2012. Az élet megy tovább

2012. január 1.

Ismét itt az újév, megint egy évvel idősebbek, tapasztaltabbak lettünk. Rengeteg rossz- és jó élményen vagyunk túl. A világ lassan változik körülöttünk, ahogy mi is egy kicsit megváltozunk minden évben. Az újév az új lehetőségek, esélyek, de ugyanígy a nagy változások időszaka is. Köszöntsük tehát az újévet megújulva, felkészülten a ránk váró kihívásokra.

Ahogy az élet, úgy a blog is megváltozott kissé, de nem kinézetben, hanem inkább a tartalom tekintetében. Az idén sajnos nem bővelkedtünk bejegyzésekben, de ez nem feltétlenül folytatódó tendencia. A blog inaktivitása ellenére az érdeklődés folyamatosan nőtt az írások iránt. Örömmel nyugtáztuk, hogy a blog decemberben köszöntötte a 13 000. látogatóját. Nem kis szám ez – a lassan két és fél éves működés alatt. Partnereinknek ezúton köszönjük a barátságot, és hogy ilyen módon testvéroldalukként működhetünk közre.

PhoeniX
Az utóbbi időben társszerzőm PhoeniX is aktivizálta magát, és mikrobejegyzésekkel színesítette a blogot, aminek őszintén örülök. Minden alkalommal bebizonyította, hogy a kevesebb néha több. Bejegyzései ugyan rövidek voltak, és csak néhány gondolatot fogalmaztak meg, de ilyen szűk keretek között is igyekezett színes tartalmat elénk tárni. Akik csak PhoeniX bejegyzéseire kíváncsiak, azok több helyről is elérhetik: az egyik a közreműködők modulban a profilja alatti linkkel, a másik a címkék modulban a PhoeniX címkével, valamint a rólunk oldalon a bemutatkozása alatti linkkel.

Változások 2011-ben
Ebben az évben indult el honlapunk a Facebook közösségi oldalon, amelyről külön-külön is elérhetőek bejegyzéseink. Az idén a honlapon megjelent egy új internetes rádió is, amely trance stílusú, ezzel a ritmusos, pörgős zenét kedvelőknek szeretnénk kedveskedni. Ebben a stílusban is megtalálhatóak azok az erőteljes érzelmű zenei elemek, amelyeket pl. a komolyzenében szeretnek oly sokan.

Jövő
Egyelőre csak annyit: „folytatjuk”. Folytatjuk az örökös kísérletezést, a gondolatébresztést, a szeretetteljes írást, amellyel a célunk továbbra is az, hogy adjunk, rádöbbentsünk, nevettessünk, és bíztassunk. Ezután is szeretnénk függetlenek, egyediek maradni. Kíváncsiak vagyunk mindenre, amely értékes tapasztalatokat ad, amellyel taníthatunk, gyarapíthatunk. Tesszük ezt addig, amíg lehetőségünk van rá.

A jövőben is a megszokott felülettel, hangulattal és jóindulattal várunk benneteket. Szeretnénk egyre több visszajelzést kapni írásainkról, arról, milyen hatásokat, reakciókat váltanak ki, milyen benyomásokat keltenek. Ez elsősorban tőletek, olvasóktól függ. A folytatás azonban független ettől, azt ezután is örömmel megtesszük, mert a legapróbb eredmények is motiválnak miket.

Reméljük 2012-ben is tartalmas időtöltést tudunk nyújtani nektek. Ezúton kívánok sikerekben gazdag, boldog újévet mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése