Az idei év karácsonyán – csakúgy, mint az eddigieken – megpróbálunk hitet, reményt és szeretetet adni családtagjainknak, de legalább a hozzánk bármilyen okból közelállóknak. Ennek az ünnepi hangulatnak egy egészen kis darabkája eljut ide a blogra is, és mindazok, akik olvassák, egy kicsit részesei lehetnek.
Ez már a blog harmadik karácsonya, azonban idén nem készültem filmelemzéssel, valamint nem foglak regény hosszúságú bejegyzéssel untatni benneteket. Csupán annyit teszek, hogy megpróbálok egy aprócska karácsonyi hangulatot varázsolni.
Mint már megszoktátok, most is - karácsony napjain - egy-két, számomra kedves felvétel hallgatható a bejegyzés feletti modulban. Miért Gregorian? Nos, ettől a csapattól nem csak unalmas templomi énekeket hallhatunk, hanem ötvözik a modern zenét a csodálatosan megszerkesztett tradicionális dallamokkal. Ez adja meg azt a különleges hangulatot, amelyet lemezeik árasztanak. A 2006-ban megjelent Christmas Chants című album ezen túl a karácsony meghittségét és szeretetteljességét hivatott közvetíteni.
A karácsony a szeretet mellett az önzetlenség, a megbocsátás, a nagy ölelések, és az ajándékok ünnepe is. Idén se feledkezzünk el azokról, akik az ünnepeket kórházban, vagy éppen az utcán kénytelenek eltölteni, nem beszélve azokról, akik éppen elhunyt szerettüket gyászolják. Ha mást nem is teszünk, azért egy imát mondjunk el értük!
Mi lehet a legnagyobb ajándék, amit adhatunk?
A legnagyobb ajándék nem az LCD televízió, és nem is a mindentudó játékgép, vagy akár egy autó. Akár hiszed, akár nem, a legtöbb, amit adhatsz szeretteidnek karácsonyra, az te magad vagy, így ha nincs is mit és kinek adnod, akkor is tudd, hogy te is ajándék vagy. Ajándék, amely minden karácsonykor ott van a fa alatt és csak arra vár, hogy kibontsák, és szeretetet adjon. De nem is kell teljes lényedet adnod, sok esetben elég egy apró gesztus. Egy szó, vagy egy mosoly is olyan ajándék, amely az adott pillanatban a legnagyobb tud lenni azok számára, akik vágynak a szeretetre.
Ennek fényében kívánok mindenkinek szeretetteljes, boldog karácsonyt!
Előfordult már, hogy a hatalmába kerített bennünket ez a csalóka kísértés, és - szerencsés esetben épp csak pár pillanatig - elhittük önmagunkról, hogy népszerűbbek, nagyszerűbbek, sőt felsőbbrendűek vagyunk a "többieknél". Aztán persze miután, mint egy varázsütésre elmúlt a mámoros pillanat, az egónk által épített csillogó fellegvár bástyájának tetejéről visszazuhantunk a valóság rideg, kemény macskaköveire, majd magunkba tekintve észrevettük az elhagyatottságunkat, szerencsétlenségünket, tökéletlenségünket, emberi hibáinkat. Akik egyszer már átélték, talán soha nem felejtik el ezt a nyomasztó szabadesés-érzést. Ám akik még előtte állnak, vajon hogyan tudják elkerülni az ilyen megpróbáltatásokat? Talán csak egy módon: ha sokkal több szeretettel, tisztelettel viseltetnek embertársaik iránt, és legfőképpen nem felejtik el honnan jöttek, s hová tartanak.
Életünk örökös utazás. Mindig elindulunk, vagy éppen megérkezünk valahová. Ám útközben nagy sietségünkben sokszor elfelejtünk megállni, megpihenni, és átélni az ottlét csodás, nyugodt pillanatainak varázsát.
Bebarangoljuk széltében-hosszában az egész Földgolyót, nyaralunk egzotikus mediterrán szigeteken, óriási hegyeket mászunk meg, vagy éppen búvárkodunk az azúrkék tengerben. Utazásainkról temérdek fényképet készítünk, hogy később büszkélkedhessünk ismerőseinknek, és magunknak: lám, én itt is jártam.
De valóban ott voltunk? Megpróbáltuk megismerni a helyi kultúrát, történelmet, vallást, szokásokat? Beszélgettünk az ott élő hétköznapi emberekkel, megkóstoltuk a helyre jellemző étel-ital különlegességeket? Meglátogattuk a helyi nevezetességeket? Szereztünk élményeket? Nos, ha igen, csak akkor mondhatjuk: ott voltam.
Manapság virágkorukat élik a különféle egyházak, felekezetek. Talán soha nem volt még ennyi fajta izmus, vallás, istenkép. Valószínűleg azért van ez így, mert jelenleg az emberiség a lelki elsivatagosodás végső, szörnyű korába süllyedt, és mérhetetlen igény jelentkezik a természetfeletti forrásokra, amelyekből élő vízzel táplálhatják az emberek kiszáradt lelküket.
Istenségek terén az ókori görögök is megirigyelhetnének minket, hiszen sikerült több teremtőt alkotnunk magunknak, mint égen a csillag.
Valójában azonban minden valamirevaló vallás, vagy hit - csakúgy, mint az egyenesek - egy közös szeretetpontban metszi egymást lelkünk végtelenjében. Aki ezt az egy pontot képes felfedezni, megleli a teljességet: a végtelen szeretetet, a megrendíthetetlen belső békét, a határtalan derűt, és az élet valódi értelmét.
"Hello, hello, újra itt vagyok..." - kezdhetném - Ákos szavait idézve - az új bejegyzést.
Elég régóta nem adtam életjelet magamról itt a Spontareality-n, de amint Reactor-nak is írtam korábban, élettapasztalatokat gyűjtögettem az elmúlt időszakban, amiket aztán valóságos élmény formájában megoszthatok majd itt veletek, olvasókkal.
Minden ember - aki tudatosan próbálja élni az életét - szükségszerű, hogy változzon, fejlődjön. Természetesen én sem vagyok ez alól kivétel, így az elmúlt időszak alatt rengeteget formálódott személyiségem, kialakult az egyéni blogírási stílusom. Saját szóhasználattal élve: mikro-bejegyzéseket fogok írni a közeljövőben.
Hogy mi is pontosan az a mikro-bejegyzés? Ha meg kellene határoznom, akkor azt mondanám, hogy érdekes fogalmak, gondolatok pár tömör, lényegre koncentráló mondatban leírva, képpel illusztrálva. A kevesebb néha több, ez az elvem, remélem sikerül elgondolkodtató írásokkal megajándékoznom mindenkit, aki ellátogat ide.
Vajon az állatoknak is van tudata? Ha létezik, milyen hasonlóságok és különbségek vannak az állatok és az ember tudata között? Milyen az állati idegrendszer? Mit- és hogyan érez egy állat, amikor „feldolgozzák”, vagy orvosi kísérletet hajtanak végre rajta? Számítanak-e az állattartás körülményei? Milyen érdekek fűződnek az állatok „használatához”? Mi az egyén szerepe ebben? Megtesszük-e olykor egymással azt, amit az állatokkal teszünk? Hogy értem, hogy „adj életet”?
Ezúttal kissé sötétebb hangulatú bejegyzéssel jelentkezem, ugyanakkor nem szeretnék senkit megijeszteni, csak józan gondolkodásra késztetni! Egyrészt azt vizsgálom, létezhet-e állati tudat, másrészt azt, hogy mit teszünk jelenlegi „lakótársainkkal” itt a Földön.
Sokszor úgy érezzük, mindent tudunk, és olyan magabiztosak vagyunk, biztosak magunkban, abban, hogy mit, miért, és hogyan teszünk. Olykor csak a világunk szürkesége, közömbössége, a kegyetlen tények, a valóság és a borzalmak ébresztenek rá minket arra, hogy valamit nagyon nem jól csinálunk. Ahogy a vallás tartja: bűnösek vagyunk. Nem csak egy-egy személy, hanem mindannyian.
A blog eddigi fennállása alatt próbáltam több nézőpontból szemlélni a világot, többek közt például a gyermek-, a felnőtt-, a tudós-, vagy a filozófus szemével. Nem próbálkoztam azonban annak vizsgálatával, hogy az állatok hogyan látják azt a világot, amiben együtt élnek velünk.
Ebben a bejegyzésben megpróbálok állati bőrbe bújni, és az ő szemükön keresztül látni saját fajunkat, az embereket.
Állati tudat
Nézzük először a vallási megközelítést: „Az állatok tudattalan ösztönlények, nem rendelkeznek lélekkel, és nincs klasszikus értelemben vett tudatuk sem, azaz nincsenek tudatában önmaguknak.”
A modern felfogás szerint: „Az állatok az ember fennmaradását szolgálják. Ugyan ők is élőlények, de ha létezik is tudatuk, az sokkal alacsonyabb szintű, mint az emberé, valamint a köztünk lévő evolúciós szakadék miatt képtelenek a gondolkodásra.
Hogyan „gondolkodik” egy állat?
Az állati „gondolkodás” megértéséhez elengedhetetlen annak megfigyelése. Ők általában ösztönösen mozognak, és tetteik ugyanúgy agyi irányítás alatt vannak, mint nálunk, embereknél. A tudatuk nem az ösztönös tevékenységekben, hanem a saját döntéseikben van. Képesek önálló döntéseket hozni a túlélésük érdekében, értik, és szemlélik a világot, amelyben élnek. Időnként ők is utat választanak, persze a maguk primitív módján, azokon a kereteken belül, amelyeket a természet szabott meg számukra.
Úgy képzelhetjük magunkat igazán egy állat bőrébe, ha nem konkrétan a gondolkodásunk, hanem megérzéseink útján haladunk. Ez az ősi „ösztön” bennünk is megvan, hiszen az anyagi testünk ugyanonnan származik, ugyanazokból az anyagokból épülünk fel. Mostanra feledésbe merültek e képességeink, de gondoljunk csak testünk túlélő mechanizmusaira, az agyunk tudattalan működésére, amelyet mi is befolyásolhatunk a tudatunk által.
Az állatok idegrendszere, érzékelésük
Némelyik állat sokkal többet és kifinomultabban érez, mint mi. Pl. ilyen a sas látása, kutyák szaglása, vagy a denevérek hallása. Idegrendszerük egyes részeinek, némelyik érzékszervüknek fejlettségi szintje jóval a mieink felett áll. Gondoljuk csak bele: milyen lenne, ha hallanánk az ultrahangot, vagy sokkal messzebbre látnánk, esetleg kilométerekről megéreznénk egy illatot? Ezek emberi felfogással szédületes képességek, érzékelések, amelyeknek az egyedfejlődésünk korai szakaszában még mi is birtokosai voltunk, ugyanis a – ma már vitatott – darwini nézet szerint közös az ősünk.
„Nagyszerűség van ebben a felfogásban, amely szerint a Teremtő az életet a maga különböző erőivel eredetileg csak néhány vagy csak egyetlenegy formába lehelte bele.”
Charles Darwin
Tanítás, idomítás
Mindemellett az ő gondolkodásuk sokkal primitívebb (talán jobb szó lenne erre az egyszerűbb). Ez a „gondolkodás” a létfenntartásban merül ki. Ami ettől különböző, annak semmi jelentőséget nem tulajdonít. Némely állatok ugyan taníthatók, idomíthatók, de ez a „tanulás” is a fizikai szükségleteken alapul. Pl. ha egy kutyával elvégeztetünk egy feladatot, és utána táplálékkal látjuk el, akkor társítani fogja a feladatot a jutalommal, ergo megváltoztatjuk a táplálkozási szokásait. Ilyen szinten programozható a gondolkodásuk.
Ugyanakkor büntetésorientáltan is lehet nevelni, mint pl. a cirkuszi egzotikus állatok esetében. Ezek az állatok csak nehezen háziasíthatók, idomításukban nagy szerepe van a büntetésnek, mint eszköznek. Így gondolkodásuk nem a jutalom, hanem a büntetés elkerülése köré épül ki: „Ha nem hajtom végre a feladatot, megütnek.”
Az állatok feldolgozása
A fogyasztásra, vagy használati cikkek, ruhák gyártására használt állatok javarésze a sertés-, a baromfi-, a szarvasmarha állományból, valamint kisebb erdei állatokból tevődik össze. A fent említett film végigmegy ezen állatok feldolgozási folyamatán, amelynek megtekintése – valljuk be őszintén – nem a gyengébb idegzetűeknek való. A film szerint „amit nem látunk, az nem is létezik”. Ugyan sejtjük, mi folyik a vágóhidakon, a szőrmefarmokon, a kisállat tenyészetekben, vagy akár a halászhajókon, de a legtöbb esetben nincs lehetőségünk behatóan tanulmányozni az itt folyó munkát. Ezen túl nem látjuk a munkást, az egyént, akinek a megélhetése függ a munkájától.
Ahhoz, hogy elindítsa bennünk a rádöbbenés folyamatát, látnunk kell, hogy bánnak földi lakótársainkkal, mennyire veszik figyelembe, hogy ők is élőlények, akik látnak, hallanak és éreznek.
Kegyetlenség
A film az állatokkal való bánásmódot ahhoz hasonlítja, ahogyan a második világháborúban a németek bántak a zsidókkal. A részletekbe szándékosan nem megyek bele, mindenki maga dönti el, hogy megnézi-e a filmet.
Sajnos olykor egymással is megteszünk hasonló kegyetlenségeket. Lásd (többek közt): háborúk, holokauszt, szeptember 11, és a legújabb a norvégiai mészárlás.
Ezek a tragikus események világítanak rá arra a szomorú tényre, hogy nemcsak az állatok, de gyakran egymás ellen is fordulunk. A vallási, politikai, etnikai nézetek nem hatalmazhatnának fel senkit emberölésre.
A film úgy mutatja be a benne szereplő állatokat, hogy a felvételeken látszik a szemük, és benne ugyanaz a félelem, kétségbeesés és reménytelenség, mint annak idején a holokauszt áldozatainak szemében látszott.
A probléma természetesen itt is nagyon mélyen gyökerezik.
A filmet a holokauszttal való hasonlítás teszi egészen borzalmassá: „Az ő holokausztjuknak koránt sincs vége!” És valóban, ez az ő „holokausztjuk”, amely régóta tart és még sokáig tartani fog.
Állatkísérletek
Rengeteg állaton végeznek feleslegesen orvosi, kozmetikai célú kísérleteket, a testük reakcióit figyelve. Az ilyen beavatkozások a legtöbbször halálos kimenetelűek és ezek során mintegy feláldozzák az állatokat a tudomány oltárán.
Az egyén szerepe
Gondolkoztál már azon, honnan származik a hús, amit megeszel, és amely tonnaszámra fekszik a szupermarketek polcain? Bizonyára ritkán, vagy egyáltalán nem gondolunk arra, mi táplál minket. Durván fogalmazva: megölt állatok húsa. Ebben azonban első hallásra nem találunk semmi meghökkentőt, vagy kivetnivalót, mert alapvetően nem foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Megelégszünk annyival, hogy: „ez a hús már nem egy élőlény része, teljesen élettelen, valamint egykori tulajdonosa – a korszerű eljárásoknak köszönhetően – biztosan keveset szenvedett.”
Hogy mennyi igaz a filmben látott és elhangzott dolgokból, annak eldöntése a nézőre van bízva, de mint minden „figyelmeztetés”, így ez is a legrosszabb, legszélsőségesebb eseteket mutatja be, az olyan üzemeket, farmokat, vágóhidakat, neveldéket és tenyészeteket, ahol az állatokat nem tekintik élőlénynek, ők itt csupán a nyersanyagot képviselik, amelyből legyártják a készterméket.
Ezt az egész halálgyárat az emberiség hatalmas-, és egyre fokozódó állati termékek iránti igénye táplálja. Ez az igény ugyanúgy a tiéd és az enyém is. Csupán a rendszer által sugallt információk tartanak minket abban a meggyőződésben, hogy a termék személytelen dolog. Nem látjuk mögötte az élőlényt.
Az élelmiszeripar az ember egyik legfőbb létfenntartó szükséglete a táplálkozás köré épült ki. Az evés öröm, és a jóllakottság érzése elégedettséggel tölt el. A hús íze nem hasonlítható a mellé köretként tálalt zöldségekéhez, a gabonáéhoz, vagy az egyéb, növényi eredetű táplálékhoz. Tartalmas, és karakteres ízű. Az agyunk még tudat alatt is bíztat minket: „Edd meg, mert ez tart életben!” Sokan kapják most fel a fejüket: „hát igen, a szervezetünk nem hazudik”. Nekik igazuk van, saját szervezetünk ebben a tekintetben tényleg nem vezet minket tévútra, mert bennünk is ősi ösztönök munkálkodnak. Az emberek ugyanis mindig is ettek húst. Csupán annyi a különbség az őskori, és a jelenkori táplálkozás közt, hogy akkoriban a táplálék megszerzése hatalmas testi erőt és ügyességet igényelt.
Ma szebbnél szebb, ínycsiklandó fogásokkal kényeztetjük magunkat és tudatlanságba burkolózunk, mondván: „a tudatlanság áldásos!” Ironikus módon részben igazunk is van.
Adj életet!
Sokszor vagyunk dühösek, neheztelünk a világra, az emberekre, de ami a legérthetetlenebb, az állatokra is. Primitív voltukat használjuk fel dühünk csillapítására: „Már megint megszökött ez a dög, most szétverem a fejét!”
Az élet adását itt nem szülésként, vagy teremtésként vetem fel, hanem abban az értelemben, hogy megadjuk az élet folytatásának lehetőségét. Az állatok nem tehetők felelőssé a mi sérelmeinkért, még akkor sem, ha fizikai sérülést okoznak nekünk, mert arra is – az esetek többségében – nyomós okuk van. Milyen nyomós okaik lehetnek? Többek közt a saját felelőtlenségünk, lustaságunk, ok nélküli dühkitöréseink, kishitűségünk, vagy negatív gondolkodásunk.
Ha ilyen helyzetbe kerülsz, és egy állaton kívül semmi nincs a közeledben, amin kitölthetnéd a mérged, gondolkozz el a fent leírtakon, menj el egy edzőterembe és üss inkább egy bokszzsákot!
Honnan származik a család kiskutyája? Csak nem egy neves kutyatenyésztőtől, ahol egy tenyészetben sok kisállat várja leendő gazdáját? És mi lesz az el nem adott kisállatokkal? Mindnek normális élete lesz? Nem valószínű, mert ha egy állat nem kell senkinek, a táplálása sokkal többe kerül, mint az elpusztítása.
Milyen élete van a befogadott állatnak? Minden bizonnyal kényelmetlen, mert élete legnagyobb részében nem természetes környezetében van. Egy állat otthoni nevelése rengeteg időt, pénzt, toleranciát, és nem utolsó sorban stresszt jelent. Ezt a legtöbben, főleg a társasházban élők nem mindig engedhetik meg maguknak.
Ha akarjuk, ha nem, az állatok itt élnek egy bolygón-, egy földrészen- és akár egy lakásban velünk, és ha még kényszerű is ez az együttélés, némely állatok nem érdemlik meg, hogy rosszul bánjanak velük, hogy szenvedésük sokáig tartson. De annyit megérdemelnének, hogy élőlényekként tekintenénk rájuk, és szabad utat engednénk nekik.
Persze itt is, mint más témákban is, a probléma a rendszerben, vagy annak múltjában van. Megoldásához nem rendelkezünk kidolgozott tervvel, mert bonyolult és költséges lenne a kivitelezése. Ahhoz, hogy változást érjünk el ezen a téren, nagyon mély gondolkodás- és életmódbeli változásokra lenne szükség.
Addig is gondolj saját egészségedre, csökkentsd a húsfogyasztásod, és „adj életet”, ahol-, amikor- és amelyik állatnak csak tudsz!
„Egyik álmomban utaztam, olyan gyorsan, és olyan messze, hogy igazán fel sem fogtam hol járok, de mégis láttam, hallottam, éreztem és teljesen valóságosnak hittem.” Az álmaink szellemi lényünk kivetülései? Van erre kézzel fogható magyarázat?
Mi a kapcsolat az álmok és a szellemvilág között? Valóban szellemi lények vagyunk, akik képesek elhagyni testüket? Hogyan tapasztalható meg ez az állapot? Mit jelentenek – egyáltalán jelentenek-e valamit – álmaink, irányíthatjuk-e őket? Láthatjuk-e általuk a jövőt? Ha már szellemi lények vagyunk, szellemünknek milyen táplálékra van szüksége? Félnünk kell-e a rémálmoktól?
Két hónappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy a blogírás terén tartok egy kis szünetet, „kiveszek egy kis szabadságot”, ami nagyon jót tett. Életem egy fontosabb fordulópontjához értem, amire a felkészülés az előző bejegyzés óta eltelt időt teljesen kitöltötte. Az embernek időből van általában a legkevesebb. Ez az idő nagyon értékes volt számomra.
Azonban ahogy a blog születésnapján ígértem, itt egy újabb bejegyzés, amelyben ismét megpróbálok kapcsolatokat találni létünk egyes kérdései közt.
A blog második bejegyzésében – lassan 2 éve – röviden már foglalkoztam az álmaink témájával, valamint egy másik „Szellemek…” című írásomban kitértem a szellemvilágra és a paranormális jelenségekre. Most kísérletet teszek a két témakör összefüggéseinek megkeresésére, arra, miként kapcsolnak össze álmaink a sokat emlegetett szellemvilággal, valamint mélyebben megvizsgálom az álmok működését.
Őszintén megmondom, ebben a témában az úgynevezett „érdeklődő szkeptikusok” közé sorolom magam és nem azért, mert nem éltem át hasonló élményeket, hanem azért, mert – mint minden racionálisan gondolkodó ember – megpróbálok a dolgok mélyére látni, megérteni azok működését.
Minden álmunk egy-egy utazás. Utazás a múltba, a jövőbe, az általunk felfogható, valamint olykor a felfoghatatlan világba. Amikor álmodsz, tudatában vagy a benne látható történéseknek, de legtöbbször úgy érzed, mintha külső szemlélőként lennél jelen és nem te irányítanál.
Az álmok azonban nem csak válaszok, reakciók a múltbéli, vagy jövőbeli eseményekre, élményekre, hanem általuk betekinthetünk egy „belső világba”.
Az álmok épp olyan mulandóak, mint a valóságos élményeink, de ezekre sokszor kihívás emlékezni.
Láthatjuk-e általuk a jövőt?
Igen, a legfőképpen akkor, ha tervezünk, ha meg szeretnénk valósítani valamit. Nehéz, gondolkodást igénylő feladatok megoldása előtt sokszor használjuk a következő kifejezést: „Majd megálmodom…”, vagy: „Álmomban születnek a legjobb ötleteim!”
Ha jobban belegondolunk, tényleg így van, ugyanis az álmunk alatt mintegy „megszabadulunk” fizikai valónktól és magunk mögött hagyva minden nehézséget, szenvedést – amely elvonhatná figyelmünket – a tényleges problémára, annak megoldására koncentrálhatunk.
Irányíthatjuk-e álmainkat?
Bármilyen meglepő, erre a kérdésre is igen a válasz. Az álmokat gondolataink irányítják, a tartalmukat pedig nagyrészt a kezdőgondolat határozza meg, az, amire elalváskor gondolunk.
Tekintsünk álmainkra úgy, mint üzenetekre, amelyek utat mutatnak.
Próbáljuk csak elképzelni azt a – számunkra távolinak tűnő – végtelen szabadságot, amit egy test nélküli lélek érezhet, akinek ugyanúgy vannak gondolatai, érzései, mint nekünk. Számára viszont az anyagi világ épp oly megfoghatatlan, mint számunkra a szellemek világa. Gondolatai hullámain utazik, amelyek nem mozognak, hanem létrejönnek a kívánt helyen és időben, ami azt jelenti, hogy a távolság számára ismeretlen fogalom. Ott- és akkor lehet, ahol- és amikor szeretne.
Álmok és halál közeli élmények
Volt már olyan élményed, amelyben egy pillanaton, egy pár centiméteren, vagy egy döntésen múlt az egészséged, vagy netán az életed? Nekem volt, nem is egy, de mégsem éltem át hagyományos értelemben vett halál közeli élményt.
Volt, hogy balesetet szenvedtem és közben elvesztettem az eszméletem. Nem éreztem fájdalmat. Ami történt, leginkább az alváshoz tudnám hasonlítani. De nem a megszokott alvás volt, amelynek során lassan, ellazulva, vagy a fáradtságtól alszunk el, hanem hirtelen történt. Mintha egy pillanatra ösztönösen kimenekültem volna a testből „megelőzve” a fájdalmat. Érdekes érzés volt.
A tudomány persze az ilyen jellegű esetekre is megpróbál kézzelfogható magyarázatot adni: „az agy így védekezik a nagyobb fizikai és tudati sérülések elkerülése érdekében”. A tudat pedig nem más, mint az agy működésének mellékterméke, amely a test működése szempontjából másodlagos, amolyan anomália.
Ugyanakkor ezzel még semmi nincs megmagyarázva, maradnak nyitott kérdések, leginkább a halál közeli élmények lefolyását illetően: Miért látnak, hallanak, éreznek a klinikai halál állapotában lévő személyek? Hogyan képesek ebből az állapotból szinte minden ok nélkül visszatérni? Kereshetjük a válaszokat az agy nagyszerű regenerációs képességében, vagy az orvostudomány fejlettségében, de mindig visszajutunk ahhoz a feltételezéshez, miszerint képesek vagyunk a testen kívüli életre is.
Álmok és a „belső világ”
Ritkán emlékszem álmaimra, mert nem mindig sikerül az álomszakaszban felébrednem. Ezzel a legtöbben így vagyunk, viszont időnként előfordulnak olyan ébredések, amelyek mintegy félbeszakítják az álmot és ilyenkor egy ideig még éber állapotban is emlékszünk a teljes álomszakaszra.
Olykor eseményekre, máskor személyekre, megint máskor pedig egy egész világra emlékszünk. Ez a „belső világ” a saját világunk, ahol mi irányítunk, áthelyezhetünk, megváltoztathatunk dolgokat.
A belső világunk lehet akár ilyen is. Vágyaink csodálatos perspektívája.
Az egyik ilyen álmomban valóban megtapasztalhattam a saját álomvilágomat, amelynek egyes részei a valóságból, mások filmekből, könyvekből kiragadott, közismert, vagy egészen jelentéktelen elemekből álltak. A legjobban úgy tudnám leírni, hogy egy rendkívül szépen, részlet gazdagon kidolgozott térben jártam, amelyben ugyanúgy volt értelme a fizikai világban megtapasztalt egyes szabályoknak, mint pl. a perspektívának, vagy a színeknek. Visszagondolva, ebben az álomban a legfurcsább élmény a testnélküliség volt. Valóban a gondolataim segítségével változtattam helyet, de nem érzékeltem, hogy haladtam volna, az egyik pillanatban itt, a másikban ott voltam. Érdekes és figyelemre méltó élmény volt.
Úgy éreztem, hogy a tér feltérképezéséhez nem elég egy álomszakasz, még több éjszaka sem, mert ezúttal csak egy nagyon kis részlet vált láthatóvá számomra.
Szellemünk tápláléka
Az álmok nem csak izgalmas élmények, hanem általuk betekinthetünk szellemi lényünk működésébe. Láthatjuk bennük azokat a dolgokat is, amelyekben hiányt szenvedünk. A szellemnek ugyanúgy, mint a testnek, táplálékra van szüksége. De amíg a testet anyaggal, addig a lelket információval kell táplálni. Ez az információ ad lendületet az élethez, segít átlendülni a holtpontokon, és elérni azt a célként meghatározott állapotot, amit az élet értelmének hívunk.
Mi lehet ez az információ, amellyel lelkileg táplálkozhatunk? Leginkább a vallások által közvetített információra gondolok, amely egyfajta értelmet, célt adnak az életünknek. És itt most nem csak a klasszikus értelemben vett Istenhitre, hanem minden olyan helyzetre utalok, ahol szükségünk van a hitünkre. Hit nélkül, nincs megvalósulás. Hogy mennyire erős a hit, és milyen jelentősége van annak, ha csak egy pillanatra is ráhangolódunk a kívánt célra, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy álmaink olykor teljesülnek is, ha hiszünk bennük.
Álmunkban akár a tenger mélyére is eljuthatunk, megtapasztalva a mélység világát.
Emellett a lélek nagyon fontos tápláléka a szeretet, amellyel már több bejegyzésben is foglalkoztam. Szeretetből soha nem elég, hiánya egészségtelenebb, mint az alkohol, vagy a drogok hatása. Nélküle üresnek érezzük magunkat, mégis – ha akarunk – bármikor képesek vagyunk adni, még abból a szeretetből is, amelyet kevésnek gondolunk. Néha egy jó szó, egy mosoly többet ér mindennél. A testre hatni könnyű, de általa a lélekre hatni már nehezebb.
Rémálmok
A legszörnyűbb rémálmainkra a legtöbben nem emlékszünk, vagy csak nem szeretnénk rá emlékezni. A rémálmok általában valamilyen kudarccal, halállal, de – emberi felfogás szerint – mindenképp rosszal, kellemetlenséggel végződnek. Az éjszaka közepén törnek ránk, minden előjel nélkül.
Az ilyen álom átélése alatt érezhetünk rendkívüli félelmet, és nem egyszer fizikai fájdalmat is. Amennyire vissza tudok emlékezni, egyik gyermekkori rémálmomban fuldokoltam. Iszonyú érzés volt. A legtöbbünknek voltak fájdalommal és kínokkal kapcsolatos álmai is.
Kell-e félnünk ezektől az élményektől? Természetesen nem. Ennek több oka is van:
- Alvás közben ugyanis az agyunk – az alapvető élettani funkciók fenntartása mellett – megszakítja a mozgató idegek jelátvitelét, így nem tehetünk kárt magunkban.
- Az álom nem anyagi valóság, tehát ami ott történik, az teljes egészében szellemi, tudati tevékenység, amelynek célja az információ feldolgozása. Az agyunk alvás közben a legaktívabb, előre- és újraél minden olyan élményt, amelyet fontosnak tart.
- A rémálom általában nem tart sokáig, mert az ember ösztönösen felébred.
A külvilág érzékelése
Az álmokat nem csak a szellemi tartalom, hanem az alvó ember környezete is nagyban befolyásolja. Ösztönszerűen belénk programozva – alapszinten – működik a látásunk, a hallásunk, és a tapintásunk is arra az esetre, ha valami a külvilágban veszélyeztetné testünket. Ezeknek az érzékeléseknek alvás közben nem túl gyakran vagyunk tudatában, általában az ébredés előtt, vagy közvetlenül akkor tapasztalhatjuk meg működésüket.
Merengés a végtelenbe. Ilyen hangulatúak álmaink is. A környezetünk hatásai azért épülnek beléjük, hogy figyelmünket egy pillanatra se kösse le a külvilág zaja.
Az álom tartalma ekkor kapcsolódik a külvilágból jövő ingerekhez. Pl. Egyszer ébredés előtt még álmomban az autómban ültem és éppen indítottam a motort, miután az nagy robajjal leállt. Ekkor felébredtem és visszatérve a valóságba tapasztaltam, hogy éppen az indítás pillanatában mennydörgés hallatszott a félig nyitott szobaablakon át.
Ugyanígy az éles fényjelenségek, pl. a villany felkapcsolása is kihat az álmok tartalmára.
Az álmaink a legbelsőbb személyes élményeink, amelyeket nem elég átélni, érteni kell őket, hallgatni kell rájuk. Ha pedig igazán szeretünk valakit, az iránta érzett bizalmat úgy mutatjuk ki leginkább, ha az álmainkat osztjuk meg vele.
Későre jár, a legtöbben ilyenkor fordulnak a másik oldalukra, nekem is ideje mennem.
Így hát jó éjszakát mindenkinek, álmodjunk szépeket – ne rémeket – és nyugodtan álmodjunk magunknak egy egész világot!
Immár 2 éves a blog, de amilyen hosszúnak tűnik ez az idő, annyira rövid és elenyésző is. Az utóbbi időben sajnos mindketten átmenetileg kizártuk az életünkből az írást, de itt az ideje, hogy folytassuk. Az élet megy tovább és ez a blognál sincs másként. A folyamatosan változó világban időnként rákényszerülünk, hogy más nézőpontjából tekintsük a dolgokat, maradva a realitásnál. Ezt próbáljuk szem előtt tartani az elkövetkezendőkben is.
Továbbra is vágyakozunk, álmodunk, kérdezünk, gondolkodtatunk, keressük a még járatlan utakat. A cél – amelyet nagy valószínűséggel mindenki magáénak érez – hogy hozzáadjunk a kollektív tudáshoz valamit, amely mi magunk vagyunk. Kritikus és tudatos gondolkodással megtalálni az igazságot, vagy legalább közelíteni hozzá. Ezt azután nevezhetjük „magasabb tudatosságnak”, vagy „megvilágosodásnak”, mi csak egyszerűen gondolkodásnak nevezzük, és annak is tartjuk.
Mint korábban említettem, a blog a pozitív gondolkodásmódunkat is tükrözi. Ez ugyanakkor némi magyarázatra is szorul: A pozitív gondolkodás, mint olyan, veszélyes is lehet, hiszen a rossz dolgokról is jót feltételez.
Mi nem így látjuk: A mi pozitív gondolkodásmódunk nem magára a gondolatmenetre, hanem a végeredményre, a hatásra vonatkozik. Nem feltételezzük, hogy a szükségszerűen rossz dolgok alapjában véve jók, hanem megvizsgáljuk azokat, és igyekszünk bennük is meglátni az olyan momentumokat, amelyeket a hasznunkra fordíthatunk.
Nem mondanám, hogy kilógunk az átlagból, de hiszünk abban, hogy egy jól felépített, szeretettel és odaadással szerkesztett blog „meghálálja” a belefektetett energiát.
