Ki a zseni és ki a bolond?
Van, aki már annyira mestere szakterületének, olyan mértékben túlspecializálódott, hogy egyesekben már a bolond benyomását kelti.
Megfordítanám a dolgot: a bolond egy nem megértett zseni. Persze itt két csoportot kell megkülönböztetnünk: a valóban "értelmi fogyatékosokat" és az igazi "szakembereket", akik témakörükben mindenhatók.
Mindkét csoportnál igaz viszont az, hogy nehezebben kommunikálnak az átlagemberrel. Elméjükben az egyes értékek más súllyal bírnak, ugyanakkor egyfajta gátló mechanizmus érvényesül náluk, amely többek közt a kommunikációra is nagy hatással van.
A zsenik kommunikációját elsősorban a szaknyelvük nehezíti meg, speciális szóhasználatuk és viselkedésük miatt kevesen értik meg őket.
Az értelmi fogyatékosoknál pedig az agyi struktúrájuk, annak elváltozásai határozzák meg kommunikációs képességüket.
Nevezhető-e normálisnak egy értelmi fogyatékos?
A válasz elsőre nyilván mindenkinél a NEM lesz. De gondoljuk át a kérdést!
A dolgot a legjobban a látásélességgel szemléltethetjük. Az emberi szem képes megváltoztatni a szemlencse görbületét, ezáltal beállítani az élességet, így a távoli és közeli tárgyakat is képesek vagyunk élesen látni. A hasonlathoz továbbá sötét hely szükséges, aminek az éjszaka tökéletesen megfelel. Nézzünk ki sötétedés után az ablakon, koncentráljunk az utcai fényekre! Lazítsuk el szemünket, ekkor a lencsét tartó izmok ellazulnak és megváltozik a fókuszpont, aminek hatására a fényforrás káprázattá válik. Ha több fénypontot nézünk egyszerre, az összes elhomályosul és valami hasonlót fogunk látni, mint a következő képen:
A szem látásélességétől teljesen függetlenül a kis körök mindegyikében megjelenik a szaruhártyánk pupilla előtti részének nagyított képe, amelyben még a milliméternél sokszorosan kisebb mikroszkopikus képződmények is láthatóvá válnak.
Akármilyen homályosan látsz, az éles látás csírája ott van a szemedben. Ennek ismeretében teljesen független a látás a szem problémáitól. Ugyanígy az értelmi fogyatékosok is láthatnak, érezhetnek, feldolgozhatnak környezetükből jövő hatásokat, csak a kommunikációjuk korlátozott. Ennek alapján feltételezzük tehát, hogy a gondolkodás teljesen független az agy elváltozásaitól, betegségeitől. Egyfajta "belső" gondolkodás ez, belső személyiség, aki ugyan megérti a külvilág információit, de válaszolni nem tud rá, a test börtön számára.
Hol a határ?
Hogyan állapítható meg valakiről egyértelműen, hogy milyen az elmeállapota?
Azt kell mondanom, hogy ezt manapság nem csak a kommunikáció módjának, vagy a beszédnek, a kifejezésmódnak, az intelligenciának vizsgálatával, hanem a kinézetnek, a társadalmi rétegben elfoglalt helynek, a személyközi kapcsolatok számának megítélésével teszik, amelyekről az ember nem tehet közvetlenül. Továbbá a normalitás viszonylagos, és nem lehet egyértelműen behatárolni annak szintjeit. Egy szélsőséges példa: mi a különbség a több diplomás hajléktalan és a tehetős szülök papíron több céget is vezető 8 általánost végzett nagy gyermeke között? Az egyenlőtlenség, vagy az ismeretek, az ismeretség, az ismertség hiánya, vagy feleslege határozza meg a különbséget, amely hatalmas az egyének között.
A normalitást ezen túl - a meghatározó élethelyzetekben - az éberség, a pillanatnyi lélekjelenlét, a döntés is meghatározza. De nem csak az egyén, hanem a környezetének, szüleinek, vezetőinek döntése is. "Az örök probléma: hegedűt, vagy gitárt vegyek a gyereknek? Hogyan befolyásolom ezzel az életét?"
Egy biztos: mindenki tud zseni, vagy bolond is lenni és van, aki ezt nem tudja kimutatni.
A viselkedés pedig mindig az adott helyzettől, az alkalmazkodóképességtől, a rugalmasságtól, az életkortól függ.
Ha nem bújsz álarcok mögé, mindig vállalod önmagad, belenézel az emberek szemébe, alkalmazkodsz az aktuális helyzetedhez, átgondolsz, higgadtan döntesz, kihasználod az életben adódó lehetőségeket, akkor nem fognak bolondnak tartani, több igaz barátot, követőt szerezhetsz és alakíthatod az életed akaratodnak megfelelően.
Van, aki már annyira mestere szakterületének, olyan mértékben túlspecializálódott, hogy egyesekben már a bolond benyomását kelti.
Megfordítanám a dolgot: a bolond egy nem megértett zseni. Persze itt két csoportot kell megkülönböztetnünk: a valóban "értelmi fogyatékosokat" és az igazi "szakembereket", akik témakörükben mindenhatók.
Mindkét csoportnál igaz viszont az, hogy nehezebben kommunikálnak az átlagemberrel. Elméjükben az egyes értékek más súllyal bírnak, ugyanakkor egyfajta gátló mechanizmus érvényesül náluk, amely többek közt a kommunikációra is nagy hatással van.
A zsenik kommunikációját elsősorban a szaknyelvük nehezíti meg, speciális szóhasználatuk és viselkedésük miatt kevesen értik meg őket.
Az értelmi fogyatékosoknál pedig az agyi struktúrájuk, annak elváltozásai határozzák meg kommunikációs képességüket.
Nevezhető-e normálisnak egy értelmi fogyatékos?
A válasz elsőre nyilván mindenkinél a NEM lesz. De gondoljuk át a kérdést!
A dolgot a legjobban a látásélességgel szemléltethetjük. Az emberi szem képes megváltoztatni a szemlencse görbületét, ezáltal beállítani az élességet, így a távoli és közeli tárgyakat is képesek vagyunk élesen látni. A hasonlathoz továbbá sötét hely szükséges, aminek az éjszaka tökéletesen megfelel. Nézzünk ki sötétedés után az ablakon, koncentráljunk az utcai fényekre! Lazítsuk el szemünket, ekkor a lencsét tartó izmok ellazulnak és megváltozik a fókuszpont, aminek hatására a fényforrás káprázattá válik. Ha több fénypontot nézünk egyszerre, az összes elhomályosul és valami hasonlót fogunk látni, mint a következő képen:
Bokeh photography pxfuel.com
A kép csak illusztráció, amit láthatsz, nagyon hasonló ehhez, de azt csak te láthatod. Vajon mi van a látás és a gondolkodás mögött?
A szem látásélességétől teljesen függetlenül a kis körök mindegyikében megjelenik a szaruhártyánk pupilla előtti részének nagyított képe, amelyben még a milliméternél sokszorosan kisebb mikroszkopikus képződmények is láthatóvá válnak.
Akármilyen homályosan látsz, az éles látás csírája ott van a szemedben. Ennek ismeretében teljesen független a látás a szem problémáitól. Ugyanígy az értelmi fogyatékosok is láthatnak, érezhetnek, feldolgozhatnak környezetükből jövő hatásokat, csak a kommunikációjuk korlátozott. Ennek alapján feltételezzük tehát, hogy a gondolkodás teljesen független az agy elváltozásaitól, betegségeitől. Egyfajta "belső" gondolkodás ez, belső személyiség, aki ugyan megérti a külvilág információit, de válaszolni nem tud rá, a test börtön számára.
Hol a határ?
Hogyan állapítható meg valakiről egyértelműen, hogy milyen az elmeállapota?
Azt kell mondanom, hogy ezt manapság nem csak a kommunikáció módjának, vagy a beszédnek, a kifejezésmódnak, az intelligenciának vizsgálatával, hanem a kinézetnek, a társadalmi rétegben elfoglalt helynek, a személyközi kapcsolatok számának megítélésével teszik, amelyekről az ember nem tehet közvetlenül. Továbbá a normalitás viszonylagos, és nem lehet egyértelműen behatárolni annak szintjeit. Egy szélsőséges példa: mi a különbség a több diplomás hajléktalan és a tehetős szülök papíron több céget is vezető 8 általánost végzett nagy gyermeke között? Az egyenlőtlenség, vagy az ismeretek, az ismeretség, az ismertség hiánya, vagy feleslege határozza meg a különbséget, amely hatalmas az egyének között.
A normalitást ezen túl - a meghatározó élethelyzetekben - az éberség, a pillanatnyi lélekjelenlét, a döntés is meghatározza. De nem csak az egyén, hanem a környezetének, szüleinek, vezetőinek döntése is. "Az örök probléma: hegedűt, vagy gitárt vegyek a gyereknek? Hogyan befolyásolom ezzel az életét?"
Egy biztos: mindenki tud zseni, vagy bolond is lenni és van, aki ezt nem tudja kimutatni.
A viselkedés pedig mindig az adott helyzettől, az alkalmazkodóképességtől, a rugalmasságtól, az életkortól függ.
Ha nem bújsz álarcok mögé, mindig vállalod önmagad, belenézel az emberek szemébe, alkalmazkodsz az aktuális helyzetedhez, átgondolsz, higgadtan döntesz, kihasználod az életben adódó lehetőségeket, akkor nem fognak bolondnak tartani, több igaz barátot, követőt szerezhetsz és alakíthatod az életed akaratodnak megfelelően.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése