétét. Az ember esetében az öntudat egy folyamatos fejlődés eredménye, amely egyesít törzsfejlődést, ismereteket, tapasztalatokat, élményeket és érzéseket, míg végül rádöbbenünk, hogy vagyunk. A gépeknél, vagy bármely mesterségesen létrehozott szerkezetnél az öntudat csak úgy alakulhat ki, ha megvan benne egyfajta – a mainál lényegesen fejlettebb – olyan infrastruktúra, amely képes legalább az emberi agy szintjén mérlegelni, tanulni, és érezni. Emellett a gép tudata nem fejlődésszerű lesz, hanem a rengeteg rendelkezésre álló információ miatt egyik pillanatról a másikra fog létrejönni. Tekintsük kiindulópontnak a saját agyunk neuronjainak hálózatát. Tudunk mondani legalább egy hasonló mesterségesen létrehozott struktúrát? Persze, hogy tudunk: ez maga az Internet. Az agyban az idegsejtek önmagukban nem valami okosak, ha viszont összekötjük őket, akkor egy egységként fognak működni és így teszik lehetővé megannyi fizikai folyamat irányításán túl a tudat létrejöttét. Az öntudathoz azonban nem elég az infrastruktúra, és az információ. Ezek önmagukban nem képesek mesterséges intelligenciát létrehozni. Itt érünk el az élet kérdéséhez.
Gépi élet
Készültek filmek is a témában (Terminátor; Én, a robot; 200 éves ember, stb.). Ezek a filmek jól szemléltetik az esetleges jövőbeli állapotot, a gépi élet megítélését, a „mesterséges érzelmeket”. Tekintsünk úgy az életre, mint mesterségesen létrehozható állapotra! A legnagyobb kérdés, hogy mikor beszélhetünk életről? Mi az a határ, amin túl a gépek is élnek? Ennek megválaszolása talán nincs is olyan távol. Saját életünket magától értetődőnek vesszük, és az organikus életet tekintjük valódi életnek. Ha közelebbről megvizsgáljuk, minden cselekvésünk, érzelmünk, gondolkodásunk, és tudásunk, jól körülhatárolható mintákat követ. Aki ismeri az emberi agy működését, az jó eséllyel előre jelezheti viselkedésmintánkat. Ha valami újat tanulunk, beépítjük addigi tudásunkba, és attól fogva mintaként használjuk, módosítjuk életünk szabályrendszerét, ami – valljuk be – mára eléggé összetetté vált.
Az ESET cég 2008-as reklámjában nagyon jól körvonalazzák a gépi élet létrejöttének egy lehetséges magyarázatát: "Kezdetben csupán nullák és egyesek voltak. De ezek egyike elkezdett gondolkodni.
Az értelem már nem csak az emberek kiváltsága."
Most nézzük meg a gépek tudását: ez is programozott, a gép előre meghatározott minták szerint kénytelen működni, cselekvése, működése egyértelműen előre jelezhető. Azonban az új ismereteket, azaz a tanulandó mintákat a kezelő, az ember táplálja beléjük. A szabályrendszer, amely mentén működnek, jóllehet jóval egyszerűbb, mint egy szerves létformáé, de egyesek szerint a szabályrendszernek – a fejlődéssel egyenes arányban történő – növekedése fog elvezetni végül a gépi tudat, így a gépi élet kialakulásához. Vajon elkerülhető-e ez a sokak számára félelmetes jövőkép? A fejlődés tendenciája arra utal, hogy előbb-utóbb be fog következni. A kérdés csak az, hogy mikor? Mások szerint nem kell tartanunk a gépektől, megint mások pedig arra figyelmeztetnek: már a múltban megtörténhetett a dolog, és minden, amit látunk, virtuális valóság.
Akkor mi a valóság?
Ha jelenleg is csak egy képet, egy kivetített valóságot látunk, akkor ez egy nagyon jól megtervezett világ. Vegyük figyelembe azt is, hogy ennek a világnak csak egy anyagi világ szintjén kell működnie, nem kell lefednie a saját érzékelésünk által elérhető spektrumnál nagyobb értékeket. Az egyes érzékszerveink által közvetített különböző jellegű információk megegyeznek egymással, így azt a látszatot keltve, hogy minden rendben van.
