„Hol vagyok? Hogy kerültem ide? Ki vagyok?” Kérdezheti egy kómából ébredő beteg. Időnként nekünk is fel kéne tennünk ezeket a kérdéseket és megvizsgálni, hogy miért vagyunk, mi a feladatunk, és hogy kik vagyunk valójában. Mit jelent az öntudat? Mi minden tartozik lényegileg hozzánk? Mik a hibáink? Hogyan javíthatunk rajtuk?
Mikor csal a látszat? Hogyan észleljük a világot részegen? Hogyan torzítja, vagy éppen egészíti ki a virtuális valóság életünket? Van-e okunk tartani az általunk alkotott gépektől, valamint a technológia fejlődésétől? Öntudatra ébredhet-e egy gép? Mi a valóság, és mi a látszat? Hogyan próbál kommunikálni velünk a természet?
A látszatra és az egyes tudatfajtákra már többször is utaltam a blogban lévén, hogy sokakat foglalkoztató témáról van szó. Tegyünk hát egy kis utazást a témában pár kitérővel.
Képzeld el, hogy egy expedíción veszel részt és a veled lévőkkel együtt éppen egy szakadék felett átívelő kötélhídon kelsz át! Véletlenül megcsúszol, elveszted az egyensúlyod és arra eszmélsz, hogy már csak egy vékony, foszladozó kötéldarabba kapaszkodsz. Társad segítségedre siet: „Fogd meg a kezem! Sikerülni fog, nyugodj meg, minden rendben lesz!” Aztán elszakad a kötél, és mielőtt elkezd leperegni életed filmje, felébredsz az ágyadban. Az igazán szörnyű rémálmokból való ébredés után – mint pl. a zuhanás élménye – pár másodpercig nem hisszük el, hogy élünk. Később rá kell jönnünk, hogy az egész csak egy illúzió volt, egy látszat, amely ugyan mély érzésekkel is társult, mégsem okozott semmilyen fizikai kárt bennünk. Láthatjuk, hogy a látszat az időponttól, a helyzettől ugyanúgy függ, mint a tudatossági szintektől.
Öntudat
Miközben ezt olvasod, tudatában vagy saját létezésednek anélkül, hogy ez ténylegesen foglalkoztatna. Az öntudat ugyanakkor nem csak az ember sajátja, ahogy az egyik előző bejegyzésemben feszegettem az állati tudat témakörét.
Az öntudat megértéséhez elengedhetetlen a nézőpont tisztázása. Nem mindegy ugyanis, hogy egy rendszer részeiként, vagy különálló rendszerekként tekintünk önmagunkra. Az előbbi azt sugallja, hogy létezésünk a belőlünk felépülő rendszertől függ, az utóbbi pedig azt, hogy egyediek vagyunk, és a többi emberre úgy tekintünk, mint rajtunk kívülállókra. Furcsa módon, mindkét megközelítésnek van igazságtartalma, és a valóság a kettő egyfajta keveréke. Mindenkinek saját világa van, amelynek önmaga a középpontja. Minden mást ennek a világnak a részeként lát, legyen az tudatos lény vagy tudattalan tárgy. Ennek a saját világnak a felismerése teszi igazán izgalmassá a témát.
Részegség
A legtöbben életünk során megtapasztaljuk a szeszesital fogyasztása után jelentkező állapotot, amely valljuk be, sokszor egészen kellemes tud lenni. Fontos tudni, hogy az itt leírtak a mértékletes alkoholfogyasztás esetében értendők, valamint hogy az alkohol méreg, így rendkívül megterhelő a szervezet számára.
