A Karácsony története

2010. december 24.

Éppen egy éve írtam a karácsonyról, a szeretet, a hit jelentőségéről és arról, hogy nem az ajándék, hanem a szándék a fontos.
A karácsony, mint mindig, számomra most is egy-két maradandó és szeretetteljes alkalmat jelent, amikor összejön a család és együtt ünnepelünk. Az ünnephez hozzátartozik a Mikulás is, aki ugyan pár héttel megelőzi azt, de ugyanúgy a szeretetről és az ajándékozásról szól.
Ennek a csodálatos tradíciónak az eredetéről ugyan maradtak fenn írásos emlékek, de vizsgáljuk meg a karácsonyt, azon belül a Mikulás legendáját egy olyan filmen keresztül, amely nem a számítógépes effektek, hanem az érzelmek végletekig fokozásával hoz ünnepi hangulatba.


Nemrég megakadt a szemem egy érdekes filmcímen: „A karácsony története”.
A 2007-ben Finnországban készült film egy szívmelengető alkotás a szeretetről, a gondoskodásról, az ajándékozásról és a hitről.
Megnéztem a filmet és bevallom, régen hatódtam meg ennyire, mint most. A legkisebb emberi közösségre, annak meghittségére, az ahhoz való legerősebb kötődésünkre épít, és akik könnyen elérzékenyülnek, azoknál nagyon erős érzelmeket hoz felszínre. Talán legutóbb a „Faun labirintusa” című film hozott ki belőlem hasonló mély érzéseket.

A történetben a mai modern Mikulásideál szerinti piros ruhás, ősz hajú, szakállas öregúr tűnik fel, de mégis hihetően tár elénk egy nagyszerű legendát.
Ez a film a legjobb választás, ha szeretnénk elérzékenyülni és kisírt szemmel teljesen meghatódva átérezni a szeretetet. A hatást a film legtöbb jelenete, valamint a nagyon jól megválasztott hangok is csak fokozzák.
Az alkotás a legnagyobb fokú alázatra, elfogadásra, megértésre, önzetlenségre és szeretetre tanít, arra, hogy nem az ajándékozó személye számít, hanem a szándék, amely mögötte van.

Van-e a filmnek manipulatív tartalma?
Nyilván tartalmaz olyan részleteket, amelyek nem részei a legendának, és megjelenik a rendező személyes meggyőződése, világnézete is, így lesz teljes egész a történet. Az egyik ilyen részlet szerint a rénszarvasok jobban engedelmeskednek a piros ruhát viselő embereknek.
Ezek a kiegészítések azonban nem csökkentik a film értékét, és megmarad a hihetősége, meghittsége.
Emellett kitalált történetről van szó, de annyi biztos, hogy ha láttuk a filmet, átgondoljuk az egész bennünk élő Mikulás legendát, és valami jobban elfogadhatót, igazabbat kapunk helyette. Visszarepít gyermekkorunkba, amikor még vártuk a Télapót.

A történet Lappföldön játszódik, a nagyon hideg telek csodálatos ábrázolása végigkíséri az összes fontosabb mondanivalót. Időintervallum tekintetében egy egész életet mutat be.

Láthatjuk az igazi Mikulást és mögötte az embert, a szomorú sorsú, árva gyermeket, akit egy jó szándékú közösség befogadott, és aki háláját szeretettel, odaadással mutatta ki. Az élet nem kímélte, de ő megmutatta, hogy milyen csodálatos dolog a szeretet és az ajándékozás. A monumentális képeket nézve tanúi lehetünk az általa megteremtett legendának, amely mind a mai napig fennmaradt.
Részesei lehetünk a legapróbb érzéseinek, megpróbáltatásainak. A jól megkomponált átvezetéseknek és a mesteri szereposztásnak köszönhetően érezhetjük az emberöltőnyi idő múlását, láthatjuk amint tapasztalatlan gyermekből fiatal felnőtt, majd idős öregúr lesz.
Tanúi lehetünk személyisége változásának és annak is, hogyan valósítja meg később az egyre gyarapodó számú gyermek megajándékozásának rendkívül nehéz feladatát.


A film magyar nyelvű ajánlója


A film tartalmából
A cselekmény részleteit csak akkor olvasd el, ha már láttad a filmet, vagy ha nincs lehetőséged megnézni!

A kis Nicolas 7 éves, amikor egy kedves ötlete támad: szeretné megajándékozni kishúgát egy saját kézzel készített ajándékkal. Egy nap azonban a kis Ada belázasodik. Szülei kénytelenek elvinni az orvoshoz a városba, ahova az út a befagyott tó jegén rövidebb. Nicolas apja egy zsebórát ad a fiúnak, és megmondja, hány órakor érnek haza. Elindulnak, de beszakad alattuk a tó jege és mindannyian odavesznek a tomboló viharban. Az árva fiú nem tudva az őt ért veszteségről folytatja a faragást. Másnap reggel pár falubéli kopogtat az ajtón és próbálják elmagyarázni neki, hogy mi történt.

Nem hagyhatják egyedül a házban, ezért falugyűlést tartanak, ahol a falu népe úgy dönt, befogadja a fiút. A településen 8 család él, mindegyikük egy évig vállalja a fiú eltartását, és minden évben új otthont adnak neki.
Közben elkészül kishúga ajándékával is, amit a szegény fiú jobb híján a tó jegére helyez el. Az apjától kapott óra folyamatosan nála van, mintha még mindig várná, hogy hazaérjenek.

Az első családba kezdetben nehezen megy a beilleszkedés, de ahogy halványulnak emlékei, úgy fogadja el egyre inkább az őt befogadó embereket. A család egyik gyermeke Eemeli hozzá fordul, amikor egyik kedvenc játéka, egy fakéregből készített kis tutaj vitorlája eltörik. Nicolas megjavítja, és együtt játszanak vele tovább. Így lesz Eemeliből a legjobb barátja.

Évek, családok és karácsonyok követik egymást, Nicolas pedig hálából az összes olyan család gyerekeinek ajándékokat farag, akiknél már vendégeskedett. Az ajándékokat apja bicskájával, fáradtságos munkával készíti el, és karácsony éjszakáján helyezi el a házak ajtaja előtt. Azért éjszaka, mert nem akar nagy ügyet csinálni az ajándékozásból.
A 6. évben azonban egy korai fagy elviszi a termésüket és a tó sem kegyes hozzájuk, így már senki sem tudja befogadni az ekkor már 13 éves Nicolast.

A falutól 20 km-re lakó különc asztalosmester Isakki, felfigyel a fiúra és a falugyűlésen felajánlja, hogy egy évig befogadja és munkát ad neki. A falubeliek más megoldás híján elfogadják az ajánlatot. Búcsúajándékként egy kis szánkót adnak Nicolasnak.

A bizarr humorú, agresszív Isakki nagyon durván bánik vele, megalázza, fenyegeti és folyamatosan fegyelmezi az egyébként nagyon engedelmes fiút. Még az apja bicskáját is eltöri, amely az egyik emléke a családjától.

A fiúnak rengeteget kell dolgoznia az asztalosműhelyben, hogy eleget tegyen Isakki elvárásainak.
Nicolas ennek ellenére folytatja az ajándékkészítést abból az anyagból, amit a mester a szemétbe dobott.
Karácsony közeledtével szabadnapot kér Isakkitól az ajándékozás idejére. A mester enged a fiúnak, és még el is viszi a szánkóján, segítve így szétosztani az ajándékokat.
Még a tó jegére is elkíséri, hogy megajándékozhassa Adát. Ekkor Isakkiban feltörnek az érzelmek és eszébe jut rég elvesztett családja, felesége és fiai. Bevallja, hogy azért gúnyos és gonosz a gyerekekkel, mert mindegyikben a saját fiai arcát látja.
Előkerül az eltört bicska is amit Isakki idő közben megjavított, valamint felajánlja a fiúnak, hogy ha akar, vele maradhat, végleg befogadja.

Isakki mellett repülnek az évek, és Nicolas felnő, de az ajándékozási kedve nem múlik el, listát vezet a falu gyermekeiről, hogy senkit se hagyjon ki.
Az öregedő asztalosmester megkeresteti rég elveszett fiait és házába hívatja őket. A fiúk szeretnék kárpótolni apjukat az elvesztegetett évekért, ezért hazaviszik a saját házukba a városba.
Búcsúajándékként Nicolasnak ad egy kulcsot, amely egy ládát nyit az ágya alatt. A ládában Isakki egy életen át gyűjtögetett vagyona van, amit kapzsisága miatt halmozott fel.
„Most végre elvihetem a Karácsony örömét a gyerekeknek!” Mondja Nicolas és a pénzből egyenként becsomagolja az ajándékokat, valamint a nevet is ráírja, hogy kinek szánja.

Eemelinek kislánya születik, és Nicolas kéri, hogy hadd írja rá őt is a listára. Nagy meglepetésére a kislányt is Adának hívják, mint oly sok évvel ezelőtt meghalt kishúgát.

Nicolas egyre több ajándékot készít, olyan sokat, hogy karácsonykor a ló már el sem bírja a szánkót. Ki kell találnia valamit, és a legkézenfekvőbb megoldás a rénszarvas, ugyanis ezen a vidéken sok él belőlük és a faluban is lakik egy asszony, aki tart is szarvasokat, pontosan négyet. Megkérdezi az asszonyt, hogy megpróbálhatja-e befogni a szánkója elé az állatokat. Az megengedi neki, hogy kísérletezzen. Még tanáccsal is ellátja: „De azt tudnod kell, hogy jobban engedelmeskednek, ha ez a piros sapka van rajtam!”
A szarvasokkal nagyon nehéz dolga van Nicolasnak, ezért készíttet a falu szabójával egy élénkpiros ruhát. Az állatok lenyugszanak és taníthatóvá válnak a piros ruha láttán.

Ahogy Ada cseperedik, egyre több érdeklődést mutat az ajándékozás iránt és barátsága is szövődik Nicolas-szal. Sejti is, hogy ki hozza az ajándékokat, de mivel Nicolas letagadja, hogy ő volna az ajándékozó, ezért titokban elindul kideríteni a dolog nyitját. Szülei kétségbe esnek búcsúlevele láttán, és keresőakciót szerveznek, amelyben Nicolas is részt vesz. Nem járnak sikerrel, Nicolasnak ismét át kell élnie egy megrázó élményt.
Amikor hazaér, ott találja Adát az ágyon, felöltözve a piros ruhába. A kislány a falu közelében rátalált az őt kereső Nicolas szánkójára és a rénszarvasok – minthogy már sokszor megtették ezt az utat – egyenesen Nicolas házához vitték.

Nicolas mindent elmond Adának az ajándékozásról, a szeretetről, és azt is, hogy szeretné, hogy ez a szokás akkor is folytatódjon, amikor ő már nem lesz. Ada nem árulja el a titkot a többi gyermeknek, ezzel is elősegítve a legenda megszületését.

Húsz év múlva az igencsak öreg Nicolas, és az ekkorra már fiatal felnőtt Ada közösen készítik az ajándékokat a neves ünnepre. Ada férjhez megy gyermekkori szerelméhez Mikkohoz. Kis idő múlva meghal Eemeli, és ekkor kell Nicolasnak rádöbbennie, hogy eljárt felette az idő. Elmegy Eemeli sírjához, és barátságuk jelképét a kis tutajt hagyja a síron örök emlékül.

Nicolas készít egy titokzatos ajándékot, aminek célját még Adának sem árulja el. Ada megígérteti vele, hogy – korára való tekintettel – ez lesz az utolsó Karácsonya. Nicolas megígéri, és karácsony éjjelén ugyanúgy kihordja az ajándékokat, viszont reggelre nyoma veszik. Ada kétségbeesetten keresni kezdi, beront a házába, de csak a titokzatos ajándékot találja meg. Ez az ajándék Nicolas testvérének szól, és tartalmaz egy kis levelet, valamint a zsebórát, az örök várakozás jelképét.

Másnap éjszaka Ada zajt hall a házuk elől, kinéz, és egy kis szánkót talál az ajtó előtt. A Nicolas házában talált ajándékot Mikkoval és kisfiukkal kiviszik a tó jegére, ahol megjelenik felettük az égen Nicolas, immár igazi Mikulásként, repülő rénszarvasok által húzott szánon.

A film megértéséhez próbáljuk elképzelni, mit tennénk, ha Nicolas helyében lennénk, felfognánk-e ilyen fiatalon hogy milyen tragédia ért minket?
Ő ezt kezdetben úgy dolgozta fel, hogy minden karácsonykor ajándékot vitt halott kishúgának, majd később minden gyereknek, akivel megismerkedett.
Családját azonban soha nem felejthette el, mert volt róluk több nagyon erős emléke is. Az egyik ilyen tárgy az apja bicskája volt, amivel később az ajándékokat készítette. A másik a zsebóra volt, amin az apja mutatta meg, mikor érnek haza. Hogy megtartotta az órát, azt jelzi, hogy élete végéig visszavárta szüleit és húgát.

A meghatódás mellé kapunk jó adag reményt, hitet és megértést.
A film legfontosabb üzenetei a következők: a szeretet éltet, a remény hal meg utoljára, és az emlék tovább él akkor is, ha mi már nem leszünk.

Egy szép idézet a filmből:
„Az attól való félelem, hogy elveszítjük a szeretetet, a szeretetnek a része.”

A film hivatalos weboldala: Joulutarina
Megrendelés: DVD-Home

Mindenkinek örömben és szeretetben gazdag, békés, boldog karácsonyt kívánok!

Az érzés hatalma

2010. december 12.

Szellemünk, érzelmeink bonyolult hálózata egyelőre feltérképezetlen. Szorosan összefonódik gondolkodásunkkal és nagyon mélyen gyökerezik.
Az érzelem lelkünk, tudatunk, az érzés pedig testünk reakciója a külvilágra. Ahhoz, hogy egy élményt igazán megéljünk, éreznünk kell azt. Időnként olyan erős szellemi élményeket élünk át, amelyek kihatnak a fizikai valónkra is. Érezzük az időt, a teret és a világ általunk felfogható részét, fájdalmat és boldogságot, haragot és örömöt.


Próbáltad már megfejteni érzéseidet? Akár kimutatjuk, akár nem, érző lények vagyunk, annak mind fizikai, mind szellemi vonatkozásában. Időlegesen megpróbálhatjuk leplezni, titkolni, de érzelmeinket, érzéseinket mégsem tudjuk elrejteni mások elől.

Vannak élmények, amelyek érzéseket, mások mélyebb érzelmeket keltenek.
Érzéseink révén tájékozódunk, azok teszik lehetővé, hogy érzékszerveinken keresztül felfogjuk, megtapasztaljuk a fizikai világot.

Érzed az időt?
Ugyan kissé észrevétlen, de érezzük az idő múlását is, és ha még nem is tudjuk meghatározni ennek a dimenziónak a mibenlétét, mindannyian benne élünk. Érezzük, hogy fejlődünk, növekszünk, majd öregszünk. A fáradtság is az idő múlásának jelzője, ha igazán fáradt vagy, igazi pihentető alvásra van szükséged. Ekkor viszont más az időérzékelésed, ugyanis alvásod nagy részére nem emlékszel. Ilyenkor lerövidülnek az órák és felkeléskor legjobb esetben csak az utolsó álomszakasz élményeit vagy képes felidézni.


Az idő tőlünk függ, az időtlen világban osztjuk be időnket, mert rá vagyunk kényszerítve

Védelem
Az érzések kihatnak fizikai világunkra is, ahol az érzést már érzetnek hívjuk és konkrét megtapasztalások formájában jelentkezik. Az összefüggés akkor válik nyilvánvalóvá, amikor egy másik érzést az előérzetet vizsgáljuk, amely tisztán szellemi eredetű, de mégis a fizikai világra adott válaszként értelmezhető. Azt teszi lehetővé, hogy egy kis időintervallumot előre lássunk a jövőben. Persze ez nem tudatos folyamat, így lehetetlen pontosan behatárolni az előérzet tárgyának, pl. egy eseménynek a bekövetkeztét.
A megérzéseink védelmének erősítésére van egy tökéletes módszer: figyeld meg a környezeted! Ha tudatában vagy a téged körülvevő világnak, nem érhetnek meglepetések, mindig egy lépéssel mások előtt járhatsz, hiszen folyamatosan mérlegelsz, számolsz a lehetőségekkel. Az éberség és a lélekjelenlét minden helyzetben jól jön. Ha pl. így vezetsz autót, akkor a lehető legtöbbet teszed meg saját- és mások biztonsága érdekében.

Hogy mennyire függünk érzéseinktől? Az érzés fizikai szinten is nagyon összetett folyamatokat, reflexeket irányít. Ilyen a hőérzet is, amely megvéd attól, hogy megégessük magunkat. Ez mutatja, hogy az érzés egyik fontos funkciója a védelem, amely önkéntelen, automatikus.

Érzel akkor is, amikor felébredsz, lefekszel, sportolsz, dolgozol, vagy éppen olvasol. Legbelül érzed, mit akarok mondani, és azt is, hogy én mit érzek, miközben írom ezt a bejegyzést.

Érzések záporában élünk, testünket rengeteg hatás, élmény éri a külvilágból. Ezeket azonban szelektálni tudjuk oly módon, hogy csökkentjük azon szenzorjaink érzékenységét, amelyek bizonyos ingerekre specializálódtak. Az ilyen szelekciók nagy része reflex által irányított, de van, amit tudatosan végzünk. Pl. erős hanghatás esetén a legtöbben a fülünkhöz kapunk, mert a levegő rezgése annyira mozgásba hozza a dobhártyánkat, hogy az már fizikai fájdalmat okoz.

Világot látunk
Az érzékelések közül a látás az, ami a legtöbb információt közli számunkra a külvilágból. A szem felépítése és a látás mechanizmusa lehetővé teszi, hogy vizuális információhoz jussunk mindenről, ami körülvesz minket. Szemünk felbontóképessége azzal adható meg, hogy két pont között mekkora az a legkisebb távolság, amit még látunk, ez átlagosan 0,1mm. Könnyen ellenőrizhetjük ezt a távolságot úgy, hogy egy fényforrás felé fordulva ujjainkat közelítjük egymáshoz és így megkereshetjük azt a határt, amikor még éppen átlátunk köztük.

A hang, mint második látásunk
A vakok hallása rendkívül kifinomult, mert kénytelen részben átvenni a látás hiánya miatt keletkezett érzékelési űrt. Ők a legkisebb zajokat is észlelik a környezetükben. A látás mellett hallásunk is legalább annyira fontos. Vannak helyzetek, amikor csak a fülünkre hagyatkozhatunk.

A zene hatása
Különleges érzések kerítenek hatalmukba, amikor zenét hallgatunk. Egyesek a dal szövegére, mások a dallamvilágra összpontosítanak, megint mások pedig úgy érzékelik a zenét, mint egy olyan világot, ahova elbújhatnak a mindennapok hajtása elől.


A zene által keltett rezgések nagyon pozitív hatással vannak ránk

Van, aki nyugalmat, van, aki a boldogságot keresi a zenében, de ha hasonló stílusokat veszünk alapul, mindenkiből szinte ugyanazt a reakciót váltja ki a dallam.
A zene elsődlegesen az örömhöz, a lelki egyensúlyhoz segít hozzá. Mindenkinek más a zenei identitása, és az érzés aszerint módosul, hogy milyen stílusú zenét hallgatunk.
A komolyzene az elmét célozza meg, szépséget, méltóságot és gazdagságot sugároz. A ritmusos tánczene a szórakozást, a nyugtató, meditatív zene pedig a nyugalmat, a kikapcsolódást segíti.

Az íz érzése
A táplálkozás minden élőlény számára a létfenntartás egyik alapja. Ennek megfelelően az embernél is hasonlóan erős a vágy a jóllakottság kielégítő érzése után. Evés közben az ízek igazi tárháza nyílik meg számunkra. A nyelv receptorai rendkívüli pontossággal jelzik az étel ízét, állagát és hőmérsékletét. Az ízérzékelés az evés vagy ivás befejezése után viszonylag hamar megszűnik, és van, aki kitolná a finom ízek élvezetének idejét. Nem szabad azonban túlzásokba esnünk, ezért kövessük a „mindent lehet enni, de mértékkel” elvet. Az evés gyorsasága is nagy szerepet játszik a testsúly ingadozásában, minél gyorsabban eszünk, annál több táplálék kerül szervezetünkbe, mert a teltségérzet csak meghatározott idő után jelentkezik.
Étkezzünk változatosan! A változatlan étrend következménye az, hogy nyelvünk megszokja az azonos ízeket és egy idő után – akármilyen ízű is legyen az étel – megunjuk, tompulnak az ingerre adott válaszreakcióink.


Az evés a legkellemesebb tevékenységeink közé tartozik

A csípős ételek megterhelőek lehetnek az emésztőrendszerünknek, de amiért mégis fogyasztják őket, az a fájdalom érzése, amit a szájban okoznak. Igen, fájdalom ez is, de nem annak éljük meg, hanem egyfajta íz egyvelegnek, amelyet az étel más alkotórészeivel együtt érzünk. A csípős paprika alkotórészei közül a kapszaicin valóban fájdalmat okoz, de a növényben található nagy mennyiségű C-vitamin miatt az agy ösztönösen endorfint termel fájdalomcsillapítóként. Ezt az anyagot szokták boldogsághormonnak is nevezni, amely a csokoládéfogyasztáskor is termelődik. A csokoládé egyesek számára maga a boldogság, mert a hatására intenzív agyi reakció jelentkezik.

Vannak-e veszélyeket hordozó érzések?
Egyes érzések rabul ejthetnek minket, függővé válhatunk tőlük. Ilyen például a mámor, a gyönyör, amely nem mindig a testiségből származik. Sokan nyúlnak segédeszközökhöz, élvezeti szerekhez, amelyek pont olyan károsak, amekkora élvezetet nyújtanak. A káros szenvedélyek által okozott érzéseket olykor nagyon pozitív, máskor negatív élményként éljük meg. Ezeket olyan anyagok okozzák, amelyek az idegrendszerre hatnak, pont arra a szervrendszerünkre, amelyre a leginkább kéne vigyáznunk. Nem lehet elégszer elmondani, hogy mennyire károsak a szervezetre az ilyen élvezeti cikkek, a drogok, az alkohol, a nikotin, a koffein, stb. A részegség egy nagyon speciális állapot, aminek során nagymértékben csökken az agy és a test közti irányítás, mozgáskoordinációs- és beszédzavarok, lépnek fel. Az alkohol a gyomorból közvetlenül jut a véráramba, ezért magas koncentrációjú italok fogyasztásakor azonnal érezzük hatását.


Az alkohol jó dolog, ha mértékkel fogyasztják, néha azonban érdemes megtapasztalni a részegség állapotát

A másik veszélyt hordozó érzés a harag, amelytől szintén nagyon nehezen szabadulhatunk. Haragszunk a rendszerre, az emberekre, még olykor a tárgyakra is. Képesek vagyunk szörnyű tetteket végrehajtani, csak hogy csillapodjon ez az érzés. Nincs rosszabb egy dühös ember látványánál, aki mindenáron a saját igazát szeretné bebizonyítani. Itt merül fel a kérdés: „miért, te mit csinálnál, ha haragban lennél valakivel?” Nos, a harag nem old meg semmit, az egész csak elfogadás kérdése. Ha elfogadom a kialakult helyzetet, megszűnik a harag érzése és helyét átveszi a probléma megoldásának keresése.

Miért fáj?
Ennek az érzésnek két fajtája van: a lélek-, és a test fájdalma.
Van, amikor a szellemi fájdalom sokkal nagyobb intenzitású is lehet, mint a fizikai. A lélek fájdalma ugyanakkor kihat a testre is és valódi fizikai fájdalomként jelentkezik. Mivel a testünk az aurában, a lélek erőterében helyezkedik el és működése tőle is függ, így a tér változásai szükségszerűen működésbeli, és strukturális változásokat okoznak a testben. A lélek és a test közti kapcsolatot az agyunk biztosítja, és fizikai módosulásokkal reagál a szellem működésére. Azzal, hogy milyen testi elváltozások jelentkeznek tudati, lelki válságokból, és hogyan lehet megoldani a konfliktushelyzeteket, már korábban foglalkoztam (új medicina – konfliktusmegoldás = egészség).
A fájdalom érzésére mindenki máshogy reagál. Van, akinek magas a fájdalomküszöbe és van, akinek egy érintés is kellemetlenséget okoz. Érzékelése szintén az agyban történik. A fájdalom viszont csak egy jelzés, amit a test minden részén található érzékelő sejtek, receptorok továbbítanak. Ez a jelzés ki is kapcsolható, megfelelő agyi irányítással, valamint az érintett terület idegpályáinak, vagy receptorainak sérülésekor sem érzünk fájdalmat.

Aktívan unatkozom
Az unalom érzését felgyorsult világunkban sokan nem is ismerjük, csak emlékeink vannak róla gyermekkorunkból. Hétköznapi tevékenységeink és a család teljesen kitölti mindennapjainkat, de egy idő után a munka is unalmassá válik. Ilyenkor akármilyen mozgalmas munkahelyünk is legyen, a munkánkat robot módjára elvégezzük, és a végén unottan, fáradtan kidőlünk a sorból, aztán másnap folytatjuk.

Melyek a legerőteljesebb érzelmeink?
Minden bizonnyal a szeretet – azon belül a szerelem – a legmélyebb érzelem, de ide tarozik a gyász is. A szerelemre, mint az egyik legerősebb érzelmünkre, annak fizikai megtapasztalására, valamint az általa irányított fajfenntartásra részletesen is ki fogok térni egy későbbi bejegyzésben.


Photo on Foter.com CC0
Szeretetünkkel a szívre vagyunk képesek hatni.
Olykor ne csak az eszedre hallgass, figyeld, mit mond a szíved!

Kiterjesztett érzékelés
Az érzések spektruma – a saját korlátainkon belül – határtalan, mindent érzünk, ami körülvesz minket, azonban a világnak csak egy kis részét érzékeljük. A számunkra felfogható „anyagi” világot, amelyben élünk. A teljes világ érzékelésével gondolataink, tudatunk köt össze, de ez a vezérlés a legtöbb embernél nem, vagy csak nagyon kis mértékben működik. Vannak, akik ki tudják terjeszteni érzékelésüket, és ezáltal végtelenül szemlélni a világot. Hogy megértsük, vagy egyáltalán felfogjuk a szellemi, rezgésen alapuló világot, el kell vonatkoztatnunk a jól megszokott anyagtól és nyílt, egyszerű gondolkodásmódot kell követnünk. A teljes világ érzékelésének mibenléte, az anyag valódi természete egy korábbi bejegyzésben olvasható (A végső valóság).

Az ünnepek közeledtével a legtöbbünkben ismét feltör a szeretet érzése, amelyről a karácsony is szól. Számomra a szeretet ünnepe egy nagyon komplex érzés- és érzelemkoktél átélését jelenti, amelynek hatása még jóval az ünnep után is jelentkezik.
Az első hó látványa fantasztikus érzés. Ugyan megnehezíti közlekedésünket, de kevés annál élvezetesebb dolog van, mint a friss hóban, egy forgalomtól elzárt úton autót vezetni.

Tudatunk lehetővé teszi, hogy az élményeket megéljük, az érzelmeket átérezzük, az érzéseket pedig fizikailag megtapasztaljuk.

Érzed a világot és élményeidre érzelmekkel reagálsz. A legkisebb kép, vagy gondolat képes mély érzelmek létrehozására. Ez egyéntől, élethelyzettől és minden olyan korábbi, vagy későbbi körülménytől függ, amelyek befolyásolják az életünket. Ilyen a múltban gyökerező nosztalgia érzése is, amelyet olykor olyan erőteljes élményként élünk meg, „mintha ott lennénk”. Az emlékekkel bővebben egy korábbi bejegyzésem foglalkozik. (Emlékek és vágyak – időkapszulák az elménkben)

Végül egy idézet, amely a legjobban összefoglalja az érzés hatalmát:
Pénz, pálya, siker, munka: az élet értelmének elbírásánál alig is jönnek számba. Az érzés az, ami megtölti az embert, jóval és rosszal, széppel és csúnyával. S az érzések felszínén páraként lebeg a hangulat s váltakozó színeit rávetíti mindenre, ami körülöttünk van. Gondolatainkra, szavainkra, beszédünk ritmusára, mindenre, ami belőlünk való. És így magára a világra is. Mert igaz, hogy minden, ami van, idegen tőlünk, egyforma rideg anyagiság s túlél bennünket, embereket. De amilyennek látjuk azt, ami van: az belőlünk való.
Wass Albert

Vásárlási láz - van rá orvosság?

2010. december 5.

Közeledik a Karácsony és a multinacionális cégek akciókkal, reklámhadjáratokkal igyekeznek a fogyasztói társadalom tagjait - minket, egyszerű embereket - meggyőzni arról, hogy a termékeik nélkül nem lehetne boldog az ünnep, sőt mi több, megpróbálják elhitetni velünk azt is, hogy a csillogó-villogó műszaki kütyük és a szuper-márkás ruhák, parfümök, játékok nélkül értéktelenek vagyunk a hétköznapokban is.
Valóban ennyire fontos szerepe lenne ezeknek a "dolgoknak" az életünkben? Egyáltalán miért alakul ki az emberben a vásárlási láz, a birtoklási vágy és a mániákus kötődés az értéktelen, sokszor alig-, vagy funkcionálisan kihasználatlan termékekhez?


Először is hadd üdvözöljek mindenkit első bejegyzésem alkalmával! Szeretném a jövőben is megosztani veletek világnézetem és gondolataim nagy részét!

Reflector


A válasz vizsgálatát talán az ősi időkben érdemes elkezdenünk, amikor is még az ősember a létfenntartásához szükséges eszközöket és élelmet magához gyűjtötte, esetleg kis mennyiségben felhalmozta, ami nagy segítségére volt a túlélésben. Természetesen mivel állandóan mozgásban volt az élete során (környezeti változások, élelemszerzés, vándorlás, stb.) így nem tudott végtelen készleteket felhalmozni. Megfigyelhető ez a magatartás a modern világ eldugottabb részein élő törzseknél is, akiket még nem borított be teljesen a civilizáció "áldásos" fellege.

Nagy ugrás az időben: a pénzfelhalmozás időszakában, amikor kialakult a magántőke, az emberek közötti mérce a pénz és a vagyon lett. A reklámok és az álom-média által tökélyre fejlesztett átveréses módszerekkel egyre jobban csak egy dolgot sugallnak a potenciális vásárlóknak: vedd meg, kell neked, szükséged van rá, fogyassz, költs, vásárolj, akció, stb…


A fogyasztók és a vásárlás elválaszthatatlanok egymástól...

Érdekes gondolat hogy sokan a boldogságot az anyagiakkal teszik egyenlővé. Ez az elmélet több ponton is logikai bukfenc, mivel mindannyian hallunk sok olyan boldogtalan, depressziós gazdag emberről, akik bár korlátlan materiális lehetőségekkel bírnak, mégis szenvednek valaminek a hiányától. Rengeteg szegény ember küzd ugyanúgy ugyanezzel a hiánnyal. Játsszanak, várják a lottó ötöst, mert azt hiszik, attól megoldódik minden boldogság-kérdésük, és ha netalántán esetleg meg is nyernék a főnyereményt, akkor úgy gondolnák hogy végleg révbe érne az életük, és azonnal eljutnának az örök boldogság hegyének csúcsára.
Vajon mi az, ami mindannyiuknak hiányzik? A válasz egyszerű: a lelki gazdagság és a békesség. Ugyanis bármennyire hihetetlen is, de ezeket - csakúgy, mint az egészséget - nem lehet megvásárolni.
Tanulság: a boldogsághoz vezető utat nem rajtunk kívüli dolgokban kell keresnünk, sokkal inkább magunkban a bensőnkben, a lelkünkben.

Miért? Van lelkünk? - kérdezik most sokan.
Természetesen van. Kell, hogy legyen, hiszen vannak érzéseink, gondolataink, lelkiismeretünk. Többek vagyunk, mit hús, vér, csontok és szövetek. Van öntudatunk, és éntudatunk. Vannak jó és rossz tulajdonságaink, amik többnyire nem a testi adottságainkhoz köthetőek.

Valóban így van? Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor mindenki pontosan tudja a választ. Csak éppen a modern korban nem beszélünk róla. Nem divatos dolog ez kérem szépen, egyáltalán nem „trendi”. Meg persze a társadalom elhiteti velünk, hogy ez a lélek kérdés, valamint az ilyen spirituális dolgok ostobaságok, és kizárólag a nem normális emberek foglalkoznak velük, vagy pedig csak a totális vesztesek, ahogy manapság aposztrofálják őket: a „lúzerek”.

Boldogtalan embereink is ugyanúgy lehetnének boldogok, mint bárki más, ha a materiális kincsek hajszolása és az irántuk való sóvárgás helyett inkább lelki javakat gyűjtögetnének.


Lehet felszabadultan is vásárolni...

Mik azok a lelki javak?
Egyetlen kifejezéssel élve: a szeretetre, a jóra való törekvés. Semmi több. Ugye milyen egyszerűen hangzik? Az is. Ez minden vallástól függetlenül mindenkiben ugyanúgy működik, még a magukat ateistáknak titulálókban is.

De hogy egy kicsit tudományos is legyek:
Amerikában már öt éve hivatalosan is mentális betegséggé nyilvánították a „shopping fever”, vagy, ahogy mi mondjuk a vásárlási kényszer névvel illetett viselkedési rendellenességet. A tudósok szerint ez a lelki anomália is ugyanolyan impulzuskontroll-betegség, mint a drog-, az alkoholizmus-, a szerencsejáték-, vagy a számítógép-függőség. Valamilyen belső hiányt igyekszik pótolni ezekkel az ember, természetesen sikertelenül.

Bárhogy is nézzük a függés teszi igazán rabszolgává az embert. De ezektől a láncoktól csak mi tudunk megszabadulni, mert a játékban az a legzseniálisabb átverés, hogy magunk választjuk a függőségeinket, mert hisszük, hogy ezeknél nincs jobb, illetve ezektől lesz majd jobb. Senki nem rakja például a cigarettát a szánkba, mi döntjük el élünk-e vele, vagy sem.

Tehát ha változtatni akarunk az életünkön, és a szabadság, a valódi boldogság megismerését választjuk a pénzalapú rendszerre épülő világ kínálta „látszatboldogságok” helyett akkor el kell kezdenünk megismerni a belső énünket, a lelkünket. Izgalmas felfedezés és kalandos utazás ez, de erről szavakkal írni nem nagyon lehet, csakis a személyes tapasztalat segít a megértésében.

A szeretet ünnepe közeledtével feldíszítjük a lakásunkat adventi koszorúkkal, fenyőágakkal, karácsonyi dekorációkkal, gyertyákkal, illatmécsesekkel. Bejárati ajtónkra függődíszt teszünk, kertünkben villogó égőfüzérek fényei szikráznak ezzel is mutatva a külvilág felé, hogy készülünk a közös ünneplésre.


Szeretetet adni öröm. Örömet szerezni boldogság...

De vajon feldíszítjük-e a bensőnket is szeretettel, türelemmel, megértéssel, törődéssel mások felé? Hiszen leginkább erről kellene, hogy szóljanak az ünnepek és a hétköznapok egyaránt.