Az emberi gondolkodás gyökerei jóllehet az állatvilágban vannak, de elméjének, viselkedésének rendkívüli összetettsége révén az embert olyan dolgok megvalósítására teszi képessé, amelyek sokkal baljósabb jövőt vetítenek előre, mint azt eddig gondoltuk.
Mi a hatalom igazi hatása az emberre? Mit jelent a szellemi drog? Mire vagyunk képesek, meddig megyünk el, ha utasítást, vagy parancsot kapunk? Mi a „gonoszság”? Mi a vezetők, az érdek, a felelősség és a pénz szerepe? Mi a hasonlóság a saját hétköznapjainkkal? Mi a média és az oktatás valódi üzenete? Módosítható-e tömegek tudata?
Ahogy embrióból gyermekké, később pedig felnőtté válunk, tudásunk, tapasztalataink révén előbb a család, később a társadalom egyre hasznosabb tagjaivá lépünk elő, egyre több jogosítvánnyal, engedéllyel rendelkezünk, hogy megvalósítsuk céljainkat.
A célok értékelésénél vannak szintek, amelyek egyértelműen meghatározzák, honnan indulunk, és hova szeretnénk eljutni. Van, aki csak normális, egészséges életet szeretne. Van, aki lakást, házat, autót, családot, vagy vállalkozást szeretne magáénak tudni. És végül van, aki olyasmit szeretne elérni, ami a legtöbb embernek nem sikerülhet. Ez a hatalom, amelytől egyre inkább függ az emberiség.
Hol ered a hatalom utáni vágy?
Minden bizonnyal gyermekkorban és persze sok egyéb tényezőtől függ, ilyenek pl. a társadalmi réteg, képességek, környezet, egészség és nem utolsó sorban a családi háttér. A szigorú szülők gyermekei már korán rájönnek, hogy a világban csak kemény munkával, odaadással, és elhivatottsággal boldogulhatnak, és általában ezt el is érik. Fordított helyzetben az engedékeny szülők gyermekeinél a kényeztetés pont az ellenkező hatást váltja ki. Ők magától értetődőnek veszik a hatalmat, szüleiket szolgáknak tekintik, senki és semmi nem állhat az útjukba, ha céljaikat meg akarják valóstani.
Persze a valóság ennél sokkal árnyaltabb, ez csak a két véglet, de jól demonstrálja az emberiség megosztottságát.
Hihetetlen, vagy nem, de minden cél elérhető
Emlékszem, amikor kiskoromban az első métereket tettem meg önállóan biciklivel. Azelőtt emberfeletti dolognak tartottam a kerékpározást, de amint ráéreztem az egyensúlyozásra és megtapasztaltam a jármű irányításának csodálatos érzését, rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb, mint azt addig gondoltam. Egyszerre hatalmamban állt kerékpározni és ezzel elindulni a közlekedésnek nevezett cél felé, amit kezdetben szintén elérhetetlennek hittem.
Mit jelent a hatalom azon túl, hogy bizonyos emberek megtehetnek ezt-azt, hogy felettünk állnak valamilyen szempontból?
Minél több pénzed van, annál több dolog fog érdektelenné válni számodra. Minél hatalmasabb vagy, annál magányosabb leszel, végül már nem marad felfedeznivaló a világon. Mire vágyhat egy nagyhatalmú ember?
A hatalom – mint minden más – egy idő után egyhangúvá, unalmassá válik. Mint az eldobott játék, amelyet a gyermek megunt. Azelőtt mindent megtehetett vele, kizárólagosan az ő tulajdona volt, boldog volt vele, de az ismétlődés az unalom előjele.
Szellemi drogok
Mindig új dolgokra vágyunk, egyesek csak megértésre, a legtöbben pénzre. Mások pedig, akiknek úgymond minden hatalmukban áll, ők kalandra vágynak, mert a Földön általában elérhető élményeknek jó részét a pénz segítségével már átélték.
Mit tesz a gyermek, ha megunta játékát, és nincs a közelben semmi más, amivel játszhatna? A maga módján dühöngni, sírni kezd. Jelzi, hogy az eddigi boldog állapotába szeretne visszatérni. Ha nem történik semmi, alkalmazkodik a kialakult helyzethez, és jobb esetben vizsgálgatni kezdi a játékot, szétszedi, összerakja. A következő lépcső, amikor már tudja, milyen a játék belülről. Ekkor dobálni kezdi és összetöri. Ahogy az angol fogalmaz: „Game Over”, vagyis „A játéknak vége”. Érdektelenné, haszontalanná vált, megsemmisítendő! A gyermek így – rombolással, pusztítással – elégíti ki szükségletét a boldogságra, amelyet azelőtt oly sokszor a játékkal elért.
Ez súlyos párhuzamot von a hatalommal, csak ott a játék szerepét az élet, az anyagi javak, és az emberek játsszák. Ha ezek vállnak az unalom tárgyává, annak előbb-utóbb kegyetlenség lesz a vége. A kegyetlenség az ember válasza a világ unalmára. Mindent megtehetsz, mégsem teszel semmit, csak törsz, zúzol, mint az unatkozó gyermek!
Kegyetlenségre tanítanak korunk számítógépes játékai is. A legtöbb gyermek ugyan el tud vonatkoztatni a játékban történtekről, de amikor játszik, megszűnik számára a külvilág, a program által generált virtuális valóságot tekinti valódinak, benne él.
Sok kegyetlenséggel találkozunk egyes mai "játékokban". Fantáziadúsak, de a végletekig eltorzítják a valóságot.
A számítógépes játékok személyiségfejlődésre gyakorolt hatásával egy korábbi bejegyzésem foglalkozik: Korunk gyermekjátékai a számítógépes játékok.
A parancs hatása
- Vidd ki a szemetet légy szíves! Szól a kérés a konyhából.
- Jó, majd kiviszem! Érkezik a válasz.
- Most azonnal vidd ki a szemetet! Kissé hangosabban.
Mit teszel ilyenkor? A többség kiviszi, és letudva a dolgot, folytatja az életét.
Nagy a különbség a kérés, az utasítás, és a parancs között. A kérést vagy tejesíted, vagy nem, ez olyan, mint egy szívesség. Az utasítás tárgya már jóllehet rád is vonatkozik, tehát előnyös, ha eszerint cselekszel. A parancs már egy konkrét, mindenképpen végrehajtandó utasítás, nem térhetsz ki előle kifogásokkal, eleget kell tenned neki.
A parancs igazi veszélye, hogy a felelősség azt terheli, aki kiadta a parancsot, attól függetlenül, hogy tett-e valamit, vagy nem. A parancsra cselekvők a gondolkodást és a döntést – a cselekvés legfontosabb tényezőit – a parancsolóra bízzák.
De mi lenne, ha olyasmire kérnének, amiről magadban tudod, hogy nem helyes, de utasítanak rá? Egy biztos: lényegesen könnyebben cselekszünk parancsra, mert abban a pillanatban nem törődünk a következményekkel.
Eredendően „gonoszak” vagyunk?
Az előbb említett kegyetlenség sokaknak sajátja. Nem kell elismertnek, vagy vezetőnek lenni ahhoz, hogy valaki kegyetlen legyen. Ez számára észrevétlen helyzetekben is előfordul, úgy követ el „bűnt”, hogy nem is tud róla.
A 60-as években Stanley Milgram az emberek „gonoszságát” vizsgálta oly módon, hogy a vizsgált személyekkel elhitette, hogy egy teljesen véletlen kiválasztáson alapuló kutatásban vesznek részt, amely a büntetés hatását vizsgálta az emberek tanulási folyamataira. Az alanynak egy kapcsolókkal ellátott gép előtt ülve feladatokat kellett adnia egy másik szobában ülő személynek, és a tőle érkező rossz válasz esetén először 15, majd – 450 Voltig – folyamatosan növekvő feszültségű áramütést kellett adnia büntetésként. Az eredmény meglepő: a vizsgált személyek 65%-a volt képes a legerősebb, halálos áramütést kiadni. Valójában érezték, hogy amit tesznek, az nem helyénvaló, de amikor rákérdeztek a kísérletvezetőre, hogy megtegyék-e, azt a választ kapták, hogy „folytassa a vizsgálatot!”
A másik személy természetesen beavatott volt, és nem kapott áramütéseket, csak el kellett játszania azok hatását.
A kegyetlen embert gyakran azonosítjuk az állatvilág valamely ragadozó ösztönű képviselőjével, mert azt hisszük, hogy lealacsonyítjuk az állatok szintjére. Ezzel csak egy aprócska bökkenő van: az állatok nem kegyetlenségből ölnek, pusztán az életben maradásukért. Ezt az 1985-ben készült „Szökevényvonat” című filmben elhangzó beszélgetés mesterien körvonalazza:
Az érdek mindenekfelett
Attól függetlenül, hogy mit szeretnénk megvalósítani, sok minden érdekünkben áll. Mindenkinek vannak érdekei, de ha a hatalom és az érdek találkozik, akkor nincs megvalósíthatatlan terv. A mai világban a legnagyobb érdek a pénz és az irányítás megszerzése.
Nemrég felfigyeltem egy érdekesnek tűnő filmcímre: „Ébresztőfilm”. Mondanom sem kell, azonnal felkaptam a fejem és egyből a következőkre gondoltam: „Most alszunk? Miből kell felébrednünk?” Aztán a Mátrix című film jutott eszembe, ahol az emberek virtuális valóságban éltek.
A film tényleg a Mátrix egy jelentőségteljes jelenetével indul, amikor a főhőst elindítják a tudata felszabadítása felé vezető úton.
Az üzenet, amelyet az ébresztőfilm próbál átadni egy nagyon komplex tényrendszer mentén fogalmazódik meg. A benne feldolgozott tények megdöbbentőek.
Persze ezen kívül rengeteg magyarázatot, okfejtést, tényfeltárást is láthatunk a filmben. Hogy igaznak tartom-e ezeket az állításokat? Minden ember csak a saját tapasztalataira, az általa látott és érzett momentumokra támaszkodhat, én is ezt teszem:
Mi a média célja?
A mai média reklámok nélkül nem létezhetne. A kereskedelmi televíziózás például javarészt a reklámok bevételeiből tartja fenn magát. De a reklámokat vizsgálhatjuk egy másik nézőpontból is. Amellett, hogy hatalmas bevételt produkálnak, van egy „mellékhatásuk” is: a tudatmódosítás. Egy magára valamit adó reklámban legalább kétszer elhangzik a reklámozott termék neve, valamint olyan tulajdonságai, amelyek – még ha kitaláltak is – vásárlásra ösztönöznek minket. A marketing által mesterien szabályozott kampányszerű szövegek rabul ejtik elménket, még ha nem is vagyunk tudatában. Elmondja, mit tegyünk, mit vásároljunk, hova menjünk nyaralni, és mindezt tömegekkel teszi.
„Ez valóban egy elképesztő és kihagyhatatlan ajánlat hölgyeim és uraim!”
„Laboratóriumi vizsgálatok igazolták…”
„Garantáltan eltűnteti…”
„Különleges akciónk keretében…”
„Selymessé, és bársonyossá varázsolja…”
„Most kettőt kap egy áráért…”
„Ez a NASA által kifejlesztett…”
„És ez mind, mind ajándék, önnek nem kerül semmibe!”
A semminél maradva: a reklámszöveg tulajdonképpen nem mond semmit. Legalábbis a dörzsölt reklámnéző számára. Ami ugyanis túl szép, hogy igaz legyen, az általában nem az. Mi a valóság? Az akció lényege nem az árcsökkentés, hanem a vásárlás ösztönzése. Ugyanez a célja a túlhangsúlyozott szlogeneknek, hatásoknak, tulajdonságoknak is.
Mi az oktatás célja?
Az oktatást mindig is a legnemesebb tevékenységnek tartottam, annak, hogy a tanárok saját tudásukat adják át, hogy ezáltal gazdagítsák a diákok szellemi értékeit, segítsenek fejleszteni képességeiket, hogy később sikeresek legyenek, és képesek legyenek arra, hogy leküzdjék az élet akadályait.