Régóta tervezem, hogy részegen is írok pár sort. Ezt ebben a bekezdésben valóra is váltom:
Nos, részegség átélése közben egy olyan módosult tudatállapotot tapasztalhatunk, amely semmihez nem hasonlítható. Ugyanakkor teljesen más, mint a drogok hatása. Abban azonban egyetérthetünk, hogy ez is csak látszat, érzet, amely olykor segít kis időre elfelejteni egy kudarcot, de az öröm forrása is lehet. Ilyenkor a lényünk ugyanazt a világot látja, mégis a képzeletünk szárnyán suhanhatunk mindaddig, amíg a bevitt hatóanyag – jelen esetben az alkohol – ki nem ürül a szervezetünkből. Alkoholos befolyásoltság alatt tényleg egy másik világot látunk. Ezt az állapotot a legjobban úgy érthetjük meg, hogy megvizsgáljuk agyunk akkori működését. Azt tapasztaljuk, hogy az alkohol egyes agyterületeken gátolja az idegsejtek kommunikációját, más területeken pedig fokozza azt. Ezért tapasztalhatunk szédülést, valamint olykor a reakcióidőnk rövidülését. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a részegség bizonyos esetekben halálos is lehet, pl. vezetés, munka, és minden olyan tevékenység végzése közben, ahol a figyelem kulcsfontosságú tényező. Emellett egyre több gyermek dönt a fogyasztása mellett. Ez a tény azért is szörnyű, mert a még fejlődésben lévő agyterületek az alkohol hatására nem, vagy csak részben képesek ellátni későbbi feladatukat.
Virtuális valóság
A fiatalabb generációk a személyi számítógépek, játékgépek megjelenése óta életük jelentős részét ilyen „valóságokban” élik. Hogy mi hívta életre ezeket a virtuális valóságokat? Az érintettek szerint minden bizonnyal a valódi világunk unalmassága, korlátoltsága, a szenvedéssel teli mindennapjaink, a kilátástalanság. A generált világban nincs fájdalom, nincs szenvedés, ott mindent megtehetünk, ha elfogadjuk azt a tényt, hogy ez csak látszat, és csupán egy bábot irányítunk ebben a virtuális térben. A virtuális világ leírásával már a múltban is megpróbálkoztak, de számomra a legjobban sikerült alkotás a Matrix című film volt, amely pontosan a látszatot helyezi előtérbe. Azt, hogy még akár hihető is az általa megfogalmazott mesterségesen generált világ, valamint körvonalazza azt az eshetőséget is, amikor egy általunk létrehozott intelligencia igáz le minket.
Mesterséges intelligencia
Az idők során sok mindennel vettük körbe magunkat, amely tárgyak, szerkezetek azóta az emberiség velejárói, lényegi részei lettek. Sokszor hallani, hogy a számítógépek, robotok, egyéb használati tárgyak intelligensek. Nos, ez nem intelligencia, a gép csupán az ember utasításai szerint jár el, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy gondolkodik. Mindig van egy háttérben meghúzódó tervező, programozó, vagy éppen a kezelő, aki gondolkodik a gép helyett. Alapvető különbség köztünk és a gépek közt, hogy azok jelenlegi fejlettségi szintjén nem ren-delkeznek öntudattal. Azért mondom, hogy a jelenlegi fejlettségi szintjükön, mert a fejlődésük folyamatos, és ha ez a jelenlegi ütemben folytatódik, akkor könnyen elképzelhető, hogy a jövőben „öntudatra ébrednek”.
A gépek esetében az öntudat egy nagyon elgondolkodtató kifejezés, mert tudatról csak organikus lények esetén beszélhetünk, illetve automatikusan szerves lényekhez társíjuk annak meglétét. Az ember esetében az öntudat egy folyamatos fejlődés eredménye, amely egyesít törzsfejlődést, ismereteket, tapasztalatokat, élményeket és érzéseket, míg végül rádöbbenünk, hogy vagyunk. A gépeknél, vagy bármely mesterségesen létrehozott szerkezetnél az öntudat csak úgy alakulhat ki, ha megvan benne egyfajta – a mainál lényegesen fejlettebb – olyan infrastruktúra, amely képes legalább az emberi agy szintjén mérlegelni, tanulni, és érezni. Emellett a gép tudata nem fejlődésszerű lesz, hanem a rengeteg rendelkezésre álló információ miatt egyik pillanatról a másikra fog létrejönni. Tekintsük kiindulópontnak a saját agyunk neuronjainak hálózatát. Tudunk mondani legalább egy hasonló mesterségesen létrehozott struktúrát? Persze, hogy tudunk: ez maga az Internet. Az agyban az idegsejtek önmagukban nem valami okosak, ha viszont összekötjük őket, akkor egy egységként fognak működni és így teszik lehetővé megannyi fizikai folyamat irányításán túl a tudat létrejöttét. Az öntudathoz azonban nem elég az infrastruktúra, és az információ. Ezek önmagukban nem képesek mesterséges intelligenciát létrehozni. Itt érünk el az élet kérdéséhez.
