"A hírt már mindenki hallotta: decemberben világvége lesz. Aki esetleg lemaradna róla, megnézheti a mennyországból, vagy épp a pokolból, - ki-ki érdeme szerint - élő közvetítésben. Teljesen felesleges, és hiábavaló bárminemű praktika - barna papírzacskót húzni a fejre, és a földre feküdni, mint atomtámadásnál - teljes képtelenség, hogy megússzuk, mert ezek a maják tutira tévedhetetlenek voltak. Nostradamusról meg nem is beszélve. Esetleg akiket érzékenyen érint a dolog, jusson eszükbe a felirat, ami a Galaxis Útikalauz Stopposoknak című bestseller borítóján áll: NE ESS PÁNIKBA!..."
Így kezdeném a mondanivalómat, ha jártas lennék a modern marketing, és piár trendekben. Mivel csak egy egyszerű billentyűzetkoptató vagyok, és akik az eddigi írásaim alapján vagy gyepes vallási fanatikusnak, vagy nagyképű bölcselkedőnek tartanának, úgy döntöttem, hogy megismerhetnek egy szórakoztatóbb, emberibb oldalamról is. Ja, akinek nem tetszik ez a stílus üzenem: ez is én vagyok. "Isten humorérzéke határtalan, lásd például a kacsacsőrű emlőst." (Dogma)
Sokan sokféleképpen elmélkednek az apokalipszisről. Legfőképpen az időpontokban van a legnagyobb zűrzavar. Napjainkig közel ötszáznál is több időpontot jósoltak meg már látnokok, jósok, médiumok, amikor is bekövetkezik majd. Végül egyiküknek sem lett igazuk, hiszen még mindig itt vagyunk, létezünk.
Azt gondolom, hogy az emberekben ősidőktől fogva benne van a félelem a múlandóságtól, az ismeretlentől. Miközben esztelenül keressük a külső okokat, ami elpusztítja majd hitünk szerint bolygónkat - üstökös, meteorit, napkitörés, fekete lyuk, Isten haragja, végítélet, földönkívüliek, idegen faj - nem vesszük észre, hogy mi magunk vagyunk azok, akik a legtöbbet ártunk saját civilizációnknak. Mire gondolok? Az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatása, az értékrendek helyére tétele, a szeretet szellemisége menthet csak meg minket a saját apokalipszisünktől, ami elsősorban belső, lelki eredetű. Ennek a következménye, kivetülése, hogy pár papírbankóért módszeresen, kegyetlenül kizsákmányoljuk az anyatermészetet, egy talpalatnyi szárazföld fennhatóságáért szállnak hadba egymás ellen nemzeteink hadseregei, és egy dizájnos, ám haszontalan csodakütyü birtoklásáért feláldozzuk lelkünket a hitel-mammon oltárán.
Sajnos ez a mai morális válság-valóság. Mivé lettél ember? Ha ezt a rengeteg ráfordított felesleges negatív energiát, a jó ügy érdekében hasznosítanánk, akár a földi paradicsomban is élhetnénk. Tudom, a pokol jobb, mert ott több az ismerős. Ez ismerős. De a tréfát félretéve: én a világvégi jóslat helyett azt a pillanatot várom, amikor is végre eljut az emberiség nagy része arra a felismerésre, hogy az eddigi tévutakról megtérve a jó irány felé kell fordítanunk hajónkat, amiben mindannyian együtt, közösen, egyforma esélyekkel evezünk. Sohasem késő megvilágosodni, és megváltozni. "Nincs végzet, csak ha bevégzed." (Terminator)
Az összeomlás globális töréspont, egyben mindig valami újnak a kezdetét is jelenti. Nincs születés könnyek, fájdalom nélkül. Én továbbra is a békés, tömeges ráeszmélésben reménykedem, mert úgy hiszem, hogy mi emberek egészen belül, a lelkünk mélyén képesek vagyunk a mindent magába foglaló szeretet felismerésére, kifejezésére. Tudom ezért a teóriáért már keresztfára szegeztek egy rabbit, több mint kétezer esztendővel ezelőtt. Ha mindez ma történne, már kifinomultabb módszert alkalmaznának a bírák: bolondnak titulálnák, majd elmegyógyintézetbe zárnák. Hiába, úgy látszik az emberi értetlenség az egyetlen állandó ebben az egyenletrendszerben.
Sokan elhiszik az év végi világvégét, és közben elfelejtik azt a tényt, - amit megerősít mind a vallás, mind a tudomány - hogy ezt az időpontot soha, senki nem tudhatja. Főleg nem pontosan, és legfőképpen nem előre.