Annál is inkább, mert írás közben az agyműködés változatos mintákat mutat, olyan agyterületek is aktiválódnak, amelyek addig kevésbé működtek, így próbálunk összefüggéseket találni olyan dolgok között, amelyek első látásra távolabb állnak egymástól. Ez segít szinten tartani a gondolkodásunkat. A blognak emellett más haszna is van: összeköt szerzőt és olvasót, barátságokat alakít ki, van, aki profitál is belőle. (Mi egyelőre nonprofit oldalként szeretnénk működni, és ez a közeli jövőben sem lesz másként.)
Honlap
Visszajelzések, vélemények alapján létrejött Facebook-os oldalunk. Ezzel kapcsolatban ugyanaz a kérésünk, amelyet az említett közösségi oldalon is közzétettünk: anélkül ne like-olj minket, hogy előtte bele ne olvastál volna a blog szövegébe! Csak akkor tedd meg, ha találtál olyan bejegyzést, amely személyesen, vagy érdeklődésed útján megérintett!
A síma, gyertyáktól mentes torta jelen esetben a kortalanságot és a tiszta gondolkodást jelképezi
Ezen túl az oldalon több kisebb változtatást is alkalmaztunk, amelyek közül felsorolok néhányat:
- A blog saját e-mail címet kapott spontamail névvel. Ide várjuk a honlap tulajdonosához szóló-, valamint az általános leveleket, véleményeket. Az egyes szerzők a saját profiljukon található címeken érhetők el.
- Az ajánló oldalon közzétettük bannerünket, amelyet ha érdemesnek tartasz rá, kihelyezhetsz saját honlapodra.
- A fő aláfestő zenét szolgáltató online rádió külön ablakban is elérhető, így a blog böngészése közben folyamatosan hallgatható.
A honlap továbbra is nyitva tartja kapuit a lelkes olvasók, szerzők előtt. A legutóbbi szerző csatlakozása óta nem volt olyan jelentkező, aki szívesen írt volna a blogba, de ezt nem tartom kudarcnak. A jövőben továbbra is lehetőség lesz jelentkezni a „szerzők” oldalon látható feltételekkel. Csak komoly jelentkezőket várunk, de ha megismerkedünk, akkor nem csak egy blogot, hanem azt hiszem vele együtt jó barátokat is kapsz ajándékba.
Statisztika
Elértük a 7000-es látogatószámot, amelyet ezúton mindenkinek nagyon szépen megköszönünk.
A legtöbb látogatónk természetesen Magyarországról érkezett, de szép számmal találtak ránk Románia, Szlovákia, Olaszország, és az Egyesült Államok polgárai is.
Nem maradt más hátra, minthogy minden kedves olvasónknak további kellemes olvasgatást, és lelkileg feltöltődést kívánjak!
Nekünk szerzőknek és a blognak immár második alkalommal kívánhatok boldog születésnapot és minél tartalmasabb időtöltést, elmélkedést.
Páran türelmetlenek voltak a következő bejegyzés megjelenési idejét illetően. Nekik csak annyit mondhatok: gyűlnek a gondolatok, már nem kell sokat várni, valamint „Lassan járj, tovább élsz!”
Végezetül:
"Fura világ ez, gondoltam, hogy két ember ugyanazt a dolgot pont fordítva látja."
„Egy kép többet mond ezer szónál.” Tartja a mondás. De vajon valóság-e, amit látunk? Hogyan látjuk a világot és hogyan juthatunk el annak végtelen szemléléséig. Láthat-e egy világtalan? Mi a szerepe a képnek, mint a gondolatvilágot meghatározó tényezőnek? Hogyan jelenítik meg a valóságot és mi a közös a fényképekben, a rajzokban, vagy akár a tükrökben? Beszélhetünk-e művészi képességekről egy műszaki rajz kapcsán? Mi a kilátás és a látóhatár jelentősége? Tágíthatjuk-e látásunk spektrumát?
Időnként azt hisszük, hogy amit nem látunk, az nem is létezik. Valójában azonban nem gondolunk bele az adott tárgy, vagy személy létezésébe, így számunkra átmenetileg tényleg megszűnik létezni. Ebben az állapotban elég egy kis utalás a létükre és máris megjelenik a gondolat, amely az emlékekből újraépíti őket.
Ugyanígy felmerülhet bennetek a kérdés, hogy hová tűnt szerzőtársam, valamint hogy valós személyt rejt-e a név? Nézzük, hogy meggyőz-e minket a következő gondolat:
Reflector üzeni, hogy nem tűnt el, ő egy létező személy. Hogy jelenleg nem ír új bejegyzéseket, annak az oka a következő, idézek egy levelezésünkből:
„Eléggé pozitív és intenzív periódusába léptem az életemnek… rengeteg témám lenne, de sajnos nincs időm írni… rengeteg elfoglaltságom van… most valódi élményeket élek át, majd ezután rögzítem élettapasztalataimat.
Semmiképpen nem hagyom abba az írást, ezt megígérhetem mindenkinek.”
A vaksággal, futólag az előző bejegyzésben foglalkoztam. A látásról, mint a legtöbb információt közvetítő érzékelésről viszont kevés szó esett. A valóság keresése során legtöbb esetben hajlamosak vagyunk a szemünkre hagyatkozni. Számunkra csak a látható dolgok léteznek. Minden, amit látunk valóság, viszont nem látjuk a teljes képet. Ez csak a saját valóságunk és a fényképek pontosan ezt próbálják szemünk elé tárni. Egy általunk megszokott, ismert világot. Bár van lehetőség a képek manipulálására, de különösen egy családi fotó esetén nem sok értelme lenne, ha a kép többet adna, ekkor ugyanis hiteltelenné válna.
Rajz
Ha a valóságtartalmuk szerint próbálnánk csoportosítani a látott képeket, akkor a rajz kerülne a legkevesebb valóságot adó látványok közé. Mégis léteznek olyan gyönyörű rajzok, amelyeket még kritikusan tekintve is valóságosnak gondolunk.
A kép a szerző engedélyével látható. Forrás: Szabadkezű
Lehet, hogy a rajzok csak egyszerű másolatok, mégis tökéletesen visszaadják a valóság látványát. A rajzok készítése egy olyan művészet, amely – hasonlóan a festészethez – a világ megfigyelésén, és minél részletesebb megismerésén alapszik. A művész ugyanakkor felismerhető minden általa készített képen, amely tükrözi belső gondolatvilágát. Vonalvezetése a gyakorlott szemlélő számára elárulja a művész esetleges hibáit, érzéseit és vágyait. Ez leginkább az olyan rajzokon érződik, amelyek emberi arcot, portrét tartalmaznak. A fenti képből megállapítható, hogy készítője nagyon pozitívan fogja fel a világot, sok tekintetben optimista és igényes saját munkájára. Örök kíváncsisága valószínűleg nagy tudás megszerzésére tette képessé és mindezt a rajzon keresztül próbája továbbadni.
A kép egyben sugároz örömöt, egészséget, elevenséget, nyugalmat, hitet és egyfajta gyermeki naivitást, amelyet az átható tekintet tesz igazán hihetővé és valóságossá.
Műszaki rajz
A klasszikus műhelyrajz egyértelmű, és szigorú szabályok közé kényszerített tevékenysége alapvetően meghatározza annak kinézetét. Paramétereit akképpen szabja meg, hogy minél áttekinthetőbb és mindenekelőtt egységes legyen a világ minden pontján lévő szemlélő számára. A szabályok azonban csak a kész rajzra vonatkoznak. A tervező számára adatik meg az a szabadság, amellyel az elgondolását papírra vetheti. Minden rajz egy mintával, egy skiccel, egy szabadkézi vázlattal indul. Ez a rajz viszont sokkal nagyobb felelősséggel jár, mint művészi társa. A mérnöknek, vagy a tervezőnek felelősséget kell vállalnia az általa ábrázolt elem megfelelő működéséért, beépíthetőségéért. Az igazi műszaki tudás annak az elérésében rejlik, hogy a megálmodott terv a valóságban, a szabályokkal teli rajzolási módszerrel és különböző fizikai tényezők tekintetében is kivitelezhető legyen.
Kép
Fényképeink a múltunk emlékei, amelyek láttán nosztalgiát érzünk. Olyan egyszerűen ábrázolják az elérhetetlen múltat, hogy sok esetben könnyet csalnak a szemünkbe, és feltesszük a kérdést: „ezt valóban megéltük?” A képen látható dolgok a saját egyéni valóságaink, amelyek emlékezetünkben sokkal részletesebben tárolódnak. A fénykép csak egy segédeszköz az emlékek előhozásában, de ebben rejlik a családi fotók igazi hitelessége és értéke, mert örökké teszik a pillanatot.
Film
A film is kép, de sokkal hihetőbb mozgó formában. Napjaink filmes effektusai mellett még a valóság is elbújhat. Ez persze nem mindig jelenti azt, hogy a látvány valóságos lenne, csupán azt, hogy végtelenül közelít a valósághoz, éppen ezért olyan hihető.
A filmes fogások főleg az idősebb generáció számára jelentenek látványbeli megfoghatatlanságot, bennük ugyanis teljesen más kép rögzült a világról.
Nézzünk egy példát:
A technika fejlődése nem áll meg, sorra jönnek létre az életünket megkönnyítő fejlesztések. Tekintsünk be egy hihető jövőbe, amelynek egyes részeihez szükséges technológia már ma is elérhető, megvalósításukhoz azonban több anyagi forrásra lenne szükség.
A hihető jövő látványa
A látvány önmagáért beszél. A különleges üvegnek köszönhetően életünk szinte minden részletébe beférkőzik az információs technológia, lényegesen megkönnyítve ezzel mindennapjainkat. Az otthoni és munkahelyi megoldások rengeteg alkalmazási területet kapcsolnak össze a telekommunikációtól kezdve, az elektronikus médián át, a közlekedésig és a digitális tervezésig, mindezt nagyfokú rugalmassággal és interaktivitással teszik.
Tükör, tükörkép
A tükör látványa egy olyan élményt ad, amelyben egy az egyben szembesülünk saját képünkkel. Csak azt adja vissza, amit látnunk kell, nem vesz el belőle, nem ad hozzá semmit. Ez sokaknak kiábrándulást, másoknak büszkeséget és magabiztosságot ad. Voltál már úgy, hogy nem volt kedved tükörbe nézni? Bizonyára igen. A legtöbben nem vagyunk elégedettek tükörképünkkel, de tudnunk kell azt is, hogy a látszat csak a felszín. Akárki akármit gondol, a külső kinézeted csak egy nagyon kis részlete annak a lénynek, aki valójában vagy.
Fiatalon, ahogy keressük az utunk, részben biológiailag, részben saját elhatározásból folyton megváltoztatjuk a külsőnket, mert a minket körülvevő világnak szeretnénk ezzel megfelelni, de később rá kell jönnünk, hogy egy ponton megáll ez a fajta „fejlődésünk”, mert az a világ, amelybe egykor születtünk, alapvetően meghatározza gondolkodásmódunkat.
A látás és az idő
Minél nagyobb a látóhatár, annál messzebbre látunk a múltba. Különösen igaz ez a csillagászatban, de emberi léptékkel is felfogható:
Ha autóval utazunk, nézzünk a távolba! Biztosan látunk valami érdekességet, történést. De elég, ha csak a közlekedésirányító lámpára gondolunk. A távolban látjuk, hogy a lámpa zöldről sárgára, majd pirosra vált. Mit is láttunk valójában? A múltat. Mi teszi azzá? A távolság. Mire odaérünk, addigra visszavált zöldre és elmondhatjuk, hogy élőben láttuk a múltat.
