Csalódás – amikor fekete a világ

By: Reactor

Mi is az igazi csalódás? Mikor látjuk feketében a világot? Mit ne tegyél? Mivel jár az életed másokkal való megosztása? Ábrándultál már ki valakiből, vagy valamiből? Épp büntetésed töltöd? Depressziós vagy? Mi vezet ehhez az állapothoz? Mivel vigasztalódhatunk? Van értelme küzdeni a leküzdhetetlennel? Milyen fegyver van a birtokunkban? Hogy lehetsz egy kis időre szabad?

Mindenkivel megesik. Csalódunk helyzetekben, ígéretekben, emberekben, az életben és olykor magunkban is. Legszívesebben világgá kürtölnénk csalódásunk tárgyát. Olyankor vigasztalhatatlanok vagyunk, az élet azonban megy tovább, és csak akkor van gond, ha nem sikerül tartanunk a lépést, ha belefáradunk az egymást követő csalódásokba. Ennek viszont nem kell feltétlenül így lennie.

Érték

Azt hittem őrült, anyagias, lelketlen világunkban eltűnőben vannak az egyszerű, őszinte, tiszta szívű, egészséges gondolkodású, józan értékrendű, normális emberek. Be kell, hogy valljam: tévedtem. Viszont soha nem örültem még ennyire a tévedésemnek.

Nattanan Kanchanaprat Pixabay

Értékrendünk pár száz év alatt hatalmasat változott, sajnos hátrányunkra, a rossz irányba. Meg sem tudjuk már különböztetni egymástól mi az értékes, az értéktelen, a jó, a rossz, a fontos, és a haszontalan. Torz példaképekbe, ideológiákba kapaszkodunk, gyűlölködünk, kirekesztünk, törtetünk, rohanunk, önző módon átgázolunk mindenen és mindenkin, de mindezt miért is? Talán azért, mert sokan önálló gondolatvilág nélkül, lelketlenül, "érzéstelenítve" lettek, és a bennük tátongó fájó ürességet ily módon akarják enyhíteni? Nem tudom a választ, csak elámulok mindig a világban lévő gonoszságon, és csak néha, nagy ritkán látok pozitív példát arra, hogyan lehet, kell embernek maradni az embertelenségben.

"Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben..."

(Arany János)

A meghatottságtól nehéz bármit is mondani, írni e filmkockák után. Talán csak még pár szót: köszönet és tisztelet neked Zsákai István!

Valóság

"Mi a valóság? Hogy határoznád meg? Mivel?" - teszi fel Morpheus a filozofikus kérdést Neo-nak a Matrix című filmben, majd rögtön folytatja is a gondolatot: "Ha arról beszélsz amit érzel, amit szagolsz, ízlelsz, látsz, a valóság csupán, az agyad által megfejtett elektronikus jelhalmaz."
Érdemes elidőzni kicsit ezen a feltevésen. Persze előfordul néha, hogy egy kérdés - válaszok helyett - csak még több kérdést szül.

Gerd Altmann Pixabay

Lássuk. Gyakran bizony igen vékony határvonal választja csak el a számunkra valóságos dolgokat a képzelettől, az álomvilágtól. De vajon létezik-e határ? Kinek hol kezdődik a valóság és hol a látszat? Egy materialista szemléletű embernek más a realitásról alkotott képe, mint egy idealistának, tehát szerintem ebben az értelemben nem húzható meg egyértelmű határvonal. Ezek szerint ki-ki maga kreálná magának a saját alternatív valóságát? Tételezzük fel, hogy így van, de akkor a fő kérdés az, hogy létezik-e egyáltalán egy kollektív végső valóság? Ahol mindenki realitása egybe fut, találkozik, eggyé válik?

A látszatvalóságról és az elhivatottságról...

Japánban már felnőtt, és a világon globálisan már kialakulóban van egy digitális nemzedék, akik az életük nagy részét többnyire a számítógépük előtt ülve, a világhálóra kötve játékokkal, információhabzsolással, látszatkapcsolatok gyűjtögetésével tengetik, valóságos élettapasztalatok, igazi emberi kapcsolatok, őszinte, önálló gondolatok nélkül. Ha holnap - tételezzük fel - technikailag végképp megszűnne az őket összekötő internet, a virtuális köldökzsinór, akkor mi történne velük? Milyen hatással lenne rájuk, milyen szinten érintené őket lelkileg, vagy éppen mentálisan? Hogyan tudnának alkalmazkodni a változáshoz?

Kérdésekre újabb kérdések. Van, aki tudja a választ?