Gépi élet
Készültek filmek is a témában (Terminátor; Én, a robot; 200 éves ember, stb.). Ezek a filmek jól szemléltetik az esetleges jövőbeli állapotot, a gépi élet megítélését, a „mesterséges érzelmeket”. Tekintsünk úgy az életre, mint mesterségesen létrehozható állapotra! A legnagyobb kérdés, hogy mikor beszélhetünk életről? Mi az a határ, amin túl a gépek is élnek? Ennek megválaszolása talán nincs is olyan távol. Saját életünket magától értetődőnek vesszük, és az organikus életet tekintjük valódi életnek. Ha közelebbről megvizsgáljuk, minden cselekvésünk, érzelmünk, gondolkodásunk, és tudásunk, jól körülhatárolható mintákat követ. Aki ismeri az emberi agy működését, az jó eséllyel előre jelezheti viselkedésmintánkat. Ha valami újat tanulunk, beépítjük addigi tudásunkba, és attól fogva mintaként használjuk, módosítjuk életünk szabályrendszerét, ami – valljuk be – mára eléggé összetetté vált.
Az ESET cég 2008-as reklámjában nagyon jól körvonalazzák a gépi élet létrejöttének egy lehetséges magyarázatát:
"Kezdetben csupán nullák és egyesek voltak. De ezek egyike elkezdett gondolkodni.
Az értelem már nem csak az emberek kiváltsága."
Most nézzük meg a gépek tudását: ez is programozott, a gép előre meghatározott minták szerint kénytelen működni, cselekvése, működése egyértelműen előre jelezhető. Azonban az új ismereteket, azaz a tanulandó mintákat a kezelő, az ember táplálja beléjük. A szabályrendszer, amely mentén működnek, jóllehet jóval egyszerűbb, mint egy szerves létformáé, de egyesek szerint a szabályrendszernek – a fejlődéssel egyenes arányban történő – növekedése fog elvezetni végül a gépi tudat, így a gépi élet kialakulásához. Vajon elkerülhető-e ez a sokak számára félelmetes jövőkép? A fejlődés tendenciája arra utal, hogy előbb-utóbb be fog következni. A kérdés csak az, hogy mikor? Mások szerint nem kell tartanunk a gépektől, megint mások pedig arra figyelmeztetnek: már a múltban megtörténhetett a dolog, és minden, amit látunk, virtuális valóság.
Akkor mi a valóság?
Ha jelenleg is csak egy képet, egy kivetített valóságot látunk, akkor ez egy nagyon jól megtervezett világ. Vegyük figyelembe azt is, hogy ennek a világnak csak egy anyagi világ szintjén kell működnie, nem kell lefednie a saját érzékelésünk által elérhető spektrumnál nagyobb értékeket. Az egyes érzékszerveink által közvetített különböző jellegű információk megegyeznek egymással, így azt a látszatot keltve, hogy minden rendben van.
Amit látunk és érzünk – legyen az teljesen magától értetődő is – lehet, hogy csak egy kép
Mivel ebben a környezetben fejlődtünk ki, ezért minden fizikai törvényt magától értetődőnek veszünk és anélkül, hogy behatóan ismernénk, minden pillanatban használjuk azokat. Ilyen pl. a gravitáció, amelynek egy meghatározott erősségére szabottan működik izomzatunk. Csak akkor vesszük észre ennek az erőnek a mibenlétét, ha megbotlunk az utcán, vagy ha mozgássérültek vagyunk.
Térjünk vissza saját valóságunkba!
Kicsit most próbáljunk elvonatkoztatni az eddig leírtaktól és tekintsünk úgy a világra, mint egy valóságos rendszerre! Ez a rendszer nem látszat, hanem saját környezetünk, és ahogy mi a részei vagyunk, ugyanúgy az is része lényünknek. Úgy alakítjuk magunk körül a természetet, ahogy ő alakít minket. A fizikai környezet folyamatosan – ebben a pillanatban is – próbál kommunikálni velünk, viszont a mai életmódunk nem, vagy csak nagyon kis mértékben teszi ezt lehetővé. Példának okáért figyeljük meg az időjárást! Bár nem mindenki, de jó néhányan megérzik annak változásait. A tudományos magyarázat szerint a hangulat- és érzetváltozásokat a légnyomás ingadozása válja ki, és a meteorológusok „frontérzékenységnek” hívják. Ugyanakkor ez kismértékben mindnyájunkban megtalálható. Magadon is észreveheted: ha máskor nem is, esős időben. Ekkor általában mindenki levertnek, kedvetlennek érzi magát. A természet így jelzi, hogy instabilitás jött létre benne, és amíg ez ki nem egyenlítődik, addig marad fenn az érzetet kiváltó hatás.