Ehhez képest a mai oktatás feladata elsősorban az elemzés, és a besorolás. A hierarchia kialakítása, amely nem a tudáson, hanem a végzettségen alapul. Ha van 8 általánosod, lehetsz takarító, ha van érettségid, lehetsz segédmunkás, ha van szakmád, lehetsz mérnök, szerelő, ha van diplomád, lehetsz tanár, orvos, ügyvéd, stb.
Globalizáció
Gyakran halljuk a TV-ben hogy „Európai Unió, Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Egyesült Nemzetek Szervezete”. Miért ez a 4-es tagolás? Azért, mert az említett film szerint ezek már megvalósultak az egységes világ felé vezető úton. Uniók, egyesülések, közösségek szerveződtek az egységes irányításért. És nem kizárt hogy ezek a jövőben egy még nagyobb globális hatalommá egyesülnek, amely viszont több problémát is felvet. Ha úgymond megszűnnek a határok, mint ahogy azt – itt nálunk az EU-ban – tapasztaljuk is, akkor bárki útlevél nélkül átléphetne az egykori országhatárokon. Ezért valamilyen módon szükségessé válik az összes ember követése, ez leginkább egy elektronikus chip beültetésével válik lehetségessé.
Hogy mennyi igaz az imént említett dolgokból, azt mindenki döntse el maga. Mérlegeljen, hogy ahhoz képest, amit eddig tapasztalt, mi látható egyértelműen, és mi az, ami félrevezetés.
Az ember egy kegyetlen faj, tettei alapvetően meghatározzák. Az önzés, a hataloméhség, az irányítási kényszer valljuk be, azért minket is időnként megkörnyékez. A jóra, a szeretetre, a békülésre azonban mindenki vevő, próbáljuk így felfogni a világot, akkor hasonló reakciót kapunk vissza tőle és egymást segítve juthatunk előre az élet rögös útján.
„A vadállatban is van szánalom.
De bennem nincs, hát nem vagyok vadállat.”
Mi a hatalom igazi hatása az emberre? Mit jelent a szellemi drog? Mire vagyunk képesek, meddig megyünk el, ha utasítást, vagy parancsot kapunk? Mi a „gonoszság”? Mi a vezetők, az érdek, a felelősség és a pénz szerepe? Mi a hasonlóság a saját hétköznapjainkkal? Mi a média és az oktatás valódi üzenete? Módosítható-e tömegek tudata?
Ahogy embrióból gyermekké, később pedig felnőtté válunk, tudásunk, tapasztalataink révén előbb a család, később a társadalom egyre hasznosabb tagjaivá lépünk elő, egyre több jogosítvánnyal, engedéllyel rendelkezünk, hogy megvalósítsuk céljainkat.
A célok értékelésénél vannak szintek, amelyek egyértelműen meghatározzák, honnan indulunk, és hova szeretnénk eljutni. Van, aki csak normális, egészséges életet szeretne. Van, aki lakást, házat, autót, családot, vagy vállalkozást szeretne magáénak tudni. És végül van, aki olyasmit szeretne elérni, ami a legtöbb embernek nem sikerülhet. Ez a hatalom, amelytől egyre inkább függ az emberiség.
Hol ered a hatalom utáni vágy?
Minden bizonnyal gyermekkorban és persze sok egyéb tényezőtől függ, ilyenek pl. a társadalmi réteg, képességek, környezet, egészség és nem utolsó sorban a családi háttér. A szigorú szülők gyermekei már korán rájönnek, hogy a világban csak kemény munkával, odaadással, és elhivatottsággal boldogulhatnak, és általában ezt el is érik. Fordított helyzetben az engedékeny szülők gyermekeinél a kényeztetés pont az ellenkező hatást váltja ki. Ők magától értetődőnek veszik a hatalmat, szüleiket szolgáknak tekintik, senki és semmi nem állhat az útjukba, ha céljaikat meg akarják valóstani.
Persze a valóság ennél sokkal árnyaltabb, ez csak a két véglet, de jól demonstrálja az emberiség megosztottságát.
Hihetetlen, vagy nem, de minden cél elérhető
Emlékszem, amikor kiskoromban az első métereket tettem meg önállóan biciklivel. Azelőtt emberfeletti dolognak tartottam a kerékpározást, de amint ráéreztem az egyensúlyozásra és megtapasztaltam a jármű irányításának csodálatos érzését, rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb, mint azt addig gondoltam. Egyszerre hatalmamban állt kerékpározni és ezzel elindulni a közlekedésnek nevezett cél felé, amit kezdetben szintén elérhetetlennek hittem.
Mit jelent a hatalom azon túl, hogy bizonyos emberek megtehetnek ezt-azt, hogy felettünk állnak valamilyen szempontból?
Minél több pénzed van, annál több dolog fog érdektelenné válni számodra. Minél hatalmasabb vagy, annál magányosabb leszel, végül már nem marad felfedeznivaló a világon. Mire vágyhat egy nagyhatalmú ember?
A hatalom – mint minden más – egy idő után egyhangúvá, unalmassá válik. Mint az eldobott játék, amelyet a gyermek megunt. Azelőtt mindent megtehetett vele, kizárólagosan az ő tulajdona volt, boldog volt vele, de az ismétlődés az unalom előjele.
Szellemi drogok
Mindig új dolgokra vágyunk, egyesek csak megértésre, a legtöbben pénzre. Mások pedig, akiknek úgymond minden hatalmukban áll, ők kalandra vágynak, mert a Földön általában elérhető élményeknek jó részét a pénz segítségével már átélték.
Mit tesz a gyermek, ha megunta játékát, és nincs a közelben semmi más, amivel játszhatna? A maga módján dühöngni, sírni kezd. Jelzi, hogy az eddigi boldog állapotába szeretne visszatérni. Ha nem történik semmi, alkalmazkodik a kialakult helyzethez, és jobb esetben vizsgálgatni kezdi a játékot, szétszedi, összerakja. A következő lépcső, amikor már tudja, milyen a játék belülről. Ekkor dobálni kezdi és összetöri. Ahogy az angol fogalmaz: „Game Over”, vagyis „A játéknak vége”. Érdektelenné, haszontalanná vált, megsemmisítendő! A gyermek így – rombolással, pusztítással – elégíti ki szükségletét a boldogságra, amelyet azelőtt oly sokszor a játékkal elért.
Ez súlyos párhuzamot von a hatalommal, csak ott a játék szerepét az élet, az anyagi javak, és az emberek játsszák. Ha ezek vállnak az unalom tárgyává, annak előbb-utóbb kegyetlenség lesz a vége. A kegyetlenség az ember válasza a világ unalmára. Mindent megtehetsz, mégsem teszel semmit, csak törsz, zúzol, mint az unatkozó gyermek!
Kegyetlenségre tanítanak korunk számítógépes játékai is. A legtöbb gyermek ugyan el tud vonatkoztatni a játékban történtekről, de amikor játszik, megszűnik számára a külvilág, a program által generált virtuális valóságot tekinti valódinak, benne él.
Sok kegyetlenséggel találkozunk egyes mai "játékokban". Fantáziadúsak, de a végletekig eltorzítják a valóságot.
A számítógépes játékok személyiségfejlődésre gyakorolt hatásával egy korábbi bejegyzésem foglalkozik: Korunk gyermekjátékai a számítógépes játékok.
A parancs hatása
- Vidd ki a szemetet légy szíves! Szól a kérés a konyhából.
- Jó, majd kiviszem! Érkezik a válasz.
- Most azonnal vidd ki a szemetet! Kissé hangosabban.
Mit teszel ilyenkor? A többség kiviszi, és letudva a dolgot, folytatja az életét.
Nagy a különbség a kérés, az utasítás, és a parancs között. A kérést vagy tejesíted, vagy nem, ez olyan, mint egy szívesség. Az utasítás tárgya már jóllehet rád is vonatkozik, tehát előnyös, ha eszerint cselekszel. A parancs már egy konkrét, mindenképpen végrehajtandó utasítás, nem térhetsz ki előle kifogásokkal, eleget kell tenned neki.
A parancs igazi veszélye, hogy a felelősség azt terheli, aki kiadta a parancsot, attól függetlenül, hogy tett-e valamit, vagy nem. A parancsra cselekvők a gondolkodást és a döntést – a cselekvés legfontosabb tényezőit – a parancsolóra bízzák.
De mi lenne, ha olyasmire kérnének, amiről magadban tudod, hogy nem helyes, de utasítanak rá? Egy biztos: lényegesen könnyebben cselekszünk parancsra, mert abban a pillanatban nem törődünk a következményekkel.
Eredendően „gonoszak” vagyunk?
Az előbb említett kegyetlenség sokaknak sajátja. Nem kell elismertnek, vagy vezetőnek lenni ahhoz, hogy valaki kegyetlen legyen. Ez számára észrevétlen helyzetekben is előfordul, úgy követ el „bűnt”, hogy nem is tud róla.
A 60-as években Stanley Milgram az emberek „gonoszságát” vizsgálta oly módon, hogy a vizsgált személyekkel elhitette, hogy egy teljesen véletlen kiválasztáson alapuló kutatásban vesznek részt, amely a büntetés hatását vizsgálta az emberek tanulási folyamataira. Az alanynak egy kapcsolókkal ellátott gép előtt ülve feladatokat kellett adnia egy másik szobában ülő személynek, és a tőle érkező rossz válasz esetén először 15, majd – 450 Voltig – folyamatosan növekvő feszültségű áramütést kellett adnia büntetésként. Az eredmény meglepő: a vizsgált személyek 65%-a volt képes a legerősebb, halálos áramütést kiadni. Valójában érezték, hogy amit tesznek, az nem helyénvaló, de amikor rákérdeztek a kísérletvezetőre, hogy megtegyék-e, azt a választ kapták, hogy „folytassa a vizsgálatot!”
A másik személy természetesen beavatott volt, és nem kapott áramütéseket, csak el kellett játszania azok hatását.
A kegyetlen embert gyakran azonosítjuk az állatvilág valamely ragadozó ösztönű képviselőjével, mert azt hisszük, hogy lealacsonyítjuk az állatok szintjére. Ezzel csak egy aprócska bökkenő van: az állatok nem kegyetlenségből ölnek, pusztán az életben maradásukért. Ezt az 1985-ben készült „Szökevényvonat” című filmben elhangzó beszélgetés mesterien körvonalazza:
„Maga egy vadállat!”Miért rosszabb az ember? Mert gondolkodik. Amíg az állat csak az ösztöneire hallgathat, addig az ember számára egy sokkal fejlettebb agy sokkal összetettebb problémamegoldó képessége, számítási kapacitása áll rendelkezésére.
„Nem, rosszabb! Ember! Ember!”
Az érdek mindenekfelett
Attól függetlenül, hogy mit szeretnénk megvalósítani, sok minden érdekünkben áll. Mindenkinek vannak érdekei, de ha a hatalom és az érdek találkozik, akkor nincs megvalósíthatatlan terv. A mai világban a legnagyobb érdek a pénz és az irányítás megszerzése.
Nemrég felfigyeltem egy érdekesnek tűnő filmcímre: „Ébresztőfilm”. Mondanom sem kell, azonnal felkaptam a fejem és egyből a következőkre gondoltam: „Most alszunk? Miből kell felébrednünk?” Aztán a Mátrix című film jutott eszembe, ahol az emberek virtuális valóságban éltek.
A film tényleg a Mátrix egy jelentőségteljes jelenetével indul, amikor a főhőst elindítják a tudata felszabadítása felé vezető úton.
Az üzenet, amelyet az ébresztőfilm próbál átadni egy nagyon komplex tényrendszer mentén fogalmazódik meg. A benne feldolgozott tények megdöbbentőek.
A film egy-két állítása:
„A politikát, a médiát, és az oktatást is egy nagyon szűk elit irányítja.”
„Ez az elit befolyásos emberekből, cégvezetőkből, milliárdosokból áll.”
„A kezükben van a döntéshozatal, az igazságszolgáltatás, a kormányzat és a rendőrség is.”
„A céljuk a globalizáció, egységes irányítás alá vonni az összes országot, végül pedig a világuralom.”
Persze ezen kívül rengeteg magyarázatot, okfejtést, tényfeltárást is láthatunk a filmben. Hogy igaznak tartom-e ezeket az állításokat? Minden ember csak a saját tapasztalataira, az általa látott és érzett momentumokra támaszkodhat, én is ezt teszem:
Mi a média célja?
