By: Reactor
Összetett lények vagyunk, ez az összetettség azonban személyiségünkből adódik. Mialatt az utánzástól, eljutunk a tanulásig, a rádöbbenésig és végül a tudásig, belsőnk mindig úgy változik, amilyen hatások érik. Azt adjuk vissza, amit kapunk, olyanok vagyunk, amilyennek a világ nevel minket. Tulajdonságaink egy része velünk születik, de mindenki más jellegűekkel, ettől vagyunk egyediek, megismételhetetlen részei a világnak.
A tulajdonságok, mint a szem, a haj, a bőr színe, a vérmérséklet, a képességek, a hajlamok, mind a génjeinkben vannak kódolva. Az anyag egy olyan magas szintű szerveződése ez, amely lehetővé tette egy ilyen összetett létforma kialakulását, és amely túl is mutat az anyagon, bizonyítja, hogy az ember nem csak anyagból áll.
Külső
„A mindenit! Már megint hogy nézek ki! Így nem mehetek emberek közé!” Különösen fiatal korban az ember túl sokat foglalkozik a külsejével, ami valljuk be, egy bizonyos határig tökéletesen érthető, elfogadott és nem utolsósorban kötelező is. A probléma akkor jön elő, amikor az énképben a belső értékek és a személyiség helyett mindinkább a külső kezd dominánssá válni, ekkor alakul ki az attól való félelem is, hogy a kinézet mások szemében negatívnak számító tulajdonság.
Időnként jó dolog szembesülni a saját hibáinkkal. Ez a szembesülés aztán elősegíti a hiba megoldását, vagy elfogadását és végső soron meghatározza azt is, milyen képet mutatunk a külvilágnak. Ez a kép nem csak a külsőtől függ, hanem magában foglalja mindazt, amit megjelenésnek nevezünk, a beszédet, a gondolkodásmódot, a temperamentumot, a személyiséget, de ugyanígy a tapintatosságot, a hajlamainkat, a reakcióképességet és magát az embert.
Gátlásosság
Amikor rádöbbensz saját hibáidra, azonnal megváltozik az énképed és igyekszel ehhez az új modellhez igazodni. Ezek a kis változások a gondolkodásodban csak számodra érzékelhetőek, és a gátlásaid függvényében döntöd el, mennyit osztasz meg belőlük másokkal. Ugyanígy te döntesz az életed más területeinek megosztása felől is. Egy zárt közösségben eltöltött minél több idő nagyban csökkenti azokat a – ma teljesen elfogadott – gátlásokat, amelyeket mindenki magáénak érez. Az egyik ilyen a nyitottság. Hogy nyitott vagy-e, vagy zárkózott, az a környezetedtől és a benne eltöltött időtől függ.
Tudás
A tudást, mint belső értéket általában a sajátunkként kezeljük. Az évek alatt mások, vagy a saját kárunkon, szenvedésünk-, vagy tanulásunk árán megszerzett tudás és tapasztalat nagy súllyal bír értékrendünkben. Az általános vélekedés az, hogy mindenki maga jöjjön rá a dolgokra, fizesse meg az árát, hiszen csak az így megszerzett tudást tudhatja igazán magáénak. Ezzel szemben úgy gondolom, hogy ezzel az értékkel nem szabad kapzsinak lennünk.
Ugyanakkor a tudás lehet veszélyes is, ennek egyik tipikus esete, amikor az ember „túl sokat tud”. A „túl sok” általában éppen a rossz helyen és időben való tudást tükrözi. Ezt azonban megfelelő technikával – pl. pókerarccal – ügyesen el is rejthetjük.
Világunkban egyre inkább fontossá válik a több tudományterületen való jártasság. Nem vagyunk egyformák, van, aki speciális tudású, viszont azért vagyunk társas lények, hogy együtt dolgozzunk, hogy a sok specialitás egybeforrjon, egy egész kollektív tudássá. Ugyanakkor az elsődleges cél a tudás átadása, és átadhatósága lenne. Ne szégyelljük a tudásunkat – azt, hogy időnként tudunk nagyon tudálékosak is lenni – inkább segítsünk vele másokat, mutassunk utat, késztessünk gondolkodásra!