A jövőt ennek ellenére nem láthatjuk, ugyanis azt még nem éltük át. Csupán pillanatokra láthatunk előre az időben. Biztosan tapasztaltátok már azt az élményt, amikor az ember egy teljesen csendes szobában, nyugalomban ül, majd hirtelen becsapódik az ajtó. Ilyenkor a hanghatást megelőzve, jó néhány tized, vagy század másodperccel előbb rezzenünk össze. Lehet, hogy ez csak reflex, vagy érzékelésbeli csalódás, de mégis olyan érzést kelt, mintha előrelátnánk az időben, láthatnánk a jövőt.
Láthat-e a világtalan?
Bizonyos képességeket egy átlagembernek eléggé nehéz elfogadni. A süketen való komponálást (lásd előző bejegyzés) még, úgy ahogy elfogadjuk, mert mindenkinek van belső hallása, de hogy is érthetnénk meg a belső látás képességét? Pedig van erre is példa, és minden bizonnyal e-mögött is a nagyszerű agyunk áll, mégpedig annak emlékközpontja, valamint a látás hiánya miatt kiesett érzékelést pótlandó, hozzá kapcsolódott egyéb agyterületek.
Gondolnánk, hogy ezt a képet egy vak ember festette?
A vakon született Esref Armagan török festőt pontosan ez a képesség tette híressé. A magyarázat a szervezet alkalmazkodóképességében lehet. Az agy ugyanis a látás hiányát hallással, vagy tapintással lehet, hogy csak nagymértékű erőfeszítések árán, vagy sok idő alatt, de képes pótolni. Mivel itt veleszületett rendellenességről beszélünk, így volt ideje kiváltani a látását más érzékelések kombinációjával.
A zene látványa
A zenehallgatás már önmagában is egy nagyszerű élmény, de a hang ennél többre is képes. Mi lenne, ha nem csak hallanánk, hanem látnánk is a zenét? A zenei klipek készítői is valami hasonlót próbálnak elérni, létrehozni a hangok vizualizációját.
A mai számítógépek világában többféleképpen jelenítheted meg a zene hangjait. Mindössze egy lejátszó programra és egy megfelelő bővítményre van szükséged hozzá. Érdemes olyan szoftvert választanod, amely széles körben ismert és forráskódja eléggé kiforrott, így elkerülheted az esetleges kompatibilitási és működési hibákat. A Winampot senkinek nem kell bemutatnom, a maga nemében tökéletes lejátszó. A bővítmények tekintetében azonban megoszlanak a vélemények. Akit a dolog technikai része érdekel, annak a különböző sávok, mutatók és oszcilloszkópok bővítményeit ajánlom. Ilyen néven érhetők el: spectrum analyzer, VU meter, oscilloscope.
Látásunk spektruma
Amikor spektrumról beszélek nem kizárólag a fizikailag megtapasztalható látásról, hanem a gondolat- és cselekvésvilágot is irányító bonyolult érzékelési rendszerről van szó.
Amikor valakinek azt mondják, hogy: „jó a rálátása!”, akkor a látáson kívül feltételezhetően a megértésre, a ráérzésre is utalnak ezzel. A szélesebb látószög ugyanakkor nem csak a szemtől függ, hiszen az írott szövegre, vagy a beszédre is mondható, hogy „látom”. De itt nem az a kérdés, hogy látom-e, hanem hogy tudatában vagyok-e.
Látószögünk növelése tehát az ismereteken keresztüli megértésen alapszik. Tudásunk növekedésével egyre szélesedik látószögünk, de nem elsősorban fizikailag. A szem általi érzékelésnövekedés már ennek a következménye lesz, és nem a megértésen, hanem az észrevételen fog alapulni. (Egykori tanárainktól hányszor hallottuk: „Vedd észre…!”).
Ez alakít ki egy olyan, legtöbb esetben – foglalkozási körre – specializált látószöget, amelyet nagymértékben hasznosíthatunk életünk során és minél több ilyen látószöggel rendelkezünk, annál közelebb juthatunk a látás magasabb szintjének megértéséhez.
Mindent látunk?
„Olyan a szemed, mint a sasé!” – Állapítják meg folyamatosan az idősebbek. De pontosan mennyi, illetve milyen jellegű az általunk látott információ? Az emberi szem a fénynek nevezett elektromágneses sugárzást érzékeli, amely a többi sugárzás mellett egy skálán megjeleníthető.
A látható fényspektrum | Készítő: Reactor
A látható fény csak egy kis részlet.
Ez az egyenes, azonban nem áll meg a szem által látható fénynél, hanem folytatódik attól alacsonyabb és magasabb frekvenciájú rezgések felé is, és az ábrázolt spektrum korántsem teljes. Ezek után feltehetjük a kérdést: a látás lenne a legtöbb információt közvetítő érzékelésünk? Nyilván igen, de csakis a saját korlátainkon belül, és ezzel láthatjuk be igazán, hogy mennyire kis részletét érzékeljük a minket körülvevő világnak, valamint azt is, hogy nem elég csak a látásunkra hagyatkoznunk. A világ szemlélése és megismerése felé vezető úton nem csak az összes érzékszervünkre, hanem lelkünkre, valamint lényünk egészére is szükségünk lesz.
Az egészséget, az anyagi javakat, a jólétet, az örömöt, a családi hátteret, a jó megjelenést, a baráti kört, a nyugalmat és legtöbb esetben a kifinomult kommunikációt, valamint a szabadságot is természetesnek, magától értetődőnek tekintjük. Nem vesszük észre, hogy ezek olyan értékek, amelyek nem mindenkinek adatnak meg. Milyen kincsek birtokosai vagyunk, és hogyan érthetjük meg ezek valódi jelentőségét? Milyen kiváltságokat élvezünk? Hogyan értékeljük az élet negatív történéseit? Vajon tudunk-e élni, és élünk-e azzal a lehetőséggel, hogy behatóan megfigyeljük életünk apró mozzanatait, apró értékeit?
Az életed egy nagy játék. Anélkül, hogy tudatában lennél, részese vagy egy hatalmas körforgásnak, amit csak nagyon csekély mértékben, vagy egyáltalán nem irányíthatsz.
Az értékek meghatározásánál azonban nagyon különbözően gondolkodunk. Az első, és talán legfontosabb értékünk a fizikai világban az egészség. Ha egészségesek vagyunk, jó a közérzetünk, nem érzünk fájdalmat. Ilyenkor a test helytelen működése általi érzéseket nem ismerjük. Ha a test egészséges, az azt jelenti, hogy annak minden része egészséges. Az egészségnek azonban szintjei vannak az életminőség függvényében. Pl. ha rövidlátó vagyok, az nem betegség, csak kis működésbeli eltérés, aminek hatására némileg csökkent az életminőségem. Ilyenkor az igazi érték számomra a tényleges éleslátásban, annak átélésében van, amelyet nem, vagy csak nagy erőfeszítések árán érhetnék el.
A látás összetett értékének nagyságát csak akkor érzékeljük, ha egy időre megfosztjuk magunkat a tájékozódás eme kiváltságától.
Ez a játék jól szemlélteti egy vak ember életét.
Kellemetlen érzés egy időre elveszteni a látásunkat.
A vakok esetén a látás szerepét a hallás, az emlékezet és a megérzések veszik át, amelyek nem pótolják, csak enyhítik az érzékelésben tátongó űrt. Persze ezzel is együtt lehet élni, de ez az élet egy teljesen más megélése a valóságnak.
Negatív történések
A balesetet, vagy a betegséget alapvetően negatív, rossz élménynek éljük meg. Valójában ezek szükségesek az életben maradásunkhoz.
A betegség valójában egy olyan gyógyulási folyamat része, amely nem csak testi, hanem szellemi szinten is folyik. Bővebb kitérő a témáról: Kattints ide!.
A szabadságunk, mint érték
Az úgynevezett szabadságnak több vonatkozása is van. Az egyik pl. a szabad akarat: akkor és azt teszel, amit akarsz, önálló vagy, nem szorulsz senkinek a segítségére. Nézzük meg a szabad akaratot egy másik nézőpontból: minden cselekvésünk döntésen alapul, a döntés az agyunkban, gondolatok útján keletkezik. A gondolatot, mint az agy alapvető működési struktúráját elég csak kis mértékben megváltoztatni és máris egy másfajta döntési folyamat indul el. A módosítás eszköze a reklám, amelynek hatásaival az előző bejegyzésben találkozhattunk. Ennek megfelelően csak azt hiszed, hogy te döntesz, valójában mások már eldöntötték helyetted, hogy mit tegyél, neked csak követned kell az utasítást. Ez lenne a szabad akarat?
Nem, egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a szabadság ezen aspektusa csakis a szabályok áthágásával érhető el. A mai világban ugyanakkor hátrányos helyzetbe kerülhet az, aki nem tart lépést a trendekkel, nem követi a besorolást, nem csapódik a tömeghez.
A másik vonatkozás a fizikai szabadság, amelyet általában úgy határoznak meg, hogy „szabadon mozoghatok a világban, mindenféle akadály és ellenőrzés nélkül.” Ezt jóllehet csak azok tudják igazán értékelni, akik fogságban vannak, de tekintsük csak át a mai átlagember helyzetét: A legtöbben városokban, panellakásokban élünk, tevékenységeink napi rutinba ágyazottak, a tempó pedig egyre gyorsul. Azok lehetnek ténylegesen szabadok, akik meg tudják törni ezt a rendszerességet, ellen tudnak állni a rendszernek, természetesen vállalva az ezzel járó következményeket is.
Azok, akik – akár kis időre is – elvesztik fizikai szabadságukat, bizonyos mértékben megtanulnak élni, értékelni az életet, rájönnek, hogy mekkora értéket veszítettek, veszíthetnek el.
Párhuzam figyelhető meg a valóságshow-k tekintetében. Itt is tulajdonképpen a szabadság elvesztése játszik szerepet, természetesen a későbbi „ismertség” és a nagy nyeremény elérése érdekében.
Hogy az ilyen műsoroknak mennyi köze van a valósághoz, arról hosszasan vitatkozhatnánk. Mivel blogom alaptémája a valóság, ezért ebben a kérdéskörben is megpróbálom az igazi valóságot körvonalazni. Ha például figyelembe vesszük, hogy ezek a műsorok milyen nézettséget produkálnak, akkor – amint eddig annyiszor – eljutunk a pénzhez, a profithoz, az üzlethez. A nézettség fenntartásához egy bizonyos szintig, vagy akár teljes egészében szükséges a történések irányítása, manipulálása. A valóság több ponton is eltér a látottaktól, de ennek így kell lennie, mert ez is, mint minden hasonló megmozdulás egy eladható termék, és nem az a célja, hogy elgondolkodtasson, vagy valóságos legyen, csupán az, hogy „szórakoztatás” címszó alatt a televízió elé kényszerítsen minket, amely szintén egyfajta rabság. Az üzenete pedig a következő: „Ülj a TV elé, ne gondolkodj, nézd, mert az jó neked!” Ez egy nagyon jól megtervezett és bevált stratégia milliók figyelmének fenntartására.
A fájdalom értéke
Az értékek meghatározásának van azonban egy másik oldala is. Mit ér annak az élete, aki valamilyen gyógyíthatatlan betegség folytán nap, mint nap borzalmas kínokat él át, vagy emlékezetétől, netán elméjétől megfosztva, esetleg kómában vegetál egy kórházi ágyon? Itt jutunk el a sokat vitatott eutanázia fogalmához, ami kegyes halált, vagy halálba segítést jelent. Ebben a kérdéskörben nem lehet objektíven dönteni. „Nem tudod, milyen a fájdalom, amíg át nem éled.” Az ember ösztönösen ragaszkodik az élethez, de be kell látnunk, hogy a fizikai gyötrelmek pont azt teszik elviselhetetlenné, amibe olyannyira kapaszkodunk. Egyáltalán életnek nevezhetjük-e annak az embernek az életét, aki még kommunikálni sem tud társaival? Ez is élet, de korántsem abban a formában, amelyben a legtöbben élünk. Nem vállalkozhatom arra, hogy megértsem, mit él át a gyötrődő ember, csupán a saját átélt fájdalmaimra, traumáimra hagyatkozhatom.
A fájdalom a legtöbb esetben átmeneti jellegű, de olykor meg kell tanulnunk együtt élni vele.
Azt is érdemes megemlíteni, hogy a fájdalomérzet az agyban keletkezik, az agy olyan részein, amely az egyes testrészeket vezérli. A fájdalomérzet jelentkezésekor laikusként nem tudjuk meghatározni, hogy pontosan melyik agyterületünk aktív, de tudatunk révén bizonyos mértékben „szabályozhatjuk”, vagy ki is kapcsolhatjuk a fájdalomérzést. Ez a technika tanulható, de viszonylag kevesen művelik. A legtöbbünk gyógyszerekhez nyúl, hogy csökkentse fájdalmát, pedig lenne egy egyszerűbb módszer is: megérteni, hogy – annak ellenére, hogy nyomasztó, és gyötrelmes – a fájdalom csupán egy jelzés, amely kémiai folyamatok útján keletkezik, és gondolati, szellemi szinten szabályozható. Hogyan? Kontrolláld a tudatod! Ha fáj a fogad, nincs más teendőd, mint arra gondolni, hogy nem érzel fájdalmat. Hasonló hatás érhető el a placebóval (hatástalan gyógyszer) is, amikor valóban elhiszed, hogy megszűnik a fájdalom. Ekkor az agy természetes módon orvosolja a problémát endorfinnal, valamint az érzet kikapcsolásával.
Persze ennek a módszernek az a hátulütője, hogy minél több fájdalomérzetet kapcsolunk ki, annál magasabb lesz a fájdalomküszöbünk, azaz a szervezetünk „hozzászokik” a fájdalomhoz. Beláthatjuk, hogy a fájdalom szükséges és értékes számunkra, mert a túlélésünket szolgálja. Ennek a kifinomult rendszernek a segítségével szerzünk tudomást testünk rendellenes működéséről.
A fájdalomnak a tapasztalatszerzésen túl figyelmeztető funkciója is van. A test működési hibáit többek közt a fájdalom által tudjuk meghatározni, ami az ingerek és a reflex révén megvéd a nagyobb sérülésektől, valamint egyértelműen jelzi a probléma helyét.
Figyeld meg magad!
Próbáltál már kívülállóként tekinteni saját életedre? Próbáltad-e felfogni, hogy milyen nagyszerű és komplex rendszer tulajdonosa vagy?
Az élőlények szervezete úgy alakult ki, hogy annak működése észrevétlenül, akaratlanul folytatódjon. Az ember abban a kiváltságos helyzetben van, hogy mintegy kívülálló szemlélőként megfigyelheti saját szervezete működését.
Menj ki a szabadba, és vegyél egy nagylevegőt, aztán még egyet, és így tovább.
Mély belégzéskor az idegsejtjeink is több oxigénhez jutnak, ezáltal javul az agyműködésünk és a közérzetünk.
Figyeld meg a tested reakcióját az éltető oxigénre! Van olyan, akit ez megrázó élményként ér. Amint a vér telítődik oxigénnel, a kezdeti szédülés, és szapora szívverés alábbhagy, és megnyílik az elme a gondolatok előtt, ez a legjobb ihlető erő a pihenés mellett. Ilyenkor mondhatjuk el igazán, hogy élünk. Gondolkozz el azon, milyen nagyszerű dolog levegőt venni azon túl, hogy fajunk ezzel alkalmazkodott a földi környezethez.
Szoktál zenét hallgatni? A legtöbbünk igen. De kevesebben figyelnek tudatosan a hallásukra. Amikor zenét hallgatunk, belső hallásunk tökéletességéből adódóan tudat alatt minden hangot külön érzékelünk, mindegyiknek pontosan meg tudjuk állapítani a magasságát, hangszínét. Ez a képesség mindenkiben benne van, nem kell zenetanárhoz járnunk, hogy rájöjjünk hallásunk szükségességére.
A zene sokszor előhozza a legbelső énünket, de közben hallásunk védelmére is figyelmet kell fordítanunk. Tekerd lejjebb a hangerőt, a hallás érték!
A probléma akkor jelentkezik, amikor próbáljuk elénekelni a hallottakat, ugyanis a külvilág máshogy hall minket, mint mi saját magunkat. Ekkor szokták mondani, hogy „nincs hallásunk”. Pedig éppen hogy minden embernek, – még a halláskárosultnak is – van belső hallása, amely mindennél pontosabb képet ad a hangok világáról. Gondoljunk csak Beethovenre, aki – betegsége előrehaladott állapotában – teljes süketségben komponálta akkori műveit. A hallás érték, de még értékesebb a belső hallás.
Érints meg egy tárgyat! Érezheted felületének textúráját, hőmérsékletét és formáját. A bőrfelület tapintás szempontjából legérzékenyebb területe az ujjainkon található és – a fogási képesség mellett – ez adja az emberi kéz rendkívüli precízségét. Az érintésnek a külvilágból szerezhető információk mellett kommunikációs jelentősége is van. Amikor kezet fogunk valakivel nem csak üdvözöljük, hanem tudatjuk vele, hogy mi is húsvér emberek vagyunk, valamint a bizalmunkba fogadtuk.
A világgal való fizikai kontaktus alapvető érzését tapasztaljuk meg, amikor azzal a közeggel érintkezünk, amelyben születtünk és egyben életünk feltétele is. Ez az anyag a víz, amely fizikai és kémiai tulajdonságai miatt az egyik legfontosabb lételemünk. Testünk közel 70 százalékát alkotja.
Az értékek sorában kiemelt helyet kap a mozgás képessége, amelyet nap, mint nap végzünk. Figyeljük meg pl. a kezünk mozgását, vagy a járást! Testünk ezen értékeit a – korlátain belül elérhető – lehető legkisebb tömeg, és legnagyobb erőkifejtés mellett biztosítja. Minden izmunk és csontunk egységként működik, így válik lehetővé a viszonylag törékeny szervezet általi erőkifejtés lehetősége.
Az ember egyik lételeme a mozgás. Nélküle izmaink elsorvadnának, ízületeink kötötté válnának, csontjaink meggyengülnének.
Hogy megértsd a mozgás értékét, próbálj meg bizonyos tevékenységeket egy kézzel, vagy egy lábbal végrehajtani. Feküdj le az ágyba, és próbálj úgy felkelni, hogy nem használod a lábaid!
Hogy látnak mások?
A jó megjelenés nem feltétele a szellemi gazdagságnak, mégis ha ránézünk egy kövér, esetleg külsejét elhanyagoló emberre, rögtön az ugrik be, hogy csakis értelem nélkül, saját hibájából jutott el idáig. Pedig legtöbbször nem ő a hibás. A társas viselkedés hibáit elsősorban nem az egyénben kell keresnünk. Mai világunkban könnyen válhat valaki különccé, a társadalomból kitaszítottá. És mindez a háta mögött észrevétlenül történhet meg. A szeretet és az egyetértés, amely azonos nézetű csoportokat hoz össze, olykor pont az ellenkező hatást váltja ki: Anyuci nagyon szereti kisfiát, ezért kényezteti, mindent megad neki, amitől a fiú elhízik, és az iskolában kiközösítik, emiatt szellemi fejlődése is irányt vált. Mi az alapja az egyén efféle besorolásának? Mindenekelőtt az aktuális trendek, valamint az átlagtól való eltérés mértéke. Az énkép a felnőttkor küszöbén alakul ki, és a kor előrehaladtával egyre kevésbé befolyásolható. Egy ponton maradandóvá válik és a személyiség e köré épül fel.
Az aktuális trendnek megfelelő átlagos kinézet igenis érték, de próbáljuk a különc szemszögéből látni a dolgot. Próbáljuk felfogni azt a haragot, amelyet egy kitaszított érez az átlaggal szemben. Az első lépés a különcök befogadásához a szándék, a második a megértés, a harmadik pedig az elfogadás lenne.
Az igazi barátság értéke
Minél több barátod van, annál jobban tudsz érvényesülni. De vajon hány igazi barátod van?
A közösségi hálózatokon látszólag rendkívül nagy kapcsolati tőkét lehet felépíteni, de ezek a „barátságok” kimerülnek abban, hogy egyszer, esetenként egyszer sem érintkeztek a felek sem személyesen, sem pedig üzenet útján, a rendszer szerint mégis barátok.
Ezeken a hálózatokon megszűnik a klasszikus baráti kapcsolat, amely nem abból áll, hogy naponta felmegyek a közösségi oldalra és a „tetszik” gombra kattintok, hanem abból, hogy szorult helyzetében segítek a barátomon és cserébe ő is segít rajtam. Tehát az ilyen, igazi barátokkal kötött kapcsolatok hordozzák azt az értéket, amelynek a mai kapcsolati lehetőségek igencsak híján vannak.
Hogy szerezhetsz igazi barátokat? Úgy, hogy segíted az embereket, sokszor egy jó szó elég a barátsághoz, de minél több jót adsz magadból, annál többet fogsz visszakapni, és ez megfizethetetlen.
Beszédünk, kommunikációnk értéke
A nyelvünk megnyilvánulási formáink közül a legösszetettebb, de ez sem kizárólagosan a mi saját érdemünk. Ahhoz, hogy kifejező légy, nem elég beszélned, hanem azt érthetően kell tenned. A legnagyobb mennyiségű nyelvi tudásanyagot szüleinktől szerezzük, de közrejátszik a környezet is amelyben felnőttünk. Kifejezőképességed mögött ott van az egész emberi történelem minden generációja, a nyelv evolúciója, a folyamatos újítások, tökéletesítések, és csak aztán a szüleid, a környezeted. A mai fiatal generáció kommunikációja rendkívül szlengesített, rövidített, idegen nyelvű szavakkal módosított, jelentés-, és hanghordozás szempontjából is teljesen eltérő attól, amit megszokottnak gondolunk.
Ha elfogadni nem is sikerül teljes mértékben ezt a közlési formát, azért bizonyos mértékben megérthetjük szükségességét, ugyanis ez egy válasz a felgyorsult világra.
Ne feledd, hogy akármennyire rosszul érzed magad, akármilyen rossz helyzetben vagy, akárhány hibát követtél el, még ha azt hiszed, nem szeret-, és nem ért meg senki, akkor sem leszel soha a sor végén, mert mindig lesznek nálad sokkal rosszabb sorsú emberek. Hibáidra tekints úgy, mint megoldandó kihívásokra, testedre pedig úgy, mint egy csodára, amely ugyan törékeny és múlandó, de rövid ittléte során magában hordozza az élet azon kiváltságos szikráját, ami te magad vagy.
Az emberi gondolkodás gyökerei jóllehet az állatvilágban vannak, de elméjének, viselkedésének rendkívüli összetettsége révén az embert olyan dolgok megvalósítására teszi képessé, amelyek sokkal baljósabb jövőt vetítenek előre, mint azt eddig gondoltuk.
Mi a hatalom igazi hatása az emberre? Mit jelent a szellemi drog? Mire vagyunk képesek, meddig megyünk el, ha utasítást, vagy parancsot kapunk? Mi a „gonoszság”? Mi a vezetők, az érdek, a felelősség és a pénz szerepe? Mi a hasonlóság a saját hétköznapjainkkal? Mi a média és az oktatás valódi üzenete? Módosítható-e tömegek tudata?
Ahogy embrióból gyermekké, később pedig felnőtté válunk, tudásunk, tapasztalataink révén előbb a család, később a társadalom egyre hasznosabb tagjaivá lépünk elő, egyre több jogosítvánnyal, engedéllyel rendelkezünk, hogy megvalósítsuk céljainkat.
A célok értékelésénél vannak szintek, amelyek egyértelműen meghatározzák, honnan indulunk, és hova szeretnénk eljutni. Van, aki csak normális, egészséges életet szeretne. Van, aki lakást, házat, autót, családot, vagy vállalkozást szeretne magáénak tudni. És végül van, aki olyasmit szeretne elérni, ami a legtöbb embernek nem sikerülhet. Ez a hatalom, amelytől egyre inkább függ az emberiség.
Hol ered a hatalom utáni vágy?
Minden bizonnyal gyermekkorban és persze sok egyéb tényezőtől függ, ilyenek pl. a társadalmi réteg, képességek, környezet, egészség és nem utolsó sorban a családi háttér. A szigorú szülők gyermekei már korán rájönnek, hogy a világban csak kemény munkával, odaadással, és elhivatottsággal boldogulhatnak, és általában ezt el is érik. Fordított helyzetben az engedékeny szülők gyermekeinél a kényeztetés pont az ellenkező hatást váltja ki. Ők magától értetődőnek veszik a hatalmat, szüleiket szolgáknak tekintik, senki és semmi nem állhat az útjukba, ha céljaikat meg akarják valóstani.
Persze a valóság ennél sokkal árnyaltabb, ez csak a két véglet, de jól demonstrálja az emberiség megosztottságát.
Hihetetlen, vagy nem, de minden cél elérhető
Emlékszem, amikor kiskoromban az első métereket tettem meg önállóan biciklivel. Azelőtt emberfeletti dolognak tartottam a kerékpározást, de amint ráéreztem az egyensúlyozásra és megtapasztaltam a jármű irányításának csodálatos érzését, rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb, mint azt addig gondoltam. Egyszerre hatalmamban állt kerékpározni és ezzel elindulni a közlekedésnek nevezett cél felé, amit kezdetben szintén elérhetetlennek hittem.
Mit jelent a hatalom azon túl, hogy bizonyos emberek megtehetnek ezt-azt, hogy felettünk állnak valamilyen szempontból?
Minél több pénzed van, annál több dolog fog érdektelenné válni számodra. Minél hatalmasabb vagy, annál magányosabb leszel, végül már nem marad felfedeznivaló a világon. Mire vágyhat egy nagyhatalmú ember?
A hatalom – mint minden más – egy idő után egyhangúvá, unalmassá válik. Mint az eldobott játék, amelyet a gyermek megunt. Azelőtt mindent megtehetett vele, kizárólagosan az ő tulajdona volt, boldog volt vele, de az ismétlődés az unalom előjele.
Szellemi drogok
Mindig új dolgokra vágyunk, egyesek csak megértésre, a legtöbben pénzre. Mások pedig, akiknek úgymond minden hatalmukban áll, ők kalandra vágynak, mert a Földön általában elérhető élményeknek jó részét a pénz segítségével már átélték.
Mit tesz a gyermek, ha megunta játékát, és nincs a közelben semmi más, amivel játszhatna? A maga módján dühöngni, sírni kezd. Jelzi, hogy az eddigi boldog állapotába szeretne visszatérni. Ha nem történik semmi, alkalmazkodik a kialakult helyzethez, és jobb esetben vizsgálgatni kezdi a játékot, szétszedi, összerakja. A következő lépcső, amikor már tudja, milyen a játék belülről. Ekkor dobálni kezdi és összetöri. Ahogy az angol fogalmaz: „Game Over”, vagyis „A játéknak vége”. Érdektelenné, haszontalanná vált, megsemmisítendő! A gyermek így – rombolással, pusztítással – elégíti ki szükségletét a boldogságra, amelyet azelőtt oly sokszor a játékkal elért.
Ez súlyos párhuzamot von a hatalommal, csak ott a játék szerepét az élet, az anyagi javak, és az emberek játsszák. Ha ezek vállnak az unalom tárgyává, annak előbb-utóbb kegyetlenség lesz a vége. A kegyetlenség az ember válasza a világ unalmára. Mindent megtehetsz, mégsem teszel semmit, csak törsz, zúzol, mint az unatkozó gyermek!
Kegyetlenségre tanítanak korunk számítógépes játékai is. A legtöbb gyermek ugyan el tud vonatkoztatni a játékban történtekről, de amikor játszik, megszűnik számára a külvilág, a program által generált virtuális valóságot tekinti valódinak, benne él.
Sok kegyetlenséggel találkozunk egyes mai "játékokban". Fantáziadúsak, de a végletekig eltorzítják a valóságot.
A parancs hatása
- Vidd ki a szemetet légy szíves! Szól a kérés a konyhából.
- Jó, majd kiviszem! Érkezik a válasz.
- Most azonnal vidd ki a szemetet! Kissé hangosabban.
Mit teszel ilyenkor? A többség kiviszi, és letudva a dolgot, folytatja az életét.
Nagy a különbség a kérés, az utasítás, és a parancs között. A kérést vagy tejesíted, vagy nem, ez olyan, mint egy szívesség. Az utasítás tárgya már jóllehet rád is vonatkozik, tehát előnyös, ha eszerint cselekszel. A parancs már egy konkrét, mindenképpen végrehajtandó utasítás, nem térhetsz ki előle kifogásokkal, eleget kell tenned neki.
A parancs igazi veszélye, hogy a felelősség azt terheli, aki kiadta a parancsot, attól függetlenül, hogy tett-e valamit, vagy nem. A parancsra cselekvők a gondolkodást és a döntést – a cselekvés legfontosabb tényezőit – a parancsolóra bízzák.
De mi lenne, ha olyasmire kérnének, amiről magadban tudod, hogy nem helyes, de utasítanak rá? Egy biztos: lényegesen könnyebben cselekszünk parancsra, mert abban a pillanatban nem törődünk a következményekkel.
Eredendően „gonoszak” vagyunk?
Az előbb említett kegyetlenség sokaknak sajátja. Nem kell elismertnek, vagy vezetőnek lenni ahhoz, hogy valaki kegyetlen legyen. Ez számára észrevétlen helyzetekben is előfordul, úgy követ el „bűnt”, hogy nem is tud róla.
A 60-as években Stanley Milgram az emberek „gonoszságát” vizsgálta oly módon, hogy a vizsgált személyekkel elhitette, hogy egy teljesen véletlen kiválasztáson alapuló kutatásban vesznek részt, amely a büntetés hatását vizsgálta az emberek tanulási folyamataira. Az alanynak egy kapcsolókkal ellátott gép előtt ülve feladatokat kellett adnia egy másik szobában ülő személynek, és a tőle érkező rossz válasz esetén először 15, majd – 450 Voltig – folyamatosan növekvő feszültségű áramütést kellett adnia büntetésként. Az eredmény meglepő: a vizsgált személyek 65%-a volt képes a legerősebb, halálos áramütést kiadni. Valójában érezték, hogy amit tesznek, az nem helyénvaló, de amikor rákérdeztek a kísérletvezetőre, hogy megtegyék-e, azt a választ kapták, hogy „folytassa a vizsgálatot!”
A másik személy természetesen beavatott volt, és nem kapott áramütéseket, csak el kellett játszania azok hatását.
A kegyetlen embert gyakran azonosítjuk az állatvilág valamely ragadozó ösztönű képviselőjével, mert azt hisszük, hogy lealacsonyítjuk az állatok szintjére. Ezzel csak egy aprócska bökkenő van: az állatok nem kegyetlenségből ölnek, pusztán az életben maradásukért. Ezt az 1985-ben készült „Szökevényvonat” című filmben elhangzó beszélgetés mesterien körvonalazza:
„Maga egy vadállat!”
„Nem, rosszabb! Ember! Ember!”
Miért rosszabb az ember? Mert gondolkodik. Amíg az állat csak az ösztöneire hallgathat, addig az ember számára egy sokkal fejlettebb agy sokkal összetettebb problémamegoldó képessége, számítási kapacitása áll rendelkezésére.
Az érdek mindenekfelett
Attól függetlenül, hogy mit szeretnénk megvalósítani, sok minden érdekünkben áll. Mindenkinek vannak érdekei, de ha a hatalom és az érdek találkozik, akkor nincs megvalósíthatatlan terv. A mai világban a legnagyobb érdek a pénz és az irányítás megszerzése.
Nemrég felfigyeltem egy érdekesnek tűnő filmcímre: „Ébresztőfilm”. Mondanom sem kell, azonnal felkaptam a fejem és egyből a következőkre gondoltam: „Most alszunk? Miből kell felébrednünk?” Aztán a Mátrix című film jutott eszembe, ahol az emberek virtuális valóságban éltek.
A film tényleg a Mátrix egy jelentőségteljes jelenetével indul, amikor a főhőst elindítják a tudata felszabadítása felé vezető úton.
Az üzenet, amelyet az ébresztőfilm próbál átadni egy nagyon komplex tényrendszer mentén fogalmazódik meg. A benne feldolgozott tények megdöbbentőek.
A film egy-két állítása:
„A politikát, a médiát, és az oktatást is egy nagyon szűk elit irányítja.”
„Ez az elit befolyásos emberekből, cégvezetőkből, milliárdosokból áll.”
„A kezükben van a döntéshozatal, az igazságszolgáltatás, a kormányzat és a rendőrség is.”
„A céljuk a globalizáció, egységes irányítás alá vonni az összes országot, végül pedig a világuralom.”
Persze ezen kívül rengeteg magyarázatot, okfejtést, tényfeltárást is láthatunk a filmben. Hogy igaznak tartom-e ezeket az állításokat? Minden ember csak a saját tapasztalataira, az általa látott és érzett momentumokra támaszkodhat, én is ezt teszem:
Mi a média célja?
A mai média reklámok nélkül nem létezhetne. A kereskedelmi televíziózás például javarészt a reklámok bevételeiből tartja fenn magát. De a reklámokat vizsgálhatjuk egy másik nézőpontból is. Amellett, hogy hatalmas bevételt produkálnak, van egy „mellékhatásuk” is: a tudatmódosítás. Egy magára valamit adó reklámban legalább kétszer elhangzik a reklámozott termék neve, valamint olyan tulajdonságai, amelyek – még ha kitaláltak is – vásárlásra ösztönöznek minket. A marketing által mesterien szabályozott kampányszerű szövegek rabul ejtik elménket, még ha nem is vagyunk tudatában. Elmondja, mit tegyünk, mit vásároljunk, hova menjünk nyaralni, és mindezt tömegekkel teszi.
„Ez valóban egy elképesztő és kihagyhatatlan ajánlat hölgyeim és uraim!”
„Laboratóriumi vizsgálatok igazolták…”
„Garantáltan eltűnteti…”
„Különleges akciónk keretében…”
„Selymessé, és bársonyossá varázsolja…”
„Most kettőt kap egy áráért…”
„Ez a NASA által kifejlesztett…”
„És ez mind, mind ajándék, önnek nem kerül semmibe!”
A semminél maradva: a reklámszöveg tulajdonképpen nem mond semmit. Legalábbis a dörzsölt reklámnéző számára. Ami ugyanis túl szép, hogy igaz legyen, az általában nem az. Mi a valóság? Az akció lényege nem az árcsökkentés, hanem a vásárlás ösztönzése. Ugyanez a célja a túlhangsúlyozott szlogeneknek, hatásoknak, tulajdonságoknak is.
Mi az oktatás célja?
Az oktatást mindig is a legnemesebb tevékenységnek tartottam, annak, hogy a tanárok saját tudásukat adják át, hogy ezáltal gazdagítsák a diákok szellemi értékeit, segítsenek fejleszteni képességeiket, hogy később sikeresek legyenek, és képesek legyenek arra, hogy leküzdjék az élet akadályait.
Ehhez képest a mai oktatás feladata elsősorban az elemzés, és a besorolás. A hierarchia kialakítása, amely nem a tudáson, hanem a végzettségen alapul. Ha van 8 általánosod, lehetsz takarító, ha van érettségid, lehetsz segédmunkás, ha van szakmád, lehetsz mérnök, szerelő, ha van diplomád, lehetsz tanár, orvos, ügyvéd, stb.
Globalizáció
Gyakran halljuk a TV-ben hogy „Európai Unió, Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Egyesült Nemzetek Szervezete”. Miért ez a 4-es tagolás? Azért, mert az említett film szerint ezek már megvalósultak az egységes világ felé vezető úton. Uniók, egyesülések, közösségek szerveződtek az egységes irányításért. És nem kizárt hogy ezek a jövőben egy még nagyobb globális hatalommá egyesülnek, amely viszont több problémát is felvet. Ha úgymond megszűnnek a határok, mint ahogy azt – itt nálunk az EU-ban – tapasztaljuk is, akkor bárki útlevél nélkül átléphetne az egykori országhatárokon. Ezért valamilyen módon szükségessé válik az összes ember követése, ez leginkább egy elektronikus chip beültetésével válik lehetségessé.
Hogy mennyi igaz az imént említett dolgokból, azt mindenki döntse el maga. Mérlegeljen, hogy ahhoz képest, amit eddig tapasztalt, mi látható egyértelműen, és mi az, ami félrevezetés.
Az ember egy kegyetlen faj, tettei alapvetően meghatározzák. Az önzés, a hataloméhség, az irányítási kényszer valljuk be, azért minket is időnként megkörnyékez. A jóra, a szeretetre, a békülésre azonban mindenki vevő, próbáljuk így felfogni a világot, akkor hasonló reakciót kapunk vissza tőle és egymást segítve juthatunk előre az élet rögös útján.
„A vadállatban is van szánalom.
De bennem nincs, hát nem vagyok vadállat.”
Ugye mindenki használta már ezt az egyszerű érmefeldobós módszert arra, hogy eldöntsön egy látszólag megoldhatatlannak tűnő dilemmát? Matematikailag ugyan 50-50%-os az esély a helyes eredményre, mégis a pillangóeffektushoz hasonlatosan egy egyszerű döntés is hatással lehet egész életünkre, sőt mi több, ezáltal mások életére is. Miért tapasztaljuk mégis meg néha, hogy tőlünk független erők irányítják az életünket? Egyáltalán mit jelent a sorsszerűség? Valójában hogyan lehet ily módon élni?
Mindannyiunknak van egy észszerűen megtervezett, elképzelt, naiv álom-léte. Gyermekkorban még kialakulatlan személyiséggel bírunk, így nem csoda, ha a fiúk űrhajósok, focisták, a lányok balerinák, manökenek szeretnének lenni felnőttkorukban, mivel mindig az aktuális példaképeikhez próbálnak – tőlük telhetően a lehető legjobban – hasonlítani. A kamaszkor vége felé, a felnőtté válás hajnalán már érettebben, racionálisabban festjük le pozitív jövőképünket.
Példa egy ilyen utópiára: végzek a sulival → felvételizek az orvosira → lediplomázok → elhelyezkedek → sikeres orvos leszek → megházasodok → családot alapítok → sikeres leszek a munkában és a magánéletben is → stb.
Azt hiszem, mindenki tovább tudná színezni a saját festővásznát.
Mégis azt tapasztaljuk, hogy az esetek nagy részében rajtunk kívülálló okok miatt pillanatok alatt néha teljesen megváltozik életünk folyása, és az idealizált sorspartvonalunktól látszólag elérhetetlen távolságokra sodródunk. Ilyenkor kétségbeesettségünkben két dolgot tehetünk: vagy siránkozunk, haragszunk, vádoljuk a világot, és boldogtalanok leszünk, vagy beletörődünk abba, hogy ez a történés a sors akarata volt, elfogadjuk helyzetünket, és új reményekkel telve megpróbálunk továbblépni, és újra élni.
A sors akarata? Az ember csak egy Marionett figura lenne, akinek nincs szabad akarata és az Istenek bábként használnák? Én úgy látom, hogy ez a felvetés igaz is meg nem is. Hamis annyiban, hogy természetesen van szabad, saját, önálló akaratunk, gondolataink, tetteink, hiszen ezek határozzák meg az alapszemélyiségünket a valódi önmagunkat. Igaz viszont annyiban, hogy bármennyire is akarjuk, nem tudjuk teljes mértékben befolyásolni a sorsunkat, és azokat a történéseket, amiket átélünk.
Be kell, hogy lássuk: ha 100%-ig nem mi irányítunk, akkor részesei kell, hogy legyünk egy nálunk jóval bonyolultabb, összetettebb történetnek, melyet nevezhetünk egyszerűen sorsszerűségnek, vagy ha úgy tetszik Isten útjainak (amik ugyebár köztudott: kifürkészhetetlenek).
„Felfoghatom úgy az életet, hogy ki vagyok szolgáltatva a sorsnak, Istennek, a végzetnek vagy épp a vak véletlennek. Szinte mindegy, melyiknek, a végeredmény ugyanaz: rettegek, hogy mi vár rám holnap. Próbálkozhatok, hogy mindent erővel irányítsak, de hiába. Aki kapálózik a vízben, az elsüllyed. Aki felfekszik a hullámokra, azt viszont kiviszi a tenger a partra. Felfoghatom úgy is az életet, mint egy játékot. Állhatok úgy hozzá, hogy pont azt értékeljem legszebb dologként, ami a legnehezebb: hogy nem tudhatom, mit hoz a következő másodperc. Hozhat ugyan rosszat, de ugyanúgy hozhat jót is! És ez tulajdonképpen izgalmas. Ha valaki megtalálja ennek a szépségét, talán még arra is esélye van, hogy boldogan éljen.”
”Fej vagy írás - a véletlen örökös titka,
de lehet, hogy az egész előre meg van írva.”
(Supernem)
Ahhoz, hogy megértsük, a sorsszerűség fogalmának titkát először félre kell tennünk a földhözragadt gondolkodást, és el kell egy kicsit vonatkoztatnunk. Ne gondoljunk ezzel kapcsolatban semmi túlmisztifikált dologra, egyszerűbb, ha megnézünk egy példát erre, és így mindenki pontosan érteni fogja majd, miről is beszélek.
Sokunkkal megesett már, hogy akaratlanul gondoltunk egy régóta nem látott ismerősünkre, akivel aztán hamarosan „véletlenül” összetalálkoztunk az utcán, vagy felhívott minket épp telefonon. Érdekes nem? Honnan tudhattuk előre, hogy ez meg fog megtörténni? A válasz az, hogy tudatosan sehonnan, mégis, valahogy éreztük, megéreztük előre ezt az eseményt. Nem értjük miért és hogyan, de belül pontosan tudjuk, hogy bizonyos esetekben mi fog történni, csak az esetek nagy százalékában nem vesszük eléggé komolyan ezeket a figyelmeztető jeleket.
A megérzéseink a kulcs a sorsszerűséggel kapcsolatban is. Nem kell ahhoz csodabogárnak lennünk, hogy birtokoljuk e képességet, mert mindenkiben ösztönösen meg van e veleszületett „természetfeletti” tulajdonság. Ha a megérzéseinket fel tudjuk ismerni és követni, akkor teljessé tud válni az életünk, hiszen intuícióink segítségünkre vannak abban, hogy mindig a helyes úton járjunk, akár pozitív, akár negatív dolgok is történnek körülöttünk. Igen, jól olvastad: történhetnek látszólag negatív események is velünk annak ellenére, hogy úgy érezzük, hogy a helyes irány felé tartunk. Ezeket nevezzük próbáknak, megmérettetéseknek, és a lényegük, hogy azokat legyőzve és rajtuk túllépve a személyiségünk fejlődjön, tanuljunk az esetekből, ezáltal bölcsebbé, jobb emberekké váljunk. Életutunk egy távolabbi pontjáról később visszatekintve láthatjuk majd, hogy szükségszerűek voltak mégiscsak a negatív történések ahhoz, hogy most itt lehessünk. Ekkor végre megérthetjük, és megpillanthatjuk teljességében az élet nagyszerűségét.
Persze ez nem azt jelenti, hogy valójában sutba kell dobnunk a józan észt, hiszen mindenre mindenkor alkalmazható az arany középút szabálya.
"Viharban imádkozz Istenhez, de evezz keményen a part felé!"
Minden létezik, ha átéled. Minden valódi, ami benned él. Gyere velem egy utazásra a lélek szárnyán a valóság és a fikció határára. Nézz körül a végtelen horizonton és csodálkozz rá a Világra, érezd egy lélegzetedben, mert a mindenség a részed és te is az övé."Ne tartsd meg az egészet magadnak. Másoknak is szüksége lehet arra, ami benned él. Úgyhogy legyél nagylelkű. Hívd meg őket a benned rejlő szigetre." Charles Martin Nem jöttél hiába, ez egy különleges blog, amelyben olyan hangulatot és gondolatokat próbálunk nyújtani, amelyek máshol, ebben a formában nem találhatók meg.
Nézd meg a bejegyzéseket, olvass, véleményezz, gondolkozz nyitottan, nevess, elmélkedj, döbbenj rá, csodálkozz, légy pozitív, így fogadd be mondanivalónkat!
Amikor az ember olvas, a szerző szemével látja a világot. Olvass, és légy részese világunknak!
Érezz, ne töprengj!
Az írások, amelyeket a blogon látsz nem is annyira véleményt tükröznek, hanem információt közölnek és úgy vannak megszerkesztve, hogy érzéseket keltsenek benned. Ezek az érzések olykor negatívak, máskor pozitívak. Az olvasás során elsősorban az emócióidra, benyomásaidra figyelj. Ha szeretnéd, mindenekelőtt ezeket az élményeket oszd meg velem a megjegyzésedben.
Egy kék pont az univerzumban. Ahogy az űrhajósok látják bolygónkat. Évmilliókon keresztül civilizációk járták útjukat és hagytak nyomot rajta. Maják, inkák, aztékok, egyiptomiak. Mind szerepet játszott a Föld történetében. Ma már több mint 6 milliárd ember él azzal az örökséggel, amit a történelem hagyott ránk. A Radio GAIA azért született, hogy megértsük, mindannyiunknak szerepe van az Anyaföldön. Őseink nyomokat hagytak, amelyeket meg kell vizsgálnunk és meg kell értenünk bolygónkat, hogy végül kapsolatba léphessen velünk. A Radio GAIA, a bolygó hangja az éterből szól hozzád. Légy üdvözölve a saját megismerésed felé vezető úton.