A mai média reklámok nélkül nem létezhetne. A kereskedelmi televíziózás például javarészt a reklámok bevételeiből tartja fenn magát. De a reklámokat vizsgálhatjuk egy másik nézőpontból is. Amellett, hogy hatalmas bevételt produkálnak, van egy „mellékhatásuk” is: a tudatmódosítás. Egy magára valamit adó reklámban legalább kétszer elhangzik a reklámozott termék neve, valamint olyan tulajdonságai, amelyek – még ha kitaláltak is – vásárlásra ösztönöznek minket. A marketing által mesterien szabályozott kampányszerű szövegek rabul ejtik elménket, még ha nem is vagyunk tudatában. Elmondja, mit tegyünk, mit vásároljunk, hova menjünk nyaralni, és mindezt tömegekkel teszi.
„Ez valóban egy elképesztő és kihagyhatatlan ajánlat hölgyeim és uraim!”
„Laboratóriumi vizsgálatok igazolták…”
„Garantáltan eltűnteti…”
„Különleges akciónk keretében…”
„Selymessé, és bársonyossá varázsolja…”
„Most kettőt kap egy áráért…”
„Ez a NASA által kifejlesztett…”
„És ez mind, mind ajándék, önnek nem kerül semmibe!”
A semminél maradva: a reklámszöveg tulajdonképpen nem mond semmit. Legalábbis a dörzsölt reklámnéző számára. Ami ugyanis túl szép, hogy igaz legyen, az általában nem az. Mi a valóság? Az akció lényege nem az árcsökkentés, hanem a vásárlás ösztönzése. Ugyanez a célja a túlhangsúlyozott szlogeneknek, hatásoknak, tulajdonságoknak is.
Mi az oktatás célja?
Az oktatást mindig is a legnemesebb tevékenységnek tartottam, annak, hogy a tanárok saját tudásukat adják át, hogy ezáltal gazdagítsák a diákok szellemi értékeit, segítsenek fejleszteni képességeiket, hogy később sikeresek legyenek, és képesek legyenek arra, hogy leküzdjék az élet akadályait.
Ehhez képest a mai oktatás feladata elsősorban az elemzés, és a besorolás. A hierarchia kialakítása, amely nem a tudáson, hanem a végzettségen alapul. Ha van 8 általánosod, lehetsz takarító, ha van érettségid, lehetsz segédmunkás, ha van szakmád, lehetsz mérnök, szerelő, ha van diplomád, lehetsz tanár, orvos, ügyvéd, stb.
Globalizáció
Gyakran halljuk a TV-ben hogy „Európai Unió, Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Egyesült Nemzetek Szervezete”. Miért ez a 4-es tagolás? Azért, mert az említett film szerint ezek már megvalósultak az egységes világ felé vezető úton. Uniók, egyesülések, közösségek szerveződtek az egységes irányításért. És nem kizárt hogy ezek a jövőben egy még nagyobb globális hatalommá egyesülnek, amely viszont több problémát is felvet. Ha úgymond megszűnnek a határok, mint ahogy azt – itt nálunk az EU-ban – tapasztaljuk is, akkor bárki útlevél nélkül átléphetne az egykori országhatárokon. Ezért valamilyen módon szükségessé válik az összes ember követése, ez leginkább egy elektronikus chip beültetésével válik lehetségessé.
Hogy mennyi igaz az imént említett dolgokból, azt mindenki döntse el maga. Mérlegeljen, hogy ahhoz képest, amit eddig tapasztalt, mi látható egyértelműen, és mi az, ami félrevezetés.
Az ember egy kegyetlen faj, tettei alapvetően meghatározzák. Az önzés, a hataloméhség, az irányítási kényszer valljuk be, azért minket is időnként megkörnyékez. A jóra, a szeretetre, a békülésre azonban mindenki vevő, próbáljuk így felfogni a világot, akkor hasonló reakciót kapunk vissza tőle és egymást segítve juthatunk előre az élet rögös útján.
De bennem nincs, hát nem vagyok vadállat.”
William Shakespeare – III. Richard