Csak reménykedhetünk?
Vajon mesterségesen generálható egy ilyen összetett rendszer? Egy mesterséges intelligencia uralma alatt vagyunk? Mai tudásunk szerint nem. Mégis érdemes elgondolkodnunk az ellenkezőjéről. Bekövetkezhetett-e a múltban egy ilyen sorsfordító esemény, amely észrevétlensége miatt nem szakította meg az emberi történelmet, így nem hagyott emlékeket sem? Emberi szemmel érdekes és egyben félelmetes kérdések ezek. Egyesek szerint nincs, mások szerint mégis van okunk a félelemre. Megint mások szerint a gépek és az emberi test kombinálása a megoldás, ami további súlyos kérdéseket vet fel, köztük etikai, és társadalmi vonatkozásúakat. Ha csak látszat a világ, egyvalami biztos: a halandóságunk, ez az, amely minden embernek sajátja és előbb-utóbb bekövetkezik. Azután pedig már egész más kérdések kerülnek előtérbe, de erről majd máskor…
Addig is élj úgy, hogy ne érjenek meglepetések, állj készen mindig mindenre, és hagyd, hogy bizonyos esetekben megérzéseid vezessenek! A remény az utolsó, amit elvehetnek tőlünk. Reméljük mindig a legjobbakat, és bízzunk környezetünkben, hiszen belőle származunk, az anyagából születtünk és ugyanoda térünk vissza. Őrizzük meg legalább olyannak, ahogy szüleinktől kaptuk, hogy a következő generációk még sokáig élvezhessék annak gyümölcseit.
Mikor csal a látszat? Hogyan észleljük a világot részegen? Hogyan torzítja, vagy éppen egészíti ki a virtuális valóság életünket? Van-e okunk tartani az általunk alkotott gépektől, valamint a technológia fejlődésétől? Öntudatra ébredhet-e egy gép? Mi a valóság, és mi a látszat? Hogyan próbál kommunikálni velünk a természet?
A látszatra és az egyes tudatfajtákra már többször is utaltam a blogban lévén, hogy sokakat foglalkoztató témáról van szó. Tegyünk hát egy kis utazást a témában pár kitérővel.
Képzeld el, hogy egy expedíción veszel részt és a veled lévőkkel együtt éppen egy szakadék felett átívelő kötélhídon kelsz át! Véletlenül megcsúszol, elveszted az egyensúlyod és arra eszmélsz, hogy már csak egy vékony, foszladozó kötéldarabba kapaszkodsz. Társad segítségedre siet: „Fogd meg a kezem! Sikerülni fog, nyugodj meg, minden rendben lesz!” Aztán elszakad a kötél, és mielőtt elkezd leperegni életed filmje, felébredsz az ágyadban. Az igazán szörnyű rémálmokból való ébredés után – mint pl. a zuhanás élménye – pár másodpercig nem hisszük el, hogy élünk. Később rá kell jönnünk, hogy az egész csak egy illúzió volt, egy látszat, amely ugyan mély érzésekkel is társult, mégsem okozott semmilyen fizikai kárt bennünk. Láthatjuk, hogy a látszat az időponttól, a helyzettől ugyanúgy függ, mint a tudatossági szintektől.
Öntudat
Miközben ezt olvasod, tudatában vagy saját létezésednek anélkül, hogy ez ténylegesen foglalkoztatna. Az öntudat ugyanakkor nem csak az ember sajátja, ahogy az egyik előző bejegyzésemben feszegettem az állati tudat témakörét.
Tudatunk működése rejtély, csupán a felszínt látjuk, az ötleteinket, a gesztusainkat, az érzelmeinket
Az öntudat megértéséhez elengedhetetlen a nézőpont tisztázása. Nem mindegy ugyanis, hogy egy rendszer részeiként, vagy különálló rendszerekként tekintünk önmagunkra. Az előbbi azt sugallja, hogy létezésünk a belőlünk felépülő rendszertől függ, az utóbbi pedig azt, hogy egyediek vagyunk, és a többi emberre úgy tekintünk, mint rajtunk kívülállókra. Furcsa módon, mindkét megközelítésnek van igazságtartalma, és a valóság a kettő egyfajta keveréke. Mindenkinek saját világa van, amelynek önmaga a középpontja. Minden mást ennek a világnak a részeként lát, legyen az tudatos lény vagy tudattalan tárgy. Ennek a saját világnak a felismerése teszi igazán izgalmassá a témát.
Részegség
A legtöbben életünk során megtapasztaljuk a szeszesital fogyasztása után jelentkező állapotot, amely valljuk be, sokszor egészen kellemes tud lenni. Fontos tudni, hogy az itt leírtak a mértékletes alkoholfogyasztás esetében értendők, valamint hogy az alkohol méreg, így rendkívül megterhelő a szervezet számára.
Régóta tervezem, hogy részegen is írok pár sort. Ezt ebben a bekezdésben valóra is váltom:
„Mit mondjak? Keresem a szavakat. Most első alkalommal próbálok így fogalmazni, a helyesírás nem esik nehezemre, de megmagyarázhatatlan módon boldogabb vagyok. Teljesen más képet fest a világ, közvetlenebb vagyok az ismerőseimmel, ilyenkor a titkaim is felszínre kerülnek. Mintha egy másik helyen lennék.” |
Nos, részegség átélése közben egy olyan módosult tudatállapotot tapasztalhatunk, amely semmihez nem hasonlítható. Ugyanakkor teljesen más, mint a drogok hatása. Abban azonban egyetérthetünk, hogy ez is csak látszat, érzet, amely olykor segít kis időre elfelejteni egy kudarcot, de az öröm forrása is lehet. Ilyenkor a lényünk ugyanazt a világot látja, mégis a képzeletünk szárnyán suhanhatunk mindaddig, amíg a bevitt hatóanyag – jelen esetben az alkohol – ki nem ürül a szervezetünkből. Alkoholos befolyásoltság alatt tényleg egy másik világot látunk. Ezt az állapotot a legjobban úgy érthetjük meg, hogy megvizsgáljuk agyunk akkori működését. Azt tapasztaljuk, hogy az alkohol egyes agyterületeken gátolja az idegsejtek kommunikációját, más területeken pedig fokozza azt. Ezért tapasztalhatunk szédülést, valamint olykor a reakcióidőnk rövidülését. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a részegség bizonyos esetekben halálos is lehet, pl. vezetés, munka, és minden olyan tevékenység végzése közben, ahol a figyelem kulcsfontosságú tényező. Emellett egyre több gyermek dönt a fogyasztása mellett. Ez a tény azért is szörnyű, mert a még fejlődésben lévő agyterületek az alkohol hatására nem, vagy csak részben képesek ellátni későbbi feladatukat.
Virtuális valóság
A fiatalabb generációk a személyi számítógépek, játékgépek megjelenése óta életük jelentős részét ilyen „valóságokban” élik. Hogy mi hívta életre ezeket a virtuális valóságokat? Az érintettek szerint minden bizonnyal a valódi világunk unalmassága, korlátoltsága, a szenvedéssel teli mindennapjaink, a kilátástalanság. A generált világban nincs fájdalom, nincs szenvedés, ott mindent megtehetünk, ha elfogadjuk azt a tényt, hogy ez csak látszat, és csupán egy bábot irányítunk ebben a virtuális térben. A virtuális világ leírásával már a múltban is megpróbálkoztak, de számomra a legjobban sikerült alkotás a Matrix című film volt, amely pontosan a látszatot helyezi előtérbe. Azt, hogy még akár hihető is az általa megfogalmazott mesterségesen generált világ, valamint körvonalazza azt az eshetőséget is, amikor egy általunk létrehozott intelligencia igáz le minket.
