A 4. év

2013. június 14.

By: Reactor
Ez az év leginkább inaktív időszakként szerepel a blog történetében, viszont annál több élmény, gondolat vár megosztásra. A forrás nem apadt el, csak sem az idő, sem a kedv nem volt meg az információ rögzítéséhez. Ezen a jövőben mindenképp változtatni kell.


És nem csak változtatni, hanem változni is kell. Közhelyesen hangzik, hogy „haladni kell a korral”, de valójában ez a mondat fogalmazza meg a legjobban, mit szeretnék elérni, és ha lehetőség van rá, túl is szárnyalni az elkövetkezendő időben. Szinte észrevehetetlenül múlt el még egy év.

Változások a blogon
Ami első körben már megváltozott, az a blog színvilága. Igyekeztem olyan témát választani, amely jól kifejezi a jelenlegi hangulatot és a jövőbeli terveket is. A fekete háttér nem a sötétséget, hanem a negatív végletet szimbolizálja, amely előtt a fehér elemek a pozitív végletet, a tiszta gondolatokat és az időnként kontrasztos, egymástól távol álló dolgok közti összefüggések magyarázatát hivatottak megjeleníteni.

Változásból soha nem elég, ezért megjelent egy slider a főoldalon, amelyen ezentúl az 5 legfrissebb bejegyzés jelenik meg, látványosan, képpel, bevezetővel és a bejegyzésre mutató linkkel.