Amit látunk és érzünk – legyen az teljesen magától értetődő is – lehet, hogy csak egy kép
Mivel ebben a környezetben fejlődtünk ki, ezért minden fizikai törvényt magától értetődőnek veszünk és anélkül, hogy behatóan ismernénk, minden pillanatban használjuk azokat. Ilyen pl. a gravitáció, amelynek egy meghatározott erősségére szabottan működik izomzatunk. Csak akkor vesszük észre ennek az erőnek a mibenlétét, ha megbotlunk az utcán, vagy ha mozgássérültek vagyunk.
Térjünk vissza saját valóságunkba!
Kicsit most próbáljunk elvonatkoztatni az eddig leírtaktól és tekintsünk úgy a világra, mint egy valóságos rendszerre! Ez a rendszer nem látszat, hanem saját környezetünk, és ahogy mi a részei vagyunk, ugyanúgy az is része lényünknek. Úgy alakítjuk magunk körül a természetet, ahogy ő alakít minket. A fizikai környezet folyamatosan – ebben a pillanatban is – próbál kommunikálni velünk, viszont a mai életmódunk nem, vagy csak nagyon kis mértékben teszi ezt lehetővé. Példának okáért figyeljük meg az időjárást! Bár nem mindenki, de jó néhányan megérzik annak változásait. A tudományos magyarázat szerint a hangulat- és érzetváltozásokat a légnyomás ingadozása válja ki, és a meteorológusok „frontérzékenységnek” hívják. Ugyanakkor ez kismértékben mindnyájunkban megtalálható. Magadon is észreveheted: ha máskor nem is, esős időben. Ekkor általában mindenki levertnek, kedvetlennek érzi magát. A természet így jelzi, hogy instabilitás jött létre benne, és amíg ez ki nem egyenlítődik, addig marad fenn az érzetet kiváltó hatás.
Csak reménykedhetünk?
Vajon mesterségesen generálható egy ilyen összetett rendszer? Egy mesterséges intelligencia uralma alatt vagyunk? Mai tudásunk szerint nem. Mégis érdemes elgondolkodnunk az ellenkezőjéről. Bekövetkezhetett-e a múltban egy ilyen sorsfordító esemény, amely észrevétlensége miatt nem szakította meg az emberi történelmet, így nem hagyott emlékeket sem? Emberi szemmel érdekes és egyben félelmetes kérdések ezek. Egyesek szerint nincs, mások szerint mégis van okunk a félelemre. Megint mások szerint a gépek és az emberi test kombinálása a megoldás, ami további súlyos kérdéseket vet fel, köztük etikai, és társadalmi vonatkozásúakat. Ha csak látszat a világ, egyvalami biztos: a halandóságunk, ez az, amely minden embernek sajátja és előbb-utóbb bekövetkezik. Azután pedig már egész más kérdések kerülnek előtérbe, de erről majd máskor…
Addig is élj úgy, hogy ne érjenek meglepetések, állj készen mindig mindenre, és hagyd, hogy bizonyos esetekben megérzéseid vezessenek! A remény az utolsó, amit elvehetnek tőlünk. Reméljük mindig a legjobbakat, és bízzunk környezetünkben, hiszen belőle származunk, az anyagából születtünk és ugyanoda térünk vissza. Őrizzük meg legalább olyannak, ahogy szüleinktől kaptuk, hogy a következő generációk még sokáig élvezhessék annak gyümölcseit.
Ismét itt az újév, megint egy évvel idősebbek, tapasztaltabbak lettünk. Rengeteg rossz- és jó élményen vagyunk túl. A világ lassan változik körülöttünk, ahogy mi is egy kicsit megváltozunk minden évben. Az újév az új lehetőségek, esélyek, de ugyanígy a nagy változások időszaka is. Köszöntsük tehát az újévet megújulva, felkészülten a ránk váró kihívásokra.
Ahogy az élet, úgy a blog is megváltozott kissé, de nem kinézetben, hanem inkább a tartalom tekintetében. Az idén sajnos nem bővelkedtünk bejegyzésekben, de ez nem feltétlenül folytatódó tendencia. A blog inaktivitása ellenére az érdeklődés folyamatosan nőtt az írások iránt. Örömmel nyugtáztuk, hogy a blog decemberben köszöntötte a 13 000. látogatóját. Nem kis szám ez – a lassan két és fél éves működés alatt. Partnereinknek ezúton köszönjük a barátságot, és hogy ilyen módon testvéroldalukként működhetünk közre.