Mesterséges intelligencia
Az idők során sok mindennel vettük körbe magunkat, amely tárgyak, szerkezetek azóta az emberiség velejárói, lényegi részei lettek. Sokszor hallani, hogy a számítógépek, robotok, egyéb használati tárgyak intelligensek. Nos, ez nem intelligencia, a gép csupán az ember utasításai szerint jár el, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy gondolkodik. Mindig van egy háttérben meghúzódó tervező, programozó, vagy éppen a kezelő, aki gondolkodik a gép helyett. Alapvető különbség köztünk és a gépek közt, hogy azok jelenlegi fejlettségi szintjén nem ren-delkeznek öntudattal. Azért mondom, hogy a jelenlegi fejlettségi szintjükön, mert a fejlődésük folyamatos, és ha ez a jelenlegi ütemben folytatódik, akkor könnyen elképzelhető, hogy a jövőben „öntudatra ébrednek”.
A gépek összetettsége lényegesen alacsonyabb, mint az emberi szervezeté, de folyamatosan változik
A gépek esetében az öntudat egy nagyon elgondolkodtató kifejezés, mert tudatról csak organikus lények esetén beszélhetünk, illetve automatikusan szerves lényekhez társíjuk annak meglétét. Az ember esetében az öntudat egy folyamatos fejlődés eredménye, amely egyesít törzsfejlődést, ismereteket, tapasztalatokat, élményeket és érzéseket, míg végül rádöbbenünk, hogy vagyunk. A gépeknél, vagy bármely mesterségesen létrehozott szerkezetnél az öntudat csak úgy alakulhat ki, ha megvan benne egyfajta – a mainál lényegesen fejlettebb – olyan infrastruktúra, amely képes legalább az emberi agy szintjén mérlegelni, tanulni, és érezni. Emellett a gép tudata nem fejlődésszerű lesz, hanem a rengeteg rendelkezésre álló információ miatt egyik pillanatról a másikra fog létrejönni. Tekintsük kiindulópontnak a saját agyunk neuronjainak hálózatát. Tudunk mondani legalább egy hasonló mesterségesen létrehozott struktúrát? Persze, hogy tudunk: ez maga az Internet. Az agyban az idegsejtek önmagukban nem valami okosak, ha viszont összekötjük őket, akkor egy egységként fognak működni és így teszik lehetővé megannyi fizikai folyamat irányításán túl a tudat létrejöttét. Az öntudathoz azonban nem elég az infrastruktúra, és az információ. Ezek önmagukban nem képesek mesterséges intelligenciát létrehozni. Itt érünk el az élet kérdéséhez.
Gépi élet
Készültek filmek is a témában (Terminátor; Én, a robot; 200 éves ember, stb.). Ezek a filmek jól szemléltetik az esetleges jövőbeli állapotot, a gépi élet megítélését, a „mesterséges érzelmeket”. Tekintsünk úgy az életre, mint mesterségesen létrehozható állapotra! A legnagyobb kérdés, hogy mikor beszélhetünk életről? Mi az a határ, amin túl a gépek is élnek? Ennek megválaszolása talán nincs is olyan távol. Saját életünket magától értetődőnek vesszük, és az organikus életet tekintjük valódi életnek. Ha közelebbről megvizsgáljuk, minden cselekvésünk, érzelmünk, gondolkodásunk, és tudásunk, jól körülhatárolható mintákat követ. Aki ismeri az emberi agy működését, az jó eséllyel előre jelezheti viselkedésmintánkat. Ha valami újat tanulunk, beépítjük addigi tudásunkba, és attól fogva mintaként használjuk, módosítjuk életünk szabályrendszerét, ami – valljuk be – mára eléggé összetetté vált.
Az ESET cég 2008-as reklámjában nagyon jól körvonalazzák a gépi élet létrejöttének egy lehetséges magyarázatát:
"Kezdetben csupán nullák és egyesek voltak. De ezek egyike elkezdett gondolkodni.
Az értelem már nem csak az emberek kiváltsága."
Most nézzük meg a gépek tudását: ez is programozott, a gép előre meghatározott minták szerint kénytelen működni, cselekvése, működése egyértelműen előre jelezhető. Azonban az új ismereteket, azaz a tanulandó mintákat a kezelő, az ember táplálja beléjük. A szabályrendszer, amely mentén működnek, jóllehet jóval egyszerűbb, mint egy szerves létformáé, de egyesek szerint a szabályrendszernek – a fejlődéssel egyenes arányban történő – növekedése fog elvezetni végül a gépi tudat, így a gépi élet kialakulásához. Vajon elkerülhető-e ez a sokak számára félelmetes jövőkép? A fejlődés tendenciája arra utal, hogy előbb-utóbb be fog következni. A kérdés csak az, hogy mikor? Mások szerint nem kell tartanunk a gépektől, megint mások pedig arra figyelmeztetnek: már a múltban megtörténhetett a dolog, és minden, amit látunk, virtuális valóság.
Akkor mi a valóság?
Ha jelenleg is csak egy képet, egy kivetített valóságot látunk, akkor ez egy nagyon jól megtervezett világ. Vegyük figyelembe azt is, hogy ennek a világnak csak egy anyagi világ szintjén kell működnie, nem kell lefednie a saját érzékelésünk által elérhető spektrumnál nagyobb értékeket. Az egyes érzékszerveink által közvetített különböző jellegű információk megegyeznek egymással, így azt a látszatot keltve, hogy minden rendben van.
Amit látunk és érzünk – legyen az teljesen magától értetődő is – lehet, hogy csak egy kép
Mivel ebben a környezetben fejlődtünk ki, ezért minden fizikai törvényt magától értetődőnek veszünk és anélkül, hogy behatóan ismernénk, minden pillanatban használjuk azokat. Ilyen pl. a gravitáció, amelynek egy meghatározott erősségére szabottan működik izomzatunk. Csak akkor vesszük észre ennek az erőnek a mibenlétét, ha megbotlunk az utcán, vagy ha mozgássérültek vagyunk.
Térjünk vissza saját valóságunkba!
Kicsit most próbáljunk elvonatkoztatni az eddig leírtaktól és tekintsünk úgy a világra, mint egy valóságos rendszerre! Ez a rendszer nem látszat, hanem saját környezetünk, és ahogy mi a részei vagyunk, ugyanúgy az is része lényünknek. Úgy alakítjuk magunk körül a természetet, ahogy ő alakít minket. A fizikai környezet folyamatosan – ebben a pillanatban is – próbál kommunikálni velünk, viszont a mai életmódunk nem, vagy csak nagyon kis mértékben teszi ezt lehetővé. Példának okáért figyeljük meg az időjárást! Bár nem mindenki, de jó néhányan megérzik annak változásait. A tudományos magyarázat szerint a hangulat- és érzetváltozásokat a légnyomás ingadozása válja ki, és a meteorológusok „frontérzékenységnek” hívják. Ugyanakkor ez kismértékben mindnyájunkban megtalálható. Magadon is észreveheted: ha máskor nem is, esős időben. Ekkor általában mindenki levertnek, kedvetlennek érzi magát. A természet így jelzi, hogy instabilitás jött létre benne, és amíg ez ki nem egyenlítődik, addig marad fenn az érzetet kiváltó hatás.
Csak reménykedhetünk?
Vajon mesterségesen generálható egy ilyen összetett rendszer? Egy mesterséges intelligencia uralma alatt vagyunk? Mai tudásunk szerint nem. Mégis érdemes elgondolkodnunk az ellenkezőjéről. Bekövetkezhetett-e a múltban egy ilyen sorsfordító esemény, amely észrevétlensége miatt nem szakította meg az emberi történelmet, így nem hagyott emlékeket sem? Emberi szemmel érdekes és egyben félelmetes kérdések ezek. Egyesek szerint nincs, mások szerint mégis van okunk a félelemre. Megint mások szerint a gépek és az emberi test kombinálása a megoldás, ami további súlyos kérdéseket vet fel, köztük etikai, és társadalmi vonatkozásúakat. Ha csak látszat a világ, egyvalami biztos: a halandóságunk, ez az, amely minden embernek sajátja és előbb-utóbb bekövetkezik. Azután pedig már egész más kérdések kerülnek előtérbe, de erről majd máskor…
Addig is élj úgy, hogy ne érjenek meglepetések, állj készen mindig mindenre, és hagyd, hogy bizonyos esetekben megérzéseid vezessenek! A remény az utolsó, amit elvehetnek tőlünk. Reméljük mindig a legjobbakat, és bízzunk környezetünkben, hiszen belőle származunk, az anyagából születtünk és ugyanoda térünk vissza. Őrizzük meg legalább olyannak, ahogy szüleinktől kaptuk, hogy a következő generációk még sokáig élvezhessék annak gyümölcseit.