Szerintem nem a vég várása a feladatunk, sokkal inkább az, hogy szeretet parancsolatának fényében, megvalósításában éljük mindennapjainkat, és hogy megtaláljuk, és betöltsük az életben a helyünket, ami számunkra rendeltetett. Csak ettől fog a jó irányba változni a világunk, valamint ez fog egyedül értelmet adni az életünknek. A többi mind csak káprázat.
Így kezdeném a mondanivalómat, ha jártas lennék a modern marketing, és piár trendekben. Mivel csak egy egyszerű billentyűzetkoptató vagyok, és akik az eddigi írásaim alapján vagy gyepes vallási fanatikusnak, vagy nagyképű bölcselkedőnek tartanának, úgy döntöttem, hogy megismerhetnek egy szórakoztatóbb, emberibb oldalamról is. Ja, akinek nem tetszik ez a stílus üzenem: ez is én vagyok. "Isten humorérzéke határtalan, lásd például a kacsacsőrű emlőst." (Dogma)
Sokan sokféleképpen elmélkednek az apokalipszisről. Legfőképpen az időpontokban van a legnagyobb zűrzavar. Napjainkig közel ötszáznál is több időpontot jósoltak meg már látnokok, jósok, médiumok, amikor is bekövetkezik majd. Végül egyiküknek sem lett igazuk, hiszen még mindig itt vagyunk, létezünk.
Azt gondolom, hogy az emberekben ősidőktől fogva benne van a félelem a múlandóságtól, az ismeretlentől. Miközben esztelenül keressük a külső okokat, ami elpusztítja majd hitünk szerint bolygónkat - üstökös, meteorit, napkitörés, fekete lyuk, Isten haragja, végítélet, földönkívüliek, idegen faj - nem vesszük észre, hogy mi magunk vagyunk azok, akik a legtöbbet ártunk saját civilizációnknak. Mire gondolok? Az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatása, az értékrendek helyére tétele, a szeretet szellemisége menthet csak meg minket a saját apokalipszisünktől, ami elsősorban belső, lelki eredetű. Ennek a következménye, kivetülése, hogy pár papírbankóért módszeresen, kegyetlenül kizsákmányoljuk az anyatermészetet, egy talpalatnyi szárazföld fennhatóságáért szállnak hadba egymás ellen nemzeteink hadseregei, és egy dizájnos, ám haszontalan csodakütyü birtoklásáért feláldozzuk lelkünket a hitel-mammon oltárán.
Sajnos ez a mai morális válság-valóság. Mivé lettél ember? Ha ezt a rengeteg ráfordított felesleges negatív energiát, a jó ügy érdekében hasznosítanánk, akár a földi paradicsomban is élhetnénk. Tudom, a pokol jobb, mert ott több az ismerős. Ez ismerős. De a tréfát félretéve: én a világvégi jóslat helyett azt a pillanatot várom, amikor is végre eljut az emberiség nagy része arra a felismerésre, hogy az eddigi tévutakról megtérve a jó irány felé kell fordítanunk hajónkat, amiben mindannyian együtt, közösen, egyforma esélyekkel evezünk. Sohasem késő megvilágosodni, és megváltozni. "Nincs végzet, csak ha bevégzed." (Terminator)
Az összeomlás globális töréspont, egyben mindig valami újnak a kezdetét is jelenti. Nincs születés könnyek, fájdalom nélkül. Én továbbra is a békés, tömeges ráeszmélésben reménykedem, mert úgy hiszem, hogy mi emberek egészen belül, a lelkünk mélyén képesek vagyunk a mindent magába foglaló szeretet felismerésére, kifejezésére. Tudom ezért a teóriáért már keresztfára szegeztek egy rabbit, több mint kétezer esztendővel ezelőtt. Ha mindez ma történne, már kifinomultabb módszert alkalmaznának a bírák: bolondnak titulálnák, majd elmegyógyintézetbe zárnák. Hiába, úgy látszik az emberi értetlenség az egyetlen állandó ebben az egyenletrendszerben.
Sokan elhiszik az év végi világvégét, és közben elfelejtik azt a tényt, - amit megerősít mind a vallás, mind a tudomány - hogy ezt az időpontot soha, senki nem tudhatja. Főleg nem pontosan, és legfőképpen nem előre.
Szerintem nem a vég várása a feladatunk, sokkal inkább az, hogy szeretet parancsolatának fényében, megvalósításában éljük mindennapjainkat, és hogy megtaláljuk, és betöltsük az életben a helyünket, ami számunkra rendeltetett. Csak ettől fog a jó irányba változni a világunk, valamint ez fog egyedül értelmet adni az életünknek. A többi mind csak káprázat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése