2011 karácsonya

2011. december 25.

Az idei év karácsonyán – csakúgy, mint az eddigieken – megpróbálunk hitet, reményt és szeretetet adni családtagjainknak, de legalább a hozzánk bármilyen okból közelállóknak. Ennek az ünnepi hangulatnak egy egészen kis darabkája eljut ide a blogra is, és mindazok, akik olvassák, egy kicsit részesei lehetnek.

Ez már a blog harmadik karácsonya, azonban idén nem készültem filmelemzéssel, valamint nem foglak regény hosszúságú bejegyzéssel untatni benneteket. Csupán annyit teszek, hogy megpróbálok egy aprócska karácsonyi hangulatot varázsolni.

Mint már megszoktátok, most is - karácsony napjain - egy-két, számomra kedves felvétel hallgatható a bejegyzés feletti modulban. Miért Gregorian? Nos, ettől a csapattól nem csak unalmas templomi énekeket hallhatunk, hanem ötvözik a modern zenét a csodálatosan megszerkesztett tradicionális dallamokkal. Ez adja meg azt a különleges hangulatot, amelyet lemezeik árasztanak. A 2006-ban megjelent Christmas Chants című album ezen túl a karácsony meghittségét és szeretetteljességét hivatott közvetíteni.

A karácsony a szeretet mellett az önzetlenség, a megbocsátás, a nagy ölelések, és az ajándékok ünnepe is. Idén se feledkezzünk el azokról, akik az ünnepeket kórházban, vagy éppen az utcán kénytelenek eltölteni, nem beszélve azokról, akik éppen elhunyt szerettüket gyászolják. Ha mást nem is teszünk, azért egy imát mondjunk el értük!


Boldog karácsonyt!

Mi lehet a legnagyobb ajándék, amit adhatunk?
A legnagyobb ajándék nem az LCD televízió, és nem is a mindentudó játékgép, vagy akár egy autó. Akár hiszed, akár nem, a legtöbb, amit adhatsz szeretteidnek karácsonyra, az te magad vagy, így ha nincs is mit és kinek adnod, akkor is tudd, hogy te is ajándék vagy. Ajándék, amely minden karácsonykor ott van a fa alatt és csak arra vár, hogy kibontsák, és szeretetet adjon. De nem is kell teljes lényedet adnod, sok esetben elég egy apró gesztus. Egy szó, vagy egy mosoly is olyan ajándék, amely az adott pillanatban a legnagyobb tud lenni azok számára, akik vágynak a szeretetre.

Ennek fényében kívánok mindenkinek szeretetteljes, boldog karácsonyt!