Jelentkezz szerkesztőnek!

"Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."
Antoine de Saint-Exupéry

Jelképes ajtónk nyitva áll minden olyan leendő szerkesztő előtt, aki jó szándékkal, szeretettel, odaadással, de mindenekelőtt örömmel képes írni.

"A kulcs a kezedben van!"

Itt jelentkezhetsz szerkesztőnek, előtte azonban kérlek, olvasd el ezt a pár sort!
Örülök, hogy csatlakozni szeretnél, lehet, hogy éppen te vagy, akit keresek!

Általában személyes ismeretség útján csatlakozhatsz a blog szerzői közé, de ha nem ismerjük egymást és úgy érzed, hasonló az érdeklődési körünk, némi időt is tudsz ráfordítani, valamint lenne miről írnod, akkor van egy másik lehetőséged is.
Amint látod, ezt a blogot már a kezdetektől nagyon komolyan veszem, és próbálom folyamatosan fejleszteni. Ennek egyik pillére a társszerző. Ezen túl azonban remélem megérted azt is, hogy az előbbi oknál fogva a blog tulajdonosaként alaposan meg kell válogatnom, hogy kinek biztosítom az írás lehetőségét.
Hogy a bloghoz tartozz, meg kell felelned pár feltételnek. A feltételeket igyekszem rövidre fogni.

Jelentkezés menete (ne ijedj meg, csak pár formaság):

1. Jelezd igényedet e-mail-ben!
Írj egy üzenetet a spontamail@gmail.com címre!
Nem kérek semmilyen személyes adatot Tőled. A nevedet és e-mail címedet is tetszőlegesen választhatod.

2. Ismeretség kialakítása
Az ismeretség nagyon fontos, tehát ismerkedés és üzenetváltások következnek, amelyekben leírod indíttatásod okát, hogy miért jelentkeztél, mi az érdeklődési köröd, milyen nicknévvel fogsz megjelenni, valamint témáid, amelyekről írni szeretnél.

3. Próbabejegyzés
Az írásod sok mindent elárul rólad. A folytatáshoz küldhetsz egy közösen megválasztott témáról készült próbabejegyzést, amely elbírálásra kerül, és ettől függően kapsz megerősítő, vagy negatív visszajelzést, hogy csatlakozhatsz-e.

Az elbírálás szempontjai
- A bejegyzés eleget tesz-e a blog szellemiségének? (Közvetlenül mindenről!)
- Helyesírási-, valamint mondatszerkezeti hibamentesség,
- Valós információtartalom,
- Terjedelem (amikor a kevesebb többet ér, és fordítva),
- Tartalmaz-e személyes tapasztalatot a témával kapcsolatban (nem mindig kötelező, de előny),
- Van-e vizuális tartalom (saját készítésű képek, videok, aminációk),
- Sokszínűség (Ha a téma megengedi, vannak-e kis kitérők, vagy idézetek az érdeklődés fenntartására?).

4. Meghívó
Ha a próbabejegyzés megfelel a szempontoknak és elnyeri tetszésemet, a megadott e-mail címedre kapni fogsz egy meghívást a blogba, ahol regisztrálhatsz, megjelentetheted bejegyzésed, és a továbbiakban szerzőként működhetsz közre.
A blogger.com tartományon belüli blogok írásához Google fiók szükséges, ezzel beléphetsz a Google többi szolgáltatásába is.

Negatív válasz esetén se csüggedj! Ilyen esetben szerzői jogaid nem sérülnek, bejegyzésed nem teszem közzé. A Blogger szolgáltatásában bármikor létrehozhatsz egy új blogot, ahol megoszthatod a világgal gondolataid!

5. Bejegyzések gyakorisága
Nem várok el bizonyos időközönkénti bejegyzéseket. Akkor írsz, amikor gondolod.

6. Bemutatkozás
Küldened kell pár sort magadról az olvasók számára. Bemutatkozásod a rólunk című oldalon saját nickneved alatt fog megjelenni. Ide nem kell leírni az egész életed, valamint személyes adatokat, segítségként tekintsd meg a bemutatkozásomat!

Megjegyzések
Ha jelentkezel, azzal tudomásul veszed, hogy nem oszthatsz meg pornóval, obszcén témákkal kapcsolatos, valamint erőszakra, káros szenvedélyek művelésére, vagy illegális tevékenységekre buzdító bejegyzéseket!

Jogi információk
A honlaphoz csatlakozott szerzők írásai azok saját szellemi terméke, éppen ezért előnyös, ha minden bejegyzésről biztonsági másolatot őriznek saját számítógépükön.
A szolgáltatás üzemszünete esetén a honlap tulajdonosa nem garantálhatja a bejegyzések folyamatos megjelenítését, valamint a hozzászólási lehetőségeket.

Moderálás
A honlap tulajdonosa fenntartja magának a jogot a szolgáltatás által biztosított moderálási lehetőségekre.
Ennek megfelelően a szabályok megszegése esetén a társszerzők bejegyzéseit szerkesztheti, javíthatja, valamint törölheti, ugyanígy a honlaphoz való hozzáférést is megszüntetheti.
Törlés, vagy javítás előtt mindenképpen egyeztetem döntésemet a bejegyzés írójával.

Remélem, hamarosan szerzőként köszönthetlek!

Reactor


A jelentkezést követően minél hamarabb, de legkésőbb egy héten belül felveszem veled a kapcsolatot.