Gondolkodás
A gondolkodást elsősorban a pillanatnyi hangulat határozza meg. Egy tanult ember is gondolkodhat ostobán, ha éppen olyan helyzetben van.
Ha meg akarjuk érteni azt a tulajdonságot, ami emberré tesz minket, csupán mérlegelni kell a lehetőségeket, amelyek mentén az kialakul, vagyis a gondolatok a körülményektől is függnek, a környezetünktől, attól, hogy milyen emberek vesznek körül.
Rugalmasnak, toleránsnak, elfogadónak kell lennünk környezetünkkel szemben, mert végső soron egymás mellett élünk ezen a kis bolygón.
Kommunikáció
Egyre kevesebbet beszélgetünk. Ez nem jó, lehetetlenné teszi elsősorban a belsőnk megismerését. Az egymás elől való elzárkózás ma sajnos a családon belül is jelen van. „Nem vagyunk a szavak emberei, miért beszélgetnénk – a legfontosabb dolgokon kívül – másról?” Túlzottan „modorosak” vagyunk, csak az alkohol, a nekünk tetsző társaság, vagy téma oldja meg a nyelvünket.
Ugyanígy az érintés, amely az emberi kapcsolatokban kulcsszerepet kellene, hogy játsszon, egyszerűen hiányzik kapcsolati eszköztárunkból. A kézfogás, és az ún. puszi kivételével egyre kevésbé használjuk az ölelést, a vállveregetést, vagy akár a meglegyintést, ugyanis ezek mind a szeretet, a kölcsönös elfogadás gesztusai. Társas kapcsolatainkban egyre inkább a sorsszerűségbe vetett túlzott hit kerül előtérbe. „Majd lesz, ahogy lesz, úgysem én döntöm el, hogy kinek tetszem meg.” Ez azonban kétélű fegyver. A nem összeillő pár előbb-utóbb szétválik. Ez a természet rendje. A világnézetük, az értékrendjük, a lelki kiegyensúlyozottságuk szintjének bizonyos fokú eltérése esetén az indulatok, vagy éppen egyikük túlzott nyugalma vezet a folyamatos nézeteltérésekhez és végső soron a kapcsolat megromlásához.
Szerepek
Függetlenül adottságaitól, képességeitől, tulajdonságaitól, modern világunkban a nő igyekszik minél több feladatot elvégezni, minél jobban teljesíteni, és ezzel a férfihoz hasonló szerepet vállalni mind a munkában, mind a családban. Ez a klasszikus értelemben vett női szerep szöges ellentéte, amely modern életvitelünkkel együtt jár. A civilizáltságnak ezen a fokán a feleket közel azonos felelősség terheli az élet minden területén.
Ezzel szemben egyes fejlődő országokban észrevehetően nagyobb a nemek közti különbség, meghatározva az öltözködést, a viselkedést, a munkavállalást, és még számos területet. Kérdezhetnénk: miért jó, ha ilyen mértékben diszkrimináljuk a nőket? Nem jó ez sem! Ugyanakkor az sem célravezető, ha minden döntést az egyik félnek kell meghoznia. Ismét az arany középút kerül elő, mint már olyan sokszor és nem véletlenül.
Az én és a párkapcsolat
A kulcs az önismeret. „Ismerd meg önmagad”, hogy aztán megismerhess másokat. Tudatosan tárd fel szükségleteidet, igényeidet és jelenlegi, vagy leendő társad tulajdonságait is. Csak tudatosan boldogulhatsz. E nélkül a szerencsére, végső soron a sorsra bízod magad. Fontos, hogy a jók mellett tisztában légy rossz tulajdonságaiddal, hibáiddal is. A kiegyensúlyozott párkapcsolatnak mindezek mellett még számos „feltétele” és ismertetőjegye van. Korábbi ígéreteimhez híven mindenképp kitérek mélyebben erre a témára is. Remélhetőleg sikerül majd megdobogtatni a kevésbé érzelmesek szívét is egy elkövetkezendő bejegyzéssel, ahol csak a szerelem lesz terítéken.
Élvezet
A fenti idézetnek van igazságtartalma, különösen a különböző korcsoportok tekintetében. A kor és az értékrend változásával mindig új élvezeteket találunk, de bizonyosakról le kell mondanunk. Ez egyesekben frusztrációt vált ki és elítélik azokat, akik hajszolják az élvezeteket. Ez a reakció is – az előzőekhez hasonlóan – teljesen természetes, de nem kell ítélkeznünk senki felett emiatt. Az nem a mi dolgunk.
Divat
Sokaknak nehéz tartani a divat diktálta iramot. Nem vagyunk divatosak, már születésünk pillanatától kezdve egy letűnt kor képviselői vagyunk. Az idő nem áll meg miattunk, a divatosság a legmúlandóbb tulajdonságunk. Ugyanakkor a divat is relatív. Mindig az az elfogadott, akit sokan ismernek, vagy jó a megjelenése, esetleg rendkívül eszes. Igen, a tudás is lehet divatos.
A tulajdonságok tekintetében túl gyorsan ítélünk, elzárva ezzel magunkat az élet szépségei elől. Mindent összevetve az élet túl rövid ahhoz, hogy különböző előítéletek, kétségek miatt lemondjunk annak élvezetéről. De tényleg! Mik azok a dolgok, amelyeket át szeretnél élni a hátralévő életedben? Most ugye tudnál mondani kapásból párat. Hát legyenek ezek a közbülső kis céljaid, amelyekkel végül megtalálod önmagad.
Életrevalóság
„Úgy repül az idő! Hiszen most voltál gyerek” – halljuk a szülők nosztalgiáját. Most születtél meg, kezdett kialakulni személyiséged és e rövid földi pályafutás, amely rendeltetett, ezalatt, tanultál meg járni, beszélni, lett belőled felnőtt, és öregedtél meg.
Ugyan a világ színpadán észrevétlenek vagyunk, emlékünk mégis kitörölhetetlen. Vágyakozunk az elérhetetlenre és sokszor visszasírjuk a múltat, de csak egy utunk van, amely előre vezet. Minden ember, aki él a Földön, életre született, és születik jelenleg is. A földi élet ugyanakkor fájdalmas, akadályokkal teli. Minden akadályt meg kell tanulnunk leküzdeni, mert csak így lehetünk igazán életrevalók. Élünk, cselekszünk olykor tudatlanul, vagy akaratlanul, érzünk, örömeink és bánataink vannak, és rengeteg tulajdonságunk valamint olyan apró pillanataink, amelyekből összeáll végül az az összetett lét, amelyet az életünknek nevezhetünk.
Összetett lények vagyunk, ez az összetettség azonban személyiségünkből adódik. Mialatt az utánzástól, eljutunk a tanulásig, a rádöbbenésig és végül a tudásig, belsőnk mindig úgy változik, amilyen hatások érik. Azt adjuk vissza, amit kapunk, olyanok vagyunk, amilyennek a világ nevel minket. Tulajdonságaink egy része velünk születik, de mindenki más jellegűekkel, ettől vagyunk egyediek, megismételhetetlen részei a világnak.
A leállásnak vége, viszont igaz, hogy hosszú ideje nem jelentkeztem. Beismerem, méltatlanul elhanyagoltam az oldalt és – persze akaratlanul – „száműztem” is az életemből, ami egyrészt munkámnak, másrészt tulajdonságaimnak, természetemnek köszönhető. Ez a bejegyzés tekinthető egy új „kezdünk”-nek, amellyel megnyitottam a Spontareality-t 4 éve. Úgy érzem, folytatnom kell, nem a kapott bíztatások miatt, hanem azért, hogy továbbra is érezhesd a feléd áradó szeretetet, a jó szándékot és örömöt. |
A tulajdonságok, mint a szem, a haj, a bőr színe, a vérmérséklet, a képességek, a hajlamok, mind a génjeinkben vannak kódolva. Az anyag egy olyan magas szintű szerveződése ez, amely lehetővé tette egy ilyen összetett létforma kialakulását, és amely túl is mutat az anyagon, bizonyítja, hogy az ember nem csak anyagból áll.
Photo by jfeninygo on Foter.com / CC BY-NC-SA
A DNS kettős spirálja, amely meghatároz egy embert
Külső
„A mindenit! Már megint hogy nézek ki! Így nem mehetek emberek közé!” Különösen fiatal korban az ember túl sokat foglalkozik a külsejével, ami valljuk be, egy bizonyos határig tökéletesen érthető, elfogadott és nem utolsósorban kötelező is. A probléma akkor jön elő, amikor az énképben a belső értékek és a személyiség helyett mindinkább a külső kezd dominánssá válni, ekkor alakul ki az attól való félelem is, hogy a kinézet mások szemében negatívnak számító tulajdonság.
Időnként jó dolog szembesülni a saját hibáinkkal. Ez a szembesülés aztán elősegíti a hiba megoldását, vagy elfogadását és végső soron meghatározza azt is, milyen képet mutatunk a külvilágnak. Ez a kép nem csak a külsőtől függ, hanem magában foglalja mindazt, amit megjelenésnek nevezünk, a beszédet, a gondolkodásmódot, a temperamentumot, a személyiséget, de ugyanígy a tapintatosságot, a hajlamainkat, a reakcióképességet és magát az embert.
Gátlásosság
Amikor rádöbbensz saját hibáidra, azonnal megváltozik az énképed és igyekszel ehhez az új modellhez igazodni. Ezek a kis változások a gondolkodásodban csak számodra érzékelhetőek, és a gátlásaid függvényében döntöd el, mennyit osztasz meg belőlük másokkal. Ugyanígy te döntesz az életed más területeinek megosztása felől is. Egy zárt közösségben eltöltött minél több idő nagyban csökkenti azokat a – ma teljesen elfogadott – gátlásokat, amelyeket mindenki magáénak érez. Az egyik ilyen a nyitottság. Hogy nyitott vagy-e, vagy zárkózott, az a környezetedtől és a benne eltöltött időtől függ.
Tudás
A tudást, mint belső értéket általában a sajátunkként kezeljük. Az évek alatt mások, vagy a saját kárunkon, szenvedésünk-, vagy tanulásunk árán megszerzett tudás és tapasztalat nagy súllyal bír értékrendünkben. Az általános vélekedés az, hogy mindenki maga jöjjön rá a dolgokra, fizesse meg az árát, hiszen csak az így megszerzett tudást tudhatja igazán magáénak. Ezzel szemben úgy gondolom, hogy ezzel az értékkel nem szabad kapzsinak lennünk.
Ugyanakkor a tudás lehet veszélyes is, ennek egyik tipikus esete, amikor az ember „túl sokat tud”. A „túl sok” általában éppen a rossz helyen és időben való tudást tükrözi. Ezt azonban megfelelő technikával – pl. pókerarccal – ügyesen el is rejthetjük.
A tudás mindenhol ott van. Pl. a könyvekben, az interneten, az embertársaidban. Neked csak használnod kell a folyamatosan bővülő tudást.
Világunkban egyre inkább fontossá válik a több tudományterületen való jártasság. Nem vagyunk egyformák, van, aki speciális tudású, viszont azért vagyunk társas lények, hogy együtt dolgozzunk, hogy a sok specialitás egybeforrjon, egy egész kollektív tudássá. Ugyanakkor az elsődleges cél a tudás átadása, és átadhatósága lenne. Ne szégyelljük a tudásunkat – azt, hogy időnként tudunk nagyon tudálékosak is lenni – inkább segítsünk vele másokat, mutassunk utat, késztessünk gondolkodásra!
Gondolkodás
Ismeretlenek beszélgetése:
- Szerinted mennyit ér ma a tudás, amikor az emberek pénzéhsége egyre magasabb?
- Hűha, ilyen magasröptűen csak két feles után szoktam gondolkodni.
Éppen születőben van egy gondolat. Ez az emberi elme legnagyszerűbb terméke, amely gyorsabb a fénynél, és áthatol mindenen.
A gondolkodást elsősorban a pillanatnyi hangulat határozza meg. Egy tanult ember is gondolkodhat ostobán, ha éppen olyan helyzetben van.
Ha meg akarjuk érteni azt a tulajdonságot, ami emberré tesz minket, csupán mérlegelni kell a lehetőségeket, amelyek mentén az kialakul, vagyis a gondolatok a körülményektől is függnek, a környezetünktől, attól, hogy milyen emberek vesznek körül.
Rugalmasnak, toleránsnak, elfogadónak kell lennünk környezetünkkel szemben, mert végső soron egymás mellett élünk ezen a kis bolygón.
Kommunikáció
Egyre kevesebbet beszélgetünk. Ez nem jó, lehetetlenné teszi elsősorban a belsőnk megismerését. Az egymás elől való elzárkózás ma sajnos a családon belül is jelen van. „Nem vagyunk a szavak emberei, miért beszélgetnénk – a legfontosabb dolgokon kívül – másról?” Túlzottan „modorosak” vagyunk, csak az alkohol, a nekünk tetsző társaság, vagy téma oldja meg a nyelvünket.
Teremts kapcsolatot és kommunikálj, de ne csak szavakkal!
Ugyanígy az érintés, amely az emberi kapcsolatokban kulcsszerepet kellene, hogy játsszon, egyszerűen hiányzik kapcsolati eszköztárunkból. A kézfogás, és az ún. puszi kivételével egyre kevésbé használjuk az ölelést, a vállveregetést, vagy akár a meglegyintést, ugyanis ezek mind a szeretet, a kölcsönös elfogadás gesztusai. Társas kapcsolatainkban egyre inkább a sorsszerűségbe vetett túlzott hit kerül előtérbe. „Majd lesz, ahogy lesz, úgysem én döntöm el, hogy kinek tetszem meg.” Ez azonban kétélű fegyver. A nem összeillő pár előbb-utóbb szétválik. Ez a természet rendje. A világnézetük, az értékrendjük, a lelki kiegyensúlyozottságuk szintjének bizonyos fokú eltérése esetén az indulatok, vagy éppen egyikük túlzott nyugalma vezet a folyamatos nézeteltérésekhez és végső soron a kapcsolat megromlásához.
Szerepek
Függetlenül adottságaitól, képességeitől, tulajdonságaitól, modern világunkban a nő igyekszik minél több feladatot elvégezni, minél jobban teljesíteni, és ezzel a férfihoz hasonló szerepet vállalni mind a munkában, mind a családban. Ez a klasszikus értelemben vett női szerep szöges ellentéte, amely modern életvitelünkkel együtt jár. A civilizáltságnak ezen a fokán a feleket közel azonos felelősség terheli az élet minden területén.
Ezzel szemben egyes fejlődő országokban észrevehetően nagyobb a nemek közti különbség, meghatározva az öltözködést, a viselkedést, a munkavállalást, és még számos területet. Kérdezhetnénk: miért jó, ha ilyen mértékben diszkrimináljuk a nőket? Nem jó ez sem! Ugyanakkor az sem célravezető, ha minden döntést az egyik félnek kell meghoznia. Ismét az arany középút kerül elő, mint már olyan sokszor és nem véletlenül.