PhoeniX
Az utóbbi időben társszerzőm PhoeniX is aktivizálta magát, és mikrobejegyzésekkel színesítette a blogot, aminek őszintén örülök. Minden alkalommal bebizonyította, hogy a kevesebb néha több. Bejegyzései ugyan rövidek voltak, és csak néhány gondolatot fogalmaztak meg, de ilyen szűk keretek között is igyekezett színes tartalmat elénk tárni. Akik csak PhoeniX bejegyzéseire kíváncsiak, azok több helyről is elérhetik: az egyik a közreműködők modulban a profilja alatti linkkel, a másik a címkék modulban a PhoeniX címkével, valamint a rólunk oldalon a bemutatkozása alatti linkkel.
Változások 2011-ben
Ebben az évben indult el honlapunk a Facebook közösségi oldalon, amelyről külön-külön is elérhetőek bejegyzéseink. Az idén a honlapon megjelent egy új internetes rádió is, amely trance stílusú, ezzel a ritmusos, pörgős zenét kedvelőknek szeretnénk kedveskedni. Ebben a stílusban is megtalálhatóak azok az erőteljes érzelmű zenei elemek, amelyeket pl. a komolyzenében szeretnek oly sokan.
Jövő
Egyelőre csak annyit: „folytatjuk”. Folytatjuk az örökös kísérletezést, a gondolatébresztést, a szeretetteljes írást, amellyel a célunk továbbra is az, hogy adjunk, rádöbbentsünk, nevettessünk, és bíztassunk. Ezután is szeretnénk függetlenek, egyediek maradni. Kíváncsiak vagyunk mindenre, amely értékes tapasztalatokat ad, amellyel taníthatunk, gyarapíthatunk. Tesszük ezt addig, amíg lehetőségünk van rá.
A jövőben is a megszokott felülettel, hangulattal és jóindulattal várunk benneteket. Szeretnénk egyre több visszajelzést kapni írásainkról, arról, milyen hatásokat, reakciókat váltanak ki, milyen benyomásokat keltenek. Ez elsősorban tőletek, olvasóktól függ. A folytatás azonban független ettől, azt ezután is örömmel megtesszük, mert a legapróbb eredmények is motiválnak miket.
Minden létezik, ha átéled. Minden valódi, ami benned él. Gyere velem egy utazásra a lélek szárnyán a valóság és a fikció határára. Nézz körül a végtelen horizonton és csodálkozz rá a Világra, érezd egy lélegzetedben, mert a mindenség a részed és te is az övé."Ne tartsd meg az egészet magadnak. Másoknak is szüksége lehet arra, ami benned él. Úgyhogy legyél nagylelkű. Hívd meg őket a benned rejlő szigetre." Charles Martin Nem jöttél hiába, ez egy különleges blog, amelyben olyan hangulatot és gondolatokat próbálunk nyújtani, amelyek máshol, ebben a formában nem találhatók meg.
Nézd meg a bejegyzéseket, olvass, véleményezz, gondolkozz nyitottan, nevess, elmélkedj, döbbenj rá, csodálkozz, légy pozitív, így fogadd be mondanivalónkat!
Amikor az ember olvas, a szerző szemével látja a világot. Olvass, és légy részese világunknak!
Érezz, ne töprengj!
Az írások, amelyeket a blogon látsz nem is annyira véleményt tükröznek, hanem információt közölnek és úgy vannak megszerkesztve, hogy érzéseket keltsenek benned. Ezek az érzések olykor negatívak, máskor pozitívak. Az olvasás során elsősorban az emócióidra, benyomásaidra figyelj. Ha szeretnéd, mindenekelőtt ezeket az élményeket oszd meg velem a megjegyzésedben.
Egy kék pont az univerzumban. Ahogy az űrhajósok látják bolygónkat. Évmilliókon keresztül civilizációk járták útjukat és hagytak nyomot rajta. Maják, inkák, aztékok, egyiptomiak. Mind szerepet játszott a Föld történetében. Ma már több mint 6 milliárd ember él azzal az örökséggel, amit a történelem hagyott ránk. A Radio GAIA azért született, hogy megértsük, mindannyiunknak szerepe van az Anyaföldön. Őseink nyomokat hagytak, amelyeket meg kell vizsgálnunk és meg kell értenünk bolygónkat, hogy végül kapsolatba léphessen velünk. A Radio GAIA, a bolygó hangja az éterből szól hozzád. Légy üdvözölve a saját megismerésed felé vezető úton.