Az én és a párkapcsolat
A kulcs az önismeret. „Ismerd meg önmagad”, hogy aztán megismerhess másokat. Tudatosan tárd fel szükségleteidet, igényeidet és jelenlegi, vagy leendő társad tulajdonságait is. Csak tudatosan boldogulhatsz. E nélkül a szerencsére, végső soron a sorsra bízod magad. Fontos, hogy a jók mellett tisztában légy rossz tulajdonságaiddal, hibáiddal is. A kiegyensúlyozott párkapcsolatnak mindezek mellett még számos „feltétele” és ismertetőjegye van. Korábbi ígéreteimhez híven mindenképp kitérek mélyebben erre a témára is. Remélhetőleg sikerül majd megdobogtatni a kevésbé érzelmesek szívét is egy elkövetkezendő bejegyzéssel, ahol csak a szerelem lesz terítéken.
Élvezet
"Amikor az ember akár illendőségből, akár unottságból, akár életrendből lemond az élvezetekről, első dolga, hogy másokban elítéli őket."
Jean de La Bruyère
A fenti idézetnek van igazságtartalma, különösen a különböző korcsoportok tekintetében. A kor és az értékrend változásával mindig új élvezeteket találunk, de bizonyosakról le kell mondanunk. Ez egyesekben frusztrációt vált ki és elítélik azokat, akik hajszolják az élvezeteket. Ez a reakció is – az előzőekhez hasonlóan – teljesen természetes, de nem kell ítélkeznünk senki felett emiatt. Az nem a mi dolgunk.
Divat
Sokaknak nehéz tartani a divat diktálta iramot. Nem vagyunk divatosak, már születésünk pillanatától kezdve egy letűnt kor képviselői vagyunk. Az idő nem áll meg miattunk, a divatosság a legmúlandóbb tulajdonságunk. Ugyanakkor a divat is relatív. Mindig az az elfogadott, akit sokan ismernek, vagy jó a megjelenése, esetleg rendkívül eszes. Igen, a tudás is lehet divatos.
A tulajdonságok tekintetében túl gyorsan ítélünk, elzárva ezzel magunkat az élet szépségei elől. Mindent összevetve az élet túl rövid ahhoz, hogy különböző előítéletek, kétségek miatt lemondjunk annak élvezetéről. De tényleg! Mik azok a dolgok, amelyeket át szeretnél élni a hátralévő életedben? Most ugye tudnál mondani kapásból párat. Hát legyenek ezek a közbülső kis céljaid, amelyekkel végül megtalálod önmagad.
Életrevalóság
„Úgy repül az idő! Hiszen most voltál gyerek” – halljuk a szülők nosztalgiáját. Most születtél meg, kezdett kialakulni személyiséged és e rövid földi pályafutás, amely rendeltetett, ezalatt, tanultál meg járni, beszélni, lett belőled felnőtt, és öregedtél meg.
Életünk útja, amelyen olykor könnyű, máskor nehéz haladnunk. Ez az út városokon, országokon, téren, időn és élete(ke)n át vezet
Ugyan a világ színpadán észrevétlenek vagyunk, emlékünk mégis kitörölhetetlen. Vágyakozunk az elérhetetlenre és sokszor visszasírjuk a múltat, de csak egy utunk van, amely előre vezet. Minden ember, aki él a Földön, életre született, és születik jelenleg is. A földi élet ugyanakkor fájdalmas, akadályokkal teli. Minden akadályt meg kell tanulnunk leküzdeni, mert csak így lehetünk igazán életrevalók. Élünk, cselekszünk olykor tudatlanul, vagy akaratlanul, érzünk, örömeink és bánataink vannak, és rengeteg tulajdonságunk valamint olyan apró pillanataink, amelyekből összeáll végül az az összetett lét, amelyet az életünknek nevezhetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése